Vérnyomáscsökkentő szerek szerepe a migrén kezelésében

A migrén kezelési stratégiája a fejfájás gyakoriságától és súlyosságától, továbbá az egyidejűleg fennálló egyéb betegségektől függ. Számos gyógyszert hoztak forgalomba kimondottan a migrén kezelésére, azonban primeren más betegség kezelésére alkalmas szer is hasznos lehet. A szerzők irodalmi kutatáson alapuló munkájának célja a vérnyomáscsökkentő szerek (béta-blokkoló, kalciumcsatorna-blokkoló, angiotenzinkonvertálóenzim-gátló, angiotenzinreceptor-blokkoló és egyéb szerek) migrénprofilaxisban való szerepének és a kedvező hatást alátámasztó bizonyítékok áttekintése. Vizsgálták továbbá e szerek egyéb hatásait (cardiovascularis hatás, béta-blokkolók szívbetegség hiányában való adásának potenciálisan hátrányos hatásai, esetleges extrapyramidalis mellékhatások kalciumcsatorna-blokkolók alkalmazásakor, angiotenzinkonvertálóenzim-gátló és angiotenzinreceptor-blokkoló szerek egyéb additív hatásai). A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján strukturális szívbetegség hiányában migrén és hypertonia együttes fennállása esetén angiotenzinkonvertálóenzim-gátló (elsősorban lisinopril) vagy angiotenzinreceptor-blokkoló (elsősorban candesartan) kezelés ajánlott, szívbetegség esetén javasolt csak béta-blokkoló hosszú távú adása. Orv. Hetil., 2015, 156(5), 179–185

Clopidogrelrezisztencia vizsgálata cerebrovascularis betegségben – egyéves utánkövetés

Bevezetés: Korábban már leírták a clopidogrelkezelés hatékonyságát akut ischaemiás cerebrovascularis eseményen átesett betegek körében rövid távon. Célkitűzés: A szerzők célja a betegek egyéves utánkövetési adatainak bemutatása. Módszer: A vizsgálatban 100, akut stroke-on/tranziens ischaemiás attakon átesett beteg vett részt. A betegek az első 48 órában aszpirinkezelésben, majd clopidogrelkezelésben részesültek. A kezelés hatékonyságát a gyógyszeres terápia bevezetését követően 7 és 28 nap, majd 3, 6 és 12 hónap után ellenőrizték. A betegeket két csoportra osztották optikai aggregometriás leletük alapján (clopidogrelérzékeny és -rezisztens). A két csoport kockázati profilját, gyógyszereit, laboratóriumi paramétereit és a klinikai kimenetelt elemezték. Eredmények: A clopidogrelkezelés esetében szoros összefüggés mutatkozott az aktuális vérnyomás, a vércukor- és vérzsíranyagcsere-paraméterek, az ultraszenzitív C-reaktív protein szintje és a thrombocytaaggregációs értékek között (p<0,05). Erélyes szekunder prevenciós kezelés hatására a fent jelzett paraméterek normalizálásával párhuzamosan a thrombocytaaggregáció-gátló kezelés hatékonysága is növelhető volt, hosszabb távon rezisztens beteg nem volt. Az egyéves utánkövetés során a kezdetben rezisztens betegek esetében több volt a vascularis események aránya (4 kezdeti clopidogrelérzékeny [4,5%] vs. 2 kezdeti clopidogrelrezisztens [18,1%], p<0,01), ugyanakkor a rezisztencia jelensége nem bizonyult a későbbi kedvezőtlen kimenetel független kockázati faktorának a multivariációs analízis során. Következtetések: Jelen vizsgálat eredményei alapján igen komolyan felvetődik az erélyes szekunder prevenciós kezelés szerepe a thrombocytaaggregáció-gátló terápia hatékonyságának hátterében. Orv. Hetil., 2015, 156(2), 53–59

Low ficolin-3 levels in early follow-up serum samples are associated with the severity and unfavorable outcome of acute ischemic stroke

<p>Abstract</p> <p>Background</p> <p>A number of data indicate that the lectin pathway of complement activation contributes to the pathophysiology of ischemic stroke. The lectin pathway may be triggered by the binding of mannose-binding lectin (MBL), ficolin-2 or ficolin-3 to different ligands. Although several papers demonstrated the significance of MBL in ischemic stroke, the role of ficolins has not been examined.</p> <p>Methods</p> <p>Sera were obtained within 12 hours after the onset of ischemic stroke (admission samples) and 3-4 days later (follow-up samples) from 65 patients. The control group comprised 100 healthy individuals and 135 patients with significant carotid stenosis (patient controls). The concentrations of ficolin-2 and ficolin-3, initiator molecules of the lectin complement pathway, were measured by ELISA methods. Concentration of C-reactive protein (CRP) was also determined by a particle-enhanced immunturbidimetric assay.</p> <p>Results</p> <p>Concentrations of both ficolin-2 and ficolin-3 were significantly (p < 0.001) decreased in both the admission and in the follow-up samples of patients with definite ischemic stroke as compared to healthy subjects. Concentrations of ficolin-2 and ficolin-3 were even higher in patient controls than in healthy subjects, indicating that the decreased levels in sera during the acute phase of stroke are related to the acute ischemic event. Ficolin-3 levels in the follow-up samples inversely correlated with the severity of stroke indicated by NIH scale on admission. In follow-up samples an inverse correlation was observed between ficolin-3 levels and concentration of S100β, an indicator of the size of cerebral infarct. Patients with low ficolin-3 levels and high CRP levels in the follow up samples had a significantly worse outcome (adjusted ORs 5.6 and 3.9, respectively) as measured by the modified Rankin scale compared to patients with higher ficolin-3 and lower CRP concentrations. High CRP concentrations were similarly predictive for worse outcome, and the effects of low ficolin-3 and high CRP were independent.</p> <p>Conclusions</p> <p>Our findings indicate that ficolin-mediated lectin pathways of complement activation contribute to the pathogenesis of ischemic stroke and may be additive to complement-independent inflammatory processes.</p

Az acetilszalicilsav-rezisztencia klinikai jelentősége cerebrovascularis betegek esetében

Az elmúlt években egyre több tanulmány foglalkozott az acetilszalicilsav- rezisztencia fogalmával és lehetséges klinikai következményeivel. BETEGEK ÉS MÓDSZEREK - 281, krónikus cerebrovascularis beteg vett részt a tanulmányunkban. A betegeket két csoportra osztottuk optikai aggregometriás leletük alapján (acetilszalicilsav-reszponder vs. -rezisztens). Összehasonlítottuk a két csoport rizikóprofilját, szedett gyógyszereit, laboratóriumi paramétereit és klinikai kimenetelét. EREDMÉNYEK - Az acetilszalicilsav-rezisztens betegek között magasabb volt a nők aránya [(23 (45,1%) vs. 92 (40%) (p<0,05)], továbbá gyakoribb volt a dohányzás (38% vs. 25%), hypertonia (92 vs. 78%), hypercholesterinaemia (5,69 vs. 4,85 mmol/l), magasabb LDL- (3,71 vs. 2,85 mmol/l) és trigliceridértékek (2,78 vs. 1,97 mmol/l), továbbá magasabb hsCRPszint (17,89 vs. 7,09 mmol/l) (p<0,01). A statinok használata (56% vs. 36%) gyakoribb volt a reszpondercsoportban (p<0,01). Az agonisták által kiváltott thrombocytaaggregációs értékek szoros összefüggést mutattak a koleszterin-, LDL-, triglicerid- és hsCRP-értékekkel (p<0,05). Kedvezőtlen kimenetel 13 (25,5%) acetilszalicilsav-nonreszponder és 32 (13,9%) acetilszalicilsavreszponder beteg esetében lépett fel (p<0,01). Multivariációs analízis során azonban a dohányzás (OR: 2,38, CI: 1,77- 5,44), az emelkedett LDL- (OR: 3,01, CI: 2,34-5,67) és emelkedett hsCRP-értékek (OR: 2,44, CI: 1,55-7,02) (p<0,05) voltak a kedvezőtlen vascularis kimenetel független rizikófaktorai. KÖVETKEZTETÉS - Tanulmányunk eredményei alapján az acetilszalicilsav-rezisztencia kedvezőtlenebb klinikai kimenetellel járt együtt, de nem volt a jövőbeli vascularis események független rizikófaktora. Eredményeink felvetik a nem megfelelő prevenciós kezelés szerepét a jelenség hátterében

Krónikus orofacialis fájdalmak = Chronic orofacial pain

Absztrakt: Az orofacialis fájdalom egy gyűjtőszó, mely sokféle kórképet takarhat a gyulladásos kórképektől kezdve a neuropathiás fájdalomig. Maga a kórkép nem ritka, akár a populáció 7%-át érintheti. Sokszor maguk a betegek sem tudják, hogy panaszokkal fogászhoz vagy más szakemberhez forduljanak. A régió sok szakma határterületét képezi (fogászat, fülészet, szemészet, neurológia stb.), így nem meglepő, hogy egy-egy beteg akár 6–7 specialistánál megfordul. Összefoglaló közleményünk célja, hogy áttekintést adjunk a krónikus orofacialis fájdalommal járó kórképek diagnózisáról, az esetleges differenciáldiagnosztikai lehetőségekről és kezelési módokról. Orv Hetil. 2019; 160(27): 1047–1056. | Abstract: Orofacial pain is the common name of a variety of disorders from inflammatory diseases to neuropathic pain syndromes. This condition is quite common, it may involve 7% of the whole population. Patients (and doctors) are not aware of the origin of their complaints, therefore initial management falls among the variety of healthcare professionals. The aim of our review was to summarize the current evidence of chronic orofacial pain including diagnosis, management and pitfalls. Orv Hetil. 2019; 160(27): 1047–1056

Statintherapy in the primary and the secondary prevention of ischaemic cerebrovascular diseases

Introduction Stroke is a major public health problem. It is the third leading cause of death worldwide and results in hospital admissions, morbidity, and long-term disability. Despite the inconsistent or weak association between cholesterol and stroke, statins can reduce the incidence of stroke in high-risk populations and in patients with a stroke or transient ischaemic attack. Methods The aim of our study was to review the efficacy of statin therapy in both primary and secondary stroke prevention. We also reviewed the effectiveness and cost-effectiveness among different statins and we also reviewed the possible effect of treatment added to statin monotherapy. Results There is evidence that statin therapy in both primary and secondary prevention significantly reduces subsequent major coronary events but only marginally reduces the risk of stroke recurrence. There is no clear evidence of beneficial effect from statins in those with previous haemorrhagic stroke and it is unclear whether statins should be started immediately post stroke or later. There is a pressing need for direct evidence, from head-to-head trials, to determine whether individual statins provide differing protection from clinically important events in stroke prevention. It is possible that combinations of lipid-lowering agents did not improve clinical outcomes more than high-dose statin monotherapy, although clinical trials are still ongoing