Balogh, Tibor

Hungarian

Balogh Tibor

University of Szeged

elemzésével rögzíthetik és begyakorolhatják. A 4. fejezet (Ötletek a későbbi gyakorla-tokhoz) ilyen, a szerző által kognitív előfázisnak nevezett szakaszban alkalmazható fela-datokat tartalmaz, melyeknek célja a szövegstruktúra komplex voltának felismerése, a tematikai és grammatikai koherencia biztosítása a szövegfunkció szem előtt tartásával, ezenkívül olyan nyelvi eszközök elsajátítása, amelyek a komplexitás megvalósítását szolgálják. A szerző a kognitív előfázisban hangsúlyt helyez a helyes pozíciómegjelölé-sekre (Positionsmarkierung), a témakifejtés alapformáira, a bekezdések meghatározásá-ra, a visszautaló és előreutaló névelőkre, a névmásítási láncokra (Pronominalisierungs-ketté), rematikus és tematikus névmásokra (rhematische und thematische Pronomina), melyek az úgynevezett referencianévmások (Referenz-Pronomina), az igeidőkre és ige-módokra. A feladatokat követően a szerző megoldási javaslatokat is kínál. Összefoglalóan azt lehet elmondani erről az aktuális műről, hogy nemcsak a szak-irodalmat bővítette szövegnyelvészeti és módszertani szempontból, hanem a felsőokta-tásban a német szakos hallgatók írásbeli kifejezőkészségének fejlesztését betöltő, prakti-kus könyv hasznos szerepét is átveszi, hisz sok gyakorlatot tartalmaz. A terjedelmes szakirodalmat feldolgozó munka logikusan és szisztematikusan felépítve mutatja be az empirikus eredményeket, amelyeket az újszerűnek számító instrumentárium alapján nyert, remélve, hogy ezáltal másokat is további kutatásra és a szerző által is említett jövőbeli változtatásra buzdít. Scháffer Judit Eugen, Drewermann: A lényeg láthatatlan A kis herceg mélylélektani elemzése Európa - Ré, Budapest, 1998. 207 p. DREWERMANN A kis herceg mélylélektani elemzését azzal a dilemmával indítja: nem jobb-e a képeket eredeti, egyszerű jelentésükben (s tegyük hozzá: kontextusukban) meghagyni. Művét elolvasva azt a szimplifikálónak tűnő választ kockáztatom meg: lényegileg igen. Bizonyítékként az alábbiakat terjesztem elő. A szerző szerint nem pszichologizáló-elemezgető hajlamunkat kell megnyilváníta-nunk, hanem az egzisztenciális igazolás igényét célszerű realizálnunk valamely mű feltá-rása, kibontása során. Eme eljárásnak azonban furcsa fundamentumát adja akkor, amidőn megkockáztatja: talán mindössze két művet vél majd az utókor sokatmondónak, releváns-nak századunkból. Kafka Kastélyéi és Exupéry A kis hercegét. Úgy találom, ez a véleke-dés még talánként is felettébb merész. Leegyszerűsítő világképét azzal a kijelentésével is manifesztálja D R E W E R M A N N , amely szerint „valahányszor a költők valami igazán lényegeset akarnak elmondani, vallá-si képekből merítenek". ( 1 7 . ) Berzenkedem az idézett attitűddel szemben. Ha D R E W E R -M A N N a vallás helyett valaminő transzcendentálist, az emberben immanensen élő transz-cendencia iránti igényt említett volna, elfogadnám. A vallási kép azonban nekem túlságo-365 san szűk: azt tartom ugyanis, hogy a vallás - itt - ortodox, teológiai irányba lendítheti képzeletünket, s ezáltal jóval nagyobb megkötést sugall a kívánatosnál. Persze az is igaz: a jelzett megfogalmazás folytatása találó ffappírozás. Arra gondolok, hogy nála a gyermek (s e helyt megint bővíteném - nem pusztán vallási aspek-tusból nézve) hisz a világ végső okának jóságában. Csakugyan, a gyermeki teologizálás a jóra, mint az egyik kardinális értékre bazíroz, a jó és a rossz közötti erkölcsi különbséget, ha nem is érvényteleníti, de relativizálja. Sajátos tapasztalatai alapján individualizálja, sűrűn, olykor a külső szemlélő által megítélve következetlenül konkretizálja. Visszatérve a valláshoz: megalapozatlannak vélem D R E W E R M A N N azon feltételezé-sét, amely szerint a kereszténység szellemi és szimbolikus háttere nélkül elképzelhetet-len, mert meg sem születhetett volna, A kis herceg. S hogy a kis herceg a „meggyilkolt Mozart" lenne, számomra az idézett Exupéry-részlet (Az ember földje című írásról van szó) tükrében sem tűnik validizáltnak. Amennyire tamáskodva olvastam eddig A lényeg láthatatlant, annyira megkapónak bizonyult számomra a folytatás: a magányos, öreg királlyal való találkozás, s az erre kö-vetkező stációk leírása. Sok szép kibontás lelhető ezen elemzésekben. A példa kedvéért: a természeti népek és a kis herceg felnőttekről alkotott benyomásai valóban bírnak analó-giákkal; a pénz megítélése során a gyermeki gondolkodásnak a konkrétból az absztrakt felé tendálása csillan ki; a lámpagyújtogató egy belsővé tett külső parancs abszurd műkö-dését prezentálja. Ám hogy a lámpagyújtogató reális kritikája az ég madarainak az aposztrofálása lenne, efelől nem vagyok bizonyos. Termékeny, mert asszociációkat megerősítő módon kiváltó a művészek és interpre-tátoraik más-más sorsáról produkált eszmefuttatás. Éppúgy, mint a halál kígyójának az értelmezése. De nem kevésbé meggyőző a határterületnek, a kül- és belvilágnak, a felszínnek és mélynek, a reális világnak és a túlvilágnak a poentírozása. Akceptálható (legalábbis bizo-nyos fokig) az a párhuzam, amely szerint a gyermekekhez hasonlóan a természet ritmusa sem ismeri valójában a halált. Fontos az archetípus fogalmának az explikálása ( J U N G itt lép elibénk legkifejezettebben). A klasszikus pszichoanalitikusok egy része által kultivált fedőemlék, Exupéry lefedett, beburkolt gyermekkora is hitelesnek tűnő utalásokban jele-nik meg előttünk. Imponáló számomra a következő megállapítás: „Aligha lehet a kis herceg alakját csak úgy egyszerűen azonosítani az író gyermekkori énjével, az azonban nemigen vitatható, hogy mindabban, amit a kis herceg a bolygóról mesél, megjelennek Exupéry gyermekkorának lélektanilag fontos benyomásai, mindenekelőtt anyjával kap-csolatos emlékei." (90.) Igen, azt hiszem eddig, s nem tovább mehet el egy korrekt, meg-feleltetések feltárását szándékoló kísérlet. Exupéry anyjával való kapcsolata talán nem olyan centrális kérdés A kis herceg megértése szempontjából, s részletező analízise nekem ellentmondásosnak tetszett. Telje-sen normális személyiségfejlődési menetben is konfliktuózus lehet a gyermeknek az anyjához fixálódó kapaszkodási vágya, s az ezt megszüntető leválási tendencia. Akkor azonban, ha valamely trauma eredményeként regresszió lép fel, a személyiség kapcsola-tai extrém módon komplikáltakká válhatnak. Lehet, hogy Exupéry esetében is ez történt -mindennek bizonyítása azonban nem eléggé árnyalt, s nem megnyugtató érzésem szerint. Ellentmondásos D R E W E R M A N N ama kijelentése: „mindazt, amit eddig a kis hercegnek a 366 rózsával való kapcsolatáról megállapítottunk, szinte kizárólag magából a műből vezettük le" (106) - én nem ezt konstatáltam, kérdés persze, hogy mit értünk a szinte kizárólagon. A túlzásba vitt anyakötődés (majdhogynem anyakomplexus) dokumentálása kellő argumentumegyüttesben manifesztálódik (ebből leginkább a katona korából anyjának adresszált levelek „rínak ki": tudhatjuk ugyanis, hogy ez azon életkori és professzionális szituáció, amely tipikusan - mindenféle patológiás vonást nélkülözve - válthatja ki az anyai közelségbe való visszakívánkozást). . Sokfele ágaztatható D R E W E R M A N N 1 1 4 . oldalon lelhető komparatisztikus megjegy-zése: „A pszichoanalízis (akárcsak a marxizmus társadalomkritikája) még ma is hajlamos rá, hogy bizonyos lelki komplexusok (illetve meghatározott társadalmi és gazdasági konfliktusok) epifenoménjaként vagy visszahatásaként értelmezze a szellemi beállítottsá-got". A diagnózis - lényegi kérdésről lévén szó - annyiban pontosítandó, hogy a pszicho-analízis vonatkozásában a képlet a freudizmusra, s a freudizmust klasszicizálókra érvé-nyes, s e szempontból csakugyan, Freud és Marx szinte „egyre megy ki": tudniillik az ok—okozati összefüggés univerzalitását, kikerülhetetlenségét deklarálják egybehangzóan, a racionalizálást piedesztálra állítva. Az említett ok-okozati kapcsolatnál maradva: nem látom be, miért tévesztené össze Exupéry az okot az okozattal ( D R E W E R M A N N ugyanis ezzel vádolja, kifejezésre juttatva azt, hogy a rózsa értéke és a rózsáért hozott áldozat, valamint a szeretet miként konvergál, ez a levezetése viszont, úgy vélem, egészen egy-szerűen nem éri meg a kifejtésre ráfordított időt, mivel - vulgárisan szólva - egyszerűen értelmetlen). Az eddig előadottak ambivalens benyomásaimat kívánták demonstrálni - szándéka-im szerint. „A lényeg láthatatlan" túlteoretizált, abban az értelemben tudniillik, hogy erősza-koltan túldimenzionált elméletieskedés jellemzi; amikor a szerző elemez, konkrét textu-sokat analizál, akkor általában meggyőző. Amint átfogóbb konceptualizálásra szánja magát, megalapozatlannak, esetlegesnek, olykor pedig egyértelműen a tagadást, elutasí-tást kiváltónak tűntek számomra erőfeszítései. Nem tisztázta például azt, hogy milyen ér-telemben említi az archetípus fogalmát (önmagában vettnek tekinti-e, netalán szemléle-tesnek, esetleg archetipikus képnek, és így tovább). Épp ezért artefaktuális, megtévesztő számomra a vaskos jegyzetrész: átlapozva im-ponáló, visszakeresve, végiggondolva viszont elsősorban arra alkalmas, hogy leleplezze szerzője elfogultságait. Azt a szellemi kalandot, amelyre Exupéry A kis hercege, invitál, D R E W E R M A N N kalauzolásával nem nyerhetjük el. Mindazonáltal egy olvasat az övé - autentikusságának, impresszionáltságának a hiánya miatt bizonnyal nem fog mindenkit csábítani, de tudomá-sul lehet venni, töprengésre, meditálásra motiválhat. Ez pedig önmagában is érdem! Balogh Tibor 367 

Eugen, Drewermann: A lényeg láthatatlan : A kis herceg mélylélektani elemzése

http://acta.bibl.u-szeged.hu/35419/1/szemiotikai_012_365-367.pdf

Eugen, Drewermann: A lényeg láthatatlan : A kis herceg mélylélektani elemzése

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

University of Szeged