research

A foszfor- és a lipidtartalom, valamint a kondíciófaktor összefüggése és szezonális változása három halfaj példáján

Abstract

A sztöchiometriai elmélet szerint az élőlények elemi összetétele és a testben raktározott tápanyagok egymáshoz viszonyított aránya fajra jellemző, állandó érték. Újabb vizsgálatok azonban bebizonyították, hogy egy fajon belül is lehetnek szignifikáns különbségek tápanyagtartalom tekintetében. Munkánk során három halfaj (amurgéb, naphal, vörösszárnyú keszeg) foszfortartalmát, lipidtartalmát és kondíciófaktorát mértük, továbbá vizsgáltuk ezek szezonális változását a populációkon belül. A test foszfortartalmának szezonális változását megvizsgálva elmondható, hogy egy populáción belül is előfordulnak szignifikáns különbségek. Hozzá kell tennünk azonban, hogy a fajok közötti különbségek sokkal számottevőbbek. Feltételezésünk szerint a lipidtartalom mennyiségének csak jelentős változása révén képes a test foszfortartalmát megváltoztatni a szén‐foszfor arány befolyásolásán keresztül. A lipidtartalom és a kondíciófaktor közötti szoros kapcsolat nem minden populáció esetében figyelhető meg. Előfordulhat, hogy a kondíciófaktor emelkedését nem a lipidtartalom növekedése, hanem más szövetek gyarapodása okozza

    Similar works