Karády, István

Rusznyák, István

Szabó, Dénes

Rusznyák István

Karády István

Szabó Dénes

University of Szeged

Különlenyomat az Orvosi Hetilap 1934. évi április 7-i, 14-ik számából. A Ferenc József Tud.-Egyetem sebészeti klinikájának (igaz-gató: Vidakovits Kamii ny r. tanár) és belgyógyászati kl ini-kájának (igazgató Rusznyák István ny. r. tanár) közleménye. Vizsgálatok a postoperativ keringési zavarok keletkezéséről. í r t ák : Rusznyák István, Karády István és Szabó Dénes. A műtétek utáni veszedelmek közül a thrombosison, embolián és a pneumonián kívül különösen a keringési rendszer zavarai fenyegetik a beteg életét. Sajnos, még mindig nem tartozik a ritkaságok közé, hogy a helyes javaslat alapján szakszerűen végrehajtott műtét után azonnal vagy hosszabb-rövidebb idő múlva az egyébként jó erőben lévő betegen „szívgyengeség" tünetei mutatkoz-nak, amelyek szerencsétlen esetben halállal végződhet-nek. Kétségtelen, hogy ez a szívgyengeség a műtéttel függ össze: hosszabb beavatkozás után inkább jelentkezik, mint rövid műtét után; chloroform. és avertinnarkosis után gyakoribb, mint aether után; hasi műtétet köve-tőleg gyakoribb, mint végtagműtétek után, sőt még a sebész és segédlete ügyességétől is függ, amennyiben kí-méletes beavatkozás esetén ritkábban fordul elő. Mind-amellett kétségtelen, hogy azonos külső körülmények kö-zött is bizonyos egyénekben könnyebben áll elő, másokban pedig nem. A postoperativ keringési zavarok kórtana ma már elég jól tisztázott. Kiderült, hogy az u. n. szívgyengeségnek az oka csak nagyon ritkán kereshető a szívizomzat meg-romlott működőképességében (hanem az esetek legnagyobb részében a hiba peripheriásan, az érrendszerben van. Ezt az állapotot ezért helyesebben nem szívgyengeségnek, ha-nem collapsusnak vagy shoknak kell nevezni. A collap-sus lényege Wollheim, Bergmann, Eppinger és mások viszgálatai alapján az, hogy p keringő vér mennyisége megkisebbedik, a peripherián, főleg a hasi capillarisok-ban és ú. n. vérraktárakban stagnál, ezért a vénákon át a szív a normálisnál kevesebb vért kap, „üresen ver", az artériás nyomás csökken, az agy, a szívizom, a bőr stb. vérellátása romlik, ami által a collapsus ismert klinikai lapotban a hozzá intézett kérdésekre válaszol ugyan, de közben összefüggéstelen dolgokra tér ki. Ezután lefekszik ágyába és órák hosszat mély comatosus álomba merül. A coniában különös izomrigiditás lép fel, erősen izzad, árcá kipirul, salivál, felkelteni nem lehet. Az első ilyen viselkedésénél nem gondoltunk hypoglykaemiára, gorom-ba viselkedését fiatal korával hoztuk összefüggésbe. Az ezt követő hypoglykaemiára emlékeztető eszméletlenség, izzadás, kipirulás, stb. miatt azonban vércukor megha-tározásra vért vettünk, s ar ra a meglepő eredményre ju-tottunk, hogy a vércukor 0,056% volt. Legközelebbi ilyen alkalommal rögtön az izgalmi állapot beálltával vettünk vért, majd később az eszméletlenség alatt újból, s azt •találtuk, hogy az izgalmi szak alatt levett vérben 0,020%, a coma alatt levett vérben pedig 0,044% volt a vércukor mennyisége. Ugy a coma, mint az ezt megelőző izgalmi szak dextrose i. v. injectióra prompt megszüntethető volt, a beteg 2—3 perc múlva magához tért, a megelőző rohamról azonban egyáltalán nem bírt tudomással. Kérdéseinkre elmondta, hogy szédülést érzett és utána már csak ágyában ébredt fel, kissé kábultnak érezte magát, egyébre azonban nem emlékezett. Rohamai, melyek az insulin adás után 2%—3 óra múlva léptek fel, megfelelnek az insulin adagolás után vércukor niveau mélypontjának. Mint említettük, ehez hasonló eseteket közöli nem-régiben Adlersberg. Két diabeteses beteg kórtörténetét is-merteti, kik évek óta állottak insulin kezelés alatt és akiken a mi észleletünkhöz hasonló psychés zavarok lép-tek fel hypoglykaemiás coma alatt. Mindketten a közép-osztályhoz tartozó egyének voltak, kik a rendőrhatósággal kerültek összeütközésbe, mivel az utcán, villamosban bot-rányt okoztak. Ezen psychés izgalmi — és a betegek jel-lemével, műveltségükkel, eddigi életmódjukkal ellentétes viselkedésük után mély comába estek, hosszas alvás után magukhoz tértek, de a lefolyt rendellenes viselkedésükre egyáltalában nem emlékeztek. Ugy az izgalmi, mint az ezt követő comatosus állapot cukor i. v. adagolására meg-szüntethető volt, s az ezen állapotbon levett vérben a vér-cukor igen'alacsony értékeket adott. A mi esetünk zárt helyen, a klinikán folyt le, ahol a beteg állandó felügyelet alatt állott és így súlyosabb következményekkel nem járt , de veszélyessé válhatik egy esetleges újabb ilyen roham a betegre nézve a kliniká-ról távozása után. Bár a klinikán a diaeta beállítása úgy quantitativ, mint qualitativ szempontból a legponto-sabb cautélák szerint történik, mégis csak hosszas diétás kísérletezések út ján sikerült a beteget insulin segítségé-vel cukormentessé tenni, de a hypoglykaemiás rohamok ennek ellenére is megismétlődtek. Feltűnő áz is, hogy milyen kis latitude választja el egymástól a glykosuriát és acetonuriát a hypoglykaemiás tünetek megjelenésétől. Egy-egy ilyen hypoglykaemiás roham után, amint a leg-kisebb mértékben csökkentettük az insulin mennyiségét vagy emeltük a diétát, azonnal bekövetkezett a vércu-kor emelkedése és fellépett a ketonuria. Általában a be-tegen feltűnő acetonuriára való hajlamot lehet felis-merni, ami megfelel Falta azon megállapításának, hogy a hypoglykaemiára való hajlam rendszerint együtt jár az acetonuriával. Betegünkön, kin ezen fönt leírt hypoglykaemiás ro-hamok többízben megismétlődtek és ahol az esetet klini-kailag igyekeztünk feldolgozni, szembeötlő volt a vércu-kor nagyfokú ingadozása standard diaeta és ugyanazon insulinmennyiség mellett. (A diaeta 80 szénhydrat, 80 fehérje, 150 zsír volt s napi 75 E insulin.) Sorozatosan há-rom héten át mindennap végeztünk reggel éhgyomori vér-cukormeghatározást és az 180—320 mg% között ingado-zott. A hypoglykaemia kezdetét jelentő izgalmi állapotban levett vércukor mindig alacsonyabb értéket mutatott, mint a coma alatti érték s csak hat óra múlva érte el a 180 mg%-ot, dacára a bevitt nagyobb mennyiségű szénhydrat-nak. Feltűnő volt még a betegen a coma alatt fellépett izomrigiditaSi mely oly nagyfokot ért el, hogy pl. az in-travénás dextrose beadásához két segédnek kelett a con-tracturában levő kart kifeszíteni. Harris és Harold írnak le ilyen izomrigiditási állapotokat, melyeket somnolentiá-val és eszméletlenséggel társulva, pankreasadenomák kö-vetkeztében létrejött hyperinsulinismusban észleltek. A vércukor ezen esetekben is igen alacsony értékeket mu-tatott . Adlersberg nem emliti az izomrigiditást, a mi be-tegünkön azonban igen feltűnő jelenségként minden egyes hypoglykaemiás coma alkalmával megfigyelhető volt. A hypoglykaemia ezen szokatan megjelenési formá-jára charakteristikus az, hogy olyan psychés, tünetekkel jár, melyek a betegek egyéniségével, viselkedésével, fel-fogásával ellenkeznek s amelyet Adlersberg találóan „Psy-shischer Ausr.ahmszustand"-nak nevezett. Ezen hypogly-kaemia okozta kivételes psychés állapotban elkövetett cse-4 lekedeteket törvényszéki orvosi szempontból más megíté-lés szerint kell elbírálni. Irodalom: Falta: Verhand. Gesellschaft, f. Stoffwechsel . U'. Verdauungskrankh. 1933. 124—164. — D. Adlersberg: Kli-nische Wochenschrift Jhg. 40 sz. 1671. o. — Harris: Journ. of the Am. Med. Assoc. Vol. 100. 1933. 5. sz. — A. J. Harod: Haris nyomán. 

Vizsgálatok a postoperativ keringési zavarok keletkezéséről

http://acta.bibl.u-szeged.hu/54083/1/kozl_belgy_34_35_001-004a.pdf

Vizsgálatok a postoperativ keringési zavarok keletkezéséről

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

University of Szeged