Bánfalvi, Attila

University of Debrecen Electronic Archive

LAM 2009;19(12):808–809. Bánfalvi: Vakcinamizéria: betegség- vagy egészségtünet?808
S Z E L L E M É S K U L T Ú R A |  G Y Ó G Y Í T Á S - J O G - E T I KA - G A Z D A S Á G - K U LT Ú R A - I R O D A L O M - K O M M U N I K Á C I Ó - T Ö R
A
S
Z
K
L
E
P
IO
N
Valami mélységes bizonytalanság hatja át aH1N1 elleni védekezés légkörét. Mintha a
H1N1 nemcsak biológiailag támadná meg a halandó
szervezetét, hanem valamiképpen szétzilálná azokat
a kulturális-társadalmi-pszichés mechanizmusokat
is, amelyek a védelmi rendszer kevésbé látványos, de
annál fontosabb vonalait alkotják. Úgy tûnik, mint-
ha a vakcináció jótékony hatásosságát illetô szkep-
szis és bizalmatlanság a fenyegetô járvány része len-
ne. Mintha a közelgô járvány okozta halálszorongás
nem lenne elég ahhoz, hogy a „tettleges” védelmi
mechanizmusok a lelkekben beinduljanak. Vagy
mintha az emberek már olyan szerencsétlennek
éreznék magukat, hogy nem vágnak bele ebbe a
küzdelembe, mert oly jelentéktelennek érzik a
problémát egyéb bajaikhoz képest. Esetleg, mintha
már nem bírnának el egy újabb életproblémát,
amellyel foglalkozniuk kellene. (Annál valószínûbb
a pánik kitörése akkor, amikor a járvány már tényleg
itt lesz a kapuk elôtt és bedörömböl.)
Az egyik ismerôsöm azt tapasztalta, hogy amikor
az orvos beadni készült neki a vakcinát, akkor olyan
hangsúllyal kérdezte meg, hogy tényleg ezt akarja-e,
mintha fel nem vállaltan azt sugallná: „Én az ön he-
lyében meggondolnám, hogy szükségem van-e erre.
Hát, maga tudja...” Egy másik orvos, amikor „jár-
ványügyis” kollégájától tanácsot kért, akkor azt a vá-
laszt kapta a bennfentestôl, hogy már csak azért is
meggondolandó az oltás, mert háromféle antibioti-
kum is van az injekcióban. Persze, az antibiotikum
hallatán egy mai orvos – érthetô módon – azonnal
„paranoid” lesz. Miért is kell antibiotikum egy influ-
enza elleni vakcinába?! És minthogy nincs világos
szakmai válasz, csak a gyanúra hajlamosító informá-
ció, ezért ez az orvos elállt (noha csak idôlegesen) az
„önvakcinációtól”.
Az interneten minden nap találunk egy-egy történe-
tet a ritka, ám szörnyû mellékhatásokról. És minthogy
a történetek maguk egyáltalán nem ritkák, ezért elretten-
tô vagy legalább elbizonytalanító hatásuk nyilvánvaló.
A szakmai jellegû vagy azokra hivatkozó publiká-
ciók pedig hemzsegnek a kétségektôl. A következô
példa jól jelzi a kétely mélységét. Fontos a vakcina? –
kérdezi egy összefoglalónak szánt írás címe, amely
mindjárt az általában vett influenza elleni vakcináció
hatásosságát veszi górcsô alá. Arra a követ-
keztetésre jut, hogy „... két lehetôségünk
maradt. Az egyik az, hogy az influenza-
vakcina igen jótékony hatású vagy legalábbis
hasznos. A szilárd bizonyíték több polgárt –
és különösen több egészségügyi szakem-
bert – bátorítana arra, hogy megkapják az ol-
tásukat és megakadályozzák az influenza
terjedését. Most az a helyzet, hogy az egész-
ségügyi dolgozók több mint ötven százaléka
[amerikai adat! – B. A.] nem akarja beoltatni
magát a sertésinfluenza ellen, és nem kapják
meg a szokásos oltásukat a szezonális influ-
enza ellen sem, részben azért, mert sokan
kétlik a vakcinák hatásosságát. A másik lehe-
tôség természetesen az, hogy erôsen bízunk
olyan vakcinákban és antivirális szerekben,
amelyek egyszerûen nem mûködnek, vagy
nem mûködnek úgy, ahogy hisszük. [...]
Jobb bizonyíték hiányában a vakcinákat és
antivirális szereket csak részleges és bizony-
talan védekezési eljárásoknak kell tekinteni
az influenzával szemben. És az is lehet, hogy
csupán talizmánok.”1
Az elôbbi sorok szerzôi, miután több
szakemberrel beszéltek, végül tágabb kon-
textusba helyezik a problémát és arra a következte-
tésre jutnak, hogy „néhány influenzaspecialista ki-
hívást intéz az orvosi ortodoxia ellen, és azt állítják,
hogy azok számára, akiknek igazán szüksége van a
védelemre, az influenzaoltások és antivirális szerek
keveset vagy semmit sem jelentenek.”
Vakcinamizéria: 
betegség- vagy egészségtünet?
Bánfalvi Attila
Keith Haring: Életfa (1985)
Ezt a dokumentumot magáncélra töltötték le az eLitMed.hu webportálról. A dokumentum felhasználása a szerzôi jog szabályozása alá esik.
Bánfalvi: Vakcinamizéria: betegség- vagy egészségtünet? LAM 2009;19(12):808–809. 809
I Ó - T Ö R T É N E L E M - K É P Z Õ M Û V É S Z E T- T Á R S A D A L O M - F I L O Z Ó F I A - Z E N E - S Z O C I O L Ó G I A - P S Z I C H O L Ó G I A - E G É S Z S É G - P O L I T I KA . . .
A
S
Z
K
L
E
P
IO
N
El tudtuk volna még csak képzelni is két-három év-
tizeddel korábban ezt a bizonytalanságot és bizalmat-
lanságot?! Lehetséges lett volna korábban ennyi két-
kedô orvos és persze ennyi bizonytalan páciens? Mi-
lyen lehetetlen helyzet lett volna az, ha az esetleg „ház
körüli pletykák” miatt kételkedô páciens bizonyossá-
gért orvosához fordul, ahol aztán vakcina helyett egy
nagy adag nocebo hatást kap, sôt, még ostobának is
nézik, hogy az orvostudomány és -technológia egyik
újabb eredményét akarja használni. 
Mármost, ha elvonatkoztatunk a konkrét helyzet
megannyi partikuláris összetevôjétôl – amit persze
nem tehetnénk –, akkor az egyik legfeltûnôbb sajá-
tossága ennek a „földindulásnak” az, hogy a modern
medicina sikerességének egyik legfontosabb szimbó-
luma esik a kétely áldozatául. A vakcináció mindig is
úgy élt a köztudatban, mint a modern egészségügyi
rendszer igazi nagy sikertörténete, amelyben a
biomedikális ideológia redukcionista módszere iga-
zolta helyességét. Súlyos – gyakran halálos – fertôzô
betegségek megrendítô ütést kaptak az orvostudo-
mánytól. Az elsô narcisztikus sérülést akkor szen-
vedte ez az öntudat, amikor a hetvenes években
Thomas McKeown statisztikai módszerekkel igazol-
ta, hogy az Amerikai Egyesült Államokban már a
vakcináció népességszintû bevezetése elôtt a fertôzô
betegségek halálozási rátája elkezdett jelentôsen
csökkeni2. És noha a kutató módszereit és eredmé-
nyeit késôbb komoly kritika kísérte, az a következte-
tése, hogy a „gyógyító orvosi eszközök kis szerepet
játszottak a mortalitás csökkenésében a huszadik
század közepe elôtt” ma is tarthatónak látszik3.
Most pedig olyan, mintha már egy újabb narcisz-
tikus sérülés idôszakában lennénk. A medicina
identitásában döntô szerepet játszó tudományosság
önmaga sem képes már egyértelmû értelmezéseket
adni. Milyen hihetetlen skandalum az, hogy a mo-
dern medicina egyik szimbólumát, a vakcinációt mi-
nôsíthetik „talizmánnak”! Hiszen az orvosi szakma
öntudatának egyik döntô összetevôje az, hogy az ál-
tala alkalmazott technikák nem „talizmánokként”
mûködnek. Szemben más „egzotikus” medikális
rendszerekkel, ahol tudományosan nem bizonyított
„talizmánokat” használnak. 
De talán már nem is a tudományos eredmények
egyértelmûségének, egyigazságúságának a hiánya a
probléma, hanem az, hogy ez nem marad meg a tu-
dományos körökben, hanem behatol az eredmé-
nyek felhasználói (az orvosok) körébe. Sôt, ami
még ennél is rosszabb, a laikus közvéleményt is
frusztrálja a bizonyosság iránti vágy sürgetô ereje és
hiánya közötti megélt szakadék. Ez arra kényszeríti
a „fogyasztót”, hogy olyan döntést hozzon önma-
gáról, amely tudományosan aluldetermináltnak lát-
szik. Pedig sokak számára a tudomány az az intéz-
mény, amely „megmondja a tutit”, most pedig két-
értelmû üzenetek hagyják el „papjainak” köreit. 
De még az is lehet, hogy ha a mondandó többé-
kevésbé egyértelmû is lenne, akkor sem lehetne eb-
ben a kulturális légkörben annak érezni. A befoga-
dó még a szilárdnak szánt üzeneteket is cseppfolyó-
sítja, mert az általános bizalmatlansága transzfor-
málja azokat. 
Miért is különbözne a medicina és tudománya
kultúrájának dekadens tendenciáitól, kétségeitôl,
bizonytalanságaitól?
Mindazonáltal e jelenség megítélése sem lehet
mentes az alternatíváktól. Mondhatjuk, hogy a
H1N1 csak kihozott egy még nála is súlyosabb,
mélyrehatóbb kulturális kórképet. És
most azon kell dolgoznunk, hogy a
régi egyértelmûnek tûnô viszonyok
az orvosok és páciensek között „meg-
gyógyuljanak”. A járvány pedig majd
magától értetôdôvé teszi, hogy kinek
volt igaza... 
De az is lehet, hogy a járvány csak
újabb interpretációk elôtt nyitja meg
az utat, még akkor is, ha a vitatkozó
felek a maguk igazolását találják majd
meg benne. Esetleg a mai szorongás-
sal teli kétségeinket nem a betegség, hanem az
egészség tünetének fogjuk majd fel – egy kezdôdô
egészségé, amely éppen a sokszempontúságban,
sokértelmûségben találja meg identitását. Addig pe-
dig kapaszkodjuk kölcsönösen egymás szorongása-
iba, színezzük ki a híreket és információkat, fokoz-
zuk kétségeinket, riogassuk egymást – ebbe úgy be-
lefeledkezhetünk, hogy a járvány átvonulása a szo-
rongások tengerében talán fel sem fog tûnni, múló
kellemetlenség lesz csupán.
És mondogathatjuk majd egymásnak:
– Hallottad, hogy a szomszéd belehalt az influen-
zába?
– Az semmi, de az egyik ismerôsöm beadatta a
vakcinát, és azt olvasta az interneten, hogy ennek
következtében elkárhozik a lelke.
Kell ez az izgalom, vágyunk rá, a thriller létele-
münkké vált, hiszen a Pokol sokkal izgalmasabb,
mint a Mennyország...
A szerzô filozófus, a Debreceni Egyetem, Orvos- és 
Egészségtudományi Centrum, Magatartástudományi 
Intézetének egyetemi docense. 
E-mail: banfalvia@t-online.hu
JEGYZETEK
1. Shannon Brownlee, Jeanne Lenzer: Does the vaccine matter?,
The Atlantic, 2009 November www.theatlantic.com/doc/print/
200911/brownlee-h1n1 
2. Vö. McKeown T. The role of medicine. Oxford: Basil Black-
well; 1989. 
3. Colgrove J. The MCKeown thesis: A historical controversy and
its enduring influence. American Journal of Public Health
2002;92:5.
A vakcináció
mindig is úgy élt
a köztudatban,
mint a modern
egészségügyi
rendszer igazi nagy
sikertörténete.
Ezt a dokumentumot magáncélra töltötték le az eLitMed.hu webportálról. A dokumentum felhasználása a szerzôi jog szabályozása alá esik.


Vakcinamizéria: betegség- vagy egészségtünet?

https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/2437/157794/1/file_up_vakcinamizeria_betegseg_vagy_egeszsegtunet-5157.pdf

Vakcinamizéria: betegség- vagy egészségtünet?

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

University of Debrecen Electronic Archive