Smoking in inflammatory bowel diseases: Good, bad or ugly?

Smoking is an important environmental factor in inflammatory bowel disease (IBD), having different effects in ulcerative colitis (UC) and Crohn’s disease (CD). A recent meta-analysis partially confirmed previous findings that smoking was found to be protective against ulcerative colitis and, after onset of the disease, might improve its course, decreasing the need for colectomy. However, smoking increases the risk of developing Crohn’s disease and worsens its course, increasing the need for steroids, immunosuppressants and re-operations. Smoking cessation aggravates ulcerative colitis and improves Crohn’s disease. Data are however, largely conflictive as well as the potential mechanisms involved in this dual relationship are still unknown. In this review article, the authors review the role of smoking in inflammatory bowel diseases

Use of new, once-daily 5-aminosalicylic acid preparations in the treatment of ulcerative colitis. Is there anything new under the sun?

5-aminosalicylate (5-ASA) agents remain the mainstay treatment in ulcerative colitis (UC). A number of oral 5-ASA agents are commercially available, including azobond pro-drugs, as well as delayed- and controlled-release forms of mesalazine. However, poor adherence due to frequent daily dosing and a large number of tablets has been shown to be an important barrier to successful management of patients with UC. Recently, new, once-daily formulations of mesalazine, including the unique multi-matrix delivery system and mesalazine granules, were proven to be efficacious in inducing and maintaining remission in mild-to-moderate UC, with a good safety profile comparable to that of other oral mesalazine formulations. In addition, they offer the advantage of a low pill burden and might contribute to increased long-term compliance and treatment success in clinical practice. This editorial summarizes the available literature or, the short- and medium-term efficacy and safety of the new once-daily mesalazine formulations

Recent trends in the epidemiology of inflammatory bowel diseases: up or down?

Inflammatory bowel disease (IBD) is traditionally considered to be common in the Western world, and its incidence has sharply increased since the early 1950s. In contrast, until the last decade, low prevalence and incidence rates have been reported from other parts of the world including Eastern Europe, South America, Asia and the Pacific region. Recent trends indicate a change in the epidemiology of IBD with previously low incidence areas now reporting a progressive rise in the incidence, while in West European and North American countries the figures have stabilized or slightly increased, with decreasing incidence rates for ulcerative colitis. Some of these changes may represent differences in diagnostic practices and increasing awareness of the disease. The quality of studies is also variable. Additional epidemiologic studies are needed to better define the burden of illness, explore the mechanism of association with environmental factors, and identify new risk factors

A gyulladásos bélbetegségek genetikája (The genetics of inflammatory bowel disease)

A gyulladásos bélbetegségek kialakulásában különböző környezeti tényezők és faktorok (genetikai, epithelialis, immunmechanizmusok és nem immuntényezők) egyaránt szerepet játszanak. A patogenezisben fontos a genetikai tényezők szerepe, a betegség ismereteink szerint poligénes természetű. Úgy tűnik, hogy egyes gének általában a gyulladásos bélbetegségekre való fogékonyságot hordozzák, mások ezen belül a colitis ulcerosára vagy a Crohn-betegségre való hajlamot, illetve a betegség fenotípusát (enyhe vagy súlyos, agresszív, lokalizált vagy kiterjedt stb.) befolyásolják. Ebben az összefoglaló közleményben az elmúlt néhány év genetikai újdonságait foglaljuk össze: a gyulladásos bélbetegségekkel kapcsolatba hozható megismert új kromoszómarészleteket, a NOD2/CARD15, az SLC22A4/A5, illetve a DLG5 szerepét. A genetikai ismeretanyag bővülése egyelőre elsősorban a patogenezis jobb megértését segíti, ez alapul szolgálhat új terápiás támadáspontú gyógyszerek kifejlesztésében. A jövőben elképzelhető, hogy szerepe lesz a diagnózis pontosításában, a betegség lefolyásának pontosabb előrejelzésében. The pathogenesis of inflammatory bowel disease is only partly understood; various environmental and host factors (e.g., genetic, epithelial, immune and non-immune) are involved. It is a multifactorial polygenic disease probably with genetic heterogeneity; some genes confer susceptibility to IBD in general, while others specifically increase the risk of ulcerative colitis or Crohn's disease or affect location (localized or extensive) and/or behaviour (e.g., mild, severe, aggressive). This review presents recent advances in the genetics of inflammatory bowel disease including chromosome segments newly recognized to be involved in inflammatory bowel disease as well as the role of NOD2/CARD15, SLC22A4/A5 and DLG5. The increasing genetic information provides, for the time being, a better understanding of the pathogenesis of the disease thus setting a basis for potential targets for therapeutic intervention. In the future, however, genetics may also help in refining the diagnosis or predicting disease course

A colorectalis daganatok korszerű kezelése (Contemporary therapy of colorectal tumors)

Az elmúlt másfél évtizedben a colorectalis daganatok kemo- és radioterápiája az onkológia sikeres területei közé került. A kezelés alapját évtizedek óta az 5-fluorouracil jelenti, de biomodulátorokkal való kiegészítése, az alkalmazási módszerek továbbfejlesztése (folyamatos infúziós adás, orális szerek) jelentősen javították a hatékonyságot. A nagy változást az irinotecan, illetve az oxaliplatin alkalmazása hozta, amelyek a metasztatizáló vastagbélrákok túlélését háromszorosára, átlagosan 20 hónapra növelték. A prognózis javulásában jelentős része van a metasztázisok hatékonyabb kezelésének is. A Dukes-féle C stádiumú tumorok adjuváns kezelése ma már alapelvként fogalmazható meg, kedvezőtlen prognosztikus tényezők esetén B2 stádiumú tumoroknál is indokolt a kemoterápia. A rectumtumorok prognózisát javítja a neoadjuváns, illetve adjuváns radiokemoterápia. Bár az optimális módszer még nem eldöntött, egyre több adat szól a preoperatív kezelés mellett. A monoterápiával szemben a kettős, hármas, négyszeres kombinációs kezelések hatékonyabbak, és úgy tűnik, hogy az alkalmazás módja, sőt, az egyes szerek sorrendje is lényeges (szekvenciális kezelés). Nemcsak a jövő, hanem lassan a jelen szereit is jelentik az új biológiai szerek, így az epidermális növekedési faktor receptor elleni antitest, a cetuximab, valamint a vascularis endothelialis növekedési faktor elleni monoklonális antitest, a bevacizumab, amelyek az eddigi adatok szerint tovább javítják a citosztatikus kezelésre már nem reagáló betegek esélyeit. Az új szerek alkalmazásának magas áruk szab korlátot.\ud Chemo-radiotherapy of colorectal tumours has become a successful field in oncology. The cornerstone of the treatment has remained the 5-FU containing regimes, however the improvement of administration protocols (e.g. continuous infusion, oral administration) and the addition of biomodulating agents has improved efficacy considerably. The recent availability of newer agents, like irinotecan and oxaliplatin has significantly improved survival of advanced (metastatic) colorectal cancer, extending up to 20 months average survival, also being a consequence of the more aggressive treatment of hepatic and lung metastases. The adjuvant chemotherapy of Dukes’ C tumours has become standard, while the treatment of high-risk B2 tumours is also recommended. Neoadjuvant/adjuvant chemo-radiotherapy improves the prognosis of rectal tumours, however the optimal regime has not yet been determined. The combination of two or more agents is superior to monotherapy and the route and sequence of administration may also influence efficacy. The biological agents of the near future including cetuximab (directed against epidermal growth factor receptor) and bevacizumab (a monoclonal antibody to vascular endothelial growth factor) may further improve survival in poor prognosis patients. The use of the new drugs is limited at the moment by their high costs

Antibiotikum-kezeléshez társuló hasmenés és pseudomembranosus colitis (Diarrhoea and pseudomembranus colitis associated with antibiotic)

Antibiotikum-kezelés kapcsán 5–25%-ban alakul ki hasmenés. Előfordulása függ az alkalmazott antibiotikumtól, a beteg életkorától, társbetegségeitől és immunválaszától. A klinikai kép az enyhe, egy-két napos hasmenéstől a súlyos, halálos szövődményekkel járó formáig terjedhet. A hasmenést okozhatja az antibiotikumok közvetlen hatása a bélre, de az esetek nagyobb részében a bélflóra változása a fő tényező. A Clostridium difficile által okozott pseudomembranosus colitis az antibiotikum-kezeléshez társuló hasmenéses esetek 10-20%-ában áll fenn, többnyire kórházban kezelt betegeken alakul ki. Leggyakrabban cefalosporinokkal, amoxicillin-clavulansav kombinációval és clindamycinnel kapcsolatban írták le. Hajlamosító tényezők az idősebb kor, a súlyos alapbetegség, az intenzív vagy ápolási osztályon történő kezelés, a hosszú hospitalizáció, valamint az invazív beavatkozások. A pseudomembranosus colitis klinikai képére jellemző a gyakori, vizes, sokszor véres hasmenés, a hasi fájdalom, a tenesmus, a láz és az elesettség. A diagnosztikus standard a Clostridium difficile toxinjainak a kimutatása. Sürgős esetben a szigmoidoszkópia gyors diagnózist tesz lehetővé. A kiváltó antibiotikum elhagyására és a Clostridium difficile elleni, metronidazollal, illetve vancomycinnel végzett célzott kezelésre a betegek java része gyógyul, azonban a 3-5%-nyi fulmináns esetben, illetve súlyos társbetegségek fennállásakor magas a halálozás. Relapsus 15- 20%-ban fordul elő, és gyakori az ismételt visszaesés. Ilyenkor a fenti gyógyszerekkel vagy kombinációjukkal, probiotikumokkal, passzív immunizálással kell próbálkoznunk. Fontos a megelőzés: a felesleges antibiotikum-kezelések mellőzése és a higiéniai rendszabályok szigorú betartása. Antibiotic treatment is complicated by diarrhea in 5 to 25% of the cases. Its prevalence depends on the antibiotic used, the patient’s age, the concomittant diseases and the immune response. The severity of the diarrhoea is variable ranging from a mild self-limiting disease lasting for 1 or 2 days to a severe condition with high mortality. The diarrhea may result from a direct effect on the gut, but more commonly it is the consequence of changes in resident gut flora. Clostridium difficile is responsible for 10 to 20% of all antibiotic-associated diarrhea cases. The clinical presentation varies from asymptomatic carriage to fulminant pseudomembranous colitis. This latter typically develops as a nosocomial infection, mainly in patients treated with cephalosporins, amoxicillin-clavulanic acid combination or clindamycin. Risk factors are advanced age, severe underlying disease, treatment in an intensive care unit, long hospitalization and invasive medical procedures. The clinical picture is characterized by frequent, watery (occasionally bloody) diarrhea, abdominal pain, tenesmus, fever, weakness. Fulminant colitis develops in 3-5% of cases. The diagnosis is based on testing for C. difficile toxins, but in selected cases rapid diagnosis can be made by flexible sigmoidoscopy. The treatment consists of the withdrawal of the implicated antibiotic along with administration of oral metronidazole or vancomycin which target C. difficile itself. Most patients respond to this treatment; however, the mortality of fulminant cases or those with severe underlying disease is high. Fifteen to 20% of the patients relapse and management of the recurrent cases is difficult. Combination treatment, probiotics and/or passive immunization may be used. Preventive measures include judicious use of antibiotics and aggressive control of the spread of C. difficile infection

A vastagbélrák kemoprevenciója (Chemoprevention of colorectal cancer)

A colorectalis rák az iparilag fejlett országokban a leggyakoribb halálozással járó rosszindulatú daganatok sorában a második helyen áll. Magyarországon a vastagbélrák mortalitása az elmúlt négy évtizedben közel háromszorosára nőtt. Csökkenését többirányú diagnosztikus, kezelési és gondozási elvek következetes megvalósításától várhatjuk, amelynek fontos eleme a prevenció. Primer prevenció alatt az átlagos kockázatú egyéneknél alkalmazott diétás, gyógyszeres és az életmódra vonatkozó eljárásokat értjük, amelyek csökkentik a daganat kialakulásának a kockázatát. A szekunder prevenció a fokozott kockázatúak, illetve a rákot megelőző állapotok profilaktikus kezelését, a tercier prevenció a colorectalis carcinomából gyógyultakban az újabb tumorok kialakulásának megelőzésére alkalmazott eljárásokat jelenti. Kemoprevenciónak nevezzük a carcinogenesis folyamatának késleltetését, blokkolását vagy visszafordítását gyógyszeres (vagy diétás) módszerekkel. A jelenleg ismert kemopreventív szerek közül legfontosabbak az acetilszalicilsav és a nem szteroid gyulladásgátlók. E gyógyszerek rendszeres és hosszú távú szedése csökkenti a colorectalis adenomák és carcinomák kialakulásának veszélyét, mind az átlagos, mind a fokozott kockázatú lakosságban. Úgy tűnik, hogy a profilaktikus hatás az alkalmazott dózissal és a szedés idejével arányosan fokozódik. A szerzők az egyéb kemoprofilaktikus szerek közül a kalcium, a folsav, az ösztrogének, az antioxidánsok, illetve colitis ulcerosában az 5-aminoszalicilátok adásának eddigi tapasztalatait tárgyalják az összefoglaló tanulmányban. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a vastagbélrák kemoprevenciója mint szekunder prevenció ajánlható a fokozott kockázatú egyéneknek (familiaris adenomatosus polyposis, kiterjedt colitis ulcerosa stb.). A költség, kockázat, hatékonyság összevetése alapján ma még nem ismerünk olyan szert, amely a colorectalis carcinoma elsődleges megelőzésére az átlagos kockázatú lakosságban széles körben ajánlható lenne. Colorectal cancer is the second leading cause of cancer mortality in developed countries; in Hungary, the mortality has almost tripled in the past four decades. A decrease in mortality can only be expected from a consistently applied diagnostic and management strategy, including preventive measures. Primary prevention is defined as dietary, medicinal and lifestyle actions that can reduce the risk of developing cancer in people with average risk. Secondary prevention is the prophylactic treatment of high-risk patients or praecancerous lesions; tertiary prevention is the prevention of recurrence in patients cured of colorectal cancer. Drugs or dietary supplements used for chemoprevention block, delay or reverse the process of carcinogenesis. The most important drugs used for chemoprevention are aspirin and nonsteroidal anti-inflammatory drugs. Long-term administration of these drugs reduces the risk of developing colorectal cancer or adenoma both in the high-risk and in the average-risk population. The risk-lowering effect seems to be in positive correlation with the dose and the duration of use. Other chemoprophylactic drugs such as calcium, folate, oestrogen and antioxidants, as well as 5-aminosalicylates in patients with ulcerative colitis are also discussed in this review. Based on the current knowledge, chemoprophylaxis of colorectal cancer is recommended as secondary prevention in patients at high risk (e.g., familial adenomatous polyposis, extensive ulcerative colitis). In contrast, based on adverse event profile and cost-effectiveness analysis, primary prevention with chemopreventive drugs is currently not recommended in the averagerisk population

Mucocele of the appendix: An unusual cause of lower abdominal pain in a patient with ulcerative colitis

The authors report the case of a 60-year-old male patient. In November 2001 he developed intestinal symptoms of bloody diarrhea and abdominal pain. Colononoscopy and biopsy established the diagnosis of ulcerative colitis (proctosigmoiditis). The disease activity was moderate at the beginning. No significant laboratory alterations were found (including CEA, CA19-9), and mesalazine was started orally. He was in remission until November 2003, when he was admitted to our Outpatient Clinic for upper and right lower abdominal pain and bloody diarrhea. Colonoscopy found proctosigmoiditis with a moderate activity, gastroscopy revealed chronic gastritis, laboratory data was normal. Treatment was amended with mesalazine clysma and methylprednisolone (16 mg) orally. Symptoms ameliorated; however, right lower abdominal pain persisted. US and CT examination demonstrated a pericecal cystic mass (11 cm x 3.5 cm). At first pericecal abscess was suspected, as the previous US examination (6 mo earlier) had revealed normal findings. Fine needle aspiration was performed. Cytology confirmed the diagnosis of mucocele. The patient underwent partial cecum resection and extirpation of the mucocele. He recovered well and the final histology revealed a cystadenoma of the appendix. Follow up was started. The patient is now free of symptoms. Although primary adenocarcinoma of the appendix is uncommon, the authors emphasize that preoperative diagnosis of an underlying malignancy in a mucocele is important for patient management; however, it is difficult on imaging studies

Selection criteria for preoperative endoscopic retrograde cholangiopancreatography before laparoscopic cholecystectomy and endoscopic treatment of bile duct stones. Results of a retrospective; single center study between 1996-2002

AIM: The optimal treatment for bile duct stones (in terms of cost, complications and accuracy) is unclear. The aim of our study was to determine the predictive factors for preoperative endoscopic retrograde cholangiopancreatography (ERCP). METHODS: Patients undergoing preoperative ERCP (= 8 mm) and/or stone at US examination, coexisting acute pancreatitis and/or acute pancreatitis or jaundice in patient's history. Suspected prognostic factors and the combination of factors were compared to the result of ERCP. RESULTS: Two hundred and six preoperative ERCPs were performed during the observed period. The rate of successful cannulation for ERC was (97.1%). Bile duct stones were detected in 81 patients (39.3%), and successfully removed in 79 (97.5%). The number of prognostic factors correlated with the presence of bile duct stones. The positive predictive value for one prognostic factor was 1.2%, for two 43%, for three 72.5%, for four or more 91.4%. CONCLUSION: Based on our data preoperative ERCP is highly recommended in patients with three or more positive factors (high risk patients). In contrast, ERCP is not indicated in patients with zero or one factor (low risk patients). Preoperative ERCP should be offered to patients with two positive factors (moderate risk patients), however the practice should also be based on the local conditions (e.g. skill of the endoscopist, other diagnostic tools)

Current concept on the pathogenesis of inflammatory bowel disease-crosstalk between genetic and microbial factors: Pathogenic bacteria and altered bacterial sensing or changes in mucosal integrity take "toll"?

The pathogenesis of inflammatory bowel disease (IBD) is only partially understood. Various environmental and host (e.g. genetic-, epithelial-, immune and non-immune) factors are involved. It is a multifactorial polygenic disease with probable genetic heterogeneity. Some genes are associated with IBD itself, while others increase the risk of ulcerative colitis (UC) or Crohn's disease (CD) or are associated with disease location and/or behaviour. This review addresses recent advances in the genetics of IBD. The article discusses the current information on the crosstalk between microbial and genetic factors (e.g. NOD2/CARD15, SLC22A46A5 and DLG5). The genetic data acquired in recent years help in understanding the pathogenesis of IBD and can identify a number of potential targets for therapeutic intervention. In the future, genetics may help more accurately diagnose and predict disease course in IBD