A strukturális kiegyensúlyozottság (structural balance) mechanizmusai alapvető személyközi
folyamatok. Főleg annak magyarázatára alkalmasak, hogy a társadalmi szereplők
kölcsönös érzelmei, attitűdjei és vélekedései milyen módon járulnak hozzá
stabil, de nem feltétlenül konfliktusmentes társadalmi konfigurációk (pl. csoportok)
kialakulásához.1 Heider éppen hatvan éve, 1946-ban megjelent tanulmányában fejtette
ki először a kognitív–strukturális kiegyensúlyozottság alapelveit. Cartwright és
Harary pedig éppen ötven éve, 1956-ban tette közzé értekezését, melyben több szempontból
általánosították Heider modelljét, és ezzel lefektették a társadalmi–strukturális
kiegyensúlyozottság elméletének alapjait. A huszadik század második fele az
elmélet többirányú finomítását és empirikus alkalmazását hozta magával. Az ezredfordulón
pedig – főleg a társadalmi kapcsolatháló elemzéssel és az ágensalapú szimulációval
foglalkozó kutatók jóvoltából – sajátos újrafelfedezésének vagyunk tanúi
