A vena cava inferiort infiltráló májtumorok kapcsán végzett reszekciókról = Resection of vena cava inferior infiltrating by liver tumors

Absztrakt: Bevezetés: A onkoterápia ígéretes gyógyszerei ellenére a primer és áttéti májtumorok kuratív kezelését egyelőre még mindig a műtét jelenti. A májdaganatok sebészetében ma már nem a reszekálandó májszövet mennyisége jelenti a kihívást, hanem a máj nagy ereit infiltráló tumorok. Betegek és módszer: Retrospektív vizsgálat során felmértük a Szent János Kórház Sebészeti Osztályán 2017. május 1. és 2019. május 1. között májreszekción átesett 33 beteg adatait. Vizsgáltuk a demográfiai, műtéti, szövettani adatokat és a posztoperatív szakot. Adataikat összehasonlítottuk a két vena cava reszekciót is igénylő betegünk adataival. Eredmények: A májreszekált betegek (LR) műtéti ideje 91,7 perc volt, míg a cavareszekált betegeknél (CR) 250 perc. Az átlagos transzfúziós igény 1,2 E volt az LR-csoportban és 5 E a CR-csoportban. R0-reszekciót elérni 23 esetben sikerült, 8 esetben R1-, míg 2 esetben csak R2-reszekciót sikerült végezni az LR-betegeknél, a CR-csoportban mindkét esetben R1-reszekciót. A posztoperatív intenzív osztályos kezelés hossza és az ápolási napok száma is nagyobb volt a CR-csoportban (5,0 versus 0,91 nap, illetve 10,5 versus 8,84 nap). Öt, colorectalis metasztázissal operált beteg adjuváns kemoterápia után került műtétre. Két esetben laparoszkópos reszekció történt, illetve két esetben a colorectalis tumorral egy ülésben került eltávolításra a májmetasztázis, ebből egy esetben mindkét beavatkozás laparoszkóposan történt. Következtetés: A nagy ereket (vena cava, vena hepatica) infiltráló tumorok során végzett érreszekciók jelenleg a májsebészet legtechnikásabb beavatkozásának számítanak. Az eseteink kapcsán áttekintett szakirodalom megerősíti, hogy a vena cava reszekcióját és rekonstrukcióját szükségessé tevő onkológiai májműtéteknek van létjogosultságuk. Orv Hetil. 2019; 160(33): 1304–1310. | Abstract: Introduction: Despite all new promising agents of oncotherapy, it is still liver resection that gives potential curative solution for primary and secondary liver tumors. The size of tumorous liver section for resection means no question any more but major vessel infiltration of tumor proposes challenge in liver surgery. Patients and method: Retrospective analysis was carried out covering 33 patients who underwent liver resection in St. Janos Hospital Surgery Department between 1st May 2017 and 1st May 2019. Demographic, surgical, histological data and postoperative course were taken into consideration and comparison with two of our patients who needed vena cava excision simultaneously with liver resection. Results: Patients with liver resection only (LR) had a mean operation time of 91.7 minutes, while operation time for patients with cava resection (CR) was 250 minutes. The average amount of blood transfusion was 1.2 units (200 ml) in group LR and 5 units in group CR. Among LR patients, resection was rated R0 in 23 and R1 in 8 cases, R2 resection could be performed in 2 cases, in group CR in both cases R1 resection was registered. 5 patients with colorectal liver metastasis were operated after previous chemotherapy. Two patients underwent laparoscopic liver resection and two had synchronous colorectal and liver resection, one of these was treated via laparoscopic approach. Conclusion: Liver resections in case of large vessel (vena cava, hepatic vein) infiltrating by liver tumors are indicated the most challenging procedures of liver surgery. The relating literature refers to oncological liver resections with vena cava excision and reconstruction to be safe and applicable. Orv Hetil. 2019; 160(33): 1304–1310

A szervtranszplantációt követő gyógyszeres kezelés újabb lehetőségei [Recent options in drug therapy after solid organ transplantation]

Solid organ transplantation has shown improvement in patient and graft survival rates due to the development of immunosuppression in the last fifty years; however only the last two decades led to the development of new, baseline immunosuppressive drugs that avoid the unlikely side effects of calcineurin inhibitors, especially nephrotoxicity. The transplanted organ is foreign to the host and, therefore, it induces a complex immune response of the recipient. In this review, a brief outline of immune response is given, followed by the introduction of new immunosuppressive drugs acting via variant pathways. These are compounds which are already in use or becoming shortly available and are potential future alternatives for the calcineurin inhibitors. This paper highlights the role of co-stimulation blockade with belatacept and the recently even more intensively studied field of tolerance induction. Orv. Hetil., 2012, 153, 1294-1301

Examination of carbohydrate metabolism parameters after simultaneous pancreas-kidney transplantation.

End-stage renal failure, a frequent complication of type 1 diabetes mellitus, requires renal replacement therapy. Our team examined the laboratory parameters of carbohydrate metabolism in 18 patients with type 1 diabetes at 10 to 89 months after simultaneous pancreas-kidney transplantation. We compared these results with those of 17 patients with type 1 diabetes who had formerly received kidney-alone transplantations, and were undergoing insulin treatment, as well as with those of 16 metabolically healthy controls. The hemoglobin A1c (HbA1c) and blood glucose levels of the pancreas-kidney transplant recipients were within the normal ranges, not differing significantly from those of the healthy controls. In contrast, the HbA1c and glucose levels were significantly elevated among kidney transplanted diabetic subjects. However, fasting and 2-hour insulin levels of pancreas-kidney transplant patients were significantly higher than those of the controls, indicating insulin resistance. According to these results, the insulin secretion by the pancreas graft sufficiently compensated for insulin resistance. Thus 10 to 89 months after successful pancreas-kidney transplantation, carbohydrate metabolism by type 1 diabetic patients was well controlled without antidiabetic therapy