Szirák, Péter

University of Debrecen Electronic Archive

IRODALMI, MŰVELŐDÉSI ÉS KRITIKAI FOLYÓIRAT
KÁNYÁDI SÁNDOR 
KUKORELLY ENDRE 
TAKÁCS ZSUZSA 
VERESS MIKLÓS VERSEI
LÁNG ZSOLT 
VISKY ANDRÁS 
ELBESZÉLÉSEI
ESTERHÁZY PÉTER 
REGÉNYE 
MÉSZÁROS SÁNDOR 
TANDORI DEZSŐ 
ESSZÉI AZ ÍRÓRÓL
FEJEZETEK 
KASSÁK LAJOS-, 
NAGY LÁSZLÓ-, 
ÖRKÉNY ISTVÁN- 
MONOGRÁFIÁKBÓL
NEGYVENKETTEDIK ÉVFOLYAM 1991/12
alföld
NEGYVENKETTEDIK ÉVFOLYAM — 1991. DECEMBER
Kányádi Sándor  versei: Krónikás ének, KŐ koporsó,
Azt bün te ti, k it szeret 3
Takács Zsuzsa  versei: Három vers 5
Veress Miklós verse: Jap án k ert 7
Láng Zsolt: U tazás falura (elbeszélés) 11
Kukorelly Endre  verse: Valahogy mégis elkezdték 17
Háy János verse: Marion: Budaörsön túl 18
Krausz Tivadar verse: poézis (csehországnak szeretettel) 20
Tandori Dezső  verse: Trivers 2. (A viszontlátott fogvíz) 22
Visky András: Deó 23
Esterházy Péter: Hahn-Hahn grófnő  p illan tása (regény, 6. rész) 27
Tandori Dezső : „Mindig hozzá kellett venni az egész életet"
(Esterházy Péter prózájáról) 42
Mészáros Sándor: Ami tö rtén ik  velünk (Esterházy Péter
esszéi és irodalmi publicisztikája) 50
tanulmány
Aczél Géza: Sötét egek a la tt (Kassák a negyvenes évek elején) 55
Simon Zoltán: Örkény István  egyperces novellái 67
Görömbei András: A játékos és szatirikus ihletkor változatai
(Képversek, vidám üzenetek, groteszk-ironikus prózaversek
Nagy László kései költészetében) 72
szemle
Szirák Péter: „a születésen innen vagy a halálon túl"
(Nádas Péter: Az égi és a földi szerelemrő l) 85
Mezey László Miklós: „Vitte a nagy titko t tovább"
(Takáts Gyula: Versek Drangalagból) 88
Kiss Tamás: Csorba Győ ző : A város oldalában (Beszélgetések) 91
mondolat
Görömbei András: Jób bácsi 93
szem le
„ a születésen innen vagy 
a halálon tú l”
NÁDAS PÉTER: AZ ÉGI ÉS A FÖLDI SZERELEMRŐ L
N ádas Péter kötetének harm adik, záró része egy felkérésre m egtarto tt 
elő adás szövege. P laton mondatával kezdő dik: „Én elő ször is a z t akarom 
elmondani, hogy miképpen kell beszélnem, s csak aztán akarok beszélni.” E 
néhány sor ú tm u ta tása  alapján a k é t megelő ző  fejezet, amely az elő adásban 
elhangzottak forrásvidékeit mutatja meg: egy gondolatmenet„szellemtörténete”, 
gazdag analízise, bevezetés egy beszédmódba. N ádas határozottan kiu tasít 
néhány „közkedvelt” szót írói szótárából, s a pontosság és fegyeletp nemes 
fanatizm usával kísérli meg helyreállítani (megteremteni) azt, am irő l egyúttal 
értekezik: az önism eret nyelvét. Nyugodtan szól és sokat kérdez, m intha 
beszélgetne. Önellenő rző , visszakereső , szellemi nyomozást példázó módszerrel 
monitoriumot ír, emlékeztető  írá s t a felejtés ellen, a bevallott veszteség 
pozíciójából, a m entális kultúra botrányosnak és tragikusnak bem utato tt 
sorsmodellje felő l. Az Emlékiratok könyvé bő i és a korábbi esszéibő l jól ismert 
életproblémához nyúl vissza, úgy, hogy azt középpontba emeli és hallatlan 
érzékenységgel teoretizálja, reflektálja . Módosul ezáltal a  szerelem 
kérdéskörének kezelése, amennyiben az esszéformával járó kontextus, az 
analizáló-reflektáló beszédmód kimozdítja a korábbi erő teljesen em blem atikus, 
hasonlatszerű  helyzetébő l, ily módon centrális, „elvi” problémává válik , am it az 
író radikálisan  kiterjeszt a hagyom ányértelm ezés (vagy pontosabban 
hagyományfelejtés), a nyelv- és civilizációkritika irányába. A szerelem rő l szól 
— a szólás lehetetlenségérő l — , de nemcsak arról.
H a úgy tetszik, a lélek tö rténeté t írja meg. Eljárásmódja, b á r  számos 
szaktudományos, filozófiai, szociológiai, pszichológiai megfigyelést, elvet 
asszim ilál, mégis a  tudás feldarabolása ellen emel szót, a szaktudományok 
konstruált, önigazoló határait nem hajlandó tudom ásul venni. A m ódszer éppen 
a rra  u ta l, hogy lennie kell egy tágasabb és fontosabb egésznek, egy-tudásnak, 
szemben a precíz részletek tudálékosságával, korlátolt magabiztosságával. 
S tanley Fish nyomán mondhatjuk: az író itt egy általánosabb k u ltu rá lis  tér 
szélesebb horizontján szituálja m agát, hogy a tudásunk (felejtésünk) által 
elzárt, e ltakart jelentésmező be léphessen. A „mögékerülés” stratégiáját 
alkalm azva nyelvünk és civilizációnk szabadságot korlátozó term észetére, 
tehetetlenségére, tragikus állapotára hívja fel a figyelmet.
A Bevezető  az égi és a földi szerelem témájába: ő sképek képm ásai című  
fejezetben Nádas kiválasztja azt a  hagyományt— az antik tradíció szójcratészi— 
platoni vonulatát —, amelyre ráépítheti, amely alapján m eghatározhatja 
szerelemfelfogását. A választás nem véletlen. I t t  van az a pont, ahol az
önism eret és a  világismeret ő si, mágikus egysége talán még létezett, majd 
felbomlott, de m indenesetre „emlékeznek rá”. Ahol az európai k u ltú ra  embere 
tú llépett a m itikus öntudat stációján, ahonnan „válaszol” a tradíció gazdagsága 
a jelen hiányállapotára: „Az európai gondolkodás áthatolhatatlanul tömör 
sötétségében ez az egyetlen piciny szövétnek világok Még akkor is elindulok e 
kicsiny fény felé, h a  tudom, soha nem érhetem  el.” Természetesen nem az 
állapot (ha volt ilyen), hanem az irány, az irányultság  a lényeges. Elindulni és 
gondolkozni — ez történik meg ebben a könyvben.
Nádas nem vizsgálja e tradíció „kihunyásának” és az archaikus-mágikus- 
m itikus sorsmodell elfojtásának m egválaszolhatatlan rejtélyét, valamint a 
rákövetkező  diszkurzusok term észetét, hanem  minden követő , korlátozó 
„kontextust”, stád ium ot hibásnak ta r t  és e „hibák” tragikus következményeit 
elemzi. Az an tik  tradíció értelmezésekor, e hagyomány határvidékein a 
gondolkodó a nyelv, a nyelvi artikuláció korlátaiba ütközik. Valami olyasmirő l 
kellene beszélnie, amirő l nincs nyelv. A szerelem eredetrajzánál az élmény nem, 
csak annak m ása jelentkezik, a  m egtalált „nyom” csak utal egy elem entáris 
ő sélmény létezésére: „A következmények nyelvén utalni lehet egy olyan 
elő zményre, am elynek nincs önálló nyelve.” A nyomokon tehát csak elindulni 
leh e t és úton lenni, de megérkezni sohasem.
Az egykor e lő ttrő l az „érzékekkel, érzelmekkel, élményekkel bíró emberi 
állapotnak” csak hasonlata  lehet, az egykor élm ényére senki sem emlékezhetik. 
Létezik azonban a személyiség, m egnyilvánulásának ha tárt szabó nyelvi­
szociális közegen tú li nem-verbális tartomány — az emberi ön tudat mágikus 
szintje —, amelybe az önreflexió és a szerelem révén lehetséges átlépni: „a lélek 
a  kultúrának olyan szintjeire tud  visszanyomulni, amely az adott kultúrában 
m ég csak form átlanul, lehető sége szerint, avagy m á r csak form átlanul, illetve 
szimbolikus form ákban van jelen” és egy másik helyen: „A kölcsönösséggel a 
képek, a képmások, és a fogalmak világából visszatértünk egy olyan világba, 
amelyben Narcissus mégnem lá tta  meg önmagát a  víztükörben, holo tt volt víz, 
volt tükröző dés, volt Narcissus, s így léte semmiben nem különbözhetett Echo 
lététő l.”
Az emberek te s tü k  és érzékeik beszéde révén tökéletes kommunikációba 
léphetnek egymással, míg a m entális kultúra, vagyis korunk nyelve elhatárolja 
egymástól a lelkeket. Nem lehetséges az önismeret, m ert nincsen technikája az 
a lk ati indítékok és a szociális parancsok diktálta gesztusok szétválasztásának. 
A m entális ku ltú ra  a  szerepre, s nem  az alkatra kíváncsi — így nem lehetséges 
az igazi dialogikusság  és kapcsolat. Nádas nem csak azt mondja, hogy a lélek 
dinam ikus form áinak találkozása a  nyelvben nem  m utatható meg, hanem  azt 
is, hogy a nyelv irány ítja  a m entális kor em berének érzéseit. A kor nyelve a 
viszonylagosságról szól, nincsenek szavai a kölcsönösségen, dialogikusságon és 
az önismereten alapuló szerelemrő l, ső t a benne és általa form ulázott tudás 
konvenciói m induntalan  visszavetik az érzékek vezérelte szerelmeseket: „Az 
em berek az orruknál fogva hagyják magukat vezettetni egy olyan reájuk 
hagyományozott, bizonytalan eredetű  tudástól, am inek egyrészt soha nem 
lehetnek  teljes egészében a birtokában, másrészt teljes egészében személyes 
tapasztalatuk  sem igazolhat.” (E néhány sor alapvető  igazságtartalm át nemigen 
lehet kétségbe vonni, legfeljebb a m entális kor emberével szembeni túlzott 
szigora meglepő  egy kicsit. Mert h a  igaz a fenti kijelentés korunk emberére, 
valószínű leg igaz m ás korszakéra is: aligha volt a ku ltúrának valaha is olyan
tudatszintje, amelyben az em ber birtokolhatta volna korának egész tudását, s 
ennél fogva személyes tapasztalataival „lem érhette” volna azt. S még egy 
megjegyzés: a kor tudása kétségkívül vezeti a kor em berét, de a tu d ás  
kialakulásában rejlő  fel ejtést az emberek nem akarják, nem ellenő rizhetik, csak 
„történik” velük.)
„A fogalmak világában a szerelem mű ködésképtelen” — a nyelv eltakarja, 
nem engedi megszólalni a lélek dinamikus form áit. Kivételességének megő rzése 
csak a societás nyelvét kizáró beszédes hallgatás, az „elrejtve m egm utatás” 
stratégiájával történhet. Ez a gesztus a ha llga tást írja körül — más választás 
híján  — a societás nyelvén, mintegy azzal megküzdve. S ezzel nem tesz m ást a 
szerző , m int segítségül hívja, felújítja és megismétli a m ítoszok szimbolikus 
eljárásait, a mítoszokból eredő  „beszédmódot”. így „szólaltathatja meg” a 
legendákba s ű ríte tt, azokban rejtjelezett ő sélményt, ezáltal u ta lh a t a hasad tság  
elő tti állapotra, ilyen módon indulhat az egykor nyomába. így elemezheti a 
mentális észjárás logikáján túlmutató, a megelő ző  kontextusok szimbolikus 
eljárásait használó rítusokat és szitkozódásokat.
Nádas a megtagadott, elfelejtett antik hagyományt értelm ezi, a bennünk 
lévő  (vagy legalábbis „nyomokban” bennünk lévő ), de a m en tá lis  kultúra á lta l 
uralt, illetve annak nyelvi-szociális közegébő l kiutasított autentikus ö n tu ­
datszintek reintegrálását vallja és ajánlja a hasadtság, a  societás „öntu­
datlansága” ellen. A nyelvi emblémák, a formulázott jogfosztás mögött és azok 
ellenében keresi az érzékek konstituálta szabad teret. Mindezek nyelvi 
artikulálását a mentális k u ltú ra  észjárása és beszédmódja csaknem  lehetetlenné 
teszi. Ezért szervező dik a szöveg a kimondás és ki-nem -m ondhatóság 
feszültségében.
Nádas rendkívüli pontossággal, szenvedéllyel elemzi a kéziratnak gépírásba 
való „átdolgozását” és a szedő vel való munkakapcsolatát. Ez a  leírás: „hasonlat”. 
Megmutatja a személyiség döntő  és végső  erő feszítését a csonkulatlan, a h ite les  
öntanúsításra. A géppel ír t  szövegben csak a ritm us tu d ósítha t az elmélkedést 
és az írást kísérő  állapotokról: a lélek dinamikájáról. Ha a  szedő  értelme és 
ösztöne parallel módon funkcionál, akkor m unkája közben nem hibázik: nem  
szól közbe, hanem  együttlélegzik. Képessé válik egy olyan stáció megismétlésére, 
amely az emberi öntudat m ágikus rétegébő l lép elő , s am ely nem szabdalja fel 
a nyelven túli, a nyelvnél elemibb dinam ikát. Nádas m ondatainak nehezen 
leírható, afegyelmezettséget és a nekilódulást, a nyugalmat és a  megbotránkozást 
szigorú arányosságba ren dező  ritmusa ezt a nyelvi tehetetlen ség által k iszorított 
dinamikát, „a megfeszülések és elengedések, az összehúzódások és telítő dések 
váltakozásának”elemirendjétkísérli mega szövegbe visszaépíteni, megjeleníteni.
Az önismerethez, a  dialogikussághoz való ragaszkodás nemcsak a 
szerelemrő l való szólásnak alapfeltétele, hanem  egyáltalán a beszédnek. A 
„görög férfiasság nyelve” — Lyotard nevezi így az örökölt fogalmi nyelvet — 
tehetetlen. Az önismeret szeparálódása s ennek nyomán a szerelem „elvesztése” 
immár nem a romlás emblémája, hanem a romlás.
„Lehet-e különbséget tenni egy ilyen világban a slágerek és a filozófiák 
között?”— kérdezi Nádas, majd húsz lappal késő bb azt m ondja: „Abban a nyelvi 
világban, amelyben nincsen parancsolat, szabad útja van az abszurditásnak.” 
A viszonylagosság világa és nyelve megfoszt minden biztos értékelő  pozíciótól, 
pontosabban számos értékelő  pozíciót és beszédmódot tesz  lehető vé.,Az égi és a 
földi szerelemrő l írója e világban az értékcsökkenés vigasztalan állapotát lá tja ,
s a hagyom ány nyomába szegő dve kím életlen, de nyugodt hangú k ritik a  alá 
vonja. A múltba süllyedő  m ágikus-m itikus világtapasztalatra nyit ablakot 
h a lla tlan  fogékonysággal, a nyelv szenzitív energiáinak rendkívüli bő ségével. 
Az archaikum ból nyeri erejét, hogy a m entális kultúra korlátozó közegében a 
szabadság „elvesztésérő l” és beteljesítéséért szóljon — ahogy Balassa P é ter írta
— a szerelem  nemeken tú li beteljesítése által. Az etablírozott rendet kísérli meg 
áttörni: a  jelentések átalakítása  im plikálja a szerelem „megváltozását”, újra 
egységként való elgondolását.
De az egykor elő tti állapot éppen úgy megvonja m agát az artikuláció 
lehető ségétő l, mint ahogyan a fedés és takarás (m int gondolkodásunk és 
k u ltú rán k  alapvető  jegye) a  nyelvben, s ezen keresztül a  mű vészetben és a 
tudom ányban elrejti a szerelm et és másról beszél. A köznyelv és a tudományos 
nyelv nem ekrő l és szexualitásról. Az európai irodalom — ahogy Nádas íija  — 
a szerelem szociális és a lk ati akadályairól. Én inkább a z t mondanám, hogy az 
elő bbi képleteket alkalm azva e ku ltú rának  a szerelemmel is kapcsolatos döntő  
és m egkerülhetetlen élményérő l: a beteljesíthetetlenségrő l.
„Tulajdonképpen a r ra  vágyom, hogy egyetlenegyszer, egyetlen p illana tra  
ő  legyek. A rra  vágyom, hogy egyetlen p illanatra , egyetlenegyszer ne legyek én”
— a beteljesülés utáni vágy, az idegen ség legyő zésének, a  teljes öntudatnak a 
vágya mindvégig jelen van Nádas Péter könyvében. M in t küzdelem, m indig 
jelen is lesz bennünk. Földényi F. László ezt mondja egyik írásában: „csakis ott 
küszöbölhető  ki az idegenség, ahol felszámolódik az élet: a születésen innen 
vagy a halálon túl”. (Szépirodalmi)
SZIRÁK PÉTER
„Vitte a nagy titkot tovább"
TAKÁTS GYULA: VERSEK DRANGALAGBÓL
A nyolcvanéves költő  utóbbi években íro tt verseinek gyű jteménye arró l 
tanúskodik, hogy világképe folyamatosan és intenzíven tovább tágul. Régi 
tém áit is eredetien új motívumokkal és költő i eszközökkel ábrázolja, s lépten- 
nyomon érzékelhető  a „másképpen lá tá s”, az újabb költő i dimenzióba való 
eljutás igénye. „Köröz a volt-való, akár a gólya / és m egsuhint egy m ás 
történelem ” — írja kötete egyik kulcsfontosságú versében (Vitte a nagy titkot 
tovább).
Költészetének kiindulópontja a tapasz ta la t, az észlelet — „Zöld füzetem  
fölött / ú szo tt a pillanat” —-  írja ugyanott — mégis a megfigyelt jelenséget 
körbelengi valami m egfoghatatlan sejtelem , izgalmas titokzatosság, az 
elhallgatott tudás. „Egy nyugtalan  árnyék” bontogatja a v ilág  titkait, s azután: 
„valami m ás tu d á s /k ísé rt, ak ár a tu lip á n / szirmán a piros realitás...” (B ár  
szavai akár a dél). A lá tvány  pontos érzékelése és sejtetése nem egynemű  
versszövegét terem t, hanem  gondolati feszültséget. Amikor a z t mondjuk teh á t, 
hogy T akáts  Gyula költő i v ilága egyre kiterjedtebb, az nem csak annyit je len t, 
hogy verseinek idő perspektívája tágabbá, gondolatkörei univerzálisabbálettek, 
de fő képp az t jelenti, hogy látásmódjában egyfajta kettő sség válik  meghatározóvá,


"a születésen innen vagy a halálon túl"

https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/2437/255627/1/document.pdf

"a születésen innen vagy a halálon túl"

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

University of Debrecen Electronic Archive