28 research outputs found

    Egyetemről a munkaerőpiacra. Felsőoktatási ismeretségek hatása a munkaerőpiaci kilátásokra

    Get PDF
    Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy a mesterképzésben egy időben tanuló szaktársak milyen hatást gyakorolnak egymás későbbi munkaerőpiaci kilátásaira a végzettség megszerzését követő néhány évben. Az elemzést olyan összekötött államigazgatási adatokon végeztük, amelyek a 2003 és 2017 közötti időszakra tartalmazzák a magyarországi népesség 50 százalékának munkaerőpiaci és oktatási adatait. Becsléseink a 2010 és 2017 között mesterszakon végzett hallgatókat célozzák a korai munkakeresés és munkavállalás időszakában. A szaktársi ismeretségek hatását a közös egyetemi szakon egy félévben kezdő és ugyanazon félévben végző hallgatók munkahelyi találkozásával közelítjük. Eredményeink szerint a friss diplomások kimutathatóan nagyobb valószínűséggel nyernek felvételt olyan munkahelyekre, ahol egykori szaktársaik dolgoznak. Ez a hatás meglehetősen stabil, tehát azt elsősorban nem egyetemi szak- vagy általános értelemben vett szakspecifikus mechanizmusok vezérlik. Noha teljesen biztosak nem lehetünk a szaktársak segítő közreműködésében (legyen szó akár információátadásról, akár ajánlásról), alternatív becsléseink valószínűsítik ezt. Az egykori szaktársak vállalati jelenléte az újabban keletkezett munkaviszonyok jobb relatív minőségi jellemzőivel is párosul: magasabb kezdő bérrel, presztítízzsel és státussal, tartósabb munkaviszonnyal.* Journal of Economic Literature (JEL) kód: J24, J30, J62, J64, M51, Z1

    Female and male managers

    Get PDF

    What Do 17-Year-Olds Who Don’t Go to School Do?

    Get PDF

    A KRTK Adatbank Kapcsolt Államigazgatási Paneladatbázisa

    Get PDF
    A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Adatbankjában létrejött a legújabb Kapcsolt Államigazgatási Paneladatbázis, az Admin3. A különböző államigazgatási nyilvántartások személyi szintű adatösszekötése – a korábbi hullámokhoz hasonlóan (Admin1 és Admin2) – lehetővé teszi a magyar lakosság 50 százalékos mintáján a népesség munkaerőpiaci, munkanélküliségi, oktatási és egészségügyi jellemzőinek tudományos vizsgálatát 2003 és 2017 között. Az egyéni és vállalati szintű, hosszú idősoros, ugyanakkor természetes azonosítókat nem tartalmazó paneladatbázis egyedülállóan szerteágazó tartalmú. Az Admin3 forrásregiszterei között szerepelnek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, a Magyar Államkincstár, az Oktatási Hivatal, a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatbázisai.* Journal of Economic Literature (JEL) kód: C8, C80, C81, C82, C89

    ADMIN3 – A KRTK kapcsolt államigazgatási paneladatbázisa

    Get PDF

    A kognitív készségek hatása a diplomás bérekre

    Get PDF
    Összefoglaló. Ebben a cikkben Magyarországon elsőként vizsgálom a kognitív készségek szerepét a felsőoktatási végzettség megtérülésében. Az adatok a KRTK Adatbank Kapcsolt Államigazgatási Paneladatbázisából származnak (Sebők 2019) . Az adatforrás lehetővé teszi a különböző államigazgatási adatbázisok együttes vizsgálatát a magyar lakosság 50%-os mintáján. Az elemzésben a 2008-ban 10. osztályos középiskolások kompetenciaeredményeit mint a korai kognitív készségek proxy változóját használom a hosszú távú diplomás pályakövetéses vizsgálatomban. A tanulmányban az oktatás hozamszámítási megközelítései közül a kereseti függvények módszerét alkalmazom

    Admin3 – Panel of Linked Administrative Data

    Get PDF

    The Panel of Linked Administrative Data of CERS Databank = A KRTK Adatbank Kapcsolt Államigazgatási Paneladatbázisa

    Get PDF

    Female and male managers

    Get PDF
    corecore