Kozmács, István

Kozmács István

University of Szeged

í A Z U D M U R T I G E R A G O Z Á S K É R D É S E I H E Z A JELEN IDŐ, ÁLLÍTÓ RAGOZÁS S G 3 (ULE) ÉS P L 3 ( U L O ) ALAKOK EREDETÉRŐL KOZMÁCS ISTVÁN Az udmurt igeragozást áttekintve megállapíthatjuk, hogy az igen kiegyenlítődött és szabályos rendszer. Ezért is feltűnő a jelen idő Sg3 és P13 alakjainak a várható „szabá-lyostól" eltérő volta (Sg 3 *uliskoz ill. P13 *uliskozi lenne a „szabályos" forma). Az udmurt nyelv történetének kutatása során a jelen idő e sajátos formái erede-tének magyarázatára két ellentétes vélemény alakult ki. Az egyiket T. I. Tepljasina és V. I. Lytkin képviseli, a másikat Rédei Károly . Tepljasina-Lytkin álláspontja szerint a jelen idő Sg3 és PI3 végződése az igének az eredeti töve. („<j)opMoíí 3-ro Jinua en. nncjia Hacr. BpeMeHH 1. cnpsnKeHHH flBJiaeTca nepBHHHaa 0CH0Ba (Kopem.) rnarojia, OKOHHHBaioutaacb Ha -3" (Tepljasina-Lytkin 1976: 174), „3-ro JIHUO HacT. BpeMeHH npeacTaBjraeT nepBHHHyio 0CH0By cjiOBa, (jtopMe MH. JIHUO y. MbiH-o 'HjtyT' aBjiaeTca OCHOBOÍÍ (JjopMbi HacToame-őynyurero BpeMeHH, a B KOMH a3biKax 3JieMeHT -hu (MyHO-Hu 'n/iyT') aBJiaeTca apeBHHM noKa3aTejieM MH. HHCjia." (i. m. 176) Rédei szerint (1988: 388) a jelen idő Sg3 P13 ragja (k. -el-eni, udm. -el-o) egy de-verbális nomen képzőre megy vissza (*-k), majd pár oldallal később újra meg-ismételve, pontosítva: „die Suffix der 3. Person Sing.-Plur. im Präsens (syij. -el-eni, wotj. -el-o) können auf ein Partizipsuffix zurückgeführt werden." (i. m. 390) Ezzel párhuzamosan Rédei a jelen-jövő idő -a-l-o- jelét tartja az ige tőhangzójával azonosnak „...das Futur mit dem Präsens identisch, sein Suffix (syij. -a- wotj. -o-) ist eigentlich der Stamm auslautende Vokal." (i. m. 388) Erről az időjelről Tepljasina-Lytkin véleménye az, hogy az az őspermi *-a a FU *-ps particípiumképzővel azonos (Tepljasina-Lytkin 1976: 176). Kérdés tehát, hogy a jelen idő -a-l-o- jele vagy a Sg3 személyjel őrizte-e meg az ige tővéghangzóját; Az igék egyéb alakjait (pl. képzés) is megvizsgálva, arra az ered-ményre jutunk, hogy a permi nyelvekben az ige töve és a toldalékmorféma között vagy nincs magánhangzó, vagy toldaléktól függően más-más magánhangzó találunk. A mai nyelvben a toldalékokat az igetőhöz kapcsoló magánhangzó a komiban -e-1-e-, továbbá -a, az udmurtban -o-t-e-, továbbá mindkét nyelvben ezek mellett az -i- lehet. Van olyan finit igealak az udmurtban, amelyben nem található tövéghangzó. A fel-szólító módban a Sg2 alakot ugyanis a puszta mássalhangzós tő alkotja (amennyiben a tőben mássalhangzókapcsolat található, akkor az Imp Sg2 alak is -í-re végződik). A felszólító módú P12 alakok végződése ellenben mindig -e az udmurtban. Erről Rédei azt tartja, hogy a Sg alakok az igetövet („blossen Verbalstamm") őrzik: min, vetli, uza. A P12 alakok pedig igető + *-k többesjel eredetűek: *mun3k, vethk, uzahk > mine, vetle, uzale (Rédei 1988: 387). Tepljasina-Lytkin a felszólító Sg2 alak esetében egy véleményen van Rédeivel, a P12 alakról pedig csak megállapítja, hogy -e van a többes számban, annak eredetéről azonban nem nyilatkozik. A II. igeragozásba tartozó 114 Kozmács István igékkel kapcsolatban megjegyzi, hogy kötelezően egy -le végződéssel jön létre a felszólító mód P12 alak. Az igeképzésben használatos szuffixumok is különböző előhangzót tartalmaznak (ui. ezeket a hangokat mind az udmurt, mind a komi leíró nyelvtan minden esetben a képzőhöz számítja). E magánhangzók eredetéről sem Rédei, sem Tepljasina-Lytkin nem nyilatkozik. Néhány példa: 1) A szenvedő folyamatos participium képzője előtt (k.-udm. -n < PU *-nal-na) a je-len-jövő idővel megegyező tőhangzó áll (leíró grammatikákban: k. -an, udm. -on, -n). 2) A múlt idejű participium képzője előtt (k-udm. -m < PU *-ma/-má) -e-l-e- a tőhangzó (k. -em udm. -em, -m). 3) Az infinitivus (-ni < PU *-na/-ná + *-k lativus) előtt a komiban csak bizonyos hangtani helyzetben (két mássalhangzó után), az udmurt irodalmi nyelvben és néhány nyelvjárásban minden esetben -i- található (hasonlóképpen az udmurtban a -sa gerun-dium előtt is). A komi nyelv korai írott forrásai azt mutatják, hogy ezen előhangzók egységesülé-se (azaz a három tőbeli alternánsnak helyzettől függő egységesülése) már valószínűleg a közös permiben nyelvjárási szinten megtörtént. Egységesülés ez abban az értelemben tehát, hogy egy bizonyos toldalék előtt a tőmagánhangzó palatális vagy veláris, illetve nyílt, félig zárt vagy zárt lett. A feltehető korai egységesülés ellenére az ópermi szöve-gek még őrzik az egykori bizonytalanság nyomát. Például a mai k. -em participium megtalálható az korai komi emlékekben -em és -am alakban is, és az -ema is hasonlóképpen -ema, -ama alakban. A permi Szent István kori szövegek régi komi nyelvében a jelen idő Sg3 ragja -el-ás alakban még keveredett. Ez a keveredés nem mutatja azt a szabályosságot, amit a mai udorai nyelvjárásban Rédei talált. A mai udoraiban a jelen időben a Sg3-nak két személyragja van 1) -e, 2) -as. Az -e olyan igékhez járul, amelyek tövében a magánhangzó < FU *-e, az -as pedig olyan igékhez, amelyek tövében a magánhangzó < FU *-al-á volt (Rédei 1988: 379). Az említett ókomi szövegekben azonban e mellett még egy másfajta váltakozás is megfigyelhető. Jelen idő Sg3-ban még váltakozik a tőhangzó: van lökte, de van lokta is, és van loktes, de van loktas is (ez utóbbi lehet téves írásmód is). Az egykori tőhangzó körüli ilyen bizonytalanságnak van a mai komi nyelvjárásokban is nyoma. A jazvai nyelvjárásban a jelen idő Sg3 -0, P13 -onos (a felső-sziszolai-ban: -enis), FutP13 -anos (felső-sziszolai: -anis), szemben az irodalmi nyelvi: jelen P13 -eny, jövő P13: -asny, és a permják: -eni! -ase alakokkal. Azt megállapíthatjuk tehát, hogy az igetövek kiegyenlítődése, valamilyen formá-ban való egységesülése már a közös permiben előrehaladt. A véghangzó veláris alsó nyelvállásban időjellé vált. A középső nyelvállásban puszta szóvégen önállósult és grammatikai szerepe lett (PraesensSg3, imperatívuszi és tagadó alakok többes száma), fúnkciótlanul (amikor pusztán morfofonetikus szerepe volt) teljesen zárttá vált vagy lekopott. Az udmurt igeragozás kérdéseihez 115 Mindezek alapján az az álláspont, amely szerint a mai permi nyelvekben jelen-jövő idöjelnek tartott formáns particípium képzőből eredne, kizárható. Ennek a feltételezés-nek ellent mond az is, hogy a jelölt múlt idő mellett indokolatlan volt a jelen bár-milyen formánssal történő jelölése és mindössze egyetlen igealakon, továbbá az, hogy a permi nyelvekben egy más eredetű, egységesen használt folyamatos melléknévi igenévképző van. A tőhangzó azután válhatott időjellé (és valójában csak az udmurt-ban), miután elkülönült egymástól az -sk- képzős és az -a- (tövéghangzós) alak. Hogyan magyarázhatók ezek után az udmurt jelen idő Sg3 és PI3 alakok? Az igeragozásban a Sg3 alak az udmurt nyelv önálló fejlődése során az őspermiben megindult folyamatot zárta le. A személyraggal nem jelölt Sg3 alak a jelen idő para-digmájába került. A *-S3 személyre utaló toldalékkal jelölt Sg3 alak pedig a jövő idő paradigmájába került, miután valószínűleg már a közös permiben megvolt a Sg3 alak e kettős jelölése. Miután az udmurt külön életében a -sk- képző jelen idő jellé válik (pil-lanatnyi cselekvés hangsúlyozása), a ragtalan és a ragos forma fúnkciómegoszlással jelen ¡11. jövő idejű személyragos alakká vált, s a véghangzós igető minden időjel nél-kül jelölte a jelen idő Sg3 alakot. Az öspermi azon nyelvjárásaiban, amelyekből a mai udmurt nyelvjárások lettek, a következő igeragozási rendszert rekonstruálhatjuk: Öspermi elen-jövő *ola-m3 *ola-m3k *ola-d3 *ola-d3k *ola-z3/*ola *ola-z3k/*ola-k Ebből az udmurtban (a jelen idő jelének kialakulása és a szóvégi kopások után): -s'k- idő jeles jelen idő jövő idő *uli-sk-a-m *uli-sk-a-mi *ula-m *ula-mi *uli-sk-a-d *uli-sk-a-di *ula-d *ula-di *ula>*ulá( 1) *ula-k > *ula (2) *ula-z *ula-zi (1) előbb palatalizáltban egységesül, majd (2) a szóvégi toldalék lekopik. A mai udmurt alakok: ulisko uliskom ulo ulom uliskod uliskodi ulod ulodi ule ulo uloz ulozi Most már csak az igényel magyarázatot, hogy miért maradhatott meg a szóvégi magánhangzó a jelen idejű Sg3 (ule) alakban? A magyar nyelvtörténet szerint a mai magyar látja : lát - kéri : kér párok egy eredeti magyar *kére-i : kérje) - láta-i : lát(a) párra mehetnek vissza (*kére-si > *kére-i > kéri) (Benkő 1991: 122, 127). Az eredeti tővégi vokális a személyraggal nem jelölt alakban (kére, láta) lekophatott a magyarban, mert a határozott ragozásúvá 116 Kozmács István váló alak ragos volt, s így a tővéghangzóját vesztett puszta igető (amelynek más grammatikai szerepe nem volt) maradhatott a határozatlan ragozású Sg3 alakja. Az udmurt *ulaz : *ula esetében azonban a tővégi vokális nem kophatott le és nem is kopott le. Ha elfogadjuk Rédei álláspontját arról, hogy volt még egy particípium eredetű képző a szóvégen, akkor az védhette meg a magánhangzót a lekopástól, s abszolút szóvégre kerülve zártabb ill. palatalizált alakban egységesült (komi -e, udmurt -é). Ha nem volt particípium eredetű képző a szóvégen (s véleményem szerint nem kell feltételeznünk egykori meglétét) akkor is megmaradhatott a tőhangzó, mivel már a közös permiben a puszta igető volt a felszólító módú Sg2 alakja (tővéghangzó nélkül vagy szó végen fimkciótlan, zárt magánhangzóval), így a tővégi magánhangzós jelen idő Sg3 alak grammatikai szerepe is elég volt a további záródás/lekopás megaka-dályozásához. Az udmurtban ugyanez az -e tövű alak található a felszólító mód P12, és tagadó ragozás többes számú alakjainak töveként. Ez utóbbi alakoktól a jelen idő Sg3-t az udmurt külön életében egyrészt a hangsúly eltérő helye (kijelentő módban az utolsó szótag hangsúlyos, felszólító módban és a tagadó alakok esetében nem) különböztette meg. A tagadó alakok esetében a tagadó ige kötelező jelenléte is garantálta az eltérő grammatikai szerep felismerhetőségét. (A komiban, ahol a hangsúly nem segít, egy vokatívusz szerepű deminutatív szuffixum segítségével különül el a kijelentő mód Sg3 alak a felszólító P12-től.) Az udmurt jelen idő P13 (ulo) alak magyarázata egyszerűbb. Az udmurt jelen idejű igeragozás késői keletkezésű, az udmurt külön életében ala-kult ki. A jelen idejű P13 alak valószínűleg az Sg3 analógiájára a meglévő választékból jött létre, s ez a rekonstrukcióban is szereplő *ülak forma használatát tételezi fel jelen időben. Miután ez az alak redundáns volt jelen idejű igealakként a toldalék minden probléma nélkül lekophatott (akár az *ulak, akár a *ulazi alakot alkalmazták, ugyanis sem a többesjel, sem a személyrag nem adott semmilyen új információt a kialakult rendszerben). Az új alak létrejöttét erősíthette a nyelvtudatban az is, hogy a *ule más alakok töveként is szerepelt, s a személyrag lekopása után a létrejövő ula (később ulo) alaknak is lett látszólagos tő szerepe, (futurum-tőként kezdett viselkedni). A folyama-tok ezen módon való lezajlását valószínűsíti az is, hogy ezek megtörténte után (s csakis ezek után) mind a jelen, mind a jövő idő Sgl alakjában lekopott az eredeti sze-mélyrag, feltehetőleg előbb a jelen időben, majd annak analógiájára a jövő időben is. Az -/- tövű igék (ezen igeosztály kialakulásának története külön magyarázatot igé-nyel, ami nem tárgya a jelen írásnak) jelen idejű Sg3 és P13 alakjai is magyarázhatók a fentiek alapján. A különböző alakok viszonya egymáshoz: uzaloz : uzalozi:: uza : uzalo ::: ule : ulo *uzalaz : *uzalazi:: *uzala : *uzalak ::: *ula : *ulak A *ula alak magánhangzós végződése erősíthette a nyelvtudatot abban, hogy a tövükben nemcsak -a-t, hanem -a/-t tartalmazó igék eredeti Sg3 (*uzah) alakja az -l-t megelőző magánhangzóig lekopjon (ez a magánhangzós alak, *uzla, a születő jelen Az udmurt igeragozás kérdéseihez 117 időben, a múlt időben és az infinitivus alakban egyébként is tőként kezdett viselkedni). Megjegyzendő, hogy voltak olyan -a- tövű igék is, amelyekben sosem volt etimologi-kus -/-, s ez is erősíthette a lekopási tendenciát. Hasonló módon, analógiával magya-rázható az -/- tövű igék felszólító módban és tagadó alakjaiban megtalálható -e (és nem -lé) végződése. A jelen idő Sg3 személyragja vagy a jövő idő jele örzi-e hát az igék tővégi magán-hangzóját? A válasz ezek után az lehet: mindkettő. S valószínűleg hasonlóképpen őrzi a tőhangzót a múlt idejű participium és a főnévi igenév képzője előtti magánhangzó is. Ezek szerint az udmurt igéknek az első ragozásban legalább négy tövük van (ulini: ul-, uli-, ulo-, ule-)2 Szinkron szinten semmi esetre sem (külön kérdés lehet, hogy az infinitivus alakban a képző előtti -/- utólagos betoldás vagy eredeti véghangzó?). A leíró grammatikák ma csak két tövet tartanak számon: ulini: ul-, uli-. Az azonban talán tanulság lehet, hogy a hangtörténetben a nem első szótagbeli magánhangzók történeté-nek kutatása során talán érdemes nem csak egy (valamilyen szempont szerint kiválasz-tott) alakot vizsgálni. Azt is meg lehet fontolni, hogy az udmurt leíró nyelvtan azon elemzése, amely szerint az ún. -a- tövű igéknek csak magánhangzós töve lenne (uzani: uza-), tartható-e. Véleményem szerint (s ez tükröződik a fentebbi -/- tövű igék terminusban is) indokolt leíró szinten ezek esetében is két tövet megállapítani (uzani: uza-, uzal-). Az ugyanis nehezen fogadható el, hogy ezen igék jövő idejű alakjaiban a személyrag -lo, -lod, -loz stb. lenne. Ennek sem történeti, sem leíró szinten nincs alapja. Az, hogy a többes szá-mú felszólító alakok -le végződése egyes nyelvjárásokban megjelenik az -/- tövű igék felszólító módú P12 alakjaiban (s akkor is csak stilisztikai variánsként), nem elég indok ahhoz, hogy a jövő idejű alakokban a fentebbi, -l-t tartalmazó személyragokat állapít-suk meg. Az -/'- tövű igék felszólító alakjain megjelenő -le formáns azt az állítást azonban megerősíti, hogy az udmurt nyelv igen erőteljesen törekszik a paradigmák kiegyenlítésére, egységesítésére. IRODALOM Benkő Loránd szerk. 1991 : A magyar nyelv történeti nyelvtana 1, Budapest, Akadémiai Kiadó. Rédei, Károly 1988: Geschichte der permischen Sprachen, in Denis Sinor szerk.: The Uralic Languages. Description, History, and Foreign Influences, Leiden, E. J. Brill, 386-93. Tepljasina, T. I.-V. I. Lytkin 1976: Oceoeu tpUHuo-yeopcKoeo H3biK03uauwi. MapuücKuü, nepMCKue u yzopcKue h3uku, MocKBa. 

Az udmurt igeragozás kérdéseihez : a jelen idő, állító ragozás SG 3 (ule) és PL 3 (ulo) alakok eredetéről

http://acta.bibl.u-szeged.hu/54445/1/nyelvtort_002_113-117.pdf

Az udmurt igeragozás kérdéseihez : a jelen idő, állító ragozás SG 3 (ule) és PL 3 (ulo) alakok eredetéről

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

University of Szeged