A neoadjuváns kezelés mint a rectalis ultrahangvizsgálat korlátozó tényezője

Absztrakt Bevezetés: A rectalis ultrahang a rectumtumorok stagingjének egyik alapmódszere. Előrehaladott tumorok esetén a műtét előtti neoadjuváns kezelés hatására létrejövő szöveti változások hatással vannak a módszer pontosságára. Célkitűzés: A rectalis ultrahang pontosságának felmérése preoperatív kemo-radioterápiát követően, összehasonlítva az iniciális staging során tapasztalt pontossággal. Módszer: Retrospektív módon vetették össze a Szegedi Tudományegyetem I. Belgyógyászati Klinikán 2006 és 2014 között végzett rectalis ultrahangvizsgálatok során meghatározott T-, illetve N-stádiumot a műtéti reszekátum feldolgozásakor megadott patológiai T- és N-stádiummal neoadjuváns kezelést követően és az iniciális staging során (kontrollcsoport). Eredmények: A T-stádium esetén az iniciális staging 70%-ban, a re-staging 61%-ban volt pontos, utóbbinál 31%-ban túlértékelés történt. Az ypT0 stádiumot egy esetben sem sikerült azonosítani. Az N-stádium meghatározásának pontossága 64% volt a kontrollcsoportban és 61% volt re-staging alkalmával. Következtetések: Neoadjuváns kezelést követően a rectalis ultrahang pontossága romlik. Az onkológiai kezelés hatásosságának megítélésében és a műtéti tervezésben a rectalis ultrahanggal történő re-staging szerepe megkérdőjelezhető. Orv. Hetil., 2016, 157(30), 1193–1197

The triggering role of Clostridioides difficile infection in relapsed IBD outpatients

Although the exact aetiology of inflammatory bowel disease (IBD) is unknown, one hypothesis suggests that the inflammation may be the consequence of an altered or pathogenic microbiota in a genetically susceptible host. The aim of this study was to assess the frequency of enteral infections in patients with relapse of IBD, and to evaluate the clinical utility of faecal calprotectin (FC) and faecal matrixmetalloproteinase- 9 (MMP-9) in the differential diagnosis of relapses with different origins, and to determine the recurrence rate of Clostridioides difficile (C. difficile), the hospitalisation and colectomy rate among C. difficile positive IBD patients at the end of 4 years follow-up period. Methods: In this prospective, “real life” study clinical data, serum and stool samples were assessed. Results: Overall, 135 outpatients with IBD were enrolled [91 IBD patients who relapsed and 44 subjects in clinical remission (control group)]. C. difficile A/B toxins were detected in 42.2% of all cases. Candida was presented in 9.9% among the enrolled subjects. We found significant difference between FC and MMP-9 values in patients in relapse and remission, but not in C. difficile positive and negative cases. Our results revealed an association between previous antibiotic use and the rate of toxigenic C. difficile. Toxigenic C. difficile positivity recurrence rate was 4.4%. Hospitalisation during follow-up due to IBD was 45.4% and 35% in C. difficile positive and negative group, respectively. Value of FC and MMP-9 did not predict the need of hospitalisation. Conclusions: The occurrences of toxigenic C. difficile and Candida positivity were excessively high in our patients in an acute relapse, which suggests the importance of intestinal microbiota in IBD. FC and MMP-9 has no diagnostic value to differentiate between infection-induced and natural relapse. In our study was confirmed that hospitalisation rate was higher in C. difficile positive cases, but we did not find any relationship on long-term period

Analysis of risk factors - especially different types of plexitis - for postoperative relapse in Crohn's disease

AIM: To evaluate the presence of submucosal and myenteric plexitis and its role in predicting postoperative recurrence. METHODS: Data from all patients who underwent Crohn's disease (CD)-related resection at the University of Szeged, Hungary between 2004 and 2014 were analyzed retrospectively. Demographic data, smoking habits, previous resection, treatment before and after surgery, resection margins, neural fiber hyperplasia, submucosal and myenteric plexitis were evaluated as possible predictors of postoperative recurrence. Histological samples were analyzed blinded to the postoperative outcome and the clinical history of the patient. Plexitis was evaluated based on the appearance of the most severely inflamed ganglion or nerve bundle. Patients underwent regular follow-up with colonoscopy after surgery. Postoperative recurrence was defined on the basis of endoscopic and clinical findings, and/or the need for additional surgical resection. RESULTS: One hundred and four patients were enrolled in the study. Ileocecal, colonic, and small bowel resection were performed in 73.1%, 22.1% and 4.8% of the cases, respectively. Mean disease duration at the time of surgery was 6.25 years. Twenty-six patients underwent previous CD-related surgery. Forty-three point two percent of the patients were on 5-aminosalicylate, 20% on corticosteroid, 68.3% on immunomodulant, and 4% on anti-tumor necrosis factor-alpha postoperative treatment. Postoperative recurrence occurred in 61.5% of the patients; of them 39.1% had surgical recurrence. 92.2% of the recurrences developed within the first five years after the index surgery. Mean disease duration for endoscopic relapse was 2.19 years. The severity of submucosal plexitis was a predictor of the need for second surgery (OR = 1.267, 95%CI: 1.000-1.606, P = 0.050). Female gender (OR = 2.21, 95%CI: 0.98-5.00, P = 0.056), stricturing disease behavior (OR = 3.584, 95%CI: 1.344-9.559, P = 0.011), and isolated ileal localization (OR = 2.671, 95%CI: 1.033-6.910, P = 0.043) were also predictors of postoperative recurrence. No association was revealed between postoperative recurrence and smoking status, postoperative prophylactic treatment and the presence of myenteric plexitis and relapse. CONCLUSION: The presence of severe submucosal plexitis with lymphocytes in the proximal resection margin is more likely to result in postoperative relapse in CD

Gyulladásos bélbetegségben szenvedő gyermekek kezelésének átadása felnőttszakrendelésre. 10 éves tapasztalataink összegzése = Transfer of care of adolescent inflammatory bowel disease patients without longitudinal transition. Lesson from 10 years experiences

Absztrakt: Bevezetés: A gyulladásos bélbetegségek gyakran serdülőkorban manifesztálódnak. A transzfer a betegek gyermekgyógyászati szakrendelésről történő átadását kísérő folyamatnak, a tranzíciónak az utolsó lépése, melynek kimenetelével ez idáig kisszámú tanulmány foglalkozott. Célkitűzés: Felmérni az általunk alkalmazott transzfer eredményességét gyermekszakrendelésről felnőttszakrendelésre átkerülő betegeink körében. Módszer: A Szegedi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinikára átkerült és gondozott betegek demográfiai és klinikai adatait elemeztük retrospektív módon. Az általunk vizsgált betegeknél a gyulladásos bélbetegség diagnózisa a gyermekgyógyászati ellátásban került felállításra. Klinikánkon a betegek transzferje során részletes egészségügyi dokumentáció elkészítése és átadása történt. Eredmények: 59 gyulladásos bélbeteg adatait elemeztük. Huszonhét esetben (45,7%) történt endoszkópia a transzferhez kötötten. A transzfer idejében a betegek 28,8%-ánál enyhe, illetve közepesen súlyos volt a betegség aktivitása, míg 71,2%-uk remisszióban volt. A betegek 58%-ánál kortikoszteroid indult, átlagosan 9,1 hónap után. Anti-tumornekrózisfaktor-terápia a gyermekgyógyászati ellátás alatt a betegek 24%-ánál lett bevezetve, és a betegek további 23%-ánál történt meg a felnőttellátás során, a transzfert követően átlagosan 28 hónapon belül. A betegek 70%-a részesült immunszuppresszív kezelésben a transzfer körüli időszakban. Sebészeti beavatkozásra 17%-ban volt szükség a transzfer után átlagosan 10,7 hónapon belül. Következtetés: Betegeink egyharmada aktív állapotban került át a felnőttellátásba. Fiatal betegeink 58%-a igényelt kortikoszteroidterápiát és 17%-a sebészeti beavatkozást a transzfert követő kevesebb, mint egy éven belül. Minden ötödik betegnél biológiai terápia indult a felnőttellátásban. A longitudinális tranzíció folyamatát alkalmazva valószínűleg volna esélyünk csökkenteni az átadásközeli terápiaeszkalációk számát és a relatíve magas sebészeti beavatkozási arányt. Orv Hetil. 2018; 159(44): 1789–1793. | Abstract: Introduction: Transfer is a planned movement of patients and their medical records from one provider to another. Only a few data are available from real life in inflammatory bowel disease patients in this topic. Aim: Our aim was to retrospectively evaluate the results of the transfer of our patients without longitudinal transition. Method: Data of the transferred patients at the University of Szeged were analysed. Patients were diagnosed in paediatric care. Transfer strategy at our departments was detailed medical summary. Results: 59 patients were enrolled in this study. 28.8% of the patients had mild to moderate disease activity and 71.2% was in remission at the time of transfer. Steroid therapy was initiated in 58% of the patients within an average of 9.1 months after the transfer. Anti-tumor necrosis factor therapy was given to 24% of the patients during the paediatric care and to an additional 23% in the adult care within an average of 28 months. Almost 70% of the patients received immunosuppressive therapy during paediatric and adult care. Surgery was required in 17% of the patients within an average 10.7 months after the transfer. Conclusion: Our results revealed that one-third of the paediatric patients have been transferred to adult care in active stage of disease. Shortly after the transfer 58% of the patients required corticosteroids and 17% surgery. Every fifth patient needed biological therapy to be initiated after the transfer. Longitudinal transition may have a potential to decrease the need for therapeutic change and the relatively high rate of surgery. Orv Hetil. 2018; 159(44): 1789–1793