Palau kicsiny szigetcsoport a Csendes-óceán nyugati részén, a Fülöp-szigetektől mintegy 600 km-re keletre. A szigetlakók mitológiája megemlékezik Ngeruangelről, egy elsüllyedt szigetről a vonulat távoli, északi végén. A monda
szerint a sziget hirtelen merült a hullámok alá és lakói menekülésre kényszerültek. A túlélők Babeldaob szigetén kötöttek ki, ahol is megalapították azt a két klánt, amelyek ma is uralják a szigetet.
Mitológiai történetek nem szoktak szerepelni a természettudományos problémák megoldására használt eszköztárban. Ebben az esetben azonban kivételt teszünk: meggyőző geológiai bizonyítékokat találtunk a monda
alátámasztására. Maga a legenda pedig segít abban, hogy a földtani eseményeket történeti időkeretbe illeszthessük. Megtaláltuk az elsüllyedt atollt, azonosítottuk a hajdani szigeteket, felvázoltuk az események kronológiáját és tektonikai magyarázatot találtunk a katasztrófára.
Feltételezésünk szerint az elsüllyedt sziget nem más, mint a Velasco-zátony, amely 50 km-re fekszik északra Palau fő szigetétől. A 35 km hosszú, 12 km széles karbonátos platform 1-3 km széles zátonygyűrűből áll, amely jelenleg 12-18 m mélységben fekszik. A központi lagúna 50 m mély. Egy – ma már nem működő – árapálycsatorna köti össze az óceánnal. Az uralkodó keleti szél keltette áramlások felgyorsulnak, amint a sekély platform fölött haladnak el.
Viharos időben látszik is a hullámok által felkavart üledék az egyébként kristálytiszta vízben; feltehetően ez hátráltatja a korallok növekedését. Az elsüllyedt atoll kifejlett és jól megőrződött bélyegei arra utalnak, hogy a Velascozátony mindvégig a tengerszinten volt a középső- és a késő-holocén folyamán. A süllyedést a Palau-árok mentén alábukó óceáni lemez okozhatta: alulról erodálta a Filippínó-lemezt, amely így részletekben lesüllyedt
