Recenzió Pávai István: Az erdélyi magyar népi tánczene (Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2012) című könyvéről

Richter, Pál

Repository of the Academy's Library

Pávai István Az erdélyi magyar népi tánczene  Pávai István Az erdélyi magyar népi tánczene címu könyve a szerzonek 2005-ben a budapesti Liszt Ferenc Zenemuvészeti Egyetemen summa cum laude megvédett A tánczene és interetnikus kapcsolatai az erdélyi magyar néphagyományban címu PhD szakdolgozatának átdolgozott változata. A disszertáció könyv formátumú kiadását a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság gondozta, a megjelenést a Bethlen Gábor Alap és az RMDSZ Communitas Alapítványa támogatta 2012-ben, majd 2013-ban a Hagyományok Háza kiadásában is megjelent a mu.  A kötet elozményeként a szakdolgozaton és a szerzo számos, a témába vágó tanulmányán kívül Az erdélyi és moldvai magyarság népi tánczenéje, 1993-ban megjelent monográfiát kell említenünk. Azonban nem egyszeru átdolgozásról beszélhetünk, hanem az eltelt két évtized újabb kutatási eredményeivel, fejezetekkel és alfejezetekkel való bovítésrol, rengeteg új adat bedolgozásáról. A közvetlen elozményt jelento disszertációhoz képest pedig a két opponens, Sárosi Bálint és Tari Lujza véleménye késztette módosításokra a szerzot. Ugyanakkor jelen kötet kiadásának váratlan és szuk idokorlátokkal kínálkozó lehetosége nem adott teret, hogy a 2005 óta végzett archívumi és terepkutatásait Pávai a rá jellemzo teljességre törekvo módon bedolgozhassa, így csak néhány fontosabb adattal bovült az írásmu a szakdolgozathoz képest.  Nem véletlenül említettem a szerzonek minden részletre kiterjedo, a kutatott anyag által kínált minden lehetséges útvonalat feltérképezo alaposságát, maximalizmusát. Már a Bevezetésben széles köru tudománytörténeti áttekintést olvashatunk egyrészt a magyar hangszeres népzene, másrészt a magyar néptáncok kutatásáról, a két téma szükségszeru összekapcsolásáról. Ahogy a magyar néptánc kutatásában a meghatározó jellegu koncepciók, irányvonalak kijelölése szinte kivétel nélkül Martin György nevéhez kötodnek, úgy Pávai életre szóló kutatási témáját is, a népi táncokhoz játszott zenék vizsgálatát, a kezdo ösztönzést, az inspirációt Martin György adta, aki jól látta meg, hogy szerzonk esetében minden feltétel egyesült egy személyben egy ilyen interdiszciplináris téma végig viteléhez. Pávai erdélyi születésu, perfekt beszéli magyar anyanyelve mellett a románt, amellett, hogy elvégezte Kolozsvárt a muzikológiát aktívan zenélt, kezdeményezoje volt Romániában az akkortájt kibontakozó táncházaknak, táncházas szinten ismerte és tudta a táncokat, rendelkezett már gyujtési tapasztalatokkal és nem utolsó sorban egy ilyen szerteágazó kutatáshoz megvolt az elemzo, összehasonlító, összefüggéseket felismero készsége.  A népi tánczene kutatásának szükségességét az általános tudományos érdeklodésen túl az 1970-es évek elejétol beinduló táncházak, a folklorizmus akkori legújabb és egyre szélesedo társadalmi bázison nyugvó mozgalma is sürgette. A táncházmozgalom — ahogy Pávai írja — a falusi tánchagyományok eredeti funkciójának városi replikálására vállalkozott. Ennek érdekében a mozgalmat irányító szakemberek a tánc és a zene – beleértve az esetenként bonyolult interpretációs technikát igénylo hangszeres zene – „anyanyelvi szinten” való birtokbavételét tuzték ki célul.  A mozgalom legfobb területi célpontja Erdély volt, és ennek köszönhetoen a 90-es évekig megsokszorozódott a gyujtések száma. A beáramlott nagy mennyiségu anyag kutatottsága, egyáltalán kutathatóvá tétele nem állt, és még ma sem áll azon a szinten, hogy a hangszeres erdélyi népi tánczene kutatási témát lezártnak tekinthetnénk. Pávai a témával való tudományos igényu ismerkedése során a nagy elodök tapasztalatait figyelembe véve igyekezett sorra venni a gyujtésekbol kimaradt területeket, hosszú évtizedek terepmunkájával amennyire lehetett felszámolni az igen nagy számban létezo fehér foltokat, a kapott adatok feldolgozását követoen meghatározni Erdély nagyobb néprajzi tájegységein belül az egyedi jellemzoket felmutatni képes kistájakat, a köztes területeket, mindezeket a népi hangszeres tánczene helyi szinten igen bonyolult kontextus-rendszerébe helyezve. Mit is jelent ez?  Ha a könyv tartalomjegyzékét áttekintjük rögtön képet kapunk arról a több szintu, szociológiai, etnikai, néprajzi, etnokoreológiai és etnomuzikológiai, részben hierarchikus, részben egymással egyenértéku elemekbol felépülo kapcsolatrendszerrol, amelyben egy adott helyen a hangszeres népi tánczene értelmezheto. Pávai könyvében részletesen vizsgálja, és csak a hangzó anyagot tekintve – másodlagos dokumentumok begyujtését célzó alkalmakról most nem is beszélve – több mint 600 órát kitevo gyujtési tapasztalataiból vett kiváló példákkal illusztrálja a szereplok egymáshoz való viszonyát, a hagyományos falusi létformában betöltött szerepüket, a tánckíséro hangszereket a Sachs és Hornbostel-féle felosztásban, a tánczenei kísérettípusokat, ritmus- és dallamkíséreteket, a komplex kíséreteket, a különbözo hangszeres együttestípusokat, a bejáratott és véletlenszeru, illetve szükségbol létrejövo párosításokat, külön a táncok ritmuskíséretét a kontraritmusok és a dallamritmusok tükrében, a tánckíséret dallami vonatkozásait és az együttes zenélésbol létrejövo népi többszólamúság vizsgálatát. A kistáji dialektusokban való könnyebb eligazodást a népi tánczene táji tagolódását bemutató összefoglaló táblázat segíti. A kutatás szélesköru voltát pedig jól mutatja a kutatópontok felsorolása a kötet végén: összesen 300 helységbol, a központi erdélyi területeken általában egy faluból több alkalommal is történtek gyujtések. A könyv elso részében a dokumentálás technikai kérdéseivel ismerkedhetünk meg, a gyujtésekben eloforduló különbözo típusú adatokkal. Ma már, amikor sokszor csak a hagyomány lenyomatait kutathatjuk, és nem élo, hangzó valóságát, fontos információkat gyujthetünk össze irodalmi (úti beszámolók, regények, személyes naplók, események leírásai, énekszövegeket tartalmazó füzetek), ikonográfiai (azaz családi fényképek stb.) adatokból és néprajzi leírásokból. Erdélyi viszonylatban megkerülhetetlen az etnikumok egymásra hatásának a vizsgálata, az etnikumváltások népi tánczenei vonatkozásai, a tánczenei repertoár etnikai kötodésének változásai. E kérdéskörön belül izgalmas és érzékeny terület a népnevekbol képzett táncnevek eredetének, hagyománybeli szerepének tisztázása. Például, hogy a Belso-Mezoségen az ún. lassú cigánytáncot a magyarok járják, a roma etnikumhoz tartozók, a helyi köznyelvben cigányok, viszont nem. Pávai ezt azzal magyarázza, hogy a „kifejezés feltehetoen nem a cigányok táncára utal, hanem arra a tényre, hogy a táncot a zenész (táji megnevezéssel cigány) elott énekelve szokták megkezdeni.” Hasonló okból Magyarózdon a lassú csárdásnak egy kissé felgyorsított változatát cigányosnak nevezik, ahol már nem énekszeruen játssza a zenész (a cigány) a dallamot, hanem hangszeres figurációkkal, díszítve, azaz zenészesen, vagyis cigányosan. A népnevekbol származó elnevezésekkel kapcsolatban Pávai szerint általánosságban inkább arról van szó, hogy a népi kultúra állandó változási folyamatának egy bizonyos szakaszában az adott népre tartották jellemzoknek. Bár terjedelmes, 53 oldalnyi bibliográfia mutatja a téma hálószeru, nagy kiterjedésu kapcsolatrendszerét, mégis a legfontosabb következtetések, levonható kutatási eredmények a helyszíni gyujtésekbol származnak. Más irányból pótolhatatlan és szinte felmérhetetlen az az adatmennyiség, ami a szájhagyományos kultúrán keresztül tudatosan, vagy tudattalanul adódott át generációról generációra. Az így átvett tudás és kulturális javak használatának a vizsgálatok szempontjából fontos kritériuma a hitelesség. Pávai munkájának fo törekvése, hogy az erdélyi magyar népi tánczenérol az ismeretek mennyiségétol és minoségétol függoen, de a kutató irányából tekintve a leheto leghitelesebb képet adja. Minden aprólékosság, a külso szemlélonek jelentéktelennek tuno részletek boncolgatása mind ezt a célt szolgálja, a minél tökéletesebb megértést, a belso muködési törvényszeruségek feltárását. Az erdélyi magyar népi tánczene Pávai István eddigi kutatói életútjának fomuve, a népi hangszeres tánczene és a népi többszólamúság vizsgálata szempontjából úttöro jelentoségu tudományos munka. Kutatási eredményeinek mind a népzene-oktatásban, mind a tudományos életben és hangsúlyosan a revival mozgalomban, a ma már Unesco listára felkerült táncházmódszer muködtetésében hasznát látják. Richter Pál 

Pávai István: Az erdélyi magyar népi tánczene

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library