Celebración de la fiesta de la bandera, de 1928, en la Plaza de Bolívar.La Ley 28 de 1925, artículo 1°, decretó la creación de la Fiesta Nacional de la Bandera, que debía celebrarse el 7 de agosto de cada año. En esta celebración todos los colegios de la ciudad debían realizar el juramento a la bandera

Morva, Péter

Repository of the Academy's Library

56Mûhelyvallomás: egyén és közösség aZeneakadémiánOktatói munkám közben folyton az villan elém, „ezzel már találkoztam, ez a helyzet nem új”. Hallgatóim őszinte vallomásai művészi holtpontjaikról a hogyan tovább ijesztő kérdésével szembesülve nem érnek váratlanul. Amit régebben csapásként vagycsalódásként éltem meg én is – bár csak, óriási szerencsémre, átmenetileg –, ma nagy segítségemre szolgál.Legutóbb az ELTE Pedagógiai Tanszékén doktoranduszoknak tartott szemináriumon barát-ságosan megtûrt kibicként prezentációkat hallgathattam. Üdítõ élmény volt a szakmám-tól távolabb esõ területen dolgozó tanárkollégák beszámolóit hallgatnom. Egyikük elénktárta, milyen gyakran esnek táncpedagógusok a növendék favorizálásának hibájába. A növen-dék technikai tudását tizenéves koruk elejére a húszévesek szintjére hozzák. A személyes ta-nári becsvágy hibáján és az irányelv-nélküliségen kívül a mûvészeti iskolák ebbõl eredõ fi-nanciális elõnyeit most nem taglalnám, nem a témához tartozik. Csupán röviden arra a növen-dékre vonatkozó hatásra utalnék most, amely talán segít feltárni, a probléma mennyire általá-nos, a mûvészetpedagógia különbözõ területein bukkan fel, és segíthet a keletkezõ károk el-hárításában. A téma ugyancsak felveti annak kérdését, hogy mennyire szabad megfelelnünka közízlés által ránk terhelt elvárásoknak, ha növendékünk reakcióiból arra következtetünk,az elért eredmény az õ mûvészi személyiségfejlõdésére ideiglenesen egyértelmû pozitív ha-tással van ugyan, de hosszú távon a koncepciótlanság miatti alapnélküliség károkat okoz.Ezek a kérdések persze szembetûnõen a „szukcesszív mûvészeti tevékenységekre” vonatkoz-nak (Újfalussy József professzor definíciója szerint), a képzõmûvészetekre tehát nem. Vagynem annyira. Külön kutatást érdemelne, vajon ezek a problémák ott milyen formában mutat-koznak. Egyetemi szinten az elvárásoknak megfelelés már súrolja a sportteljesítményeket. Akiélezett versenyhelyzet az évek során alap- és középfokra is „leexportálta” ezt a filozófiát. Akavarodás ott van, hogy az alapozás idején olyan aspektuskiemelések történnek az általánosanyag elsajátításakor, amelyek megtévesztõen hatnak mind a közönségre, mind arra, aki köz-vetít: a növendékre. Márpedig ennek az illúziónak bizonyos idõ eltelte után össze kell törnie.A felismerés pedig fájdalmas lehet. Nem egy tehetséget elvesztettünk így.Kisiskolás korom elején egy nagyszerû Tesla lemezjátszó lett egy karácsony alkalmávalmûszaki értelmiségi családom új tagja. Vele orgonalemezek is érkeztek, amik értelemszerûenremekül megadták az ünnep alaphangulatát. Nekem viszont mást is jelentett kisiskolásként.Meghallgatásuk után olyan elemi erõvel tört rám a vágy, hogy azzal a hangszerrel, amely a fel-vételeken szól, találkozni akarok, sõt nemcsak találkozni, de uralni is, muzsikálni rajta, hogye világban laikus szüleim, valami jó sugallatra, felvették a kapcsolatot a helyi zeneiskolával.1984-et írtunk. Egy olyan szerencsés kort, amikor a kodályi, majd Lukin László-i, SzõnyiErzsébet-i zenepedagógiai hatás átitatta a közoktatást. A zenei általános iskolák csüngtek aszakpedagógusok tanácsain. (Mikor Lukin iskolám kórusát meghallgatta, ének-zene taná-runk hetekig készítette fel elõtte kis vásott csapatunkat nemcsak a mûvek minél kifogástala-nabb elsajátításával, hanem bizonyítani akarásunk felpiszkálásával. Aggodalmas volt. Na-gyon izgulhatott szegény.) A központilag elég jól szervezett rendszer miatt tehát szüleim ha-mar megtalálták azokat a szakembereket, akikre utána rábízhattak engem. Tanácsukra hall-gatva az iskola legjelesebb pedagógusához léphettem be. „Az orgonáláshoz tanuljon megrendesen zongorázni!” – hangzott az ítélet felettem. Zongoratanárnõm elsõ reakciója az volt,túl öreg vagyok már a zenei tanulmányok elkezdéséhez, de mégis próbát tett velem. A párpercesre tervezett látogatásból majd két óra lett. Ezzel el is dõlt minden.szemle2009-1-2.qxd  2009.01.06.  9:02  Page 5657SzemleFrissen született zongoristaként két év múlva már országos versenyen játszottam, is-mét két évre rá a Zeneakadémia elõkészítõ tagozatának kapui is megnyíltak elõttem. Rö-viden ennyi, önéletrajzi formában. Ami érdekes, az a színfalak mögötti félhomályban bú-jik el, a pedagógiában. Hogy történt mindez? Meglódultak az események.Közben élveztem a „különleges képességû gyerekek” státuszát, az iskolai tanulástérintõ sok kedvezményt. Az is igaz: az engem ért pozitív megkülönböztetés ellenérzése-ket váltott ki az általános iskolai osztályközösségben, és a csoport peremére kerültem. Ezigen gyakori és sokszor megismétlõdõ probléma. Véleményem szerint a sok magántanu-ló azért vállalja a magányos haladást a kötelezõen elõírt tananyagban, mert közösségi ki-rekesztettségüket sem õk, sem a pedagógusok nem tudják kezelni. Az individuális fog-lalkozás oka tehát nem feltétlenül a sok gyakorlási idõt biztosító szándék.Visszatérve: hogy esett mindaz a sikersorozat, ily rövid idõ alatt, ilyen idõs korban el-kezdett tanulmányok után? A kérdésre egy roppant muzikális zenepedagógus munkájábanlehet választ találni. Elképesztõ szuggesztivitással kommunikál növendékeivel. Szellemesés gazdag fantáziavilágának segítségével szeretteti meg velük a zenét és a zongorázást. Ha-mar sikerélményhez juttatja õket. Viszont van egy bökkenõ: a siker halmozása elvonja azidõt a mélyebben szántó, több alapozást igénylõ munkáktól. Éppen úgy, mint az említettdoktorandusz kolléga beszámolójában. Egyszerûbben szólva, a növendék nem tud megta-nulni tanulni. A memória valamiféle utánzást rögzít, nem a mû elsajátításának rögös útjánszerzett tapasztalatokat, amelyeket késõbb felidézhet és felhasználhat. Rövid távon pazartûzijáték, viszont a „tanári mankó” elmaradása után süket csönd következik.A folyamatban akkor történt törés, amikor a teljes munkakörnyezetem megváltozott,bekerültem a Zeneakadémia elõkészítõ tagozatára. Hamar kiderült, hogy segítség nélküla munka nem megy természetesen. Ezt tetézte az akkor még ridegnek érzett felnõttvilág,amely ott körbevett. Szakmailag mindent megkaptam, de nehéz dolog egyetemi keretekközött egy tizenhárom éves gyerek gondjait orvosolni. A frusztrációból eredõ stagnáláskörülbelül bõ egy évig tartott, amikor újabb fordulat következett be.A tagozaton számos, más hangszeren játszó diák vett körbe. Elmélettanárnõnk egyszercsak remek ötlettel rukkolt elõ: használjuk ki ezt a sokszínûséget és szervezzünk irányí-tásával egy olyan kamarakoncertet, amelyben mindenkinek fontos rész jut az együtt ze-nélésbõl a legkülönfélébb összetételû produkciók révén. Ez volt életem elsõ olyan élmé-nye, amikor úgy muzsikálhattam, hogy hasonló helyzetben lévõ kortársaimmal kezdhet-tem el igazi szakmai és emberi kapcsolatot kiépíteni, anélkül, hogy ezzel bárkinek is megkellett volna felelnem. A kamarakoncert lényege az együtt zenélés volt, nem vizsga, nemverseny, nem a tanári számonkérés. Csak az „öncélú” öröm. A pozitív visszacsatolás túl-súlyba került a hiányos alapok miatti csalódottsághoz képest, és új erõt adott a már meg-szerzett tudás elmélyítéséhez. Az így elért újabb sikerhullám újabb visszacsatolást ho-zott, és így tovább. Ez egy egyértelmûen felfelé vezetõ spirált indított meg.A pedagógiai siker abban rejlett, hogy a szétszórtan mûködõ egyéniségeket érzékeny hoz-záállással tanárunk közös céllal összeszervezte és közösséget épített ki, amely akkor is mûkö-dõképes maradt, amikor már mindannyian egyetemista korba léptünk. Amikor az ötletet fel-vetette, véleményünket kérte: mit szólunk hozzá, vállaljuk-e? Ezzel megszüntette a minden-kori sztereotip kétoldaliságot diák és tanár közt, „felemelte” álláspontunk fontosságánakszintjét sajátjához. De persze nem csupán gesztusértékû cselekedet volt ez részérõl, hiszen akét oldal véleményét harmonizálta egymással. Várt ötleteket, egyéni felajánlásokat, ki milyenösszetételû kamarazenei formációban mutatkozna meg, milyen zenemûvel. (Ekkor játszottaméletemben elõször Bach-zongoraversenyt, mivel annyian voltunk, hogy kisebb kamarazene-kart is ki lehetett alakítani.) Emellett végig éreztük határozottságát, vezetõi szerepvállalását,nem engedve ezzel a széthúzásra képes kis alcsoportok személyeskedõ érdekütközésének.Felpiszkálta kíváncsiságunkat egy „bemutatkozó koncert” koncepciójával, ahova elképzelé-se szerint az egyetem tanári karából azokat hívnánk meg, akik fontos szerepet töltenek be az2009-1-2.qxd  2009.01.06.  9:02  Page 57Iskolakultúra  2009/1–258egyetem életében (vezetõket, professzorokat), így késõbbi tanulmányaink során a mienkbenis. Megerõsítette bennünk, az ügy komoly, érdemes érte dolgozni, valamint sikeres együttmû-ködés esetén hagyományteremtõ hatása lesz munkánknak, és az intézet falain kívül is megje-lenhetünk vele. Több sem kellett siker utáni vágyunknak, „ráugrottunk” a lehetõségre.Összegezve, a fiatal tehetségek személyiségét felszabadította azáltal, hogy tehermen-tesítette õket a tanári elvárás felfüggesztésével, illetve az elvárás kiindulási pontját be-lénk helyezve, a motivációt függetlenítette a mindenkori környezettõl (a hagyományte-remtés lehetõsége ezt sugallta). Elérte, hogy a különbözõ személyiségek közös, valójá-ban közösségszervezõ tulajdonságává vált a kezdeményezõkészség elõtérbe helyezése ésa feladatmegoldás igényességével kapcsolatos egészséges versenyszellem.Az elmélet tanárnõ lelkesedésébõl és az eddig kísérõ kamarázásaimból okulva tanárimunkám során számomra is fontos a közösség kiépítése, hogy kiindulási pontként szolgál-jon le nem írt, mégis egzakt etikai alapelvek követésére. Nem könnyû olyan tárgy esetében,mint a zongora, amely minden tekintetben individuális, azaz ritka az olyan alkalom, amikora közösség fizikailag is egy idõben egy helyenvan. De a hallgatók egymás közti folytonoskommunikációja ezt áthidalja. Mert mindenttudnak, mindenrõl véleményük van és eztszenvedélyesen akarják egymással megoszta-ni. Szerepem csupán az irányadásra korláto-zódhat. Hagyni, hogy ezek a kapcsolatépítõenergiák egymást erõsítsék. Amikor egy ilyenközösség létrejön, mûködésének alapját a köl-csönös bizalom adja. Ezt olyan elvonatkozta-tott erkölcsi szabályozók kontrollálják, ame-lyek tisztázására szinte nem is kell szót veszte-getni, a kis közösség önmaga határozta megmaga számára. A linkséget, inkorrektséget sa-ját soraik között sem tûrik. De választott elve-iket joggal számon kérik oktatóikon is. Az abizonyos Karácsony Sándor-i „áramkör” mû-ködésbe léptethetõ. Csak be kell kapcsolni.Ez makroméretben ma így mûködik azegyetemen: a Zeneakadémia kórusa az utób-bi idõben méltán egyre népszerûbb és sikere-sebb Erdei Péter karnagy vezetése alatt.Több külföldi meghívásnak is eleget tettek és tesznek. A megfelelõ szakmai irányításmellett sikereiket annak a most egyre inkább magvasodó alapelgondolásnak köszönhe-tik, amely a Zeneakadémia új arcát adja: egy új egyetemi hallgatóközösség felépítése,amit jelen esetben a kórustagok közös célért történõ munkája remekül prezentál. Ez ma-gával hozza a többség azonnali fegyelmezett összefogását, a próbákon gyakorlatilagpisszenés nélkül figyel árgus szemmel közel 120 hallgató minden alkalommal. Néhánykolléga más tanszékeken ugyancsak azonosult ezzel a pedagógiai iránnyal, közösen szer-veznek bemutatókat, hallgatóik együtt, egy produkcióban szerepelnek. Önértékelésiproblémákkal, elbizonytalanodással szembesülõ hallgatóimnak pedig orgonista életemalapján azt tudom tanácsolni, fedezzék fel õk is a zene magát éltetõ erejét.Morva PéterLiszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem, Zongora TanszékA megfelelő szakmai irányításmellett sikereiket annak a mostegyre inkább magvasodó alapel-gondolásnak köszönhetik,amely a Zeneakadémia új arcátadja: egy új egyetemi hallgató-közösség felépítése, amit jelenesetben a kórustagok közös cé-lért történő munkája remekülprezentál. Ez magával hozza atöbbség azonnali fegyelmezettösszefogását, a próbákon gya-korlatilag pisszenés nélkül figyelárgus szemmel közel 120 hallga-tó minden alkalommal.2009-1-2.qxd  2009.01.06.  9:02  Page 58

Műhelyvallomás: egyén és közösség a

Zeneakadémián

Cuéllar Jiménez, Gumersindo, 1891-1958

Banco de la República - actividad cultural

Fiesta de la Bandera. Foto 4

Fiesta de la Bandera. Foto 5

Fiesta de la Bandera. Foto 3

El Arzobispo de Bogotá, Ismael Perdomo Borrero, y algunos ministros en la fiesta de la bandera de 1928, en la Plaza de Bolívar.La Ley 28 de 1925, artículo 1°, decretó la creación de la Fiesta Nacional de la Bandera, que debía celebrarse el 7 de agosto de cada año. En esta celebración todos los colegios de la ciudad debían realizar el juramento a la bandera

Műhelyvallomás: egyén és közösség a Zeneakadémián

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library

Banco de la República - actividad cultural

Banco de la República - actividad cultural

Banco de la República - actividad cultural

Banco de la República - actividad cultural

Banco de la República - actividad cultural