Czakó, Gábor

SZTE OJS Journals (University of Szeged / Szegedi Tudományegyetem)

A NORMÁLIS DEVIANCIA 61ményezőit -  és természetesen engedéfyezőit -  a felelősségvállalás alól. Csak olyan isko­lai programot szabad útjára bocsátani, amelyhez adottak a feltételek, illetve amelynek a megvalósításához megvannak a szükséges garanciák. Az egyes intézmények szerke­zetváltásához elengedhetetlen az iskolafenntartó oktatáspolitikai határozata. Ezt viszont csak az adott település iskolahálózatának érdekegyeztetését, az anyagi, tárgyi feltételek számbavételét követően szabad meghozni.A z  iskolai szerkezetváltás nem lehet szükséglépés! Ahol csupán valamely intéz­mény kényszerhelyzete ”indokolja" a döntést, ott más megoldást kell találni Olyan megoldást, amely a tanulók érdekeit szolgálja.BALOGH LÁSZLÓNÉA normális devianciaA  deviancia, mint ismeretes, eltérést jelent a társadalmi normáktól. A z eddigi történet során minden korszakban a "társadalmi normák" közös értékrendet jelentettek, egyet­értést erkölcsi, jogi, társadalmi, sőt esztétikai alapelvekben, s ami az utóbbiakat illeti, egy kultúrán belül, de erkölcsi tekintetben különböző kultúrák között is. Természetesen az erkölcs alapjára és vázára kell gondolnunk, vagyis arra, hogy mindenütt Isten a léte­zés csúcsa, belőle forrásozik jog és erkölcs; mindenütt védelemben részesül az élet, a család, a tulajdon, a haza, az igazság.Természetesen ódonabb társadalmak nem az egyéni, hanem a közösségi tulajdont, területet védelmezték, sok az eltérés a család fogalmát illetően stb. Az emberiségnek mégis egybevágó tapasztalata, hogy az élet emberi minőségének, mi több egyáltalán: fönnmaradásának záloga azoknak a törvényeknek a megtartása, melyeket a bibliai kultúrkörben a Tízparancsolat foglal egybe. Józan ésszel hamar belátható, hogy abban a tásadalomban, melyben nem érvényesítik a ne ölj, tiszteld apádat és anyádat, hamis tanúságot ne tégy, ne lopj stb. elveit, ott mindezeknek az ellenkezője hat, és előbb- utóbb lebontja a törvények építette társadalomvédelmi struktúrákat.A  normáktól elhajlókat a régi társadalmak nehezen tűrték Gondoljunk Szókratész perére vagy az eretneküldözésekre, és a világot sok rítus zászlaja alatt végigdúlt vallás- háborúkra. A küzdők abban a hiszemben csatáztak, hogy a másik (az eretnek, a más hitű, a buddhista, a református, a taoista, a keresztény gyaur, a mohamedán) az isteni törvényt rombolja s vele a társadalom épületét.A francia forradalom szörnyű vérfürdője, mely egyaránt megtizedelte a papságot, az arisztokráciát, a liberális gironde-ot, a bolsevik jakobinusokat, végül elmosta a devi­ancia határait. Lassacskán ugyan, de a XIX. század végére, a XX. elejére a szellemi életben már nem a közösséghez tartozás, a hagyomány továbbépítése volt a mérce, ha­nem a különbözés. A zene, a képzőművészet, az irodalom és a többi művészet akár a politika és az ipar: élcsapatokhoz kezdett igazodni. Az élcsapatok, az avantgardok pe­dig egy értéket ismertek el, az újdonságot Aki új üdítőitalt, géppisztolyt, festési techni­kát, zenélési módot tud hozni a piacra, az nyer.A deviancia a szellemi életben vált először intézményessé. A vallástalanság is elfo­gadottá lett, vagyis az az eszme, hogy a létezés csúcsa nem Isten, és nem belőle forráso-62 CZAKÓ GÁBORzik jog és erkölcs, mi több, ezek nem a lét fönntartói, hanem tetszőlegesen babrálható emberi müvek. Jól adja fogalmának ízét a szó: alkotmány.A  múlt században a liberális kormányzatok sehol ki nem jelentették, hogy az erköl­csöt, a közös szépségeszményt stb. kiiktatnák, sőt éppenséggel konzervatív államalaku­latokban munkálkodtak, mint a viktoriánus Angliában, avagy a Ferenc József-i mo­narchiában. Mégis, megteremtették annak a kettőségnek a jogi, társadalmi, filozófiai kereteit, melyek közt az élet egyszerre lehetett keresztény, haszonelvü, prakticista és im­perialista. Rendkívül jellemző, hogy a középkori faji és nyelvi különbségekre nem tekin­tő korona =állam gondolat helyébe lépő nemzeti eszme mint csap át szinte rögtön sovi­nizmusba. A  nemzet mint (lényege szerint befelé tekintő) gyönyörű közösségi gondolat alig néhány szívben élt és él igazán. A  leggyakrabban a maga közösségének fölemelése helyett a kívülállók eltiprására irányul. Vagyis deviánsnak minősíti azt, aki más.A  huszadik században a művészetek különböző ágaiban a deviancia lett uralkodó: egynyári divatok az újdonság jegyében. Ami kimarad az izmusok pergő körforgásából, vagyis ami valami ősit, mélyet és állandót keres, ami hagyományt őriz és épít, vagyis mindaz, ami korábban mérték volt, az számít elhajlásnak. És ez nem pusztán esztétikai kérdés, mert a művészet formáiban is megjelenik az, ami embertelen és istentelen, vagy­is amorális.Tisztábban mutatja ezt a század két nagy társadalomkísérlete. Kezdve már azon, hogy az emberkísérlet bevett dolog lett: ami az íróasztal mellett csinos, azt kipróbálni milliókon. Erő kérdése. Kétségtelen, hogy a század szimbolikus hőse dr. Mengele...A  marxista^ és fasiszta kísérletezők túltették magukat a tizenkilencedik század hipo- krataságán. Ők már nem akartak egyszerre keresztények és imperialisták lenni.. A  ke­reszténységet nyíltan elvetették, sőt üldözték -  nem maradt, nem maradhatott egyebük a hatalomvágynál, az imperializmusnál. Nem ''takargattak'', sem Hitler, sem a marxis­ták (vö.: világ proletárjai, egyesüljetek!). A  kereszténység helyett, vagy -  amit a politiká­ban a kereszténység funkcionálisan jelentett -  az erkölcs helyett barkácsoltak valamit. Nagyjából az ellenkezőjét az evangéliumi tanításoknak. Ugyanis éppen arra volt szük­ségük, hogy kiiktassák a társadalomból a felebaráti szeretetet, a ne ölj, a tiszteld apá­dat és anyádat, a hamis tanúságot ne tégy, a ne lopj stb. elveit. Államrendszereik ép­pen e bűnök elkövethetésére épültek. Egész pontosan arra, hogy az állam bármikor megszeghesse az eddigi társadalmakat tartó Tízparancsolat-törvényeket. A  bolsevikok és fasiszták nyíltan hirdetett célja a társadalom lerombolása (volt), hogy helyén mási­kat építhessenek: új gazdaságot, új kapcsolatokat, új embert.A  deviancia tehát állami rangra emelkedett: politika lett belőle, s nincs ma a vilá­gon olyan kormány, amely így vagy úgy, legalább de facto nem hitelesítette volna együtt­működésével deviáns hatalmak létét.Az ember fönnmaradásának ellentmondó szabályok szerinti élet, az úgynevezett m a­gánélet torzulásai ilyen körülmények között aligha róhatók fel az egyes embernek, aki üldözöttje, de legalábbis kiszolgáltatottja politikai kurzusoknak és hatalmaknak. Ugyanígy áldozata egy technicizálódott társadalomnak Amely ugyan megfelel a de­mokrácia formális szabályainak, mégis alávetettje a gazdaságnak, az pedig az ember lépéseit az eszközök ritmusához, értékét a gépek teljesítményéhez igazítja. Morált alig ismer és nehezen ismer el. Nem tagadja ugyan -  sőt gyakorta konzervatív vagy keresz­ténydemokrata -  ámde már az egyszerű kérdések előtt is megbicsaklik: egy bankár pél­dául lehet-e hűséges a barátjához? a gyengélkedő üzletfeléhez? S ha a kettő egy?NAGYON KÉRLEK 63Az ember természetesen ezt a modem rabszolgaságot sem a kommunizmustól, sem a kapitalizmustól nem fogadja el. Lázadása a kommunizmus ellen még ésszerű és for­radalomszerű. A  kapitalizmus konzumvilága azonban oly evidens minden épeszű em­ber számára, hogy ellene lázadni abszurdumnak látszik. Jólét és önérdek-ellenes, reak­ciós, a társadalom haladását lassító, infláció- és munkanélküliség-gerjesztő. A  láza­dó, az eddigi minták szerint, vagy önkéntesen nyomorba vonul, vagy kommunista lesz.Deviáns ma mindenki, aki az élet fönnmaradását lehetővé tévő törvények hatálya alá helyezkedik.Czakó Gábor cikkét -  mely szerint az erkölcs egyetlen lehetséges alapja "... hogy mindenütt Isten a létezés csúcsa, belőle forrásozik jog és erkölcs!!!” azzal a meg­jegyzéssel közösük, hogy várjuk Olvasóink hozzászólásait.CZAKÓ GÁBOR LEVÉL A "LIG ETIBŐ LNagyon kérlekNemrégiben egy Hófehérke-történetet adaptáló színházi előadásra néhány mozgássé­rült gyereket is elvittek a Pethő -  Intézetbői. Az előadás után egy járóképtelen ötéves kislány nagyon kérte, hogy beszélhessen a gonosz mostohával. Bevitték hát az öltözőbe, s ő égő füllel megkérdezte: "te meg akartad mérgezni Hófehérkét?” A  színésznő mondott pár megnyugtató szót, hogy csak a szerep szerint, játékból, de a kislány makacsul és ko­molyanfolytatta: "Nagyon kérlek, többet ilyet ne csináljál.”Sokszor gondolok erre a történetre, mert a legmélyebb lelki rokonság köt ehhez a bé­na kislányhoz. Mióta eszemet tudom, hajt a kényszer, a vágy, hogy megmondjam a go­nosz mostohának -  s a többi méregkeverőnek.• ne tegye. S  úgy tűnik, ha az ember kese­rűen, sok-sok tapasztalat után világosan látja, hogy a "megoldás”, bármily szépen és határozottan is hangozzék, teljesen eredménytelen, nos, a kényszer és a vágy nem csilla­pul. Meg kell mondani Nem célból, hanem mert kell. És persze nemcsak a gonoszok­nak. Sőt. Mondani, kapcsolatot keresni, használni -  ahopy a múlt század nagy refor­merei hitték.Mennyit küszködtünk évtizedeken keresztül, hogy a "megmondás” feltételeit megte­remtsük Könyveket írtam -  tankönyvet is! -, folyóiratot akartam szerkeszteni, műhelyt, szellemi közösséget fenntartani -  és alig lehetett valamicske fórumot kicsikarni Har­colni kellett azért, hogy harcolhassunk, hogy szólhassunk, mondhassuk, amit kell.Mióta megjelenik a Liget folyóirat, megjelennek a Liget-könyvek, a fuldokló só­várgás, a mondás-kényszer módosult. Megírom, megírjuk, összeszerkesztjük -  egy fo ­lyóiratban nem csupán egymás mellé sorakoznak a "mondások”, de erősítik, sokszoroz­zák egymást. Csodálatos műhelyben alkotni Csakhogy a "megmondás" lehetősége mintha most is csonka lenne. Kinek, kiknek mondjuk? El tudunk-e jutni a többi em­berhez? Igen, valamelyest eljutunk A visszajelzések bőségesen jönnek, de olyan ez, mint a szeretet: semmi sem elég belőle, az egészséges személyiség telhetetlenül adna és kapni szeretne. Még és még.

A normális deviancia

https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/iskolakultura/article/download/28404/28122/

A normális deviancia

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

SZTE OJS Journals (University of Szeged / Szegedi Tudományegyetem)