Balogh Tibor

Piaget Jean

Hungarian

University of Szeged

DR. BALOGH TIBOR egyetemi tanár SZTE JGYTF Kar Szeged Jean Piaget: Szociológiai tanulmányok - A SZOCIOLÓGUS PIAGET -Jean Piaget mint a gyermeklélektan eminens művelője vált világszerte ismertté. Ez le-szűkítő besorolás, hiszen ha igaz is, hogy e terrénumon produkálta a legtöbbet, az is tény, hogy emellett - többek között - az ismeretelmélet szakértője, tudományszervező kutató is volt. [Olyan ez a működésbeli interferencia, mint a módszerek - mármint a Piaget-ra jellemző mód-szerek - kavalkádja. Ahogyan azt a „Piaget szinkretizmusa" című kötetemben próbáltam érzé-keltetni (Bába Kiadó: Szeged, 2005) az általa kultivált módszerek a konstruktivizmus, a kognitivizmus, a genetikus episztemologizmus és az equilibrizmus mezőjében egyaránt helyt kérnek.] Most az Osiris Kiadó jóvoltából a szociológus Piaget léphet elénk. A „Szociológiai ta-nulmányok" sajátos összefoglalás: három korábbi, önálló kötet egyes cikkeit, fejezeteit - ame-lyek az 1941 és 1950 közötti időszakból származnak - adja közre Piaget. Előszavában (1977-ből való) utal arra, hogy a 3. kiadást függelékkel bővítette - ez a verzió olvasható most magyar nyelven. Végül is 4, valamint 5, függelékként mellékelt tanulmány lelhető fel. Visszatérve az előszóra: a szerző figyelmezteti magát arra, hogy illenék újragondolnia -Lévi Strauss nyomán - a Lévy Bruhlrő! szóló textust, ám ennek híján is elégedett azzal, amit annakidején papírra vetett. Kitér a fenomenológiának a számára fontos hozadékára: nem fo-gadja el a megélt élmény preferálását a valóság strukturálása helyett, s felrója Husserl követői-nek ama kalandot, melynek során a kísérleti pszichológiát a normativitásba kényszerítették, s ezáltal a fenomenológiai intuícióban összemosták a tényt a normával; Merleau-Ponty, Sartre odáig jutott, hogy diszkreditálta a tudományos - értsük ezen a kísérleti - pszichológiát. A szociológusoknak már csak azért is a genetikus megközelítést kell választaniuk, mivel új generációk kinevelésére, azok integrálására kell törekedniük, egyként figyelmezve a társada-lomtudományok releváns eredményeire, s a genetikus (kísérleti) pszichológiára. A szociológi-ában a dialektikus kutatást célszerű előnyben részesíteni azért, mivel egyrészt az oksági ma-gyarázatokban egyensúlyozó rendszerek önszabályozó természetét kell feltételezni, az egyen-súly szintézise újból és újból történő megszerveződésének a folyamata sodrában, másrészt respektálnunk muszáj Marx kiemelését: alapvető szerepe van a szubjektum objektumon vég-zett munkájának (itt a visszatükrözés problémáját is érinti Piaget, s e teória modernizált értel-mezését sem mellőzi - azt tudniillik, hogy a tükörkép nem feltétlenül adekvát a tükrözettel!). Piaget szerint a biológia - pszichológia - szociológia széria nem szükségszerűen krono-logikus fejlődési szekvencia, hiszen az ember nem három, hierarchizált alkotóelemből álló konglomerátum, hanem e három „halmaz" szintetikus szövedéke. (Persze az igaz - ismeri el - , hogy a pszichológia én-jét a szociológia mi-je váltja fel.) A Gestalt, az emergentizmus totali-tás-képét kiválóan előlegzi meg Durkheim, aki egyébként egyik vezéralakja e kötet Piaget-jának akkor, amidőn tagadja, hogy a társadalom mint egész visszavezethető részeinek, az indi-viduumoknak az összességére. Mint ahogyan nyilvánvalóan az egyéni reprezentációk sem involválják a kollektíveket. A közösét keresve persze észre kell vennünk, hogy a pszichológiá-83 ban és a szociológiában a struktúrák három fő csoportját azonosíthatjuk: a ritmust, a szabályo-zást és a csoportosulatot. Az egyensúlyt általában szinte metafizikusán felfuttató Piaget itt néha elasztikusan fo-galmaz; azt íija pl.: „mivel a társadalmi fejlődés során az egyensúly nem áll újból és újból vissza, a struktúrák egymásutánja nem tűnik szükségszerűnek, kivéve azt az egy területet, ahol lehetséges irányított fejlődés, vagyis a racionális normák területét." (Vő.: 51. o.) Az egyensúlyt a ritmussal konfrontáltatva az egyes generációk feladatát az átadás (örökítés) és az újrakezdés equilibrizált folyamatában látja, melynek harmóniája sérülhet, ezzel akár a hagyományokat, vagy akár a kritikai hajlamot diszkreditálva. Visszatérve az egyes generációkhoz: közülük bármely aktuális úgy is definiálható, mint a tekintély - kölcsönösség, kényszer - önkéntes együttműködés, az egyoldalú - illetve az egyetemesebb tisztelet átfordulásai. S annak a para-dox kérdésnek a szakaszonként megkövetelhető megválaszolását, ha tetszik, újradefiniálását sürgeti: gondolkodásunk engedelmesség eredménye-e, avagy engedelmességünk a gondolko-dás folyománya? A kötelesség erkölcse az egyoldalú tisztelet révén, a kölcsönösség etikuma pedig a kétoldalú tisztelet által épülhet ki. Újra Durkheim: a vallásos gondolkodás, valamint a racionális - tudományos szituálása a szerző szerint annak belátását óhajtja, hogy a racionalitás, a logika szabályai megjelenéséhez a közösségben végzett munka kívántatik elsőbben, s csak ezt követően manifesztálódnak egyedi cselekvésben. Ez a sorrendiség azáltal igazolja az elme társadalmi-társas fogantatását, hogy a gyakorlati cselekvések, gondolati műveletek relációjában elengedhetetlen az együttműködés, a kooperáció. Piaget dicséri Marx alap-felépítmény (előbbi cselekvések, műveletek összessége, a munka univerzuma, utóbbi a szimbolikus és a tudatos között oszcillál) elrendezését. Marx karizmatikus követőjeként kerül említésre Lukács György. Kitünteti az osztálytudat és a tár-gyiasítás fogalmait vegzáló magyar teoretikust, akinek munkásságából kiemeli az irodalmi szimbólumokról szóló analíziseket. (Az olykor vulgarizálástól sem mentes piaget-i Lukács-kép - amely tiszteletet érdemlő - egyik értékes kuriózuma mintha a lukácsi 1., 1'., 2. jelzőrendszert sugallná. Arra a fejtegetésre gondolok, amelynek értelmében a regényíró és a pszichológus nézetei mások - előbbi saját autonómiáját jeleníti meg, utóbbi magát az általa vizsgált tárgyat reflektálja, míg a metafizika mint apológia egzisztál igazából. Érdemes lenne ezt a paradigmát figyelmes vizsgálódás tárgyává tenni.) Egyetlen vetületét kívánom még érzékeltetni eme Piaget-kötetnek. A szerző gyermeklé-lektanász volta itt sem sikkad el. Egyrészt a tőle megszokott felfogást konstatálhatjuk: a 2. és a 7. életév közötti gyermek énközpontú személyiségkapcsolattal jellemezhető, szavait gyakorta magának szánja, ha másokkal együtt játszik is, ezt összehangolás nélkül teszi. Másrészt olykor még robosztusabb megfogalmazásokra bukkanhatunk. Eszerint az egyén születésénél fogva nem társas lény, nem bír performanciával, nincsenek társas ösztönei. Többek között azt íija erről Piaget: „Születéskor a társadalom semmin nem változtat, az újszülött viselkedési struktú-rái akkor is ugyanolyanok maradnának, ha egy robot szoptatná, később azonban e struktúrák a környezettel való kapcsolat hatására egyre jobban átalakulnak." (Vö.: 349. o.) Nagy, de -véleményem szerint - nem kellően argumentált szavak ezek. Éppen a modern nyelv(pszichológia)i kutatások is felfigyeltetnek bennünket arra, hogy egy néhány napos (!) újszülött mennyire képes disztingválni anya- és idegennyelv között, elég talán csak Chomsky ideillő újabb megnyilvánulásaira hagyatkoznom. Az extrémen korai életidőszak vázlatolása után Piaget árnyaltabban magyaráz. Amidőn az énközpontúról leválasztja a társas nyelvhasználatot, feltáija, hogy a monológok a munka 84 által miként szorulnak háttérbe, akkor elismeri ugyan azt, hogy Vigotszkij és Lurija joggal látja a gyermek énközpontú beszédét úgy, mint a felnőtt belső nyelvhasználatának a kezdeményét. Ám tamáskodik - beismeri: az énközpontú megnyilatkozások általa mért aránya nem bizonyult az előzetesen elvárt mértékig megbízható értéknek, ez az önkritika azonban mérséklődik akkor, amidőn felrója Vigotszkijéknak azt, ami náluk - úgy gondolja - nincs megmagyarázva, indo-kolva, nevezetesen a társas összehangolás kezdeti hiányának kérdését... (Más, ám igen lénye-ges probléma számomra, hogy valóban a munka terminus adekvát-e annak a tevékenységfor-mának a megnevezésére, amely a gyermeki monológokat eliminálja.) Ha már a társas ösztönt szóba hoztam, nem állhatom meg, hogy ennek a problémának az apropóján is ne kíséreljem kiemelni Piaget sokoldalúságát, hallatlanul átfogó tájékozottságát; impresszionáló módon veti fel - többek között - a freudi felettes én fogalmának két előzmé-nyeként Baldwin és Bover munkásságát (vö.: 358. skk.). Karakterisztikus teoretizálás, élményszerű mikroelemzések - ez is a bemutatni szándé-kolt kötet világa. Ami ebből - legalábbis számomra - úgy-ahogy kilóg, az az engem olykor távolságtartásra késztető egyenleteknek, képleteknek, diagramoknak a lényegét talán el nem érő arzenálja (főként a 102. oldalon kezdődő két diszkusszióra gondolok). Elismerem: e ne-hezményezés abszolút elfogult lehet, s semmiképpen sem csökkenti a Piaget életművét megil-lető eminens minősítést. A kötetet utószavával ellátó Pléh Csaba a tőle megszokott elokvenciával orientál. Joggal emeli ki azt, hogy mennyire „sztár" szerepet kap Piaget-nál Durkheim, azt azonban megfonto-landónak vélem, hogy mennyire volt ihlető szerepe Lévy-Bruhl felfogásának. A korrekt fordí-tás Gervain Juditot dicséri. (Jean Piaget: „Szociológiai tanulmányok". Osiris Kiadó: Budapest, 2005. 397 oldal) DR. DOMONKOS JÁNOS ny. iskolaigazgató Budapest Robin Kerrod: A Föld állatai - AZ ÁLLATVILÁG ENCIKLOPÉDIÁJA -A Föld különböző területein sajátos állat- és növényfajok élnek Igényesen szórakoztató olvasmány. Sokak érdeklődésére számíthat ez a hasznos, az okta-tásban is alkalmazható könyv. Nem közismert mélységeket tár fel: érdekes és elgondolkoztató. A különböző témák szócikkei rövid, hangulatkeltő történettel kezdődnek, melyek a fejezet egy-két fontos mondanivalóját emelik ki. Az élőlények és környezetük kapcsolatának tudománya: az ökológia. Vizsgálja, hogy miért vannak különböző helyeken más és más növények és állatok. A könyv bevezet az ökoló-gia elveibe és fogalmaiba, melyek segítségével megkísérelhetjük megmagyarázni az élővilág jelenségeit. Az első rész bemutatja a különböző élőhelyek és életközösségek elhelyezkedését a 85 

Jean Piaget : Szociológiai tanulmányok : a szociológus Piaget : Osiris K., Budapest, 2005

http://acta.bibl.u-szeged.hu/28771/1/modszertani_046_002_083-085.pdf

Jean Piaget : Szociológiai tanulmányok : a szociológus Piaget : Osiris K., Budapest, 2005

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

University of Szeged