Márkus, Béla

University of Debrecen Electronic Archive

IRODALM I, M ŰVELŐDÉSI ÉS K RITIK AI FOLYÓIRAT
SZABÓ MAGDA 75 ÉVES:
GÖRGEY GÁBOR 
KABDEBÓ LÓRÁNT 
KOVÁCS SÁNDOR IVÁN 
LAKATOS ISTVÁN 
POMOGÁTS BÉLA 
RÓNAY LÁSZLÓ ÍRÁSAI
TAMÁS ATTILA 
„TÖPRENGÉS 
AZ IRODALMI ÉRTÉKRŐL"
VAJDA MIHÁLY 
EGY FILOZÓFUS 
(LÁB)JEGYZETEI
SZÉKELY JÁNOS 
EMLÉKEZETE
NEGYVENHARM ADIK ÉVFOLYAM
alföld
NEGYVENHARMADIK ÉVFOLYAM — 1992. OKTÓBER 
Szabó Magda 75 éves
A Getz Corporation magyar írói életmű díj laudációja 3
Görgey Gábor: Szabó Magda mondatai 5
Várhelyi Ilona: A kavics csobbanása (Szabó Magda születésnapjára) 6
Simon Zoltán: Az életmű  centruma 10
Lakatos István: Valami a képzeletrő l 13
Monoszlóy Dezső  verse: Búcsú 14
Baránszky László verse: szabó magdához 15
Szabó Magda történetei a képernyő n (Zsurzs Évával beszélget
Dobos Marianne) 16
Szabó Magda: Excerpta (Részletek a Régimódi történet
című  tévéjátékból) 21
Ferenczi László: „Szilfán halat" (Szabó Magda verseirő l) 36
Rónay László: A modern esszé lehető ségei (A félistenek szomorúsága
margójára) 38
Kovács Sándor Iván: Szabó Magda, a színképelemzés mestere 44
Pomogáts Béla: Szigorúság és szeretet (Szabó Magda két regényérő l) 51 
Kerényi Magda: Egy pillanat és több évezred 56
Éva Haldimann: Egy huszadik századi Creusa (Szabó Magda:
A pillanat — V. Horváth Károly fordítása) 60
Kabdebó Lóránt: Mértékegysége: az emberi méltóság 63
(Az összeállítást Kabdebó Lóránt szerkesztette)
fórum
Tamás Attila: Töprengés az irodalmi értékrő l (1. rész) 77
Vajda Mihály: Filozófiai (lábjegyzetek (Bele-elegyedés egy
párbeszéd-be) 86
Márkus Béla: Levelek odaátról (Székely János 1929—1992) 93
képek
Az első  borítón Szabó Magda fotója. Az illusztrációk László Ákos grafikái.
Levelek odaátról
SZÉKELY JÁNOS (192^-1992)
Tudjuk, Tő le tudjuk, hogy ami létrejött egyszer, az véget is ér; az élet nem 
más, mint felkészülés a halálra, tréning a koporsóra, máskülönben az égvilágon 
semmire sem jó, csak arra, hogy legyen idő nk begyakorolni a halált, ami tán a 
legjobb, ami történhet az emberfiával, ezért is irigyelhette Luther a holtakat a 
temető ben---------
tudjuk, Tő le tudjuk, hogy ezen a szomorú földön soha semmit sem volna 
szabad cselekednünk, keleti, tető tő l talpig keleti ember módjára csak hagyni 
kellene, hogy minden, de minden megtörténjék velünk; ebben az örökös 
versengésben és meghasonlásbán, örökös konfliktushelyzetben, ami az emberi 
élet, történjék meg velünk újra a megborzongató, örömös szerelem is és a porig 
alázó gyötretés, a tehetetlen kiszolgáltatottság is, minden, de minden, csakhogy 
soha semmit ne tegyünk----------
tudjuk, Tő le tudjuk, hogy az emberi társadalomból, e monstruózus és 
züllött struktúrából és a történelembő l, e lidércnyomásos horror-regénybő l 
csak úgy lehetne visszatalálni a természeti állapotba, ahol nincs semmiféle 
kiváltság, uralom, elnyomás, s ahol mindnyájan szabadok vagyunk — ha 
levetkő znénk embervoltunkat, ha elfelejtenénk beszélni, ha feladnánk ontikus 
adottságunkat, a nyelvet----------
tudjuk, Tő le tudjuk, hogy elvesztegetett idő  minden perc, amit nem 
koporsójában tölt el az ember, s hogy minden más csak uralkodni s tetszeni 
vágyás, hatalomvágy és hívság---------
tudjuk, Tő le tudjuk, mégis most, hogy már a halál sem tartogathat 
meglepetést, és miután Neki sincs már, Neki végképp nincs már elvesztegetni 
való ideje— úgy búcsúzunk Tő le, mint akik semmit sem értettek meg és semmit 
sem fogadnak el rögeszméibő l. Azokkal a levelekkel búcsúztatjuk, amelyekre 
talán nem hiába vesztegette az idejét, amelyek sokat elárulnak róla. Mégiscsak 
jók így valamire az életben. Ő  biztosan megbocsátaná, ami történik velük — 
napvilágra kerülésüket —, és mosolyogna, hogy a címzettjük a hivalkodás, a 
kérkedés, a magamutogatás vádját idézi általuk a saját fejére.
1 .
Kedves Márkus Béla!
Van Babitsnak, már az utolsó idő kbő l egy (befejezett) verse, abban ez 
olvasható:
Nem ismersz, messze vagy, barátom!
Ha látnád, hogy fetrengek itt...
nem írtad volna, amit írtál.
Én a debreceni találkozót nem mondtam le, hanem becsületesen megírtam 
a rendező knek, hogy képtelen vagyok már utazni. Nem „fetrengek” éppen, nem 
vagyok még ágyhozkötött, csak lakáshoz kötött vagyok, de szíves társaságokba 
járni, ide-odautazni már csakugyan képtelen vagyok.
Kedves Márkus Béla, a kevesek közé tartozik, akik olvasták a munkáimat. 
Akkor frissiben bizonyára tudta is (csakhogy idő közben talán elfelejtette), hogy 
én különben sem vagyok emberek közé való. Aggódom miattuk, szánom ő ket, de
közben félek is tő lük, afféle magányos tudatként a (politikai) cselekvés tengerében 
— attól tartok, úgyis csak belefulladnék. De hát nem errő l van szó, hanem a 
porckopásomról.
Annak idején, értő  kritikáját olvasva konstatálhattam, hogy két könyvem, 
1961 és ’63 között, nem kerülte el a figyelmét. Ezekrő l különösképpen szerettem 
volna elbeszélgetni. Tudnia kell, hogy az a két könyv az apámnak volt az ára. A 
legnagyobb irodalmi kitüntetésben részesültem akkoriban: visszakaptam a 
börtönbő l apámat. Úgyhogy én sohasem fogom megbánni, amit tettem: megint 
megtenném, ha megint visszakaphatnám cserében. S nemhogy morális vesztesként 
hagytam volna el a terepet, ahogy hinni lehetne, hanem még gazdagabban is! Azt 
kérdi, mivel? Hát a konformizmus tapasztalatával! Enélkül sohasem tudtam 
volna megírni például nemrég megjelent Mórjaimat.
Láthatja: tényleg a szerencse gyermeke vagyok, eddig még minden hasznomra 
vált. Csak a betegségem, a korai megvénülésem nem akar hasznomra válni. Nem 
baj, hiszen tudtuk, hogy így lesz, ezek a játékszabályok. De még emellett is 
sajnálom, hogy nem tudunk elbeszélgetni.
Igen szépen köszönöm a figyelmét, szeretettel üdvözlöm:
Székely János
2 .
91. IV. 20.
Azt hittem, már meg is kaptad ezt a 
küldeményt, most pedig visszahozták, mert 
nem volt rajta elég bélyeg. Lassan már a 
bélyegrevaló is probléma lesz nálunk.
Kedves Béla!
94
Annyira megtiszteltél múltbeli figyelmeddel, olyan nagy áldozatot hoztál 
ezzel a két kötet Szabó Lő rinccel most is, hogy elhatároztam: mihelyt elkészülök 
valamivel (írással persze), azt neked, az Alföldnek küldöm el. Na mármost, én 
jól tudom: öregember vagyok, bizonyára szklerotikus is, tehát nem várhatom el 
magamtól (s ne várja el tő lem senki), hogy a legjobb színvonalamat nyújtsam, 
erre már nem. vagyok képes. De mégis, tő lem telhető leg becsületesen megcsinálok 
mindent, amit még csinálgatok. Ilyent tudtam csinálni, nem jobbat; ezt küldöm 
el, nem mást; örülnék, ha hasznát tudnátok venni, de ha nem ütné meg a 
mértéketeket, akkor sem lesz okom haragra.
Felteszem azonban, hogy közölni tudjátok a tézisnovellát — ebben az 
esetben megkérnélek valamire. Nem vagyok honoráriumvadász, nem fogadok el 
díjakat, efféléket, akárhányszor ingyen is odaadom az írásaimat, ha valaki kéri. 
Most azonban ott él nálatok a kedves fiam (aki jobb szobrász, mint amilyen író 
én vagyok), Székesfehérvárt telepedett meg — és egyszerű en nincs jövedelme. 
Csak a múlt hónapban is hiába pályázott a Derkovits ösztöndíjra, ami ráadásul 
az önbizalmán is sebet ejtett; elfogult, apai megítélésem szerint ott, nálatok nem 
érik fel ésszel, amit csinál. Arra kérnélek meg tehát, kedves Béla, ha netán 
közölni tudnátok ezt az írást, s netán honoráriumot is tudnátok fizetni érte, hát 
azt küldjétek el a kedves fiamnak, hogy élni tudjon belő le. Ugye megértesz, ugye 
tudod, hogy magamnak soha semmit sem kérnék; beszélni sem jutna eszembe 
ilyesmirő l. Te olvastál tő lem egyet-mást — ugye tudod?
A fiam címe: Székely János Jenő , 8000 Székesfehérvár, Szúnyog u. 9. 
Jegyezd fel, kérlek a címét, nehogy elfelejtsd, mire aktuális lesz.
Köszönöm a látogatásod (még ha a nagy társaság folytán nem is tudtunk 
elbeszélgetni), köszönöm a könyveket; nagy szeretettel, hálásan ölel
Székely János
Ha esetleg nem tetszenék az írás címe (mert hiszen tényleg nem novella), 
lehetne ez is: Lázálom bizonyára. Megítélésedre bízom. Ebben az esetben a 
Szabédi-idézet elé oda kellene írni: TEXTUS.
3.
1991. V. 19.
Kedves Béla!
Köszönöm kedves, kimerítő  leveledet — minden legyen úgy, ahogy írod.
Ablonczy barátodnak viszont — akitő l különben sokat olvastam — semmi 
jót nem tudok üzenni.
A Mórokkal ez a helyzet:
1. Szabédi László özvegye, Margit néni, kereken megtiltotta, hogy publikáljam 
vagy elő adassam, még akkor is, ha a nevet Kibédire változtatom. (A versidézetek 
t.i. úgyis elárulnak mindent.) Az, hogy mégis megjelent a Látóban meg a 
Kortársban, csak annak köszönhető , hogy amikor tilalma megérkezett hozzám, 
a szöveg/ ki volt már szedve, tehát túl késő n tiltotta be.
2. Énnekem csaknem összes drámai munkáimat, amelyeket ott nálatok (és 
egyáltalán) színre vittek, a Gyulai Várszínház mutatta be, s aztán a Pesti 
Színház játszotta tovább. Úgyhogy le vagyok kötelezve Gyulának meg a Pesti 
Színháznak. Tulajdonképpen a Mórokat is Havasi Pista, Sík Feri és Radnóti 
Zsuzsa hegedülte ki belő lem, ő k jártak a nyakamra, sürgették, követelték, ha 
nem teszik ezt, talán be sem fejeztem volna. Havasi lopta ki hozzátok a szöveget 
is — egyszóval ő k kérték, ő k vitték, nekik ígértem. Margit néni tilalma persze 
rájuk is vonatkozik, de ő k abban bíznak, hogy Tompa Gábor, akire rábízták a 
rendezését, talán ki tudja csikarni Margittól az engedélyt — ugyanis édes 
unokaöccse. Meglátjuk, mi lesz; lehet, hogy ő k sem mutatják majd be, de hogy 
máshová most már nem ígérhetem el, az bizonyos.
3 .1979-ben megjelent a Magvető nél a drámakoietem (Képes Krónika). Egy­
két évvel ezután a Nemzeti Színház igazgatója (a nevére sem emlékszem már) úgy 
nyilatkozott, hogy azért nem játszanak kortárs magyar drámát, mert egy sem üti 
meg a Nemzeti Színház mértékét, színvonalát. Hát akkor én csendesen 
megfogadtam magamban, hogy ennek a színháznak sohasem fogom engedélyezni 
valamelyik drámai munkám bemutatását. Soha, míg a világ. Olyan ritkán van 
alkalma az embernek egy nemzeti intézményt szankcionálni, hát énnekem ez is 
megadatott. Jól tudva, kedves Béla, hogy minderrő l Ablonczy nem tehet semmit, 
de az önmagunknak tett fogadalom — mégiscsak fogadalom.
Hát ennyit tudnék válaszolni kedves leveledre; megkérlek szépen, ne 
haragudj.
Szeretettel, barátsággal ölel
Székely János
4.
91. X. 28.
Kedves Béla! Nagy zavarba hoztál kedves leveleddel. Elő ször isjól tudhatod, 
hogy lakáshoz kötött beteg vagyok; a felolvasásotokra sem tudtam elmenni; nem 
tudok már sehová. Azután van egy nyilvános fogadalmam, hogy semmiféle díjat 
nem fogadok el. A  szuverenitásomat ő rizném ezzel. Néha kész tények elé 
állítanak, s olyankor ízlésem tiltja, hogy botrányt kavarjak. Szóval ha már így 
esett, megkérlek, kedves Béla, küldjétek el a díjat a fiamnak, ő neki hivatalos 
felhatalmazása van, hogy bármit átvegyen helyettem. (Székely J. J. Székes- 
fehérvár, Szúnyog u. 9.) Köszönöm rámgondolásod, szeretettel ölel
Székely János
5.
Kedves Béla!
Megkaptam kedves üdvözlő  soraidat; jólesett, hogy kéziratot kérsz. Engem 
tudniillik, úgy tudd meg, most mindegyik tábor kitagadott. Jóvátehetetlenül 
elterpeszkedett rajtunk a politika; bármit gondol az ember, azt aszerint ítélik 
meg, hogy használ-e, árt-e valamelyik tábornak. És mert a táborok „ellentétes” 
érdekű ek; bármit is írna az ember (a saját fejébő l), azt mindig sérelmesnek 
találja majd valaki.
Béla kedves, remélem, legalább Te nem találod majd sérelmesnek a mellékelt 
(rövid) írást, és publikálni tudod — már ha megfelelő nek találod a színvonalát. 
Megkérlek viszont, hogy értesíts majd a sorsáról, hogy ne maradjak itt 
tudatlanságban.
Szeretettel, barátsággal üdvözöl
Székely János
Hálás lennék, ha — megjelenés esetén — küldenél a lapszámból egy 
példányt. Semmihez sem jutok hozzá.
96
Az első  levél — válasz értetlenkedő  soraimra: miért nem jön a Debreceni Irodalmi Napokra, 
miért nem lép föl a romániai magyar írók estjén, 1990. november 15-én.
A másodikban említett látogatás 1991. március 1-jén lehetett, amikor is a Magyar írók 
Szövetsége küldöttsége tagjaiként Széles Klárával és Fű zi Lászlóval Gálfalvi György társaságában 
a lakásán felkerestük — itt, ekkor került szóba Szabó Lő rinc két kötetes, önkommentárokkal 
ellátott versgyű jteménye. Az írás, amirő l szól, a Lázálom bizonyára, megjelent az Alföld 1991/9. 
számában.
A harmadik arra válasz, hogy megköszönve az elbeszélést, érdeklő dtem, vajon új darabját, az 
aztán majd 1991 nyarán a Gyulai Várszínházban elő adott Mórokat nem engedné-e át a Nemzeti 
Színháznak, ahol Ablonczy László igazgató egy Székely-bemutató gondolatával foglalkozott.
A negyedik képeslap: a felolvasás, amire hivatkozik, a Marosvásárhelyen 1991. szeptember 
21-én tartott Alföld-est; a díj pedig az Alföld nívódíja, amelyet ugyanebben az esztendő ben 
Esterházy Péterrel és Simon Zoltánnal együtt kapott meg.
Az ötödik s egyben utolsó levél ezen a nyáron az Áldásunk, átkunk: a nyelv című , idei 9-es 
számunkban közölt esszéjével együtt érkezett.
MÁRKUS BÉLA


Levelek odaátról: Székely János (1929-1992)

https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/2437/255654/1/document.pdf

Levelek odaátról: Székely János (1929-1992)

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

University of Debrecen Electronic Archive