A turbulens gazdasági környezethez történő alkalmazkodás a szervezeteket állandó döntéshelyzetekben tartja. A kockázatok és a bizonytalanság között az emberi döntések nem, vagy kevéssé követik a várható hasznosság-hipotézis előrejelzéseit. A vezetés/döntés folyamatosan szembesül azzal, hogy az emberek rendszerint nem követik a várható hasznosság racionális kalkulációjának a szabályait, illetve az előrejelzés statisztikai törvényszerűségeit. Az ítéletalkotásban néhány alapvető heurisztikus eljárásra hagyatkoznak. E heurisztika úgy írható le, mint mentális műveletek vagy „rövid utak” (short cuts) a döntésekhez. Bonyolult és kockázatos helyzetekben a részvevők gyakran leegyszerűsítik a problémát – s elemzés helyett – szubjektív érzéseikre, előítéleteikre és a hüvelykujjszabályra hagyatkoznak. A jelenséget a 2002. évi közgazdasági Nobel-díjasok, Daniel Kahnemann és Amos Tversky foglalták össze, a kilátáselmélet megfogalmazásával. A kilátáselmélet egyik felismerése, hogy a személy önérdekkövetésének értelmezése nagyobb tájékozódáshoz vezet a döntési magatartás megértésében, mintha csak a közgazdaságtan tiszta modelljeit próbálnánk valós szituációkba átültetni. A kilátáselmélet (prospect) a döntéshozót a valószínűségek szubjektív értékelésével és az úgynevezett értékfüggvény segítségével illeszti a folyamatba
