The contemporary Hungarian artist, Hajnal Németh is concerned with the visual, corporeal, and aural chasm opened up by the frequently invisible, dislocated or muted object proper of her works. Music, sounds, noises pour into the exhibition spaces constituting, what Don Ihde terms, the shape- aspect of things and bodies. The abyss automatically calls for surrogate narratives, identities, and artefacts to defy our existential insecurity. Németh creates the conditions for this pluralism through a Merleau-Pontian synergy of the tangible and the visible, as well as by exploiting the conventionally unnoticed sonorous quality of shapes, surfaces, and interiors, evoking Ihde’s aural phenomenology. Németh offers the promise of a recreated subjectivity at the concurrence of the aural, the visible and the tangible.Németh Hajnal alkotásainak gyakran láthatatlan, jelenlétükben kizökkentett vagy elnémított tárgyai vizuális, aurális vagy testi hiányként manifesztálódnak. Zene, hangok, zörejek áramlanak a kiállítótérben, ezzel, Don Ihde terminusát idézve, alak-jelleget biztosítva a térben fellelhető tárgyaknak, beleértve a látogatók testét is. A hiány szükségszerűen alternatív narratívák, identitások és tárgyak egész sorát idézi meg, hogy egzisztenciális bizonytalanságunkat némileg helyre billenthessük. Németh egyfelől a látható és a tapintható merleau-ponty-i szinergiáján keresztül teremti meg művei pluralizmusát, másrészt pedig a formák, felszínek és belső terek hagyományosan mellőzött szonorikus minőségét aknázza ki Ihde aurális fenomenológiáját idézve. Művei a szubjektum újrateremtődésére tesznek kísérletet, ott ahol a hallható, a látható és a tapintható egymásba hatol és egybefonódik
