Bódi, Katalin

University of Debrecen Electronic Archive

tán, hiszen egyszerre emlékezteti önmaga másságára és a másik önmagaságára 
(nem beszélve arról, hogy e paradoxon mellett már maga az ószövetségi passzus 
sem dönt arról, vajon az identitás a felismert meztelenség keltette szégyenérzet 
vagy a „boldog tudatlanság” állapotának inkább a sajátja). Az iménti megfogalma­
zás kiasztikus struktúrája másfelől a függelék, legbensőbb ontológiai alapvetésére 
nyithat ajtót: ami Mezei Gábort költőként az én legsajátabb fiziológiai elkülönbö- 
ződései (mint a tükörkép, az árnyék, a visszhang egzisztenciális érintettsége) mellett 
kimondottan érdekli, az a dolgok színe és visszája közti különbség és hasonlóság; az 
az alig érzékelhető differencia, ami a létezést elbeszélő, még készülő vagy már 
éppen eltűnő, fakuló képeket elválasztja egymástól, s az, amit a nyelv ezen ellenté­
tek természetéről mondani tud: „aztán reg- /  geli után indult, hogy a lakást meghall- 
/  gassa végre, mikor a nyelv forog, lassan /  a zárba kattan. /  a szőnyegen a lába. /  a 
/  tükörben arcképe nyoma, és a beálló /  csendben, saját múltjaként maradjon. /  
jelen, ebben a repedés és érés között. /  nélküle kezdődött folytonosságban.” (pete).
„[Klönyvem papírszárnyait bezárom.” (báb) Ha így teszünk, a borítóról Michel­
angelo Ádámról készített (fej nélküli) krétarajzrészlete néz vissza ránk. S ha kel­
lően elszánt értelmezők vagyunk, egyhamar rájövünk, hogy pontosabban annak 
tengelyesen tükrözött változatával van dolgunk. A kötet végére érve az lehet a 
benyomásunk, nem értettünk mindent, de érezzük a minden részletre kiterjedő 
átgondolt munkálkodást. És ha nem is volt valamennyi kép tiszta, a rendszer mű­
ködik, a tökéletességet pedig már nem jut eszünkbe számon kérni. A teremtés már 
csak ilyen. És ha olykor elég lehet hét nap egy világ betöltéséhez, máskor megéri 
hét évet várni rá. Mezei Gábor debütáló verseskönyve a példa rá, hogy -  Gottfried 
Benn szavaival élve -  valóban érdemes későn érkeznie egy költőnek önmagához. 
Akkor talán tényleg meglehet az a bizonyos hat vers. (L’Harmattan)
HERCZEG ÁKOS
Képfeledettség és kultúrpesszimizmus
VARGA EMŐKE: AZ ILLUSZTRÁCIÓ A TEÓRIÁBAN, A KRITIKÁBAN, AZ OKTATÁSBAN
A teoretikus szövegek sajátjaként szokás elgondolni, hogy legfeljebb a tudás általi 
birtokbavétel eredményeként, vagyis az olvasó részéről csupán teljesen önző 
szempontból termelődik ki valamiféle örömszerű érzelem az olvasás folyamatá­
ban. Erősíti ezt az is, hogy az ilyen típusú írások szerzői alapvetően megpróbálják 
eltüntetni személyiségüket a megszólalásban, ami nyilvánvalóan a tudományos­
ságtól elvárt tényszerűség következménye. Varga Emőke tanulmánykötete szöveg 
és illusztráció kapcsolatáról kifejezetten provokálja ezt a hagyományt, amennyiben 
megszólalásai és érvelése mögül érzékelhetően előbukkan egyfajta tenni akarás, 
amelyben sajátosan keveredik a meggyőzés vágya, a féltés szomorúsága, a veszte­
ség percepciója és a felelősség sosem semleges terhe. A bevezetés pontosan meg­
fogalmazza jelenkorunk egyik paradoxonát -  egyben kiindulásában megérvelve a
szerző érzelmi pozícióját a változtatni akarásban ami kultúránk képközpontúsá­
ga mellett (ami a vizuális médiumok uralmának némiképpen torz eredménye) a 
képolvasás tudatlanságát és a képekkel kapcsolatos esztétikai-kritikai készség tel­
jes hiányát mutatja fel. Annál is speciálisabb a szerző vállalása, hogy kifejezetten a 
szépirodalmi szövegek illusztrációjának teóriáját és kritikáját jelöli meg tanulmány- 
kötete tárgyaként (ami viszont egyáltalán nem szűkíti le vállalása fontosságát), hi­
szen az első fejezet hat tanulmánya kiváló érzékkel járja körül a kép és a szöveg 
együttes tanulmányozásának számos interdiszciplináris vonatkozását és problémá­
ját, majd a második és harmadik fejezet összesen tizenkét esettanulmánya illuszt­
rált kötetek elemzésével mutatja meg a kutatás hozadékait és alkalmazhatóságát.
Az, hogy Varga Emőke munkája a szerző által is többször hangsúlyozva tanul­
mánykötet, némiképpen nehéz helyzetbe hozza az olvasót azáltal, hogy az egyes 
szövegek elméleti apparátusai, problémafelvető és megoldásokat ajánló kijelenté­
sei szükségképpen ismétlődnek a könyvben, ám igazi tétjüket szerencsés módon 
képesek megmutatni az illusztrációelemzések. Ugyanakkor mintha ez az ismétlő­
dés hozzájárulna ahhoz, hogy új és új szempontok felmerülésével, vagyis soha 
nem ugyanúgy gondoljuk végig a középpontba emelt paradoxont, és más pers­
pektívából vegyük szemügyre az ismemi vélt közhelyeket. Az illusztráció, vagyis 
etimológiai jelentésében a „kicsi metszet”, mediális hibridként olyan szövegfüggő 
kép, amely elvileg nem függetleníthető az őt körülvevő textustól, ám kettejük kap­
csolata korántsem egyszerűsíthető le hierarchikus viszonyra. A szerző, természete­
sen számot vetve az ikonológiai kutatások belátásaival, négy retorikai fogalmat hív 
segítségül szöveg és illusztráció gazdag kapcsolatának megvilágításához. Az II- 
lusztrációtipológia című fejezetben a metafora, a metonímia, a szinekdoché és az 
irónia alakzatait használja az illusztráció mint műfaj értelmezésében és elemzésé­
ben, ami arra mutat rá, hogy a kép-szöveg kapcsolatát vizsgáló kutatások szükség­
képpen mindig hermeneutikai kérdésfeltevésekkel dolgoznak, például azzal, hogy 
a jelentések képződése hogyan követhető nyomon a befogadásban, itt persze kép 
és szöveg feszültségében. így pedig az a belátás is világosan megmutatkozik, hogy 
az illusztráció nem a szöveg alárendeltje, funkciójában nem az alacsonyabb rendűség 
dominál, hanem a megértés időbeliségének, illetve a képi és az írott médium befoga­
dási különbségeinek valamiféle játékba hozása, amit Varga Emőke a megfelelések, a 
spáciumok és az entrópiák szintjével ír le. Bár kijelentései nyilvánvalóan és kimon­
dottan az illusztráció műfajához kapcsolódnak, mégis jelentős lehet a hozadékuk az 
ikonológiai és az intermediális kutatásokban, hiszen kérdései és megállapításai min­
dig közel mennek a képelemzés teóriáihoz és gyakorlatához.
Az elméleti fejezetek -  némiképpen felülírva az önismétlést bíráló megjegyzé­
semet -  módszertanilag kiválóan egymásra épülnek, vagyis összességében képe­
sek túlmutatni a kompendium-típusú tanulmányköteteken, s nem csupán temati­
kus egységük miatt. A hat fejezet különböző kérdésfeltevésekkel közelít az illuszt­
ráció problémájához: elsőként az illusztrációkutatás történetét és irányait ismerteti 
a szerző, amivel nem csupán az intermedialitás-elméletek és a vizuáliskultúra­
kutatás remek összefoglalóját adja, hanem véleményem szerint „rendet tesz” a kü­
lönféle képteóriák között, amelyek a magyarországi olvasásba majdhogynem egy­
szerre érkeztek meg, illetve figyelmeztet a gyakorlati képelemzések hozadékának
fontosságára. A következő tanulmány az illusztráció történeti vonatkozásait is rövi­
den áttekintve határozza meg a műfaj mai jelentéseit, s a fent említett szintek meg­
határozásával kiváló gyakorlati és módszertani segítséget ad az oktatásban és a 
kutatásban is rendkívül jól használható elemzések elvégzéséhez egy Radnóti-vers 
illusztrációjának példáján (Kass János munkája az Együgyű dal a feleségről című 
vershez). Az Illusztrációontológia című fejezet tovább boncolgatja az illusztráció 
mint műfaj definiálási lehetőségeit: lényegében kultúratudományi és kultúrtörténe­
ti szemszögből veszi szemügyre a műfaj tanulmányozását övező nehézségeket. Az 
Illusztrációtipológia azon felül, hogy izgalmas példákon keresztül mutatja be a 
klasszifikációra tett eddigi kísérleteket, bátran tesz javaslatot egy saját tipológiára, 
s az említett négy típust különféle technikával (olaj, fametszet', színes rajz, grafika), 
különféle műfajú (drámai költemény, mese, dráma) szépirodalmi szövegekhez ké­
szült illusztrációkon keresztül mutatja be. Az első szakasz utolsó két fejezete már 
sokkal speciálisabb kérdésfeltevésekkel közelít az illusztráció műfajához, ami hang­
súlyozottan utal a tanári, kutatói és kritikusi feladatra, hiszen az illusztrációelemzés 
tanításának óriási a felelőssége a reflektált kultúrafogyasztás kialakításában és a vizu- 
alitás befogadásban megjelenő igénytelenség felszámolásában. Bár Walter Benjamin 
optikai tudattalan fogalma nem jelenik meg a gondolatmenetben, úgy hiszem, hogy 
ez a kifejezés nagyon jól használható a kötet elméleti szövegeinek az olvasásában, 
hiszen az a bizonyos képarchívum gyermekkorban még a tanulmányok belátásai 
szerint is módosítható, s folyamatosan tudatossá tehető a fogyasztás valamilyen mér­
tékben, ami nemcsak pedagógusként, hanem szülőként is fontos feladat.
A kötet nagyobbik hányadát elfoglaló második és harmadik rész az illusztráció­
elemzés gyakorlatáról és oktatási módszertanáról sajátos sokféleséget mutat, ami 
azért szerencsés, mert bizonyítja az elméleti fejezetekben ismertetett módszer telje­
sítőképességét, s nem utolsósorban az olvasó számára izgalmas kalandot jelent a 
szépirodalom különböző korszakaiban és műfajaiban. A leporellóknak szánt első 
két fejezet különös viszonyrendszert hoz létre könyvtárgy és befogadó között, 
ahogy a garázzsá, karámmá, babaházzá, parkolóvá (stb.) hajtogatható gyerekköny­
vet a gyermeki fantázia és a sebezhető olvasni tanulás allegóriájává teszi. Az igé­
nyes illusztrációkkal s jól súlyozott szövegmennyiséggel megjelenő leporelló 
ugyanis „speciális tér-idő és narrációs viszonyok megteremtését”, illetve „olyan szi- 
nekdochikus szöveg-kép viszony megformálódását teszi lehetővé, amelyet -  lega­
lábbis ilyen mértékben -  egyetlen más könyvtípus sem”. A könyvpiaci versenyben 
azonban sajnos éppen ez a típus van visszaszorulóban. A képes gyermekkönyvek 
illusztrációinak tanulmányozásában (a leporellók mellett egy „lapozós” mesekönyv 
és egy kisiskolás tankönyv elemzése is külön tanulmányt kap) nemcsak az esztéti­
kai nevelés fontossága, hanem akár a beszéd-, olvasás- és írástanulást, s természe­
tesen legnagyobb körben a kultúrát ma nagymértékben befolyásoló médiumok 
hatásának megmutatása is helyet kap. A gyerekkönyvek piacát természetesen 
alapjaiban befolyásolja az eladhatóság, ami két tényező szoros következménye: 
egyrészt a trendeknek való megfelelés (vagyis a rajzfilmcsatornákon és a moziban 
futó, gyerekeknek szánt filmek hősei és a divatos játékok -  mindenekelőtt tehát a 
Disney stúdió és a Barbie-típusú figurák fonna- és színvilága), illetve az olcsóság, 
s mindez összességében inkább az igénytelen vizuális kultúra, s ennek követkéz-
tében a szegényes fantáziavilág veszélyeit erősíti. Ebben a blokkban, amely tehát 
szorosan az oktatáshoz és az értelmezés folyamatához kapcsolja az illusztrációk 
elemzését, még további két tanulmány található, egyik szerencsés módon egy régi­
ségből vett példa, Comenius Orbis Pisctusának bemutatása, aminek természetesen 
neveléstörténeti hozadékai is vannak. A másik pedig Ácsai Roland Két ég satujá­
ban című verseskötetének elemzése, amelyhez a festményeket a költő felesége 
készítette: a versek és az akvarellek egyfajta szinkrón olvasása kifejezetten hiány­
érzetet kelt az olvasóban a mai könyvpiac és könyvkultúra jelenségeit ismerve, s a 
kritikusokat többek között arra figyelmezteti, hogy sosem lehet némán elmenni a 
könyvek vizuális megalkotottsága mellett. A könyv harmadik egységében a tema­
tikus összetartozás még szorosabb, hiszen ebben a hat tanulmányban A z ember 
tragédiájának különféle illusztrációsorozatait elemzi a szerző, s különösen jól kap­
csolódnak következtetései magának a Madách-műnek az interpretációs lehetősé­
geihez. S nem utolsósorban a magyar grafikus művészek méltatása is hangsúlyt 
kap a tanulmányokban, Buday György, Kondor Béla, Bálint Endre és Farkas And­
rás mellett Kass Jánosé is, akinek munkái az egész kötetben hivatkozási anyagként 
vannak jelen.
A kötet ugyanakkor a tézis hosszas és körültekintő bizonyításával sem tud jó 
példája lenni az igényes könyvtárgynak, a borító fekete terében az „illusztráció” 
szó ó-jának nagysága többszöröse a többi betűnek, ami a csodálkozás és a sajnál­
kozás emfázisát idézheti fel ironikusan. Az egyes tanulmányokban a bemutatott 
illusztrációk minden esetben fekete-fehér reprodukciója olyannyira kicsi, hogy an­
nak a bizonyos fantáziának erősen dolgoznia kell esetenként. Mindez persze nem 
a szerző, sokkal inkább a könyvpiac irányába megfogalmazott szomorúság. Varga 
Emőke tanulmánykötete kiváló, monografikus igényű kézikönyv, mely a pedagó­
gusképzésben fontos tankönyv lehet -  az egyik legnagyobb erénye az említette­
ken felül, hogy tudatosan marad távol a szakbarbárság önmagába záródó diskur­
zusától, s felelősséggel, féltőn fogalmaz meg kritikát a kultúra jelenségei irányába. 
(L ’Harmattan)
BÓDI KATALIN
Főszerkesztő és felelős kiadó: ACZÉL GÉZA 
Kiadja az Alföld Alapítvány megbízásából az Alföld szerkesztősége 
Tipográfia: Kass János
Szedés, tördelés: Alföld szerkesztősége. Nyomás: PIREHAB Nonprofit Kft. Nyomdaüzeme,
Debrecen
Felelős vezető: Becker György vezérigazgató 
Index: 25 901 ISSN: 0401—3174
Szerkesztőség és kiadóhivatal: 4024 Debrecen, Piac u. 26/A. I. em. Telefon és fax: (52) 412-626 — 
Postafiók száma: 4001 Debrecen 144. — Kéziratot nem őrzünk m eg és nem küldünk vissza. -— 
Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletág. Előfizethető közvetlen a postai kézbesítőknél, 
az ország bármely postáján, Budapesten a Hírlap Ügyfélszolgálati Irodákban és a Központi Hírlap Cent 
rumnál (Bp., VIII. kér. Orczy tér 1. tel.: 06 1/477-6300; postacím: Bp., 1900) További információ: 06 
80/444-444; hirlapelofizetes@posta.hu — Évi előfizetés 6000 Ft, félévi 3000 Ft. —  Befizetéskor minden 
esetben kérjük feltüntetni az Alföld irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat nevét.


Képfeledettség és kultúrpesszimizmus, Varga Emőke, Az illusztráció a teóriában, a kritikában, az oktatásban

https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/156277/slice__8_.pdf?sequence=2&isAllowed=y

Képfeledettség és kultúrpesszimizmus, Varga Emőke, Az illusztráció a teóriában, a kritikában, az oktatásban

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

University of Debrecen Electronic Archive