A gastrointestinalis panaszok felmérésének jelentősége előrehaladott Parkinson-kórban

Bevezetés: Parkinson-kórban gastrointestinalis zavarok a betegség minden stádiumában előfordulnak, gyakran évekkel a diagnózis felállítása előtt. Jelentőségük előrehaladott Parkinson-kórban nagy, mert az életminőséget tovább rontják, és korlátozhatják mind a hagyományos, mind az eszközös terápiás lehetőségeket. Célkitűzés: Előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegeknél jelentkező gastrointestinalis zavarok felmérése. Módszer: Retrospektív tanulmányunkban 6 éves periódusban minden olyan, levodopára reagáló Parkinson-kóros be- teg adatait elemeztük, akinél legalább napi 2 óra off állapot bizonyítható, az on állapot súlyossága a Hoehn–Yahr- skálán mérve legalább 3 pont, és legalább napi négyszer kapott levodopát különböző kombinációkban. A gastrointes- tinalis panaszokat a következő célzott kérdésekre adott igen-nem válaszok segítségével azonosítottuk: volt-e nyelészavar, étvágytalanság, gyomortáji diszkomfort, puffadás, korai jóllakottság, émelygés, hányás, székrekedés. Eredmények: A 286 beteget két csoportra osztottuk a gastrointestinalis panaszok jelenléte, illetve hiánya szerint. A legalább egy gastrointestinalis tünetre panaszkodó 181 beteg esetében szignifikánsan hosszabb volt a kórtartam (10,13 ± 4,03 vs. 7,4 ± 2,42 év), illetve súlyosabb a klinikai kép (hosszabb off periódusok: 4,03 ± 1,32 vs. 2,91 ± 1,02 óra, tartósabbak a dyskinesisek: 2,76 ± 0,91 vs. 1,83 ± 0,61 óra, magasabb a Hoehn–Yahr-pontszám). Ezek a betegek nagyobb levodopaadagokat kaptak nagyobb adagolási frekvenciával. A gastrointestinalis panaszok közül a székrekedés (59%) és a meteorismus (32,5%) volt a leggyakoribb. A panaszok nagy többsége szignifikánsan gyakrab- ban fordult elő a dyskinesises betegeknél. Következtetés: A tápcsatorna működésére vonatkozó panaszok gyakoriak előrehaladott Parkinson-kórban. Ezek felmé- rése a rutinvizsgálat szerves része kell, hogy legyen. Meg kellene határozni a betegek gastrointestinalis profilját, inter- diszciplináris megközelítésben, a megfelelő klinikai és paraklinikai módszerekkel. A gastroparesis és a dyskinesisek közötti kapcsolat fontos láncszem lehet az előrehaladott Parkinson-kór patomechanizmusában, ennek tisztázására további vizsgálatok szükségesek

Az orális levodopakezelés jellegzetességei előrehaladott Parkinson-kórban a marosvásárhelyi neurológiai klinikák tapasztalatában = Characteristics of levodopa treatment in advanced Parkinson’s disease in the experiences of the neurology clinics of Târgu Mureș, Romania

Absztrakt: Bevezetés: A Parkinson-kór előrehaladásával jelentkező motoros, illetve nem motoros komplikációk jelentősen rontják a Parkinson-kóros betegek életminőségét, behatárolják a terápiás lehetőségeket. Nincs egyértelműen meghatározva az „előrehaladott” Parkinson-kór, sem az invazív terápiák bevezetésének optimális pillanata. Kevés irodalmi adat vonatkozik arra, hogy a mindennapi klinikai gyakorlatban alkalmazott levodopaadagok felső határai hogyan alakulnak előrehaladott Parkinson-kórban, illetve az egyes eszközös terápiák elérhetősége hogyan befolyásolja ezeket. Célkitűzés: A szubsztitúciós terápia elemzése előrehaladott Parkinson-kórban. Módszer: Retrospektív tanulmányunkban 2011. június 1. és 2017. május 31. között minden olyan, Parkinson-kórral kezelt beteget megvizsgáltunk, aki legalább napi 2 óra off állapotról számolt be, dyskinesisekkel vagy ezek nélkül, és legalább napi négyszer kapott különböző kombinációkban levodopát. Elemeztük a levodopaterápia sajátosságait az eszközös, illetve a további konzervatív kezelésre javasolt betegcsoportoknál. Eredmények: Előrehaladott Parkinson-kórt állapítottunk meg 311 betegnél, közülük 125-nél véltük indokoltnak valamilyen eszközös terápia elkezdését, míg 42-nél a levodopa dózisának emelését. Az eszközös kezelésre javasolt betegcsoport és a konzervatív kezelést folytató betegcsoport között különbségek voltak a betegség fennállása, a levodopa átlagadagja és adagolási frekvenciája tekintetében. A 107 levodopa-karbidopa intestinalis gélre tesztelt betegnél az adagolási frekvencia és a levodopa-átlagadagok magasabbak voltak. Következtetés: A vizsgált periódusban előrehaladott Parkinson-kórban az irodalmi adatokhoz viszonyítva kisebb levodopaadagokat találtunk, a kombináció adjuváns terápiával viszont gyakoribb. Előrehaladott Parkinson-kórban érdemes az eszközös terápiát mérlegelni, ha a napi átlagos levodopaadag legalább 750–1000 mg, minimum ötszöri adagolásra elosztva, és kombinált terápia ellenére az életminőséget jelentősen csökkentő motoros komplikációk jelentkeznek. Ezeket a betegeket erre szakosodott központokban multidiszciplináris csapat közreműködésével kell tesztelni, és a legjobb döntést meghozni a további teendőket illetően. Orv Hetil. 2019; 160(17): 662–669. | Abstract: Introduction: The motor and non-motor complications of Parkinson’s disease impair the patients’ quality of life and limit therapeutical options. There are no clear criteria for ‘advanced’ Parkinson’s disease or for the optimal moment for invasive therapies. There is little evidence regarding the upper limits of levodopa doses, and how these may be influenced by the availability of device-aided therapies. Aim: To analyze substitution therapy in patients with advanced Parkinson’s disease. Method: In our retrospective study, we analyzed the data from all patients with advanced Parkinson’s disease hospitalized between 1st June 2011 and 31st May 2017, receiving combined levodopa treatment at least 4×/day, reporting a minimum of 2 hours off periods, with or without dyskinesia. We analyzed levodopa therapy for patients who were recommended either device-aided or conservative therapy. Results: Out of 311 patients with advanced Parkinson’s disease, for 125 we proposed device-aided therapies whereas in 42 patients we increased the levodopa dose. The average levodopa doses and the administration rate were higher for the 107 patients tested for levodopa-carbidopa intestinal gel. Disease duration, mean levodopa doses and frequency of dosing were all higher in patients proposed for device-aided therapies versus patients with continued conservative treatment. Conclusion: Our patients were on lower levodopa doses (compared to literature), but the combinations were used more often. Device-aided therapies should be considered in patients with severe motor complications who receive at least 750–1000 mg levodopa daily, divided minimum 5×/day. These patients need to be tested in specialized centers by multidisciplinary teams in order to make the best decision for further action. Orv Hetil. 2019; 160(17): 662–669

A szelektív monoaminoxidáz-B-gátlók helye a Parkinson-kór kezelési stratégiájában a marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikák gyakorlatában = The role of selective monoamine oxidase B inhibitors in the therapeutic strategy of Parkinson’s disease in the neurology clinics of Tirgu Mures County Emergency Clinical Hospital

Absztrakt: Bevezetés: A Parkinson-kór kezelési stratégiájában a szelektív monoaminoxidáz-B-gátlóknak a betegség minden stádiumában jól meghatározott helyük van. Enyhe esetekben, főleg fiatal betegeknél, a szubsztitúciós terápia késleltetésének egyik hatékony eszközeként számolhatunk velük; előrehaladott Parkinson-kórban, a motoros komplikációk ellátásában, a levodopaterápia kiegészítői. Célkitűzés: Annak felmérése, hogy a marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikákon alkalmazott terápiás stratégiákban mekkora szerep jut a szelektív monoaminoxidáz-B-gátlóknak. Módszer: Retrospektív tanulmányunkban 2003. január 1. és 2016. december 31. között a klinikákon vizsgált összes Parkinson-kóros beteg adatait elemeztük. A 2194 beteg zárójelentésében rögzített terápiás ajánlások alapján tanulmányoztuk a monoaminoxidáz-B-gátlók alkalmazásának sajátosságait. A Parkinson-kór megállapítása óta eltelt idő szerint öt éve, illetve több mint öt éve tartó betegségcsoportokat alkottunk. Eredmények: A vizsgált időszakban az öt éve vagy ennél rövidebb ideje diagnosztizált csoportban 1183 betegből 243 esetben szerepelt a kezelési stratégiában monoaminoxidáz-B-gátló: 12 esetben monoterápia, 52 esetben dopaminagonistával, illetve 61 esetben levodopával kombinálva. A többi 118 betegnél levodopa és dopaminagonista kombinációjához társítva kerültek alkalmazásra a monoaminoxidáz-B-gátlók. A több mint öt éve ismert 582 esetből 195-nél egészítették ki a terápiás stratégiát monoaminoxidáz-B-gátlóval (10 esetben szelegilin, 185 esetben rasagilin). Nem volt felhasználható adat a betegség kezdetét illetően 429 esetben (ezek közül öt esetben szelegilint, illetve 93 esetben rasagilint alkalmaztak). Következtetés: A vizsgált periódusban a monoaminoxidáz-B-gátlók alkalmazásának aránya hasonló az irodalomban talált adatokhoz. A betegséggel foglalkozó szakorvosoknak nagyobb bátorsággal kellene alkalmazniuk a rendelkezésre álló és az ajánlásokban szereplő készítményeket, jobban kihasználni a különböző gyógyszertársítások előnyeit, különösen, ha ez nem terheli anyagilag a beteget. Orv Hetil. 2017; 158(51): 2023–2028. | Abstract: Introduction: Selective monoamine oxidase B inhibitors have an accurate place in therapeutical strategy of Parkinsons’s disease. In the early stages of the disease, especially in younger patients with milder symptoms, the introduction of levodopa substitution could be efficacious in delaying; in advanced stages they are mainly used to treat motor complications, as an adjunct to levodopa. Aim: The evaluation of therapeutical strategies used in the neurology clinics of Tirgu Mures County Emergency Clinical Hospital in order to define the role of monoamine oxidase B inhibitors. Method: This retrospective study includes all records of patients with Parkinson’s disease hospitalized between 1 January 2003 and 31 December 2016. From the 2194 reports we used data focusing on the therapeutic recommendations. Regarding disease duration, we divided the patients in two groups: less than or equal to 5 years and more than 5 years. Results: From the 1183 patients in first group, 243 received monoamine oxidase inhibitors: 12 as monotherapy, 52 together with dopamine agonists, in 61 cases combined with levodopa. In 118 cases monoamine oxidase inhibitors were combined with levodopa and dopamine agonists. From 582 cases whith Parkinson’s disease for more than 5 years, 195 received monoamine oxidase B inhibitors (selegiline: 10 cases, rasagiline: 185 cases). In 429 cases we did not find accurate data regarding disease duration (selegiline: 5 cases, rasagiline: 93 cases). Conclusion: The use of monoamine oxidase B inhibitors was similar to those found in literature. The treating physicians should utilise more confidently the available therapeutical combinations. Orv Hetil. 2017; 158(51): 2023–2028

Advanced Parkinson’s Disease Treatment Simplification and Long-Term Outcomes with Levodopa Carbidopa Intestinal Gel: COSMOS Romanian Subanalysis

The aim of the COmedication Study assessing Mono- and cOmbination therapy with levodopa-carbidopa inteStinal gel (COSMOS) was to assess the use of levodopa/carbidopa intestinal gel (LCIG) as monotherapy in patients with advanced Parkinson’s disease (APD) in routine clinical practice. COSMOS was an international observational study with one cross-sectional visit and retrospective data collection. In Romania, 95 adult patients with APD on LCIG treatment for at least 12 months were enrolled and stratified according to their LCIG therapy after 12 months: monotherapy (without any add-on PD medication), monotherapy with night PD medication and LCIG + add-on medication. Compared to the moment of LCIG initiation, the percentage of patients on monotherapy increased at three months after LCIG initiation and remained constant up to 12 months, when 30.5% of the patients were on LCIG monotherapy and 11.6% were on monotherapy with night medication. “Off” time and “On” time with dyskinesia decreased from LCIG initiation to patient visit in all groups. LCIG monotherapy with or without night medication may provide a simplified treatment option for selected APD patients, with long-term efficacy similar to that of LCIG plus add-on medication

Az intestinalis gél bevezetésekor rögzített jellemzők tízéves változásai előrehaladott Parkinson-kóros betegekben

Bevezetés: A Parkinson-kór olyan neurodegeneratív kórkép, melynek tüneti kezelése hatékonyan megoldható, bár a terá- piás ajánlások gyakran szorulnak finomításokra a gyarapodó tapasztalatok birtokában. Célkitűzés: Azt kívántuk elemezni, hogy előrehaladott Parkinson-kóros betegeinknél az időközben megjelent szakértői ajánlások hogyan tükröződtek az intestinalis gél bevezetését megelőző időszakban. Módszer: Retrospektíven vizsgáltuk azokat az azonos szempontok alapján nyert adatokat, amelyek levodopa-karbidopa intestinalis gél kezelésben részesülő betegekre vonatkoztak. A 2011 és 2021 közötti periódust két ötévesre osztottuk fel, mivel az első öt év után fogadták el a klinikai döntéshozatalban az „5-2-1-es szabályt”. Eredmények: A vizsgált időszakban 150 betegnél kezdtük el a levodopa-karbidopa intestinalis gél kezelést. A második periódusban a betegek átlagéletkora alacsonyabb, a diagnózis óta eltelt idő rövidebb volt. Csúcsdózis dyskinesisei (p = 0,02), bifázisos dyskinesisei (p<0,001), hajnali akinesisei (p = 0,02) szignifikánsan kevesebb betegnek voltak a második öt évben. Szintén az utóbbi öt évben kevesebb beteget érintett a megkésett „on” (p = 0,03), a „no on” (p = 0,02) és a „freezing” jelenség (p = 0,01). A Hoehn–Yahr-skála átlagos pontszáma is kisebb volt a második periódusban, míg az MMSE átlagos pontszáma nagyobb volt (p<0,001). A levodopa napi adagjai nagyobbak (p<0,01) voltak a második csoportban, az adagolási frekvencia nem változott jelentősen. Következtetés: Tízéves időszakot vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy a második öt évben szignifikánsan jobb fizikális és kognitív állapotban került sor az előrehaladott Parkinson-kóros betegeknél a levodopa-karbidopa intestinalis gél bevezetésére. A szakértői ajánlásokhoz viszonyítva még mindig súlyosabb klinikai képet tapasztalunk az eszközös kezelés elkezdésekor, de ennek az invazív módszernek már javult az elfogadása mind a betegek, mind az őket alapszinten ellátó családorvosok és területi neurológusok részéről

Management Challenges of Severe, Complex Dyskinesia. Data from a Large Cohort of Patients Treated with Levodopa-Carbidopa Intestinal Gel for Advanced Parkinson’s Disease

Background: In the advanced stages of Parkinson’s disease (APD), complex forms of dyskinesia may severely impair the patient’s quality of life. Objective: In the present study, we aimed to analyze the evolution under LCIG therapy of the most important motor fluctuations and complex disabling dyskinesias, including diphasic dyskinesia. Methods: In this retrospective study, we analyzed the characteristics of patients with APD who had at least 30 min of diphasic dyskinesia (DID) in 3 consecutive days, were considered responders and were treated with LCIG in our clinic. Patients were evaluated before and after PEG and at 6, 12 and 18 months, when the changes in the therapy were recorded, and they completed a 7-point Global Patient Impression of Improvement (PGI-I) scale. Results: Forty patients fulfilled the inclusion criteria—out of which, 34 performed all visits. There was a substantial difference between the calculated and real LCIG (1232 ± 337 mg vs. 1823 ± 728 mg). The motor fluctuations and most dyskinesias improved significantly after starting LCIG, but an increasing number of patients needed longer daily administrations of LCIG (24 instead of 16 h). Conclusions: Patients with APD with complex dyskinesias must be tested in dedicated hospitals, and they need a special therapeutic approach. The properly adapted LCIG treatment regarding the dose and time of administration completed with well-selected add-on medication should offer improvement for patients who want to or can only choose this DAT vs. others