Deme, Andrea

Repository of the Academy's Library

 1 Zene és nyelv II A zenetudomány és a nyelvészet találkozása:  az ének(hang) nyelvészeti kutatásának lehetőségei Deme Andrea  alternatív hangképzési módok, szegmentális fonetika, akusztika, artikulációs konfiguráció, formáns  Az énekhang a beszédszerveinkkel képzett, de a természetes beszédtől többé-kevésbé eltérő artikulá-ciójú és akusztikai szerkezetű, általában nyelvi jelekből álló hang.  1. Az ének mint nyelvi közlés. Az éneklés olyan alternatív képzésű beszédprodukció, mely során bár változtatunk a természetes beszédben végrehajtott artikulációs gesztusokon, mégis nyelvi közlést ho-zunk létre. Az éneklés során nyelvi formákat artikulálunk, ilyen módon egyfajta közlésfolyamat zajlik, a jel feldolgozása pedig értelmezhető a kommunikációs aktus részeként. Az ebben a kommunikációs helyzetben elhangzó közléssel, az énekkel/énekhanggal az alkalmazott fonetika, ill. az akusztika olda-láról foglalkozunk.  2. Az ének(hang) artikulációs jellemzői. Az énekelt beszéd (mint akusztikai jel és mint közlés) érthe-tőségét sok tényező nehezíti, és alapvetően éppen ezek a tényezők azok a jegyek, melyek az énekhan-got jellemzőn meghatározzák. A „beszélőn” kívül álló tényezők a zenekari kíséret és a teremakusztika, melyek „maszkolják” (elfedik, interferálnak vele) a beszédhangot mint fizikai jelet.   1. Ábra Szonogrammos felvétel a francia „Mais ois, messiueurs” (’De igen, uram.’) hangsorról – példa a te-remakusztika (azaz a visszhang) a beszédhang akusztikumára gyakorolt hatására. A: a jel az énekes szájánál rögzítve; B: a jel a koncertterem hátuljában rögzítve. (forrás: Scotto di Carlo, 2007)  A „beszélőtől” függő (legfontosabb) vonás pedig az, hogy az éneklés során megváltozik a hangok képzésének artikulációs konfigurációja, ezáltal pedig változás áll be a beszédhangok akusztikai szer-kezetében is. Mivel a hangmagasságot elsősorban a magánhangzók szolgáltatják, ezért a kutatás javá-ban az énekelt magánhangzók vizsgálatára koncentrál. Az énekelt beszéd hangjainak artikulációs és akusztikai természetével úttörőként a svéd származású Johan Sundberg foglalkozott. Ő is (ahogy „kö-vetői” is) elsősorban a magas alaphangmagasságon képzett énekhangot kutatta, és elsősorban azokat a  2 jellemzőket vizsgálta, melyeknek szerepük lehet a beszédészlelés és beszédprodukció folyamatában. Eredményei a következők voltak. Artikulációs tekintetben elmondható, hogy: - a gége lejjebb helyezkedik el a toldalékcsőben, - a gége lejjebb kerülésének következtében kitágul a garat és a gégecső, - az előbbiekre fellépő fiziológiai kompenzációképpen az állkapocs nagyobb szögben nyílik, - az állkapocs nyitásszögére fellépő kompenzációképpen az ajkak szélesebbre nyílnak (azaz delabializálódik az ejtés), és - a toldalékcső alakja az [a] hang képzésére jellemző artikulációs konfiguráció felé tendál. Ezen artikulációs jellemzők célja: 1. hogy károsodás nélkül is képezhetőek legyenek magasabb alaphangmagasságok is; 2. a „szép” énekhang létrehozása (mely megfelelően intenzív akusztikai összetevőket tartalmaz); 3. a zenekari kíséreten át erősítés nélkül is jól hallható (intenzív) énekhang képzése. Az itt felsorolt artikulációs változások mértéke a hangmagasság (F0) emelésével arányos.  3. Az ének(hang) akusztikai jellemzői. A számos, a természetes beszédhez képest eltérő artikulációs jellemző nyilvánvalóan változásokat idéz elő a magánhangzók akusztikumában is: összefoglalóan megállapítható, hogy (magas alaphang) esetén megváltozik a magánhangzók beazonosításához szük-séges formánsok értéke, illetve az észlelés szempontjából fontos formánsok aránya. (A formánsok (F) a toldalékcső sajátfrekvenciái miatt az alaphang, azaz zönge felharmonikusaiból felerősödő felhang-nyalábok. Az alaphangtól távolodva sorszámozzuk őket.) A kutatások során megállapított akusztikai jellemzők a következők: - a hangspektrum 2,5-3,5 kHz-es tartományán megjelenik egy nagy sávszélességű, intenzív „felhanggóc”, az éneksformáns, mely a felsőbb három (F3, F4, F5) formáns klaszterizálódásával keletkezik;  2. Ábra Az énekesformáns megjelenése az [u] hang spektrumán egy professzionális férfi operaénekes ejtésé-ben. A beszélt jelet a szaggatott vonal, az énekelt jelet a folytonos vonal jelzi. Ez utóbbiról leolvasható a magas frekvenciatartományú (2-3 kHz-es) intenzitáserősödés.  (forrás: Sundberg 1979)  - az alaphang emelésének következtében megemelkedik a magánhangzók F1-ének értéke is, hi-szen az éneklés során megemelt F0 a beszédben megjelenő F1 fölé kerülne (ami intenzitás-csökkenést okoz); - a hangok formánsszerkezete az F0 emelésével egymáshoz mind inkább hasonlóvá válik. Összefoglalóan elmondható, hogy a változások mértéke az akusztikumban szintén az alaphangmagas-ság emelésével arányos.  Az alaphang emelésével centralizálódik a magánhangzótér, azaz magas F0 esetén egyre kevésbé külö-nülnek el az adott nyelvre jellemző magánhangzó-minőségek. A korábbi nemzetközi kutatások azt is kimutatták, hogy a 800~1000 Hz-es F0 elérésével ezek a magánhangzó-minőségek teljesen eltűnnek, és csak egyetlen centrális helyzetű, semleges magánhangzó lesz ejthető (így a hallgatók számára ész- 3 lelhető is), mely a magas hang képzése szempontjából legkényelmesebb fonációt biztosítja, de akusz-tikai szerkezete nem egyezik meg egyetlen, az adott nyelv artikulációs bázisára jellemző hangéval sem.   4. Az ének(hang) észlelése. Az énekelt magánhangzók artikulációs és akusztikai jellemzői egyértel-műen rámutatnak arra, hogy az énekelve ejtett beszéd produkciója jelentősen eltér a természetes be-szédétől, olyannyira, hogy bizonyos esetekben nem is képezhetők a nyelvre jellemző beszédhangok, így észlelésük is – nyilvánvalóan – nehézségekbe ütközik. Bár agyunk nyelvi tudás birtokában képes kikövetkeztetni a mássalhangzók között feltételezhetően megjelenő magánhangzókat, de a magas alaphangon nem olyan pregnánsan (ráadásul röviden) képzett mássalhangzók esetében nincs könnyű dolgunk. A nemzetközi szakirodalom eredményei szerint jellemző tendencia, hogy a magánhangzók észlelésekor (értelmetlen hangsorokban) az ejteni szándékozott hang helyett nyíltabb és illabiális ejté-sű hangok észlelése a jellemző, míg az eredetileg is nyílt és illabiális hangok ejtése akár magasabb F0 mellett is jó arányban kivitelezhető (az említett határértékig).   5. Az ének(hang) kutatása mint nyelvészeti feladat. Az éneklés tehát, mint láttuk, nem csak egysze-rű hangszínváltoztatás és alaphang-moduláció. Artikulációs jellemzőinek köszönhetően markáns vál-toztatásokat jelent a beszédhangok fizikai szerkezetére, ebből következőleg észlelésére nézve is. Ezen változások, illetve jellemzők számba vétele és további vizsgálata még sok feladatot tartogat mind az akusztikával, a mérnöki fejlesztésekkel (az énekhang analízisével és szintézisével), mind pedig a nyelvvel foglalkozó kutatók számára is.   6. Az énekhang kutatása Magyarországon. Az énekelt magánhangzók kutatása Magyarországon még gyerekcipőben jár. A korábban született zenei akusztikával foglalkozó könyvek még nem igen foglalkoztak a hangok spektrumának elemzésével, az artikuláció beható vizsgálatával, azaz a hangmi-nőségek változásával és észlelhetőségével, így az énektechnikai tankönyvek sem nagyon hasznosíthat-ták még a kutatások során felderített tudást. De igaz ez a hiányosság az operaelőadásokkal kapcsolato-san is, hiszen azok feliratozása az itt összefoglaltak alapján a nézők/hallgatók anyanyelvén tartott elő-adás esetében is indokolt volna – mégsem jellemző hazánkban. A jelen cikk szerzőjének dolgozatai képezik az énekhang akusztikai fonetikai kutatásának első kísérleteit a magyar nyelv artikulációs bázi-sán, mely kísérletek egyelőre nem igazolják maradéktalanul a nemzetközi szakirodalomban leírt ten-denciák megjelenését, így a további kutatások szükségessége vitathatatlan.  Összefoglalás: Az énekhang kutatása sokrétű feladat. A beszédképző szerveink a természetes beszéd-től eltérő beszédprodukciója, és az így képzett hangok természetének kutatása sok diszciplína érdeklő-dését megmozgató terület: a nyelvészet mellett a fizikában (akusztikában) és a mérnöki fejlesztések-ben is egyre tágabb teret kap.   Szakirodalom: Deme Andrea 2010, Az énekelt magánhangzók fonetikai elemzése. 6. Félúton konferencia. (megjele-nőben) Gósy Mária 2004, Fonetika, a beszéd tudománya. Budapest, Osiris Kiadó. Scotto di Carlo, Nicole – Germain, Aline 1985, A perceptual stuy of the influence of pitch on the intelligibility of sung vowels. Phonetica, 42 (4), 188-197. Sundberg, Johan 1970, Formant structure and articulation of spoken and sung vowels. Folia Phoniatrcia, Vol. 22, No. 1, 28-48. Tarnóczy Tamás 1982. Zenei akusztika. Budapest, Zeneműkiadó. Stevens, N. Kenneth 1998. Acoustic Phonetics. Cambridge, MIT Press.  Az ábrák lelőhelye: Sundberg, Johan 1979, Perception of singing. STL-QPSR, Vol. 20, No. 1, 1-48. Scotto di Carlo, Nicole 2007, Effect of Multifactoral Constraints on Intelligibility of Opera Singing (II). Journal of Singing 63, No. 4 (Március/Április). 

Zene és nyelv II. - Az énekelt beszéd sajátosságai

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library