Az Európai Emissziókereskedelmi Rendszer (EU ETS) életbe lépésével a villamos erőművek
új költségelemmel és kockázati faktorral találkoztak: tényleges szén-dioxid kibocsátásukat
emissziós kvótával szükséges lefedniük (megfelelési kötelezettség). Az emisszió lefedésének
kötelezettsége nem azonnali: mindig a következő év áprilisának végéig kell
elszámolni a megelőző év összes kibocsátásával.
Az új termelési tényező az árampiaci liberalizáció mellett tovább növelte az erőművekkel
kapcsolatos döntések komplexitását, tovább erősítve az igényt a piaci kockázatok
hatékony kezelésére.
A cikkben arra a kérdésre keressük a választ, hogy az erőmű év közben milyen mennyiségű
emissziós kvótát birtokoljon. Az előző (2005-2007) és a jelenlegi (2008-2012) kereskedési szakasz esetében az éves kvótamennyiséget ingyenes allokáció útján kapták
meg a piaci szereplők. Az első kereskedési szakaszban sok szereplő a kelleténél több
kvótát tartott magánál, amelyek a 2006 tavaszi kvótapiaci árzuhanás után folyamatosan
elértéktelenedtek. Azok a szereplők viszont, akik feleslegüket korai ügyletekkel értékesíteni
tudták, jelentős mennyiségű jövedelmet realizáltak.
A cikkben először a villamoserőmű reálopciós döntési modelljét ismertetjük, majd
megvizsgáljuk, milyen származtatott terméknek feleltethető meg az erőmű. Ezután a tőzsdei pénzügyekben ismert dinamikus delta hedge stratégia alkalmazásával, és a járulékosan
számított emissziós egységre vonatkozó delta paraméter számításával jutunk el az alapkérdés (optimális kvótapozíció) megválaszolásához. Végül összehasonlítjuk az
optimális kvótapozíciót a várható kibocsátással, valamint bemutatjuk, hogy a két mennyiség
csak közelítéssel egyenlő egymással
