Epidemiológiai és kísérleti tanulmányok szerint ok-okozati összefüggés van a radonexpozíció
magas szintje és a tüdőrák átlagosnál nagyobb előfordulási gyakorisága
között(1). A hiszto-patológiai adatok szerint, a radon-indukálta tumorok rendszerint a
centrális légutak első néhány generációjában fordulnak elő, leginkább a légúti elágazások
csúcsaiban(2). Numerikus módszerekkel sikerült kimutatni, hogy a belélegzett
részecskék depozíciósűrűség-eloszlásának maximumai is ezen elágazások csúcsaiban
találhatók(3). Ez arra enged következtetni, hogy a primer kiülepedés-eloszlás és a rákkialakulás
között szoros a korreláció. Felmerül azonban a kérdés, hogy a mélyebb
tüdőrégiókban kiülepedett és onnan a mukociliáris tisztulással felfelé, azaz a garat felé, a
nyákréteggel haladó radonleánytermékek dózisjáruléka a centrális légutakban nem
adódhat-e érdemben hozzá a centrális légúti tüdőrák kialakulásának kockázatához.
Azaz a primer depozícióhoz képest elhanyagolható-e a mukociliáris részecsketranszport
okozta centrális légúti terhelés. Mukociliáris tisztulás alatt a bronchiális légutak falát
borító nyákrétegnek a gége irányába történő mozgását és ezáltal a falra tapadt részecskék
„kimosását” értjük(4). A nyák mozgását a hámszövetbe ágyazott csillószőrök
összehangolt mozgása biztosítja. A rövid felezési idejű radonszármazékok esetében a
mukociliáris gyors tisztulás a legfontosabb tisztulási mechanizmus.
Jelen munka célja egy inhalált radonleánytermék tisztulási modell kifejlesztése és
alkalmazása a fenti kérdés vizsgálatára
