Általánosságban megállapíthatjuk: Platón filozófiája tükrözi leginkább a Kelet szellemi arculatát, Nyugaton viszont Arisztotelész szemléletmódja érvényesül. A XIX. századi orosz szellemvilágban is a platonizmus tükröződik, Nyugattal szemben, ahol az empirikus valóság adja meg mindennek a sajátosságát. Az akkori orosz vallásbölcselők írásaiban az Egyház immár nem az egyházjogon alapuló, önmagát a hierarchiában és a vallásgyakorlatban kifejező üdvözítő intézményként jelenik meg, hanem a vallásos egyének egyetemes közösségeként (szobornoszty). Ezzel új probléma adódott, mégpedig az egyénnek a ,szobornoszty’-ban kifejeződő Egyházhoz való viszonya..

Steller, Lea-Katharina

Repository of the Academy's Library

1  B. Virághalmy Lea: Platóni hatások a szobornoszty-tanban  Az előadás elhangzott a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Bizottsága,  a Szegedi Tudományegyetem Filozófia Tanszéke és a Magyar Filozófiai Társaság által  2002. május 16-án és 17-én Szegeden, a SZAB székházban tartott  "Lábjegyzetek Platónhoz" c. konferenciasorozatának első rendezvényén,  melynek témája a "Szeretet" volt.   Általánosságban megállapíthatjuk: Platón filozófiája tükrözi leginkább a Kelet szellemi arculatát, Nyugaton viszont Arisztotelész szemléletmódja érvényesül. A XIX. századi orosz szellemvilágban is a platonizmus tükröződik, Nyugattal szemben, ahol az empirikus valóság adja meg mindennek a sajátosságát. Az akkori orosz vallásbölcselők írásaiban az Egyház immár nem az egyházjogon alapuló, önmagát a hierarchiában és a vallásgyakorlatban kifejező üdvözítő intézményként jelenik meg, hanem a vallásos egyének egyetemes közösségeként (szobornoszty). Ezzel új probléma adódott, mégpedig az egyénnek a ,szobornoszty’-ban kifejeződő Egyházhoz való viszonya...     Maurice Baring 1905 és 1908 között a Morning Post különtudósítójaként Oroszországban utazga-tott. Véleménye szerint az orosz rejtély az, hogy „az orosz lélek telve van valamilyen nagyobb erejű, melegebb keresztényi könyörületességgel, a megnyilvánulása pedig olyan egyszerű és őszinte, mint sehol másutt”. Az orosz nyelvet tökéletesen ismerő, a szláv lélek iránt fogékony Baring példaként említi egy bérkocsis esetét, akinek a házát felgyújtották. Ez az ember lassú mo-dorban, méltóságteljesen, szívettépően mesélte el a csapást, miközben Istenbe vetett hite „érintet-len, biztos, fenséges maradt”. A Champs-Elysées egyik teraszán kávézás közben egy másik orosz vendége örömét fejezte ki a nagyböjt közeledte miatt – „mert akkor közelebb leszünk Istenhez”.  Márai Sándor 1945-ös Naplójában ekként mereng: „a lelki hajlam, melyet Schubart így határozott meg: ,Jogrend vagy szeretet’ – az én lelkemben születésem pillanatától a jogrend mellett döntött. Európai vagyok, tehát pesszimista: nem bízom a szeretet anarchiájában. Kosztolányi Rilke-tanul-2  mányában olvasom az oroszokról, a ,szeretet’ keleti apostolairól: ,Csak adni tudnak. Elvenni más-tól semmit.’ E sorokat elnéző fejbólogatással olvasom. E hetekben megismerkedtem a szlávokkal, akik le tudták küzdeni alkati szemérmüket, és értettek ahhoz is, hogyan kell elvenni mástól vala-mit.”  Nyikolaj Bergyajev „Az orosz eszme” című, 1946-ban megjelent munkájában szintén kiemeli, hogy "az orosz szélsőségekre hajló nép, amelyben az ellentétek egyesülnek. Meg lehet igézni és kétségbe lehet ejteni ezt a népet, mindig el lehet tőle várni valami meglepetést, a végsőkig képes az erős szeretetre éppúgy, mint az erős gyűlöletre, felkeltve Európa népeiben a nyugtalanságot. Minden népi egyediség, mint az ember egyedisége is, mikrokozmosz, s ezért ellentmondásokat tartalmaz, de ez különböző mértékű lehet. Az orosz lélek ellentmondásossága és bonyolultsága azzal függ össze, hogy Oroszországban a világtörténelem két forrása ütközik és kerül kapcsolatba egymással – Kelet és Nyugat. Az orosz nem tisztán európai és nem tisztán ázsiai. Az orosz lélek-ben mindig harcolt egymással két elv, a keleti és a nyugati.”  Kelet és Nyugat nemcsak különbözik egymástól, de egymás ellentéte is: mi néha felületesnek, ki-ábrándítónak látjuk a misztikát, a víziókat. A nyugati misztika elengedhetetlen „kelléke” ugyanis a pietizmus, Keleten viszont az ilyen effeminált magatartásnak nincs helye: ott mindez reális, higgadt, kemény és elszánt. Nincs purgatórium: vagy élet, vagy halál. Nincs szentimentalizmus sem – ugyanakkor a lágyság mégis létező, alapvető tulajdonság.  Mi nyugatiak, tisztában vagyunk hőseinkkel; életüket, magatartásukat levéltárakban kutatjuk, kommentáljuk hősköltemény vagy tanulmány formájában. Eredményeiket, sikereiket, példáikat magasztaljuk vagy leromboljuk, mikor éppen mi a szokás. A hősiesség kifelé irányul, megfogha-tó, nem úgy, mint Keleten: ott alapjaiban befelé nyilatkozik meg, az erő az aszkézisben, a meta-fizikában rejlik. A hős egyszerűen „csak” bölcs, költő vagy imaember – vagyis láthatatlan. Az anyagi és a rejtett világ összemosódik, határtalan, mint a tajga.   A nyugati embert inkább a matéria biztonsága vonzza, a keletit a szellem hatalma. Néha kozmi-kus nosztalgia hatására a nyugatiak világukat szegényesnek s méltatlanul kevésnek érzik, ezért Keletre mennek tanulni – s elvesznek a határtalanságban. Az orosz lélek egy ezredévnél is több 3  idő alatt ugyanis hozzászokott, hogy bárhova indult, soha nem ért el (vagy csak igen ritkán) a horizont szélére. Mégis mindig nekiindultak, zarándokként, sztarecként – alapvető karakterük a végnélküli, korláttalan, túlzott vándorlás, akár lélekben is. Erről szól irodalmuk, zenéjük, vallá-suk.       Általánosságban tehát Ivánka Endre nyomán összegezhetjük: Platón filozófiája tükrözi leginkább a Kelet szellemi arculatát, Nyugaton viszont Arisztotelész szemléletmódja érvényesül. A XIX. századi orosz szellemvilágban is a platonizmus tükröződik, Nyugattal szemben, ahol az empirikus valóság adja meg mindennek a sajátosságát. Idézem Ivánka Endrét: „a platonizmus már eleve a túlvilági szférába helyezi az emberi lét célját és igazi értelmét; az immanens, a földi élet korlátaiba zárt emberi megismerés számára egyáltalában nem bír önálló értékkel, ez csak annyiban érték, amennyiben utal és ösztönöz a teljes megismerés elérésére, a túlvilági cél felé. A platoni maga-tartást legjobban jellemzi az a plotinosi formula, mely szerint a földi életben elérhető megismerés csak halvány visszfénye annak a nagy világosságnak, amelynek meglátására törekednünk kell, és csak azért adatott meg az az embernek, hogy serkentse őt a nagyobb fény keresésére. A megisme-rés értelme és értéke csak abban a szeretetben és vágyakozásban van, amit kelt, nem az általa nyújtott töredékes és homályos, eleve tökéletlen és elégtelen tudásban.  Az arisztotelizmus viszont az immanens emberi természetből indul ki, és mivel azt a természetet úgy kell meghatároznia, hogy az ember gondolkodó lény, a gondolkodás minél teljesebb és töké-letesebb kibontakozása lehet csak az emberi természet végcélja, természetesen azon a fokon, amelyen ez az emberi természet számára lehetséges; eszerint a természetes boldogság a földi, evilági megismerésben és az ebből nyerhető, közvetett és kikövetkeztetett, fogalmi Isten-megis-merésben keresendő; az emberi megismerés így – legalább a természetes boldogság számára – öncéllá válik. Eszerint a platonizmus kimondottan voluntarisztikus, az arisztotelizmus viszont intellektualisztikus rendszernek mondható.”  „A vallási tartalmak” - folytatja Ivánka - „így elsősorban a megismerés tárgyaivá és egy mélyebb megismerés eszközeivé válnak - nem az intellektualizmus értelmében (hiszen a normális, értelmi megismerés nem is jöhet számba ezzel a magasabb megismeréssel szemben), hanem - ez a ve-szély mindig kísért a platonizmusban, ha vallási tárgyakra alkalmazzák, Origenésztől a modern 4  orosz filozófiáig – gnosztikus értelemben.” Ez a szemlélet, „az egység a sokféleségben” szolov-jovi gondolatköre az, ami majd a XIX–XX. századi orosz vallásbölcseletet alapvetően megha-tározza. De ennek gyökerei alapvetően Alekszej Homjakov eszméiből is táplálkoztak. A keresz-tény platonizmusban az Abszolútumban való részesedés a kiindulópont, ezért Isten is közelebb áll az emberhez, tehát nem ok-okozati összefüggés, nem logikai ismeret vezet el hozzá. A keleti em-ber könnyebben, természetesebben éli át, hogy Isten az ő saját emberi természetében is jelen van.   Katolicitás, egyetemesség, „szobornoszty” - a jelen kontextusban igen hasonló fogalmak ezek. Ugyanis, eltekintve attól, hogy az orosz nyelvben a "католический” csak a Római Katolikus Egyházra, s annak papjaira, híveire vonatkozhat, magyarul a „katolikus” kifejezés másik, „egyete-mes” értelemmel is bír, az orosz „соборная” viszont a görög „κάθολική” szláv megfelelője. A görög ajkú ortodoxok pedig a „κάθολική έκκλήσίά” kitételt mondják a hitvallásban, hasonlóan a magyar katolikusokhoz, az orosz ortodoxok pedig a magyar protestánsokhoz hasonlóan „egyete-mesnek” nevezik az Egyházat, de ismert még a "közönséges" kifejezés is.  A „szobornoszty” – azaz közösség – kifejezés az orosz ortodox teológiában arra utal, hogy az evangélium hirdetése és a hitről való tanúságtétel nemcsak a hierarchiának, hanem ennek az egész keresztény, imában egyesült közösségnek a feladata. Az Egyház valójában Isten aktív népe, a-melynek egyetemesnek kell lennie térben, időben és mélységben. „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet” – sajnos nem teljes a fordítás, szó szerint "az egész világra menjetek". Krisztus Egyházának emellett bármely kor s kultúra számára van üzenete: „Azt tartsuk meg, amit mindenhol, mindig, mindenki hittel elfogadott” – vallotta Lerinumi Szent Vince az ágostoni ke-gyelemtan elleni V. századi művében. Georgij Florovszkij (Berki Feriz fordításában) így nyilat-kozott: „A Hagyomány a Lélek bizonyságtétele, szüntelen kinyilatkoztatása és örömhirdetése, nemcsak megőrző, konzervatív, hanem elsősorban erősítő és megújító. A Hagyományhoz való hűség nemcsak összhangot jelent a múlttal, hanem egy bizonyos függetlenséget is a múlttól. A Hagyomány a Lélek állandó jelenléte, s nem csupán bizonyos szavak állandó ismétlése, charizma-tikus, nem pedig történelmi jelentőségű.” Az Egyház katolicizmusa azonban nemcsak az egész földet, nemcsak a történelmet, hanem magát az embert is teljes mélységében áthatja: nincs olyan tudományos, kulturális érték, amely közömbös maradna előtte.  5  A mai hivatalos egyházi álláspontot a szobornosztyról Pimen pátriárka így foglalta össze: „a Szentlélek kegyelmi működésének az eredménye, a Lélek pecsétje, amelyet az Apostolok Egy-háza az első pünkösdön kapott; következésképp a szobornoszty az Egyház alapvető, állandó vonása. Munkánk egyik lényeges eleme, hogy tisztázzuk a katolicitás fogalmának igazi tartal-mát.”  A „szobornoszty” nícea-konstantinápolyi hitvallásban gyökerező fogalma Homjakovnál újul meg: „hiszek az egy, szent, egyetemes [katolikus-szobornaja] és apostoli Egyházban”. Az egyetemes-ség Homjakov szerint – a meglévő, élő hagyományra alapozva – egyrészt földrajzi, másrészt ke-gyelemtani értelemben valósulhat meg, mivel minden ember üdvösségre vonatkozó igényére vá-laszt ad az Egyház. Ezért szükségtelen, hogy az egységnek külső vonatkoztatási pontja legyen (a római pápát, de burkoltan a moszkvai pátriárkát is érti ezalatt), hanem elegendő egy belső egység.  

Platóni hatások a szobornoszty-tanban

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library