Kronstein, Gábor

SZTE OJS Journals (University of Szeged / Szegedi Tudományegyetem)

SZEMLElatai a szintézis,a növelés, a kreativitás, a generativitás. A komplex. A teljesség. Deme Tamás ihletett írásai egyszer csak megemelkednek, mondhatnám szakralizálódnak. So­sem tömjénszagúak, de mélységesen keresztény szemléletűek. Sőt katolikusak: egye­temesek. Hogy mennyire, ahhoz elegendő véletlenszerűen megtizedelni a hetven címet; íme:Autodidaxis, esély az iskola demokratizálásához; Szüzességét elvesztett gyermeksaj­tó; Tabuk, fétisek, kézfogásterápia; Életöröm -  Markó, Makovecz, Nari néni módra; Alul­járók rongya és a társadalmi ökumené, Erosz-erózió, pornó-politika; Tükröződő fény, ki­sebbségi Európa. No de ennyi mindenki egyetlen könyvben? kérdezheti rémüldözve az olvasó. Még ha mindez torzóban, töredékben olvasható is. Lesz mit kiegészítenünk e könyv meghökkenő olvasóinak.Deme Tamás:... ami történik, és ami van... Budapest, Szent Gellért Kiadó -  Nemzeti Tan­könyvkiadó Rt. 1994. 494 p. Kapható a Mentor Könyvesboltban. Bp. Dorottya u. 8.KAMARAS ISTVÁNA történelem vége -  kérdőjellel és anélkülEsszéformában 1989-ben, könyvalakban 1992-ben jelent meg az új történeti korszaknak -  nevezzük ezt posztmodern világnak -  politikaelméleti alapműve: A történelem vége. Francis Fukuayma írta. Ez az amerikai politikaelemző a maga hegeliánus történelem- és plantóni-neoarisztoteliánus idealista emberfelfogásá­val alkotta meg a századvég nagy hatású ideológiai bestsellerét, amely kételyektől sem mentes optimizmussal köszönti a most kiteljesedő liberális demokrata világ­rendet. Teszi mindezt problémaérzékenyen, alapos historikusi, közgazdasági, politikatörténeti szaktudással, figyelmét a külpolitikára összpontosítva, a mű idő­szerűsége -  filozófiai implikációi és szaktudományos erényei révén -  helyet érdemel a tanárképzésben, ismerete a pedagógusok számára hasznos a filozófia és a történelem oktatása, általában pedig az embertudományi ismeretanyag kiszélesítése szempontjából.Elfogadható megközelítésnek látszik, hogy a modern és a posztmodern fejlődési sza­kaszt a piacgazdaság történetében úgy fogjuk fel, mint kulturális elnevezést a fordi sza­kosított -  ipari -  tömegtermelés és az azt felváltó posztindusztrializmus évtizedeire. Ez a fejlődési szakasz mára szolgálatási szektor túlsúlyára épül, és az eletkronika, a média mindent átható befolyását tükrözi, fejezi ki.Az átalakulás mélyen érintette a tudomány és az értelmiség társadalmi helyét, szere­pét. A társadalomtudományok teljesítőképességébe vetett bizalom megrendült s vele az eszmetermelő értelmiség legitimációs tevékenységének politikai hasznába vetett állami bizalom is. A független pozíciójú „lebegő értelmiség” kritikai produkciója és ateleologikus nagy elméleteket kiformáló ideológus értelmiség prediktív teljesítménye iránt megcsap­pant a politikai elit érdeklődése, időnként és országonként egészen a közönyig. Helyébe azoknak a kormányzási, kormányzáselméleti szakembereknek elismerése és foglalkoz­tatása lépett, akik gyakorlatközeli, pragmatikus ideákat dolgoztak ki. Ezt a társada­lomtudományos szakembertípust az állami bürokratikus elit soraiba fogadta.Közéjük tartozik Francis Fukuyama (1953) is. Japán szülők New York-i gyermeke, a Cornell, a Yale, a Harvard és a Sorbonne neveltje. Filozófus, politológus, közgazdász, aki az összehasonlító irodalomtudományban is jártas. Párizsban Jacques Derrida tanít-143SZEMLEványa. Ezidáig mindössze két munkahelyen dolgozott. A Rand Corporation, ez a straté­giai kutatóintézet, valamint az amerikai külügyminisztérium alkalmazta.Fukuyama eszmei téren a neoliberalizmus második szellemi hullámába tartozik. Az első hullám politikai gondolkodói, Henry Kissinger például, még a kétpólusú világnak megfelelő hatalmi politikát hirdettek. Felfogásuk az államszocialista tömb összeomlásá­val háttérbe szorult. E stratégiával együtt került, ha más okokból is kritikai pergőtűzbe a Hobbes-ig, Locke-\g és az amerikai alapító atyákig visszanyúló individualista emberkép is. Ez volt az, amely az önérdek, a ráció, a tudás és ezeknek az alapkategóriáknak meg­felelő magatartás propagálásával adott korábban optimista, de ezen a századvégen már borúlátó prognózist a világról.Ezzel szemben Fukuyama 1989-et a totalitárizmus két ideológiájával -  a fasizmussal és a kommunizmussal -  folytatott küzdelem győztes lezárásaként interpretálta. S ahogy 1917-1918 felváltotta a múlt századi dinasztikus, premodern politikát a népfelség elévre támaszkodó (vagy azzal visszaélő) politikával, úgy most az egypólusú világ kialakulása egyben a posztmodern politika hajnala is.Ebben a felfogásban a posztmodern: a modern folytatása -  más eszközökkel. A ko­rábbi erőszakos versengés -  hatalmi háborúk, társadalmon belüli erőszakos küzdelmek-  helyébe fokozatosan a konszenzus és a kontextus politikája lóp(ett): a tárgyalásos egyeztetés, valamint az a szempont, hogy minden módszer értékét a körülmények -  a kontextus -  szabja meg. A belső célképzeteken nyugvó -  nagy -  ideológiák felbomlása, provinciálissá válása a liberalizmushoz viszonyítva -  e dinamikus végállapot-teória egyik legfontosabb gondolata. Mert ez hozza magával, hogy a liberalizmus világméretű győ­zelme nem olyan politikai filozófia diadala, amely immanens értékeinek fölénye által győ­zött, hanem azzal került -  Fukuyama szerint -  behozhatatlan előnybe minden vetólytár- sával szemben, hogy valamennyinél hatékonyabb.A győztes posztmodern -  poszindusztriális, technotronikus, szolgáltató -  társadalom több nemzedék közösségi alapélménye lehet. Kulcskérdés: ez a világ a stagnálás vagy továbbra is a dinamizmus világa lesz-e. A történelmi beteljesülés, tehát a dinamika fel­tételezhető elapadásának helyén Fukuyama politikaleméletében a funkciók optimalizá­lását találjuk, melyhez hozzátartozik a problémafelismerés és a neki megfelelő megoldás megkeresésének társadalmi képessége is. E megújulási erő továbbra is a fejlődés mo­torja marad. A fejlődés többirányú, több síkon is megy végbe. A még történelemben élő népek belső folyamataik révén elérhetik a történelem vége állapotot. Eközben enyhítésre, megoldásra várnak a liberális országok belső ellentmondásai. Várható bizonyos mérvű anyagi kiegyenlítődés az országok, valamint a különböző társadalmi rétegek között is az egyes országokon belül. Az egyenlőtlen fejlődés szempontja dinamikát visz az így jel­lemzett átalakulásba úgy is, hogy általános felismerés: a történelem utáni világ centruma vándorol. Fukuyama is megfogalmazza, hogy az Egyesült Államok sem marad a fejlett világ központja.E folyamat fontos kulturális hozadóka, hogy a különböző kultúrák hozzáadják a maguk többletét az egyetemes liberális kultúrához. A 21. század elején -  amelyet már 1989-től élünk -  a távol-keleti buddhista hagyomány modernizált többletét olvasztja magába ez az új típusú világkultúra. Fukuyama látószögébe befér a latin-amerikai fejlődés is. Rövi­den utal rá, hogy ez a hispano-amerikai keresztény kultúra is megtermékenyítő lehet. Ezzel szemben a mohamedán világ csak negatív jelentéstartalommal mint a vallási fun­damentalizmus legizmosabb változata kap helyet könyvében. ítélete erről már ma is jól láthatóan korhoz kötöttnek tűnik, csakúgy, mint az a hallgatás, amellyel Kína és India kulturális befolyása fölött napirendre tér. •Ebben a kozmopolita, tehát a nemzetállami világállapotot meghaladó globális rendben politikai síkon polgári demokrácia uralkodik, gazdasági téren a világcégek diktálnak. Eközben pedig vita folyik az elit soraiban, hogy a high-tech berendezéseket valójában milyen pszichológiájú egyének működtetik. ^ Erről az antropológiai alapproblémáról az a véleménye, hogy olyan emberek, akik meg­őrzik innovációs képességeiket gazdasági és tudományos téren, s újra fölfedezik a régi erkölcsi értékeket a mai világberendezkedés hatékony fenntartásának szolgálatában. A szerző tételét sokféleképpen megfogalmazza. Mondja úgy, hogy be kell elemni a működő144SZEMLEeszmék körébe ez emberi természet gazdasági racionaltiáson túli -  ebből a nézőpontból irracionális -  mozgatóerőit, s pszichológiai téren egyenjogúsítani kell őket.Az ő történelemfilozófiai vázlatában, amely a maga egészében idealista, két fontos összetevőt találunk. Megvan benne Hegel dialektikus történelmi világlátomása, valamint A szellem fenomenológiájában kifejtett platónista gyökerű hegeli antropológia, melyet a mai ideológus Nietzsche kultúrkritikáját elismerve, Hegelhez hozzáillesztve, időszerűsí- tett. Fukuyama igazat ad Hegelnek abban, hogy a világtörténelem ábrázolható urak és rabszolgák -  mai kifejezésekkel: az arisztokrata elit és az alattvalói tömeg -  küzdelmével. Az úr fölényt akar és elismerést, de azt sokáig csak a szolgaosztályoktól kaphatta meg. Ez az elismerésvágy -  Fukuyama által felidézett platóni műszóval: megalothümia- tör­ténetileg természetes, erkölcsi szempontból azonban torzszülemény.A francia forradalom egyenjogúsította a két felet, s így nyitott utat az egyenlőség elis­mertetését megcélzó küzdelemnek. A demokratikus öntudatra ébredés e dinamikáját ne­vezi Fukuyama másik platóni műszóval izothűmiának. A korlátlan terjeszkedésre képes technikai haladás, valamint a tudás, amelynek bővülése ugyancsak felhalmozó -  kumu­latív -  jellegű gyarapodás, csak izothümiával, tehát az elimerésért vívott ősi küzdelem humanizálásával tudja biztosítani a liberális világrendet. „Az elismerés iránti emberi vá­gyat csak a liberális demokrácia tudja racionalizálni" -  írta egy cikkében, kifejezve, hogy számára az ésszerűsítés és a huamizálás rokonértelmű fogalmak.Fukuyama -  szembefordulva az angolszász liberális iskolával -  hegelizálta az amerikai politikai gondolkodást. Azzal, hogy emberképében központi helyre állította az önérzet, az öntudat dialektikáját -  platóni kifejezéssel: a thümoszt, amelynek két változata mint általános történeti magyarázóelv él Fukuyama gondolatrendszerében -  a szerző kettős kötésű lélektani magyarázatot illesztett bele politikaelméletébe. Egyrészt megindokolta, hogy az indulati-akarati erőket nem kiiktatni, elnyomni, hanem humanizálni kell, másrészt kétségeket is ébresztett aziránt, hogy megnemesíthető-e az emberi természet.Az első érvcsoporból vezethető le, hogy szerinte (is) érdemes a liberális eszmékért lelkesedni, tevékenykedni, szívet is adni érte, nem csak észt. Ez az öntudati injekció jókor jött a szabadelvű közvéleménynek. Annak is volt mozgósító ereje, hogy Fukuyama fel­hívta a figyelmet: a szbadság puszta „elfogyasztásával” kialakított életformából kiveszhet az erő, a méltóság és a szépség. „Az én én/elésem alapja: a jogok önmagukban nem arra szolgáló eszközök, hogy az ember megfelelő magánéletet teremt magának, hogy hódoljon a fogyasztás szenvedélyének. A jogok önmagukban a célok” -  olvashatjuk könyvében. De az már a nagy gonddal propagált tenniakarást sápasztja, amikor Fukuya­ma -  Nietezschére támaszkodva —a lélek sötét erőiben rejlő értékek mellett érvel.A szerző posztmodern politikaelméletéhez francia közvetítéssel érkezett. Miközben el­vetette a francia posztmodernek totális kulturális relativizmusát, tételét az egyes kultúrák át nem hidalható nyelvi zártságáról, elfogadta, hogy jogos közöttük értékkülönbséget ten­ni. Ez nála összefér azzal, hogy elismeri: a kultúrák mások ugyan, viszont másságukban-  elvben -  egyformán értékesek.Hogyan értsük ezt az ellenmondást? Fukuyama ragaszkodik a kultúrákkal kapcsolat­ban a posztmodern világfelfogás előtti klasszikus liberális alaptételekhez is. Könyve arról szól, hogy világtörténelmi összfüggésben a maguk helyén és idejében bizonyos kultúrák, bizonyos kulturális mozzanatok dinamikusabbak tudnak lenni másoknál, s többet is ad­nak a világközösségnek. így tett az antik virágkorban a görög, s tesz a reneszánsz korától az európai, amely a francia forradalom után győzött a világ legfejlettebb térségein. Ennek változata a mai euro-atlanti kultúra, középpontjában az Egyesült Államokkal. Ez az or­szág -  Fukuyama felfogásában -  már túljutott nemzetállami szakaszán. S éppen azért lehet most és még egy darabig a posztmodern világ mintája és demiurgosza, mert ma már valójában multikulturális képződményFukuyama nem elégedett a multikulturalizmus mértékével és minőségével. Ismételten felhívja a figyelmet -  a családdal kapcsolatban -  az ázsiai hagyományok megterméke­nyítő hatására. (E ponton hozza szóba, hogy Latin-Amerika értékei is integrálásra éret­tek.)A szerző a különböző bőrszínű, etnikumú emberek különbözőségét elfogadja, kultu­rális identitásuk iránt közömbös. Értékeiket -  könyvének tanúsága szerint -  a posztmo­145SZEMLEdern szintézis szempontjából mérlegeli. E jól kivehető törekvés illeszekedik ahhoz a he­geli hagyományhoz, amely az egyetemes történelem képét a Nyugat teljesítménye mel­lett a nem-nyugati világéval is ki akarta egészíteni. Fukuyama is úgy tanítja, hogy a sza­badságot nem csupán néhány európai és európai származású telepesnép képes meg­valósítani. Arra minden népnek, kultúrának megvan az ontológiai képessége és történeti esélye.Fukuyama elismeri az etnokulturális pluralizmust, de nem társítja hozzá következete­sen a történetiség elvét. Kulturális görögségképe gondolkodásmódjára mélyebben ha­tott, filozófiai jegyeire meghatározóbb befolyást gyakorolt, mint ahogy eddig szóltunk róla. Ennek az antikvitás-felfogásnak merevségét, történetietlen egyoldalúságát nem szabad elhallgatni. Fukuyama elszigetelve szemléli Athént mediterrán környezetétől. E fogyaté­kossága szellemi formálójának felfogására nyúlik vissza. Allan Bloom szemében, akinek bölcseleti szemináriumai formálták ki Fukuyama filozófiai meggyőződését, az utóbbi két és félezer óv eszmetörténete csak szél- és lábjegyzet Platónhoz és Arisztotelészhez -  jegyzi meg szellemesen egy kortárs amerikai politológus, Lorren Goldner.A magyar értelmiség jelenleg a paradigmaváltás folyamatában él. A liberális paradigma erősítésében az iskolának kitüntetett szerepe lehet. Fukuyama érvelése eléggé árnyak ahhoz, hogy a liberális világrendbe való beilleszkedést ne lapos és fantáziátlan apologe- tikával támogassa, hanem módot adjon a pedagógusnak ezt a kérdést értelmes diskur­zusba beillesztve megvitatni a diákokkal.Talán ennél is fontosabb, hogy a magyarországi politika- és eszmeellenes közhangulat időszakában Fukuyama felmutatja egyfajta eszme, bizonyos típusú politizálás távlatos­ságát. Könyve áttételesen a republikánusok nélküli köztársasága demokraták nélküli de­mokrácia ellen érvel, s azt hangsúlyozza, hogy a demokratikus berendezkedés -  fogya­tékosságai mellett is -  értelmes dolog, a polgárerény nemes vonás, és az ideológiák al­konya nem búcsúvétel a tartalmas közélettől.Hogy a könyv magyarul is megjelent, az a hazai politikuai kultúra nyeresége. A peda­gógus kezében jó és hajlékony eszköz, ha az új gondolatokat az iskolában be akarja mutatni.IRODALOMFukuyama, Francis: A történelem vége? = Világosság, 1990.2. sz. 9-24. p.Fukuyama, Francis: Gyengül az atlanti morális közösség. Cikkek a nemzetközi sajtóból, A Ma­gyar Távirati Iroda utánközlő periodikája. 1994. júl 7., 7-9. p.Fukuyama, Francis: Kapitalizmus és demokrácia: a hiányzó láncszem. USA (A budapesti Ame­rikai Könyvtár utánközlő periodikája) 1994.1. sz., 2-6. p.Fukuyama, Francis: Világunk jövője -  világnak jövője (Szegő Gábor washingtoni interjúja). = Köztársaság, 1992. dec. 31., 33. sz. 66-69. p.Heller Ágnes -  Fehér Ferenc: A modemitás ingája. T-Twins Kiadó, Budapest, 1993.275 p.Kiss Endre: ,A történelem végé"-nek ötéves évfordulójára (Fukuyama politikalemélete) = Élet és Irodalom, 1994. jún. 14., 4. p.Kurth, James: A posztmodem világ hajnalán. USA, 1994. i.sz. 8-13. p.Tamás Gáspár Miklós (szerk.): Modernség és relativitás. Benne A Történelem vége? cikkcsoport. A Világosság különszáma. 1992.8-9. sz. A Fukuyamát értékelő tanulmányok: 688-704. p.Fukuyama, Francis: A történelem vége és az utolsó ember. Európa, Budapest, 1994. 600 p. Kapható a Mentor Könyvesboltban. Bp. Dorottya u. 8.KRONSTEIN GABOR146

A történelem vége - kérdőjellel és anélkül

https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/iskolakultura/article/download/29899/29617/

A történelem vége - kérdőjellel és anélkül

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

SZTE OJS Journals (University of Szeged / Szegedi Tudományegyetem)