A szívinfarktusért felelős ér prognosztikus jelentőségének vizsgálata ST-elevációs szívinfarktusos betegekben | Prognostic significance of the culprit vessel in patients with ST-elevation myocardial infarction treated with primary coronary intervention

Absztrakt Bevezetés: A szívinfarktust okozó ér prognosztikai jelentőségére vonatkozóan kevés irodalmi adat áll rendelkezésre, különösen azokban az esetekben, amikor a betegeknél katéteres revascularisatio történt. Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki annak vizsgálatát, hogy a szívinfarktusért felelős érnek (culprit vessel) van-e prognosztikus jelentősége ST-elevációs myocardialis infarctusos betegekben, akiknél sikeres katéteres érmegnyitás (percutan coronariaintervenció) történt. Módszer: Retrospektív vizsgálatukban 10 763 beteg adatait elemezték. A szívinfarktusért felelős ér alapján négy betegcsoportot alakítottak ki: főtörzs, bal leszálló ág, bal körbefutó ág és jobb koszorúér. Az adatok értékelésekor egyváltozós túlélési görbéket konstruáltak, illetve elvégezték a túlélési idő többváltozós modellezését Cox-regresszióval, az életkor, a nem és a társbetegségek figyelembevételével. Eredmények: Leggyakrabban a bal leszálló ág (44,3%), ezt követte a jobb koszorúér (40,9%), majd a bal körbefutó ág (13,7%), míg a főtörzs 1%-ban volt felelős az infarktus kialakulásáért. Az egyéves túlélés szempontjából a szívinfarktusért felelős ér szignifikáns prognosztikai jelentőséggel bírt (p<0,0001): a jobb koszorúér esetén a hazard ratio 0,69 (95%-os CI: 0,61–0,79, p<0,0001), a főtörzs esetén 1,56 (95%-os CI: 1,04–2,35, p = 0,0321) volt a referenciaérhez (bal leszálló ág) viszonyítva. Következtetés: A vizsgálat eredményei igazolják a szívinfarktusért felelős ér prognosztikai jelentőségét. Orv. Hetil., 2016, 157(32), 1282–1288. | Abstract Introduction: To the best of the authors’ knowledge, very few publications are available which report on the prognostic significance of the culprit vessel in patients with ST elevation myocardial infarction treated with successful primary percutaneous coronary intervention. Aim: The aim of the authors was to obtain data on the significance of the culprit vessel in patients with ST elevation myocardial infarction treated successfully by primary percutaneous coronary intervention. Method: The authors performed a retrospective study in 10,763 patients with ST elevation myocardial infarction who underwent successful primary percutaneous coronary intervention. The culprit vessels were the left main artery, left anterior descendent artery, left circumflex artery, and right coronary artery. The authors constructed univariate survival curves for different culprit vessels and also performed multivariate modelling of time-to-death, controlling for age, sex, and comorbidities. Results: The majority of the culprit lesions were found in the left anterior descendent artery (44.3%), the right coronary artery (40.9%), and the left circumflex artery (13.7%). The culprit vessel was overall a highly significant (p<0.0001) factor of survival, with right coronary artery exhibiting a highly significantly better prognosis (hazard ratio 0.69, 95% CI 0.61–0.79, p<0.0001) and left main artery exhibiting a significantly worse prognosis (hazard ratio 1.56, 95% CI 1.04–2.35, p = 0.0321) than the reference vessel (left anterior descendent artery). Conclusion: These data demonstrate that the culprit vessel has independent prognostic significance. Orv. Hetil., 2016, 157(32), 1282–1288

Evaluation of Isolation Area, Myocardial Injury and Left Atrial Function Following High-Power Short-Duration Radiofrequency or Second-Generation Cryoballoon Ablation for Atrial Fibrillation

This randomized study aims to compare the left atrial (LA) lesion size, function, and tissue damage following pulmonary vein isolation (PVI) by high-power short-duration (HPSD) radiofrequency (RF) and second-generation cryoballoon (CB2) ablation. We enrolled 40 patients with paroxysmal atrial fibrillation who underwent PVI by HPSD RF (n = 21) or CB2 (n = 19). Every patient underwent LA CT angiography and transthoracic echocardiography (TTE) to assess the LA anatomy and function. Biomarker levels (hs-cTnT, hs-CRP, LDH) were compared pre- and post-procedurally. Pre- and post-ablation high-density mapping (HDM) was performed. The isolation area was defined under 0.2 mV bipolar voltage (low voltage area, LVA). We calculated the post-PVI LVA/LA surface ratio using LA CT-HDM merge images. At 3-month follow-up, TTE was performed to assess the changes in LA function. Post-ablation hs-cTnT level was significantly higher in the RF group (RF: 1249 ± 469 ng/L, CB2: 995 ± 280 ng/L, p = 0.024). Post-PVI hs-CRP (RF: 9.53 ± 10.30 mg/L, CB2: 12.36 ± 5.76 mg/L, p = 0.034) and LDH levels (RF: 349.9 ± 65.6 U/L, CB2: 451.6 ± 91.3 U/L, p < 0.001) were significantly higher following CB2 ablation. Post-PVI LVA/LA surface ratios were 8.37 ± 6.42% in the RF group and 13.58 ± 8.92% in the CB2 group (p = 0.022). LA function did not change significantly after the PVI procedure. Our data indicate that second-generation cryoballoon ablation produces a significantly larger LA lesion size compared to “point-by-point” HPSD radiofrequency. Both techniques preserve LA function. The myocardial component of tissue loss appears to be higher using HPSD radiofrequency ablation, with less collateral damage

A variáns bal oldali közös tüdővéna prognosztikus jelentősége transzkatéteres tüdővéna-izolációt követően

Bevezetés: A bal oldali közös tüdővénás törzs a tüdővénák leggyakoribb anatómiai variációja, mely befolyásolhatja a tüdővéna-izoláció sikerességét. Célkitűzés: Célunk a beavatkozási adatok és a kimenetel összehasonlítása volt bal oldali közös tüdővénás törzs, illetve normál bal pitvari anatómia esetén, rádiófrekvenciás, illetve krioballonnal végzett katéterablatiót követően. Módszer: A Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben 2019. 10. 01. és 2022. 03. 10. között paroxiz- mális és perzisztens pitvarfibrilláció miatt tüdővéna-izoláción átesett, a beavatkozás előtt cardialis CT-vizsgálattal rendelkező betegek adatait értékeltük retrospektív módon. Bal oldali közös törzsként definiáltunk minden olyan esetet, amelynél a bal oldali felső és alsó tüdővéna legalább 5 mm-rel a bal pitvari beszájadzás előtt összenyílt. Eredmények: A vizsgált populációból (n = 210) 42, bal oldali közös törzzsel (vizsgált csoport) és 60, normál bal pit- vari anatómiával rendelkező (kontrollcsoport) beteg adatait elemeztük. A közös törzzsel rendelkező és a kontrollcso- port között a demográfiai adatok és a társbetegségek tekintetében nem találtunk szignifikáns különbséget. A beavakozási adatokban (beavatkozási időtartam, sugáridő, bal pitvari tartózkodási idő, sugárdózis) rádiófrekvenciás és krioballonnal végzett ablatio esetén nem volt különbség a két csoport között. Rádiófrekvenciás ablatiót követően a sikerarány az 1 éves utánkövetésnél a közös törzzsel rendelkezők esetében 72,0%, a kontrollcsoportban 76,2% volt (p = 0,659). Krioballonos ablatio esetén a sikerarány 64,7%, illetve 69,2% volt közös törzs, illetve normálanatómia esetén (p = 0,641). Következtetés: A beavatkozási paraméterek és a klinikai kimenetel tekintetében nem volt szignifikáns különbség a bal oldali közös tüdővénás törzzsel és a normál bal pitvari anatómiával rendelkező betegek között. Mind a rádiófrekven- ciás, mind a krioballonnal végzett ablatio jól alkalmazható ebben a populációban