Halálfúga: A holokauszt a magyar zenei emlékezetben (1956–1989)

Hungarian historiography hasn’t worked up the reception of the Holocaust in the Kádár-era in the last 25 years. Though literary historians analyzed the lacking responses on Imre Kertész’ roman, Fatelessness, in the 1980s, there were no similar attempts to interpret musical compositions and their reception of the same period. My study aims at stopping this gap with analyzing the repertoire of the Holocaust pieces, written between 1957 and 1989 which are of a considerable amount. Focusing on compositions, like Kamilló Lendvay’s symphonic poem, Mauthausen, or István Láng’s orchestral pieces, Laudate hominem, Musica funebre, In memoriam N.N., and on vocal compositions mostly using Miklós Radnóti’s and János Pilinszky’s Holocaust poems, I concentrate on the technical devices and tools of expression which form the memorial character and the ethical message represented by this pieces. In the center of my investigation stands György Kósa’s paradigmatic composition, Todesfugue which was based on Paul Celan’s world famous poem

Lebensbilder aus Kriegszeiten. Zoltán Kodálys 2. Streichquartett op. 10

Zoltán Kodály composed his String Quartet no. 2 at the end of World War I. Its unusual form – two contrasting movements – comprises the possibility of interpreting the function and hidden narrative of the piece in markedly different ways. Contrary to earlier explanations, my study aims at revealing the cultural-political-aesthetical context of the composition and the compositional process. It is based on the interpretation of Kodály’s musical criticism and studies, above all on Béla Bartók’s Second String Quartet and the pentatonic layer of Hungarian folk music, as well as his readings, particularly the war-novels of the contemporary writer Zsigmond Móricz whom he admired extraordinarily. In my opinion the experiences gained during the war must have been decisive for Kodály in creating a new interpretation of modern Hungarian music abounding in references to the glorious Hungarian past. While the first movement is built on ‘feminine’ chromaticism and melodiousness, the second movement represents ‘masculine’ dance-series opening the door to a new, strong, and emphatically man-orientated world

Nausikaa, Sappho, and Other Women in Love : Zoltán Kodály's Reception of Greek Antiquity (1906-1932)

Zoltán Kodály showed a great interest in Greek antiquity in his whole life. He not only studied the language thoroughly and read up on the different editions of Homer’s Iliad and Odysseus, but he had planned an opera about the latter figure since 1906. Only one song survived from this opera plan, Nausikaa, written in 1907 to a poem by Kodály’s former secret lover, Aranka Bálint. It was published only in 1925, at a time, when Kodály, stimulated by the Hungarian writer, Zsigmond Móricz, and his new drama, The Wanderings of Odysseus (1924), turned himself towards the Odysseus theme again. Though he abandoned the new plan of the opera soon, his desire to wrote music for the stage proved to be lasting. He finished his Singspiel János Háry in 1929, and his lyrical play, The Spinning Room in 1932. Even contemporary critics recognized the similarity between the figures of the adventurer Háry and Odysseus, and they refered to Kodály’s possible identification with the two heros. A recent study investigated the role of the Young Man in The Spinning Room from the same point of view. My paper however, examining Kodály’s songs from his first mature period (1906–1923), first of all Nausikaa and Sappho’s Love Song (1915), as well as the series of Hungarian Folk Music (1924–1932), and the two plays for stage from the second period (1923–1945), scrutinizes the role of the women in love in Kodály’s oeuvre. Kodály’s songs introduce women who are lovelorn and for this reason feel defencelessnes. These woman portraits are connected to one characteristic musical feature, the use of pentatony. Pentatony symbolizes here for Kodály not ’Hungarianess’, as usual, but the archaism of the ancient music and culture on the one hand, and women’s longing on the other

Kodály's Ideal Kingdom: The Transformations of János Háry.

A dolgozat témája Kodály Háry Jánosának keletkezéstörténete a Trianon utáni politikai kontextusba helyezve

Ernő Lendvai und seine Zeitgenossen: Die Anfänge der Musikanalyse in Ungarn (1921-1955)

The Bartók interpretations of the music theoretician Ernő Lendvai (1925-1993) played a significant part in the formation of thinking about Bartók and new music in general in Hungary. Lendvai’s first book entitled Bartók’s Style and published in 1955 gave rise to violent debates among musicians. Moreover, his analytical methods and poetic explanations have continued to divide the community of musicians in Hungary to this day. Representatives of the ‘official’ musicology led by Bence Szabolcsi (1899-1973), the father figure of Hungarian musicology, rejected Lendvai’s theory from the beginning, while music teachers and composers regarded it as an inevitable point of departure of their Bartók-understanding. Hungarian composers such as Endre Szervánszky (1911-1977), Pál Járdányi (1920-1966), or the young György Ligeti (1923–2006) used Bartók’s Style as a textbook showing them how to compose up-to-date and, at the same time, analytically controlled music of equal or, what is more, considerably higher rank than contemporary Western serialism, though it is based on ‘natural laws’. My paper aims at demonstrating the music political situation and the underlying jockeying for positions that led to the so called ‘Lendvai-affair’, that is to the musicologists’ refusal of Lendvai’s theory. Besides, I would like to answer the following questions: 1) what kind of role did the analysis, notably the analysis of contemporary music and Bartók, play in Hungarian musicological literature, above all in the writings of Kodály’s pupils (György Kerényi, Antal Molnár, István Szelényi) before Lendvai’s appearance and 2) which were the original features of Lendvay‘s theory making it suitable for a starting-point of the Hungarian composers’ experiments with new music

Az útkeresés évei a magyar zeneszerzésben (1953-1967) = Seeking ways in Hungarian Composition (1953-1967)

A pályázatban megjelölt kutatási témám a 20. századi magyar zenetörténet egyik jelentős fordulata, a hatvanas évekbeli zenei megújulás kérdését vizsgálta. Céljaimnak megfelelően megkíséreltem meghatározni a különböző zeneszerző-nemzedékekhez tartozó alkotók reakcióját a megváltozott stiláris kontextusra, zenepolitikai helyzetre. Elemeztem az idős Kodály Zoltán viszonyát az új zenéhez, feldolgoztam három, a Kodály-iskola második nemzedékéhez tartozó komponista, az újító Szervánszky Endre, a kibékítésre törekvő Dávid Gyula és a konzervatív Járdányi Pál válaszát a megváltozott zenei környezetre, a Zeneakadémia könyvtárának és a zenei szaksajtó adatainak alapján feltártam az új zenei repertoár fogadtatását Magyarországon, és elemeztem a fiatalabb nemzedékek, az úgynevezett Harmincasok, különösképpen Durkó Zsolt, valamint a későbbi Új Zenei Stúdió tagjainak pályakezdését. Tanulmányt-előadást írtam a Darmstadti Nyári Új Zenei Kurzusok magyarországi fogadtatás-történetéről, illetve Pierre Boulez magyarországi zeneszerzői recepciójáról. Több előadást és tanulmányt szenteltem a Kodály Zoltán halála után, a mester emlékére keletkezett kompozícióknak. | I examined one of the most important turns of the 20th century Hungarian music history in my research period, namely the question of the renewal in Hungarian music between the years 1959 and 1972. My aim was to describe the reactions to the modified stylistic context and music political situation of different generations of composers. I analysed the old Zoltán Kodály’s attitude toward new music, I worked up the musical answers to the changed situation of three composers, who all belonged to the second generation of the Kodály-school: the innovator Endre Szervánszky, Gyula Dávid, who strived for reconciliation, and the conservative Pál Járdányi. I examined the reception of the new music repertoire in Hungary analysing the sources of the library of the Academy of Music and of the musical press, as well as the start of the career of the generation born in the thirties and forties, above all the carees of Zsolt Durkó and of the represantatives of the New Music Studio. I wrote papers and studies about the Hungarian reception of the New Music Courses in Darmstadt and about Pierre Boulez’s compositional reception in Hungary. I devoted many papers and studies to compositions which were written after Kodály’s death, to the memory of the master

Identitás-keresés, önmeghatározás és modernizmus Kodály és Bartók tanítványainak pályakezdő műveiben (1925-1932)

A magyar zenetörténet-írás a Kodályt és Bartókot követő első zeneszerző-nemzedék húszas évek közepi fellépését – Kodály tanítványait védelmező 1925-ös vitacikkére hivatkozva – mindeddig az egységes poétikai és stiláris elveket követő nemzeti zeneszerző-iskola, vagyis a Kodály-iskola létrejötteként határozta meg. A tanítványok – többek között Frid Géza, Kadosa Pál, Kósa György és Seiber Mátyás – 1925 és 1932 között keletkezett kompozíciói azonban leginkább az idősebb generáció esztétikai álláspontjával szembenálló modernitás-koncepció jegyeit viselik magukon, amennyiben a nagy példaképek összetett struktúrájú, komplex kompozícióival könnyen átlátható szerkezeteket, ironikus kulturális históriai utalásokat és feltűnően rövid, eszköztelenségükkel tüntető tételeket állítanak szembe. Ez az alkotói magatartásforma elsősorban az egyidős nyugat-európai kortársak, például Hindemith „új egyszerűség”-ideáljával rokonítható. Előadásomban arra teszek kísérletet, hogy bemutassam, hányféle formában jelenik meg e zeneszerzők alkotásaiban az „új egyszerűség” eszménye. Ugyanakkor nem tagadható, hogy Kodály és Bartók művészete – sokkal inkább, mint ez idő tájt született ideologikus írásaik – közvetlenül hatottak e nemzedék zeneszerzői gondolkodására: a magyar hagyományra, elsősorban Bartók és Kodály egykorú műveire való hivatkozás azonban elsősorban e komponisták identitásának meghatározásában, azaz magyar alkotóként való öndefiniálásukban játszik kulcsfontosságú szerepet