B. Székely, Gábor

B. Székely Gábor

University of Szeged

ADALÉKOK AZ URÁLILOKATÍVUSZI *m HATÁROZÓRAG FELTEVÉSÉHEZB. Sz é k e l y  G á bo rAz újabban határozottan erősödő vélemények az uráli főnévi határozóragok rekonstrukciójáról (Bereczki 1996: 29, Rédei 1996: 132, Honti 1996: 134) rendre megfeledkeznek arról a javaslatról, amelyet Nyíri fogalmazott meg egy rövid cikkében (1970). Az általa felsorakoztatott osztják, cseremisz, vogul, züijén, mordvin nyelvi anyag alapján meggyőzően bontakozik ki egy lokatívuszi jelentésű PFU *m rekonst­rukciójának lehetősége.Annak bizonyosan megvolt és meg is van az oka, hogy miért nem méli.m.ík figyelemre ezt a felvetést. Mi a magunk részéről egyetértünk a rag meglétével, és to­vábbi bizonyító anyagot szeretnénk felsorakoztatni ezen igen ősi nyelvi állapotba visz- szanyúló szuffixum összehasonlító nyelvészeti szempontú feltételezéséhez.Abban az esetben, ha ide vonható az ősszamojéd proszekutívuszrag m eleme (PS *-mcina, Mikola 1988: 237, 238), akkor már uráli korú határozóraggal kell szá­molnunk. A hangalaki egyezésen túl, további bizonyítékunk az uráli nyelvek összetett határozóragjainak keletkezésére vonatkozó elképzelésünk, amelynek lényege az, hogy a ragkapcsolódás vagy ragerősödés folytán egymás mellé került határozóragoknak a szótőhöz közelebbi eleme ősi szuflixum (B. Székely 1993). Ugyanezen megoldás talál­ható az ősszamojéd *-kana lokatívuszrag eredetére vonatkozóan, amelyben a ka elem történelmileg latívusrag (Mikola 1988: 237). Ezen túlmenően a többi rokon nyelvben határozórag elemeként csak a szurguti, szalimi osztják rtam ~ nam approximatívusz- ban fordul elő az m funkciós hang (Honti 1988: 179), de, mintegy a perifériára szorul­va, megőrződött bizonyos határozószók, különböző igenevek és egyéb képzett alakok szerepet adó morfémájaként, az ezekre vonatkozó példák, a képzőkre való utalás meg­található Nyírinél (1970).Az a vélemény, hogy a magyar -ve ~ -va, -vén — -ván határozói igenevünk kép­zőjének v eleme a megfelelő obi-ugor határozói igenevek m elemével azonos (A. Jászó 1991: 344-349, Kulonen 1993: 67-68), újabb bizonyító anyag a most már ősuráli lokatívuszi *m feltételezéséhez.160 B. Székely GáborA vogul, osztják és magyar morfémákat egymás alá írva:vogul / m aosztják m amagyar V éV éláthatjuk, hogy az m elem közös az obi-ugor képzőkben, de a megmaradó magánhang­zó és az n is azonos, joggal mondhatja A. Jászó, hogy: „ízről ízre megegyeznek” . (A. Jászó 1991: 344). (Az ni > w > v  hangváltozásra lásd Hajdú 1966: 100-101) Ősma­gyar alakját *mVk formában rekonstruálhatjuk, mivel nem fogadjuk el a latívuszi */'-re alapozott magyarázatot (Toivonen 1944), és a magyar hosszú magánhangzót a latívuszi *k fejleményének fogjuk fel (gerundium és transzlatívusz a déli szamojédban is összefügg történetileg, Hajdú 1973-1974). Kulonen is elfogadja a magyar -é~ -á  latívuszrag eredetére vonatkozóan a latívuszi *j hátteret (Kulonen 1993: 81-82), de érvelése támadható. Szerinte azért kellene j -1 feltenni, mert a magyarban a magán­hangzó é, á hangszíne nem labiális, ebből következően, nem lehetett labiális a beol­vadt mássalhangzó. Ez így nem állja meg a helyét, mert a finn láhde stb. szóvégi ma­gánhangzója sem labiális, mégis k-ra vezetik vissza a glottis formájában meglévő végződést. A j  általában hiátustöltő hang, a megfelelő rokon nyelvi példákban (Hajdú 1966: 125) lehet, hogy ennek a maradványa, és csak funkciós hang, a latívuszi *k teljes lekopásával kapott szerepet; hasonlóan, noha más szempontból, újabban Honti is (Honti 1996: 134). így a *mVk > (ősmagyar kori spiranatizálódási tendencia) *wey * > *wé ~ \vá > vé ~vá feltehető átalakulással magyarázható a magyar forma létrejötte.A szamojéd és a magyar bizonyító anyag bevonásával megalapozottnak tekint­jük a PU */// lokatívuszrag feltevését. Mindezt még kiegészitjük azzal az általánosnak látszó tendenciával, amely az uráli nyelvek szerkezeti fejlődésén, főként a kezdeti korban, végigvonul. Az adverbiális és az adnominális szószerkezetek részletes ábrázo­lásából kiviláglik, hogy az Nrag V és a Vrag N szerkezetek rag eleme azonosságot mutat egy mással, noha más szófajú szavakat kapcsolnak össze. Esetünkben az*N/w V*V/w Nlokatívuszi szerkezetben az m egyként járulhatott névszóhoz és igéhez, de míg az első szerkezetben határozóragos névszó maradt belőle, az igéhez járulva a korábbi szerepe (‘cselekvésben lenni’) jelentősen átalakult, képző lett belőle. Erre a jelentős mondat­történeti fejlődésre már Mészöly utalt (Mészöly 1942: 56-57, tovább víve gondolatát Nyíri 1963, 1965a, 1965b, 1976), de elgondolása, miként Nyírié, szintén nem vált általánosan elfogadottá. Véleményünk szerint azonban, amennyiben feltesszük (és erre minden okunk megvan), hogy a nyelv rendszer és régen is az volt, csak a nyelvi rend­szer figyelembe vételével gondolkodhatunk helyesen az összehasonlító történeti nyel­vészeti vizsgálatainkban.Adalékok az uráli lokatívuszi *m határozórag feltevéséhez 161IRODALOMBenkő Loránd főszerk. 1991: A magyar nyelv történeti nyelvtana I: A korai ómagyar kor és előzményei, Budapest, Akadémiai.Bereczki Gábor 1996: A magyar nyelv finnugor alapjai, Budapest, Universitas.Hajdú Péter 1966: Bevezetés az uráli nyelvtudományba, Budapest, TankönyvkiadóHajdú Péter 1973-1974: Gerundium és translativus a déli-szamjédban, Néprajz és nyelvtudomány 17-18,49-54.Honti László 1988: Die ob-ugrischen Sprachen, in Sinor szerk.: 147-196.Honti László 1996: Az U/FU alapnyelv parádigmasorainak reekonstruálásáról, in Mészáros Edit szerk.: Ünnepi könyv Mikola Tibor tiszteletére, Szeged, JATE, 133-137.A. Jászó Anna 1991: Az igenevek, in Benkő 1991: 319-352.Kulonen, Ulla-Maija 1993: Johdatus unkarin kielen historiaan, Helsinki, Suomalaisen Kirjallisuuden Seura.Mészöly Gedeon 1942: Nyelvtörténeti fejtegetések a Halotti Beszéd alapján, Acta Universitatis Szegediensis, Sectio Philologien 14, Szeged 3-112.Nyíri Antal 1963: Über den Ursprung des ungarischen Infinitivsufifixes -ni, CIFU, 115-120.Nyíri Antal 1965a: Zur Geschichte des ungarischen Partizipsufifixes -t, -tt, CSIFU, 359-366.Nyíri Antal 1965b: Az -ó, -ő képzős igenevek történetéhez, Néprajz és Nyelvtudomány 9 ,23-31.Nyíri Antal 1970: Über ein finnisch-ugrisches LokalkasussufiFix -m, Néprajz és nyelvtudomány 14, 63-65.Nyíri Antal 1976: Zur Geschichte des PersonalsufiTixes -n in den ungarischen Zeit­wörtern, Finnisch-ugrische Forschungen 40, 135-145.Rédei Károly 1996: A magyar alaktan uráli (finnugor) háttere, Magyar Nyelv 92, 128- 129.Sinor, Denis 1988: The uralic languages, Leiden, Brill.B. Székely Gábor 1993: On the origin of the predicative pártiele in Eastem Ostyák,Linguistica Uralica 29, 124-127.Toivonen, Yrjö Heikki 1944: Zur Vorgeschichte des ungarischen Lativs, Finnisch- ugrische Forschungen 28, 9-19.

Adalékok az uráli lokatívuszi *m határozórag felvetéséhez

http://acta.bibl.u-szeged.hu/54611/1/nyiri_antal_90_159-161.pdf

Adalékok az uráli lokatívuszi *m határozórag felvetéséhez

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

University of Szeged