Genetikai tényezők a hypopituitarsmus kialakulásában. A transzkripciós faktorok szerepe az agyalapimirígy-elégtelenség hátterében

Absztrakt: A hypothalamohypophysealis rendszer fejlődési rendellenességei klinikai megjelenésükben sokszínű hypophysiselégtelenséggel járhatnak. Ezen fejlődési rendellenességek jelentős részét a hypophysis organogenezisét szabályozó transzkripciós faktorok genetikai hibái okozhatják. Az agyalapi mirigy fejlődésének korai szakaszában expresszálódó transzkripciós faktorokat kódoló gének mutációi olyan összetett fejlődési rendellenességekhez vezethetnek, amelyekben a hypopituitarismushoz egyéb központi idegrendszeri malformációk is társulnak. Az organogenezis későbbi szakaszát szabályozó transzkripciós faktorok genetikai eltérései jellemzően többszörös, ritkán izolált agyalapi mirigy hormonhiányt okoznak extrahypophysealis manifesztáció nélkül. A hypophysistranszkripciós faktorok genetikai defektusainak azonosítása segítséget adhat a hormonhiányok előrejelzésében és az érintett családtagok szűrésében. Egyes hypophysistranszkripciós faktorok expressziója felnőttkorban is kimutatható, aminek fontos klinikai jelentősége van a hypophysisadenomák WHO által ajánlott új rendszerű, ezen faktorok expresszióját is figyelembe vevő osztályozásában. Orv Hetil. 2018; 159(7): 278–284. | Abstract: Developmental disorders affecting the hypothalamic-pituitary system can result in pituitary hormone deficiency showing a diverse clinical presentation. A significant majority of these disorders are closely linked to defects in transcription factor genes which play a major role in pituitary development. Those affecting the early phase of organogenesis typically lead to complex conditions affecting the pituitary as well as structures in the central nervous system. Transcription factors involved in the late phase can result in combined but rarely isolated pituitary hormone deficiency without extra-pituitary manifestation. Identifying the defects in these pituitary transcription factor genes may provide a useful tool in predicting disease progression as well as screening family members. Several pituitary transcription factors can be detected in the adult gland as well which is strongly emphasized in the World Health Organization’s most recent guideline for pituitary tumor classification. Our review summarizes the current essential knowledge relevant for clinical endocrinologists. Orv Hetil. 2018; 159(7): 278–284

Az extracelluláris kalciumkoncentráció érzékelése egészséges és kóros állapotokban = Extracellular calcium sensing under normal and pathological conditions

Régóta ismert, hogy az ionos kalcium fontos sejten belüli másodlagos hírvivő szerepet tölt be. Az utóbbi 15 évben megismert kísérletes vizsgálatok és klinikai tanulmányok eredményei alapján az is egyértelművé vált, hogy az ionos kalcium elsődleges jelként is működik: az extracelluláris kalciumion egy G-fehérjéhez kapcsolódó sejtfelszíni receptort aktivál, amit kalciumérzékelő receptornak neveztek el. A szerzők összefoglalják a kalciumérzékelő receptor szerepét a kalciumhomeosztázis fenntartásában, ismertetik a receptor működésének szövetspecifikus sajátosságait és azokat a kórképeket, amelyek a kalciumérzékelés zavarával járnak. A kalciumérzékelő receptor génjének funkcióvesztést vagy fokozott működést okozó csírasejtes mutációi hyper- vagy hypocalcaemiával járó öröklődő betegségeket váltanak ki. Az inaktiváló hatású mutációk heterozigóta formában familiáris hypocalciuriás hypercalcaemiát, míg homozigóta formában a gyakran életet veszélyeztető újszülöttkori hyperparathyreosist okozzák. Az autoszomális domináns hypocalcaemia hátterében aktiváló mutációk állnak. A szerzők összefoglalják ezeknek a betegségeknek a klinikai és laboratóriumi jellemzőit és a kezelés lehetőségeit. Áttekintik azokat a molekuláris folyamatokat, amelyek primer és szekunder hyperparathyreosisos betegekben hibás kalciumérzékelést váltanak ki, valamint azokat a klinikai vizsgálatokat, amelyek a kalciumérzékelő receptorgén genetikai variációinak funkcionális következményeiről számolnak be. | Ionic calcium has been known as an important intracellular second messenger for many decades. In addition, a whole series of experimental and clinical studies from the past fifteen years have provided evidence that extracellular ionic calcium itself is also a first messenger, since it is the ligand of a cell surface G-protein coupled receptor called calcium-sensing receptor. This review summarizes the current knowledge on the role of calcium-sensing receptor in the maintenance of calcium homeostasis, its functions in various tissues and some of the most important disorders characterized by defective calcium sensing. The inherited disorders of the calcium-sensing receptors may be classified as the results of loss-of-function and gain-of-function mutations of the calcium-sensing receptor gene. Loss-of-function heterozygous mutations lead to familial hypocalciuric hypercalcemia while homozygous mutations result in the frequently life-threatening disorder called neonatal severe hyperparathyroidism. Gain-of-function mutations of this receptor’s gene cause the disorder called autosomal dominant hypocalcemia. The authors briefly highlight the clinical features, laboratory characteristics and therapeutic implications of these disorders. Also, they discuss briefly the molecular mechanisms resulting defective calcium-sensing in of patients with primary and secondary hyperparathyroidism, and summarize the results of some recent investigations on the functional consequences of genetic variants of the calcium-sensing receptor gene

A nagy géndeletiók kimutatásának módszerei és alkalmazásuk egyes örökletes betegségekben = Methods for the analysis of large gene deletions and their application in some monogenic disorders

Számos monogénesen öröklődő kórképben a betegséget okozó gén teljes vagy részleges deletiója, illetve kópiaszámának megváltozása patogenetikai tényezőként jön számításba. A direkt DNS-szekvenálás nem alkalmas a gén nagy deletiójának, illetve kópiaszám-változásának kimutatására. Az összefoglalóban a szerzők áttekintik a nagy géndeletio vizsgálómódszereit, és két, monogénesen öröklődő betegségben végzett saját vizsgálataik példáján keresztül bemutatják a módszerek gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit. Vázolják a géndeletio-vizsgálat hagyományos (kromoszóma-sávtechnika, Southern-blot, fluoreszcens in situ hibridizáció) és polimeráz láncreakcióra alapozott módszereit (denaturáló nagy felbontóképességű folyadékkromatográfia, kvantitatív valós idejű polimeráz láncreakció, mikroszatellitamarker-analízis, multiplex amplifikálhatópróba-hibridizáció, multiplex ligatióspróba-analízis), valamint a technikai és informatikai haladás legújabb vívmányait (komparatív genomhibridizálás, „array” analízis). Saját vizsgálataikban von Hippel–Lindau-szindrómában szenvedő betegekben kvantitatív valós idejű polimeráz láncreakció és multiplex ligatióspróba-amplifikálás alkalmazásával bemutatják a VHL, illetve congenitalis adrenalis hyperplasiás betegekben a CYP21A2 géndeletio-vizsgálat eredményeit és ezek klinikai jelentőségét. | Complete or partial gene deletions and copy number variations of disease-causing genes have pathophysiological significance in several monogenic hereditary diseases. Direct DNA sequencing is not suitable for the detection of these genetic abnormalities. In this work, authors review methods of large gene deletion testing and present their own results in two monogenic diseases to demonstrate the application of current methods in clinical practice. Classical methods (chromosome banding, Southern-hybridisation, fluorescent in situ hybridisation), polymerase chain reaction-based techniques (denaturing high performance liquid chromatography, quantitative real-time polymerase chain reaction, microsatellite marker analysis, multiple amplifiable probe hybridisation, multiple ligation probe amplification) as well as techniques based on recent advances in bioinformatics (comparative genome hybridisation, array-based analysis) are presented. Finally, authors present their own findings on large deletion testing of the VHL gene using quantitative real-time polymerase chain reaction and multiple ligation probe amplification in patients with von Hippel–Lindau disease and review a simple polymerase chain reaction method for the detection of large deletion of the CYP21A2 gene in patients with congenital adrenal hyperplasia

Polymorphisms of the ApoE, HSD3B1, IL-1 beta and p53 genes are associated with the development of early uremic complications in diabetic patients

Genetic polymorphisms of the genes involved in angiogenesis, the inflammatory cascade or apoptosis control can influence the chronic complications of diabetic patients. Parallel evaluation of multiple genetic polymorphisms became available with the development of DNA resequencing arrays. We aimed to develop a 16-gene, 18,859-nucleotide resequencing array to analyze the genetic background of uremic and gastrointestinal complications. DNA was isolated from 10 ml of peripheral blood of 41 non-uremic and 37 uremic patients with type II diabetes mellitus (DM); 32 suffering from gastric. p erosion complications. An Affymetrix Customseq Resequencing array was developed containing a total of 37 PCR products of selected genes. Confirmatory analysis was performed for 5 known polymorphisms by RFLP and for 4 others by capillary sequencing. Statistical analysis was performed using the Fishers exact test. Correlations between the DNA resequencing array and the confirmatory methods were 96% for RFLP and 99.4% for capillary sequencing. The genetic polymorphisms of the ApoE, HSD3B1, IL-1 beta and p53 genes were found to be significantly different (p<0.05) between the uremic and non-uremic diabetes group. In regards to the gastric erosion complications of the diabetic uremic patients, the A17708T polymorphism of the p53 intron 10 was found to have a statistically significant (p<0.05) role. In conclusion, DNA sequencing arrays can contribute to a multiparameter genetic analysis yielding highly correlating results using a single method in patients suffering type II DM

Orolabial signs are important clues for diagnosis of the rare endocrine syndrome MEN 2B. Presentation of two unrelated cases

Multiple endocrine neoplasia syndromes (MEN) are genetic disorders with glandular hyperplasia and consecutive malignant neoplasia. MEN type 2B is the least common form of these tumor syndromes. It presents with typical dysmorphic features, mucosal neuromas, ganglioneuromatosis, medullary thyroid carcinoma (MTC) and phaeochromocytoma. The prognosis depends on the presence of MTC. We have surprisingly found two unrelated patients with this syndrome at our department within two weeks. In the medical history of a 17-year-old boy, Crohn's disease had been considered because of abdominal pain and distention. He had marfanoid appearance and previously undergone minor surgeries for a large tongue with neuromas and hypertrophic gums. Two weeks later, a 10-year-old girl presented with a hard palpable mass on her neck. She had thickened lips, neuromas on the tongue and a solitary thyroid nodule. Genetic analysis was carried out in both patients and a heterozygous M918T mutation of the RET proto-oncogene was found. Laboratory tests and imaging studies were consistent with MTC. Phaeochromocytoma was not present. Both patients underwent total thyroidectomy and lymph node dissection. Histological examination confirmed the diagnosis of MTC. In conclusion, the initial diagnosis of MEN 2B should be suspected on the presence of typical facial/oral signs and gastrointestinal symptoms. Hormonal tests and imaging techniques of the thyroid and the adrenals can confirm the clinical diagnosis of MEN 2B and genetic analysis can prove its germline origin