Élőhelyi és tájléptékű hatásoka rózsagubacsok parazitoidjaira

A rózsagubacsdarázs (Diplolepis rosae) négy parazitoid fajának forrásfelosztását (gubacs átmérő, gubacsok és gazdanövények denzitása) vizsgáltunk élőhelyi és tájléptékben. A rózsagubacsdarázs parazitoidjai közül egyesek a tájléptékű (effektív foltméret, mezőgazdasági területek és természetes élőhelyfoltok), míg másoké az élőhelyi jellemzőkkel (gazdanövények és gubacsok denzitása, az átlagos gubacsátmérő) voltak összefüggésben. A mezőgazdasági területek arányának növekedése a gubacsonkénti relatív gyakoriság csökkenésével, míg az élőhelyfoltok arányának növekedése a gubacsonkénti relatív gyakoriság növekedésével járt együtt. A parazitoid fajok gubacsonkénti együttes jelenlét/hiánya csupán a tájléptékű változókkal, míg a gubacsonkénti együttes relatív gyakorisága a tájléptékű és élőhelyi változókkal is összefüggést mutatott. Így a parazitoid fajok gubacsonkénti együttes jelenlét/hiányát a tájléptékű, míg az egyes fajok gubacsonkénti relatív gyakoriságát élőhelyi jellemzők határozzák meg. A fragmentáció a parazitoidok relatív gyakoriságát és jelenlét/hiányát is csökkentette

Long-termoak seedling dynamics and regeneration ability in a deciduous forest in Hungary

Long-term structural dynamics and regeneration ability of oak seedlings were not extensively reported in published studies in Central Europe. At the LTER study area 63.0% of adult oak died from 1979-80 in a mixed oak forest, an area covered by a sessile oak–Turkey oak forest (Quercetum petraeae-cerris). The research site of the nature reserve is located in the Bükk Mountains of northeastern Hungary. The goals of this study were to determine the conditions of oak seedlings and saplings and the survival of low oaks in studied plots over a 40-year period after the serious oak decline. The oak specimens of the vegetation lower than 1.0 m in height were categorized as low oaks. Over the 40 years of observation, three oak species were continuously observed in the understory, sessile oak (Quercus petraea Matt. L.), Turkey oak (Quercus cerris L.) and downy oak (Quercus pubescens Willd.). The most abundant oak species was sessile oak. Total seedlings and saplings density averaged 12.031 ha-1; sapling numbers for all oaks were low (averaged 336 ha-1). From 1993 to the last measurement there was a poor regeneration rate with only 14 ha-1 oak specimens taller than 0.5 m. The mean height and diameter distribution of low oaks varied between 7.9-25.2 cm and between 1.4-3.7 mm. The tendency of mean size condition saw a clear-cut decrease from 1972 to 2012. Our results suggest that the seedling regeneration ability is a limited and the oak seedlings’ structural condition did not affect by oak decline

Gyepek kontrollált égetése, mint természetvédelmi kezelés – alkalmazási lehetőségek és korlátok

A kontrollált égetés olcsó, kis élőmunka-igényű módszer, amely alkalmas lehet a cserjésedés és erdősödés megakadályozására, az avar-felhalmozódás csökkentésére és spontán tűzesetek megelőzésére. A nem megfelelően alkalmazott égetés azonban kedvezőtlen hatással lehet a gyepi ökoszisztémákra azáltal, hogy segíti természetvédelmi szempontból nemkívánatos (hatékony kompetítor vagy inváziós) fajok előretörését, illetve károsíthatja veszélyeztetett fajok populációit. Tanulmányunkban áttekintjük az égetés gyepi ökoszisztémákra gyakorolt hatásait és az Európában végzett kontrollált égetéses vizsgálatokat. Az észak-amerikai égetéses vizsgálatok példáiból merítve áttekintjük, hogy milyen elemeket lehetne az európai természetvédelmi gyakorlatba átültetni az égetés időzítését, gyakoriságát, az égetés és legeltetés együttes alkalmazását, illetve az égetésnek az inváziós fajok visszaszorításában való felhasználását illetően. Bár az égetés hatásai természetvédelmi szempontból ellentmondásosak, a kontrollált égetésnek bizonyos körülmények között lenne létjogosultsága a gyepek természetvédelmi kezelésében. Az égetés gyakorlati alkalmazásának azonban feltétele az égetni kívánt gyeptípusokban gondosan tervezett kísérletes vizsgálatok kivitelezése és tapasztalatainak összegzése

Density and richness of soil seed banks in loess grasslands

We studied the vegetation and seed banks in a Salvio-Festucetum loess grassland and in and formerly grazed and then abandoned Cynodonti-Poëtum loess pasture. We answered the following questions: (i) How dense are the local seed banks? (ii) Which species of the vegetation possess a seed bank? Soil samples were collected in early spring, 2010. Samples were concentrated and treated using the seedling emergence method. Percentage cover of vascular plants was recorded in twelve, 1-m 2 -sized plots in June, 2009. We found that the mean densities of seed banks were similar in both grassland types (20,200 seeds/m2 in Salvio-Festucetum and 22,800 seeds/m2 in Cynodonti-Poëtum, respectively). Altogether, 94 species were detected both in vegetation and seed banks. In the pasture the species-poor loess vegetation (a mean of 10.2 species/m2 ) was characterised by the high cover of Festuca rupicola (mean cover of 45%). Conversely, we detected significantly higher species richness in Salvio-Festucetum grassland (t-test; p< 0.001, mean, 27 species/m2 ). The seed bank was characterised by common forbs (Hypericum perforatum 6,200 seeds/m2 , Galium verum 4,270 seeds/m2 , Achillea collina 2,100 seeds/m2 ) and graminoid species (Poa angustifolia 1,060 seed/m2 , Carex stenopylla and C. praecox 2,480 seeds/m2 ) in both grassland types. Dense seed banks were typical for Conyza canadensis (6,760 seeds/m2 ) and Veronica persica (1,215 seeds/m2 ). Most of the characteristic species of loess grasslands possessed only sparse seed banks (e.g. Salvia austriaca, S. nemorosa, Pimpinella saxifraga, Medicago falcata). Our results suggest that the seed bank can have only a limited role in maintaining species diversity in loess grasslands