Az 1990-es évek eleje óta tudományos értekezések és kormányzati tervezetek szerzői
egyre inkább a tudásban, annak létrehozásában, használatában és cseréjében vélik
felismerni a gazdasági növekedés és társadalmi fejlődés legfontosabb forrását.
Mindezek ellenére az európai nagyvállalatok innovációs, kutatási-fejlesztési aktivitása,
kutatási-fejlesztési költségvetése nem tükrözi ezt a felismerést. Ugyanez vonatkozik
az Európai Unió és a tagállamok kormányainak politikai nyilatkozataira is:
csaknem tíz évvel a Lisszaboni Stratégia meghirdetése és évről évre történő megerősítése
után az EU-tagállamok többsége nem tudott érdemleges előrelépést tenni
az innováció, a kutatás-fejlesztés terén. Az Európai Uniónak nemhogy nem sikerült
"a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú gazdaságává válnia",
de az elmúlt tíz év során tovább mélyült az innovációs szakadék az Európai Unió
tagállamai és a globális gazdaság leginnovatívabb országai között
