Pénzes, Zoltán

Pénzes Zoltán

University of Szeged

469: métlésekhez vezet és — ami jelentősebb — a könyv fejtegetéseiben való gyors és könnyű tájékozódást megnehezíti. Ha az olvasó valamely meghatározott gyermeklé-lektani problémának állása felől kíván érdeklődni, nem tudhatja pontosan: vájjon a könyvnek melyik részében olvasson utána (a tárgymutató azonban, fel kell említe-nünk, sokszor segíthet e bajon) hiszen az összefoglaló keresztmetszeti rajzok, főleg a 3 éves korról szólóak, új elemzési anyagot is adnak, ezenkívül több probléma mintegy részletekben tárgyaltatik Éppen a bíráló — aki maga is többször hangsú-lyozta a hosszmetszeti és a keresztmetszeti szempontok érvényesítésének egyenlő szükségszerűségét — el kell, hogy ismerje a szerző törekvésének igazi értékét, de a szerkezeti egység és a könnyű áttekinthetőség biztosítására tanácsosabbnak ítéli csak az egyik — és pedig a gyermeklélektanban a (maga a szerző által legszebben megvilágított) fejlődéstani szempontnak nemcsak következetes, de egyúttal teljes ve-zető értékkel való előtérbe állítását, hogy azután a keresztmetszeti kor-képek külön fejezetei csak más szempontból, de nem lényeges új adatokkal és elemzésekkel tár-gyaló rövidebb kiegészítő rajzot adjanak. (A 6 éves korról adott rajz e felfogást job-ban kielégíti.) Némely kisebb jelentőségű szerkezeti egyenetlenségek egyéb források-ból is. fakadhatnak, mind e kisebb jelentőségű egyenetlenkedéseket azonban a mű-nek egy későbbi kiadása vagy átdolgozása természetesen könnyen ki fogja tudni kü-szöbölni. 3. Végső ítéletünk: e munkát igen nagy és igaz örömmel kell üdvözölnünk. Benne magyar lélektani irodalmunk — úgyis mint egy lehető helyesebb magyar pe-dagógiai rendezés számára is a maga problémáiban biztos alapvető útmutatásokat nyújtó munkával — olyan összefoglaló művel gyarapodott, amelyre a legjelesebb külföldi művekkel szemben is büszkén hivatkozhatunk. Tartalmi gazdagságán és új-szerűségén, általános tudományos értékén kívül a magunk szerényebb irodalmában példaadó bátor tett értékével is bír ez a munka: példa arra, hogy tudományos mun-kában csak a'felmewilö problémák benső igazságainak komoly és tisztaelvű kere-sése lehet feladatunk, a szokványos tudományos munkákban gyakori (felfogásbeli, személyi és egyéb jellegű) egyoldalúságok és esetleges egyéb emberi kicsinyességek morális értékű legyőzésével. A „magasabbrendű" személyiségre irányuló fejlesztő ne-velői folyamat igazi sikerét a valóban magasabbrendű szellemet tükröző nevelök biztosítják. Ilyen nevelő — és más nevelők számára biztos útmutatásokat adni képes— szellem VJrkonyi Hildebrand, aki ezzel a munkájával — engedtessék meg ez az élő emberrel szemben nem könnyen leírt elismerés — a nagy magyar nevelők tör-téneti sorába lépett. Boda István. A magasabbrendü értelmesség meghatározása és vizsgálatának mód-szere. írta dr.Baranyii Erzsébet. Kiadta a m. kir. Ferencz József-Tudományegyetem Barátainak Egyesülete. Szeged, 1938. Könyvismertetőnek vagy bírálónak könnyű feladat jut osztályrészéül, ha belső szerkezet, forma és jelentőség tekintetében egyaránt kiváló munka kerül a kezébe. Ilyen munka Baranyai legújabb könyve is, melyet szerzője szerényen tanulmánynak nevez. Szűkebb körből vett célkitűzésénél fogva lényegében véve csakugyan tanul-mány, de a feldolgozás szempontokban való gazdagsága, a szélesebb és erösebb alapozási munka, valamint a központi tételt magába ölelő tudományos környezetnek jelentősége miatt messze túllépi a kisebbigényű tanulmány kereteit. Célkitűzése kettős: elméleti és gyakorlati, Kísérlet^ mégpedig igen alapos és -470 sok tekintetben megoldást hozó kísérlet arra, hogy a magasabbrendú értelmesség mivoltát feltárja, éles határvonalat húzva közte és a közönséges értelmesség fogalmi kőre között. Indokoltan erélyes állásfoglalás azzal a tévedéssel szemben, amelybe Bínet követői, főként az amerikaiak estek, amikor Binetnek a gyenge tehetségű gyermekek vizsgálatára alkalmazott módszerével lényegbe vágó változtatás nélkül akarták mérni a magasabbrendű értelmességet, sőt talán a lángelmét is. Végre figye-lemreméltó és eredményekkel kecsegtető vizsgálati eljárás kezdeményezése a maga-sabbrendű értelmesség ismertetőjeleinek felderítésére. Szerző valóban tökéleteset nyújt a magasabbrendű értelmesség fogalmának mintaszerű elemzésében és meghatározásában. Stern két értelmességfajtájának, a reaktív és a spontán értelmességnek mintájára, vagy Dériaz empirikus és sziszte-matikus értelmességfajtáinak analógiájára megkülönbözteti a közönséges és a ma-gasabbrendű értelmességet. Míg azonban az előbbiek az ő 'típuspárjaikhoz nem fűznek értékelést, nem koordinálják és nern szubordinálják azokat, szerző a maga-sabbrendű értelmességet a közönséges fölé helyezi. A közönséges értelmesség terü-letén mutatkozó teljesítmény mértéke arányában érvényesülhet a mennyiségi szapo-rulat. Itt a teljesítmény reproduktív jellegű. A niagasabbrendű értelmesség teljesítr ménye azonban par excellence újat alkotás, mikor csak minőségi árnyalatok juthat-nak szóhoz. A közönséges értelmesség vonalán van a mennyiségi skála (a gyenge tehetség többféle fokozatától felfelé a normális értelmességen át az eszességig.) A magasabbrendű értelmesség területén „az értékelésnek nincs mennyiségi alapja; az egyikféle értelmesség nem több a másiknál, hanem magasabbrendű, tehát a minő-sége különb." Igen értékes az a finom distinkció, amellyel a kétféle értelmesség funkcióját jellemzi: a közönséges értelmesség működése inkább a gondolat stabili-zálásában, a magasabbrendűé inkább a gondolat mobilizálásában áll. „Az első fel-fedezi, a második teremti a struktúrákat, vagy's teremti azokat a szempontokat, amik által struktúrák keletkeznek. - A mai lélektani kutatás minden alkalmas eredményét számbavéve, elemezve-és mérlegelve biztos kézzel vezet a magasabbrendű értelmesség lényeges jegyeinek felismeréhez és végül meghatározásához: „A magasabbrendű értelmesség nem az az egynemű, affektív színezetű, egyéni sajátosságokat hordozó szellemi erő, mely objektív gondolati tartalomhoz - illeszkedve, új és átfogó gondolati struktúrákat al-kot." Érdekes volna ezt a meghatározást azokkal a fejtegetésekkel egybevetni, me-lyek a magyar értelmiségvizsgálatok szervezőit vizsgálataik elméleti alátámasztásá-ban irányították. Gondolunk itt Ranschburg, Cser János és Boda István vizsgálataira Szerzőnk munkásságának kiváló értéke ekként különösképen igazolást nyerhetne bár így is kétségtelen, hogy könyvében, éppen ezekben az elméleti fejtegetésekben a magasabbrendű értelmesség eddig nagyon hézagosan kielemzett struktúrájához alapvető adatokat szolgáltat. Elméleti állásfoglalásának ezekután természetes következménye, hogy szembe-fordul azzal a felfogással, amely a közönséges értelmesség vizsgálatára alkalmasak-nak bizonyult módszereket a magasabbrendű értelmesség vizsgálatára törekszik ki-terjeszteni. Igen élvezetes, világos, rendszeres előadásban (lélektani tanulmányokban és dolgozatokban ma dicséretreméltó érdem!) tárja elénk Binet próbasorozatának eredeti célkitűzéseit és azokat az eltéréseket, amelyek végül a próbák teljes elgépe-sitéséhez vezettek. Binet eredeti próbasorozatát a szubnormalitás megállapítására állí-totta össze; a próbák mögött feltételezett pszichológiai síkban a szellemi képességek sorozata, a közönséges értelmesség fokozati skálája állott a gyengetehetségűektől a -471 normalitásig. Rendszerének alapja a mérlékgondolat volt, amivel vizsgálatainak exaktságát akarta biztosítani. Bár ő maga, különösen későbbi dolgozataiban, a mi-nőségi szempontokat állandóan kiemelte, sőt1 az értelmesség velejárójának a kezde-ményezést és az alkotást jelölte meg, kövelői, rendszerének továbbfejlesztői mégis csak a mennyiségi szempontokat domborították ki és próbasorozatát — módosítá-sokkal ugyan — a normalitáson túl a szupernormalitás területére, a zseni értelmes-ség! „fokáig" terjesztették ki. (Stern, Termán, Thorndike.) ; A magasabbrendű értelmesség vizsgálatára azonban [egy másfajta értelmes-ségnek, a közönséges értelmességnek vizsgálati módszerei azonos elvek mellett, változtatás nélkül, nem alkalmazhatók. Ezért szerzőnk kísérletet tesz arra, hogy alkalmas vizsgálati módszert keressen. A magassabbrendü értelmesség mivoltából vezeti le a módszert illető követelményeket. A Binet-féle vagy az abból kifejlesztett más próbasorozatokat (pld. a Terman-félét, melyet a szegedi pedagógiai-léléktani intézet egyébként a közönséges értelmiségvizsgálatoknál használ) elveti, mert „a gondolkozás struktúráit előre meghatározzák, szabad alkotásra módot nem adnak és nem a gondolkozás folyamatáról adnak képet." Minthogy a magasabbrendű ér-telmesség valamilyen objektív gondolati tartalomhoz illeszkedve jön működésbe, a vizsgálandó személy elé a próbának egy továbbfűzésre alkalmas, többirányú tenden-ciát tartalmazó, indító gondolatot kell adnia. Nem szabad ennek az indító gondo-latnak sajátos ismeretekhez kapcsolódnia, mert „ilyen esetben a magasabbrendű értelmesség megnyilatkozása egészen a kutatáshoz volna kötve." Az indító gondolat formájául nem tartja megfelelőnek a 'szokásos kérdésformát, mert a gondolkozást határozottan egy irányba tereli. Alkalmas alakok az alternativ-alak vagy az, amely „valamiféle tolmácsolást, magyarázatot kíván." Végigtekint az eddig alkalmazott tesztalakokon (a legújabbakon, mint pl. az amerikai National Intelligence Tests, az angol Cattellé, Hamleyé, a német Burgardé, Huthé, $chiffé, a francia Dériazé, Mei-lié, a Magyar Cseré, Bodáé stb.), míg a német Wohlfahrt módszerénél állapodik meg, mert a „minőségi szempontok tökéletes érvényesítése miatt a magasabbrendű értelmesség vizsgálatának követelményeit csaknem maradék nélkül oetölti." Tőle függetlenül, de azonos felfogásban konstruálja szerzőnk a maga módszerét. Az in-dítógondolatokfogalmazásánál figyelembe vette a vizsgálandó személy korát és négy csoportba sorolta azokat(8—10, 11—13, 14 — 16 és 17—18 évesek számára.) Az in-dító gondolatokat a gyermek elé adja és felszólítja őket, hogy szóljanak, hozzájuk. Egy ilyen indító gondolat pld. 17—18 éves ifjak számára: "Valamelyközleményben előfordult ez a kifejezés:—^elszigetelt eset. — Miről lehetett szó abban a közlemény-ben?" Kidolgozta végre az értékelés kritériumait. Azt kellett megállapítani, hogy a hozzászólásokban van-e olyan új gondolati struktúra, amely a megadott indító gon-dolat tartalmához illeszkedik. E végből az új struktúrák formatipusait állapította meg. Általában azt tapasztalta, hogy ha a hozzászólásból hiányzik a mozgás, a lendület, . úgy az alacsonyabbrendű értelmességre vall: pld. megmarad az indító gondolat konkrét adataiban, az alternativa egyik tágját kizárja, az indító gondolat által adott helyzetet vagy magatartást újra leírja, az adott problémát megszűkíti stb., Összeha-sonlította végre 100 megvizsgált személlyel felvett Binet—Terman-próbák eredmé-nyeit a magasabbrendű értelmességvizsgálat eredményeivel, és azt találta, hogy a közönséges értelmességvizsgálat eredményei a magasabbrendűéivel nincsenek kor-relációban, tehát két különféle értelmességről van szó. Ezzel elméleti úton nyert tételét igazoltnak látja. Okfejtése világos, meggyőző, egyértelmű. Vizsgálati módszere egyszerű és -472 nehézség nélkül alkalmazható annak a számára, aki elméleti meggondolásainak mé-lyébe látott. Nagyon kívánatos volna, ha eljárását szélesebb körre lehetne kiterjesz-teni é ; a mjgfigyelések számát növelve a formatipusok jegyzékét mind teljesebbé lehetné tenni. Nagy nyeresége volna ez a magyar kísérleti lélektannak, aminthogy Baranyai Erzsébet könyve értékes, nagy nyeresége a magyar tudományos irodalomnak. Pénzes Zoltán. Váradi József: Széchenyi éleslátása. A nemzetiségi kérdés. Studium, 1938. 43. o. Angyal D. és Szekfű Gy. lélekelemzö- Széchenyi-tanulmányai anatómiai mód-szerekkel és finomsággal állították elénk a politikus Széchenyi belső alkatát. Ezt a képet színezi tovább Váradi, bemutatva a „hazafias" Széchenyi elmélkedő és cse-lekvő étoszát.' A Naplókból és sugalmazó erejű könyvriböl úgy állítja elénk Szé-chenyi egyéniségét, mint az önmagára eszmélt magyarság első fáklyahordozóját. Szé-chenyi történetfilozófiai rendszerében a legfontosabb helyet a Jelen kialakítása és a Jövő megalapozása foglalta el. Bár maga egy feudális .társadalmi osztály fia és feu-dális kor neveltje volt, mégis aggódva ismerte fel ebben a gazdasági és társadalmi berendezkedésben — egy évszázaddal előre — a jövő kibontakozásának tehertételét. A nemzetiségi kérdést Széchenyi még más megvilágí'ásban látta, mint a tria-noni generáció.. Ö még a humánus gondolkozás magaslatáról nézi és mérlegeli ezt a problémát. A betelepült népcsoportok megbecsülésében, a velük való együttmun-kálkodásban és egységben látja a leghatásosabban magyarosító eljárást. Polhikai és közoktatási téren „a legnagyobb kímélettel" vezetendő be a magyar nyelv a nem-zetiségi területeken. A magánéletben azonban hagyjunk meg mindenkit „nyelvének, szokásainak és nemzeti sajátosságainak gyakorlásában". A nagy. francia szónoknak, Foynak szavai szerint: „aki ennél kevesebbet vagy ennél többet akar, az vagy a nemzetiség jogait felejtette el, vagy az emberiség igazát támadja meg. — Ennél mél-tányosabb és épen ezért eredményesebb tanítást a nacionalizmusról még senki nem hirdetett. Fel is ismerte Wesselényi és Bethlen Széchenyi álláspontjának egyedül biz-tosan ható, megnyerő és asszimiláló jelentőségét, úgyhogy a kormánytól Széchenyit . kérik Erdélybe küldendő királyi biztosnak a nemzetiségi mozgolódások lecsendesí-tésére. Sőt Saguna román érsek is Széchenyit kérte fel erre. Sajnos betegsége miatt nem tehetett eleget az óhajnak. Pedig Széchenyi a maga előrelátóan méltányos politikájával sok kisebbségi bo-nyodalomnak húzta volna ki a méregfogát. Vagy legalább is megszívlelendő útmu-tatást adott volna a mai nemzetkőzi és népszövetségi fórumoknak a kisebbségi kér-dés eredményes és megnyugtató megoldására. Ma, amikor minden iskolai munkánk célja az életközelség, Váradi írása Szé-chenyi politikái arculatáról kiváló anyagot ad ennek az elvnek a megvalósítására. A történettanárok előadásai soha nem akarnak a napi politika labirintusába tévelyedni, de viszont nem térhetnek ki annak a megállapítása elől sem, hogy a jövő. kibonta-kozási lehetősége legbiztosabban „a mi pusztába kiáltó prófétánk" eszmevilágában található meg. Visy József. Tóth András: Az erdélyi román kérdés a XVIÍI. században. Bp. 19:8. ' Studium kiadás. 98 o, A nemzetek sorsa mindig a belső és külső történeti tényezők sajátos konver-genciáját mutatja. Br. Eötvös József nagyhatású történetfilozófiai értekezésében leg-

Baranyai Erzsébet : A magasabbrendű értelmesség meghatározása és vizsgálatának módszere

http://acta.bibl.u-szeged.hu/53056/1/nev_szem_002_009_010_469-472.pdf

Baranyai Erzsébet : A magasabbrendű értelmesség meghatározása és vizsgálatának módszere

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

University of Szeged