Mester, Attila

University of Debrecen Electronic Archive

36
A lengyel–magyar kapcsolatokat érintő elképzelések 
a vilnói Słowo hasábjain (1922–1939)
A hagyományos lengyel–magyar barátságról és a két ország közti kap-
csolatokról számtalan tanulmány és nagyobb lélegzetvételű munka látott 
már napvilágot mind lengyel, mind pedig magyar nyelven. A sajtó- és 
politikatörténeti munkáiról ismert Jacek Gzella ezúttal bemutatni szán-
dékozott munkája szintén beilleszthető ezen művek közé, ám ami igazán 
különlegessé teszi az az, hogy nemcsak sajtótörténeti, de politikatörténeti 
szempontból is érdekes, sőt már csak témája miatt is kifejezetten egyedül-
állónak tekinthető. A Lengyel Tudományos Akadémia (Polska Akademia 
Nauk) krakkói szekciójának Sajtótörténeti Bizottsága gondozásában, Jerzy 
Jarowiecki szerkesztésében „Rocznik historii prasy Polskiej” (Lengyel 
sajtótörténeti évkönyv) címmel évente megjelenő tanulmánykötetben 
publikált munka ugyanis igazi különlegességet dolgoz fel, az 1922. feb-
ruár 20-án Lengyelországhoz csatlakozott Közép-Litvánia fővárosában, 
Vilnóban (lengyelül: Wilno, ma: Vilnius) megjelenő konzervatív lengyel 
Słowo című lap lengyel–magyar együttműködési koncepciókkal kapcso-
latos cikkeit.
A tanulmányban tehát azokkal az elképzelésekkel ismerkedhetünk meg, 
melyek ennek az 1922. augusztus 1. és 1939. szeptember 18. közt működő 
lengyel irányítású lapnak a hasábjain jelentek meg. A Słowo 18 éves műkö-
dése alatt ugyanis számtalan olyan munkának adott helyet, melyek szerzői 
 1 Jacek Gzella: lengyel történész (1954, Toruń –), kutatási témája a XIX. és XX. századi len-
gyel történelem, ezen belül a politika- és sajtótörténet. 1977-ben fejezte be egyetemi tanulmá-
nyait a toruńi Kopernikusz Egyetemen (Uniwersytet Mikołaja Kopernika w Toruniu, UMK), 
majd 1988-ban szerzett doktori fokozatot a Gdański Egyetemen (Uniwersytet Gdański, UG) 
„A kis-lengyelországi hatalmi elit I. (Nagy) Lajos király (Ludwik Węgierski) uralkodása 
idején 1370–1382” című munkájával. Később „Lengyelország megszállói és szomszédai 
Władysław Studnicki társadalmi-politikai gondolkodásában (1939-ig)” címmel habilitált, s 
jelenleg professzori címmel a Toruńi Kopernikusz Egyetem Történelmi Intézetének vezetője, 
valamint az ugyanitt működő Információ- és Könyvtártudományi Intézet munkatársa. Har-
mincegy önálló tanulmány és három monográfia köthető a nevéhez, melyeket szintén a fent 
említett, illetve egyéb XIX–XX. századi sajtó- és politikatörténeti témákban írt.
FEJEZETEK KÖZÉP-EURÓPA TÖRTÉNETÉBŐL
37
(különböző aspektusból és különböző céllal) a lengyel–magyar együttmű-
ködés lehetséges formáit taglalták. A lengyeleknek ekkoriban minden okuk 
megvolt arra, hogy szövetségeseket keressenek, ugyanis Németország és 
a Szovjetunió közt csak erős államként, minél több közvetlen és hűséges 
szövetséges megnyerésével maradhattak önállóak – legalábbis a háború 
előtt egy-másfél évtizeddel még így tűnhetett. A lengyel–magyar együttmű-
ködés, sőt közös határ témája ezért tehát folyamatosan jelen volt a Słowo 
publicistáinak cikkeiben, ugyanakkor korántsem egységes módon. Ezekbe 
a lengyel külpolitikát meghatározó események és nézetek tükrében megfo-
gant, majd továbbformálódó elméletekbe nyerhetünk tehát betekintést Ja-
cek Gzella munkáján keresztül.
Habár a tanulmány nincs főbb fejezetekre tagolva (ami egyébként talán 
egyetlen, de nem túl jelentős hiányosságaként említhető), mégis felosztha-
tó három főbb tartalmi egységre: a folyóirat megalakulását és szerkesztőit, 
munkatársait bemutató bevezetőre; a lengyel-magyar együttműködéssel 
kapcsolatos korai elképzeléseket bemutató részre; valamint a 30-as évek 
során egyre növekvő német és szovjet fenyegetés által életre hívott, cselek-
vést sürgető koncepciók részletezésére. Meg kell azonban jegyezni, hogy 
a szerző nem csupán a cikkek tartalmát sorolja fel, hanem íróik motivá-
ciójával, a korabeli politikai helyzettel és az ezzel kapcsolatos vitákkal is 
megismerkedhetünk.
A bevezető egységben először is Vilno Lengyelországhoz csatolásáról, 
majd a vilnói „Słowo” megalakulásáról olvashatunk. Miután Közép-Litvá-
nia Lengyelország részévé vált, egymás után jelentek meg területén a len-
gyel pártok szervezetei, s így alakult meg a „Słowot” létrehozó konzerva-
tív párt, az SPN (Stronnictwo Prawicy Narodowej) helyi szervezete is.2 Az 
1922. szeptember 1-jétől megjelenő lapról többek közt megtudhatjuk, hogy 
Marian Zdiechowski egyetemi tanár javaslatára hozták létre, a közelgő par-
lamenti választások előtt, a párt programjának népszerűsítésére. Ezután a 
laphoz köthető személyeket ismerhetjük meg, többek közt a szerkesztőbi-
zottság tagjait. Ezt a pozíciót az említett Zdiechowskin és Broel-Plateren kí-
vül Tomasz Dembowski, id. Stanisław Wańkowicz és Feliks Wielogłowski 
töltötték be. Ugyanitt a lap működésében nagy szerepet játszó Aleksander 
Meysztowicz, Eustach Sapieha, Albrecht Radziwiłł és Jan Tyszkiewicz ne-
vével is megismerkedhetünk. A politikai írásokra a legnagyobb befolyás-
sal a „Cat” álnéven író főszerkesztő, Stanisław Mackiewicz volt, s ezért 
nevének különösen  nagy fontosságot tulajdonít Gzella. Szintén kiemeli és 
 2 A párt leginkább Krakkóban tett szert jelentősebb népszerűségre, a Vilnó területén Marian 
Broel-Plater vezetésével működő szervezet csak egy volt a sok csoportosulás közül.
38
részletesen ismerteti még Częsław Jankowski, Marian Zdiechowski és Wła-
dysław Studnicki szerepét is, akik a lengyel-magyar kapcsolatok lehetséges 
jövőjéről számtalan cikkben értekeztek.
Megjegyzendő, hogy a szerző már az első, lengyel-magyar együtt-
működési koncepciókat tárgyaló fejezet elején kijelenti, hogy ezek az 
elképzelések semmiféleképpen nem sorolhatóak a folyóirat legfontosabb 
kérdései közé, sőt igazából túlnyomó többségükben nem is önmaguk-
ban jelentek meg, hanem szélesebb kontextusban, nagyobb nemzetközi 
kap-csolatrendszerek részeként nyertek emítést (például Lengyelország 
francia, német, szovjet kapcsolatai mellett). A téma tehát semmiképpen 
nem tekinthető elsőrangú fontosságúnak, mégis elég fontos volt ahhoz, 
hogy újra és újra felbukkanjon különböző, nemzetközi kapcsolatokat és 
Lengyelország szövetségesi viszonyait és jövőjét taglaló cikkekben. Ezen 
írások közül az első Zdiechowski nevéhez fűződik, aki már 1922 szeptem-
berében arról írt, hogy a lengyel külpolitika Csehszlovákia és a kisantant irá-
nyában kifejtett jóindulata nagyban veszélyezteti Lengyelországot, ugyanis 
az így eltávolodik Magyarországtól: „Lengyelország végül elhagyja Magy-
arországot, az egyetlen olyan államot Európában, amelynek volt bátorsága 
keresztény és monarchikus alapokon maradnia”. Megtudhatjuk tehát, hogy 
Magyarország a lap konzervatív szerzői számára ezekben az években még 
elsősorban csak szellemisége és potenciális, történelmi segítőtárs-mivolta 
miatt volt fontos, mint szövetséges (a szerző itt nem feledkezik meg az 
1920-as „bolsevik háborúban” lengyeleknek nyújtott magyar segítségről 
sem). Gzella hangsúlyozza, hogy Zdiechowski esetében is (ahogy más 
szerzők írásaiban is) végkövetkeztetésként már ekkor az szerepel, hogy 
a Trianonban aláírt békeszerződést felül kell vizsgálni és létre kell hozni 
egy közös lengyel–magyar határszakaszt. Még ebben a tartalmi egységben 
megismerkedhetünk Studnicki hasonló elméletével is, aki szintén hasonló 
lépéseket sürgetett egy lehetséges újabb szovjet–lengyel háborútól tartva, 
ám a szövetségi rendszerben Olaszországot, Bulgáriát és Törökországot is 
szívesen látta volna. Hasonló szövetségi rendszert álmodott meg Stanisław 
Mackiewicz is, aki 1923-ban egy leendő lengyel–olasz–bolgár–magyar–
spanyol szövetségről írt. Ez utóbbi két elméletben tehát Magyarország 
inkább csak egy lett volna a sok szövetséges közt, ellentétben Zdiechow-
ski bilaterális lengyel–magyar együttműködési elképzelésével – hangsú-
lyozza Gzella. Ezen elméletek fontosságát a szerző azzal is alátámasztja, 
hogy bemutatja a szovjet fenyegetéstől való félelem szülte elméleteket. 
Ezek közül a legérdekesebb Studnicki (nem nagy népszerűségnek örven-
dő) ötlete, mely szerint Lengyelországnak nem csak az általa korábban 
39
javasolt államokkal, de még Németországgal is szoros szövetséget kelle-
ne kötnie. A kelet-közép-európai erőegyensúly és a szovjetekkel szembe-
ni „ellensúly” megteremtésének céljából még olyan javaslat is született 
(Franciszek Bossowski tollából), mely szerint érdemes lenne visszaállíta-
ni az Osztrák–Magyar Monarchiát.3 Emellett olvashatunk az ezt ellenzők 
elméleteiről is, melyek néhány esetben igen furcsa megállapításokhoz ve-
zettek: Studnicki és néhány más író is például kifejezetten kiállt Ausztria 
és Németország egyesítése mellett, melynek ellensúlyaként többek közt a 
Csehszlovákia felosztása nyomán egymás mellé kerülő Magyarország és 
Lengyelország szolgálhatott volna. Innentől kezdve a lengyel–magyar 
együttműködés kérdéséről inkább csak a lengyel–magyar közös határ 
megteremtése kapcsán esik szó, s ennek érdekében egyes szerzők Len-
gyelországot még a Románia és Magyarország közti döntőbíró szerepé-
ben is feltüntették. Azt ugyanis minden lengyel cikkíró világosan látta 
(bármennyire is valószínűtlennek tűnt), hogy Magyarország határainak 
megváltoztatását (Kárpátalja visszacsatolását) csakis a környező or-
szágokkal való megegyezéssel lehet véghez vinni. A 20-as évek len-
gyel–magyar együttműködési elképzeléseit tárgyaló tartalmi egységben 
tehát megtudhatjuk, hogy mennyire is fontos volt a lengyelek számára 
egy erős szövetségi rendszer kiépítése, s ezt legjobban talán Zdiechowski 
1925-ben papírra vetett gondolata jellemezheti, mely szerint a len-
gyel–magyar közös határ ügye Lengyelország számára „élet vagy halál 
kérdése”. Erről Gzella tanulmányát olvasva újra és újra meggyőződhe-
tünk, hiszen egyes általa közölt koncepciók még a lengyel–román és 
lengyel–cseh kapcsolatokat is feláldozhatónak tartották Magyarország 
megnyerése érdekében.
Míg az első részben tárgyalt időszak írásai mind elsősorban a törté-
nelmi kapcsolatokra alapoztak a lengyel–magyar kérdéssel kapcsolat-
ban, addig a 30-as években, amikor a német és szovjet fenyegetés egyre 
nyilvánvalóbbá vált, a szerzők egyre inkább az akkori lengyel érdekek 
mentén, politikai, gazdasági és katonai szemszögből kezdték vizsgálni 
a témát. A tanulmányban itt olvasható elképzelések jelentős része tehát 
már nem csupán régi segítőtársként, történelmi szövetségesként tekint a 
magyarokra, hanem elsősorban Magyarország katonai erejét, kapcsolat-
rendszerét és a lehetséges jövőbeli szerződés politikai hatásait figyelem-
be véve igyekszik Lengyelország számára előnyös szövetségi rendszert 
tervezni. A lengyel–magyar szövetségi blokk kiépítésétől már nemcsak 
 3 Hasonlóan egy korona alá, mégpedig Habsburg Ottó uralma alá rendelte volna Ausztriát és 
Magyarországot Kazimierz Smogorzewski 1928-as cikkében.
40
egyszerű védelmet, de Kelet-Közép-Európa stabilizációját, sőt a német–
lengyel viszony normalizálódását is várták. Ennek egyre gyakrabban 
hangoztatott és követelt kiindulópontja a lengyel–magyar közös határ 
megteremtése lett volna, melyet vagy Csehszlovákia részleges kárpót-
lásával, vagy megcsonkításával, vagy pedig teljes felosztásával képzel-
tek el. Ezek ellen az elképzelések ellen egyedül Eustach Sapieha tilta-
kozott hangosan, 1933 tavaszán megjelent cikkében a következőt írva: 
„Lengyelországnak nem szabadna úgy részt vennie egy európai csopor-
tosulás megalakításában, hogy azt más európai államokkal agresszívan 
szembefordulva hozzák létre”. Ez a vélemény a Słowo történetében egyedi 
maradt, ugyanis ezután többé nem jelentek meg hasonló töltetű cikkek 
az újságban. Ezzel szemben annál több olyan írás látott napvilágot, 
mely Csehszlovákia részleges felosztását követelte (valamint Ausztria 
és Németország egyesítését, mivel ez egy új nemzetközi paktummal 
kiegészítve az elképzelések szerint Németország önkorlátozását is je-
lentette volna). A szerző azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a len-
gyel–magyar közös határ ügyében Csehszlovákia „megrövidítését” sür-
getők nem nélkülözték az óvatosságot sem: Stanisław Mackiewicz „Cat” 
ugyanis hangsúlyozta, hogy a magyarokkal szemben Lengyelországnak 
nem szabadna „túl messzemenő” kötelezettségeket vállalnia, ugyanis 
Magyarország mégis elég gyenge állam. A Słowo hasábjain publikálók 
nézeteit befolyásoló nemzetközi eseményekre is kitér Gzella, így meg-
tudjuk például, hogy az 1935-ben aláírt csehszlovák–szovjet kölcsönös 
segítségnyújtási szerződés is csak olaj volt a tűzre, ami a Csehszlovákia 
felosztását sürgető cikkeket illeti. A 1938. március 12-én bekövetkező 
Anschluss is hasonlóképpen hatott a lengyel konzervatív lap publicistá-
ira, sőt ezután egyre nagyobb szerepet kapott a németektől való félelem 
is. Studnicki például azt ajánlotta, hogy egy esetleges Csehszlovákiá-
ba való német betörésre a lengyel és a magyar hadsereg összehangolt 
mozgósítással és katonai lépésekkel válaszoljon (amit egyébként a cseh 
területek megszerzése szempontjából üdvözlendőnek is tartott volna). 
Nem mindenki értett azonban egyet ezekkel a nézetekkel, Maczkiewicz 
például egyenesen azt írta, hogy egy ilyen lépés „katasztrófa lenne Len-
gyelország számára”. Ugyanakkor ő is egyfajta lengyel–magyar katonai 
együttműködés híve volt: 1938 szeptemberében ugyanis egy olyan ja-
vaslatot vázolt fel, melyben a lengyel és a magyar haderő közös vezetés 
alatt állt volna, Edward Rydz-Śmigły marsall felügyelete alatt. Gzella 
számtalan egyéb elméletet is bemutat még, melyeknek közös pontja, 
hogy egy tervezett lengyel-magyar szövetségen alapulnak, elsősorban a 
41
német veszéllyel szembeni védelmet igyekeznek biztosítani, s számtalan 
esetben egyfajta Csehszlovákia-ellenes beállítottsággal is társulnak (pl. 
Mackiewicz és Studnicki esetében).4
Jacek Gzella tanulmánya különösen érdekes lehet mind a lengyel sajtó-
történet, mind a lengyel–magyar kapcsolatok, mind pedig a két világháború 
közti szövetségi rendszerek és elképzelések kutatói számára. A vilnói Słowo 
ugyanis már magában is sajtótörténeti érdekességként tartható számon, az 
itt megjelenő lengyel–magyar együttműködésről szóló elképzelések pedig 
legalább ennyire különlegesnek mondhatóak. A szerző kiválóan, részletesen 
mutatja be azt, hogy a politikai események miként alakították a cikkek szer-
zőinek elképzeléseit, s hogy Magyarország valójában mennyire is fontos 
szerepet töltött be a korabeli lengyel konzervatív gondolkodók szemében 
– akár hagyományos segítőtársként, akár reálpolitikai tényezőként.
Jacek Gzella: Koncepcje stosunków polsko–węgierskich na łamach wileńskiego Słowa (1922–
1939). [A lengyel–magyar kapcsolatokat érintő elképzelések a vilnói Słowo hasábjain 
(1922–1939)] In: Rocznik historii prasy Polskiej. XV. szám, 2012, 1. k., 87–108. Polska 
Akademia Nauk – Warszawska Drukarnia Naukowa, Warszawa, 2012.
Mester Attila
 4 Hogy ez mennyire leplezetlenül jelent meg írásaikban, arra jó példa Studnicki egy 1938-as 
cikke, melyben a lengyel-magyar közös határ megteremtése érdekében elkerülhetetlennek 
tartja Csehszlovákia közös megtámadását és felosztását, sőt ennek fokozatait is részletesen 
bemutatja.


Lengyel-magyar kapcsolatokat illető elképzelések a vilnói "Słowo" hasábjain (1922-1939)

https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/215417/klio036__1_.pdf?sequence=4&isAllowed=y

Lengyel-magyar kapcsolatokat illető elképzelések a vilnói "Słowo" hasábjain (1922-1939)

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

University of Debrecen Electronic Archive