Péter, Mózes

Hungarian

Péter Mózes

University of Szeged

Péter Mózes AZ ORVOS-BETEG VISZONY PROBLÉMÁI.GYAKORLATUNKBAN Az etika, annak alkalmazott formája az orvosi etika elméleti tudományág. Megállapítá-sai, törvényszerűségei alapján - melyeket e tárgy oktatásával és egész egyetemi képzésünk útján igyekszünk leendő orvosaink sajátjává tenni - mégis gyakorlati magatartásformát ala-kítunk ki. Az elméletnek mindenképpen az az egyik feladata, hogy a gyakorlatot minél jobban megismerje, mert csak ezáltal tudja azt a másik feladatát teljesíteni, hogy a gyakorlatnak objektív, elvi iránymutatást adjon. Oktató tevékenységünk hitele és hatásfoka attól függ elsősorban, hogy azok az elvek és . megítélések, melyeket oktatunk, mennyire állnak közel az orvostanhallgatók által észlelt, a valóságban létező magatartáshoz. Nem fedésre, az elvek maradéktalan megvalósulására gondo-lok természetesen, csupán arra, hogy társadalmi viszonyaink, az egészségügy jelenlegi hely-zete messzemenően meghatározza, hogy a jövő orvosgenerációja milyen etikai megítélés alap-ján fog élni és tevékenységet kifejteni. Amennyiben az elvek túlságosan távol állnak a ta-pasztalt, valóságos viszonyoktól, akkor azok mindig csak elvek maradnak, s nem válnak tár-sadalmi magatartásformák meghatározó tényezőivé. Indokolt tehát megvizsgálni azt a kérdést, hogy szocialista társadalmi fejlődésünk mai stádiumában milyen mértékben realizálódnak az orvosi etika törvényszerűségei, milyen ténye-zők befolyásolják az egészségügyi ellátásban napjainkban létező etikai viszonyokat. Az orvos-beteg viszony talán legalapvetőbb tényezője a bizalom, erre kell alapoznunk a beteg gyógyítása során. A beteg ember az orvos kezébe teszi a sorsát - ezt az orvos meg is követeli tőle. Mivel pedig a beteg nem tudja megítélni, hogy az orvos mit csinál vele, a helyzet úgy szabályozódik, hogy cserébe az orvosnak felelősséget kell vállania. Ez első-sorban személyes viszony, melynek minősége e két félen múlik, de nem csupán rajtuk. Az or-vosetika, akár mint elmélet, akár mint normarendszer, elválaszthatatlan a társadalom gazda-sági és politikai helyzetétől, valamint az egészségügyre ható számtalan olyan más tényező-től, mint például az általános kultúra, az intézményrendszer, a költségvetésben való része-sedés, az egészségügy szervezettsége, makro- és mikroeloszlás, az osztály- és rétegerkölcs stb. A beteg bizalmának kiválasztásában jelentős szerepet játszik az is, hogy az orvost mi-lyen körülmények között látja dolgozni. Már a kül'ső megjelenés is befolyásolja a bizalom kialakulását - s gondoljunk itt a jelenlegi általános munkaruha-ellátás színvonalára példá-ul - valamint az is, hogy.milyen eszköztárat lát a beteg az orvos kezében. Az utóbbi évti-zedekben a diagnosztika eszközeinek fejlődése óriási léptékű, szinte feledteti, vagy kiszo-rítja a-^két évtizede még elfogadott módszereket. -A televízió és más tömegkommunikációs esz-közök sietnek ezen új eljárások ismertetésével, de nem számolnak azzal a hatással, hogy a .301 következő naptól a bárhol bajával jelentkező beteg orvosától számonkéri ezen eszközök al-kalmazását. Ez is befolyásolja a bizalmat, annak kialakulását. A körülmények is. A fekvőbe-teg-gyógyintézetekben jelenleg észlelhető ápolás szintje is - amelyet_néha emberhiánnyal, szakemberhiánnyal küzdő ellátás határoz meg - hozzájárul a beteg-nyugalmához, bizalmához. Mondanivalóm lényege, hogy az orvos magatartása igen fontos, alapvető tényezője a beteg-or-vos kapcsolat kialakulásának, de semmiképpen sem egyedüli faktora, s hogy a körülményeknek, melyeket az orvos csak részben tud befolyásolni, szintén rendkívül jelentős szerepük van a gyógyítási effektus létrejöttében. Az általános szóhasználat az orvosok betegekhez viszonyuló etikus, illetve etikátlan magatartásáról beszél. Fogadjuk el ezeket a kifejezéseket az egyszerűség kedvéért. Vizsgáljuk meg, hogy van-e, lehet-e egyáltalán "etikus" orvosi magatartás napjaink-ban, jelenlegi viszonyaink között? Véleményem szerint nincsen, nem lehet. Csak többé vagy kevésbé etikus magatartású or-vosról beszélhetünk. A gyakorlati élet mindnyájunkat olyan helyzetekbe kényszerít bele, amelyekben szükségszerűen és bármely megoldást választva is vét az orvos nap mint nap a be-teg-orvos erkölcsös kapcsolata ellen. Engedjék meg, hogy ennek a megállapításnak a bizonyítására néhány gyakorlati példát megemlítsek: Egyetemünkön 1600 bentfekvő beteg és gyakorlatilag Debrecen város járóbetegei-nek ellátásában hasi ultrahangvizsgálat céljára egyetlen készülék áll rendelkezésre. A be-tegek 5 percenként váltják egymást. Az öltözőfülkében egyidejűleg 2-3 egymás számára telje-sen idegen embert meztelenítünk le. A leleteket a vizsgáltak betegségéről ugyancsak mind-nyájuk füle hallatára diktáljuk le. Ez a gyakorlat. ítéljék meg, hogyan vétünk kisebb er-kölcsi hibát, ha ilyen módon semmibe vesszük a titoktartás kötelezettségét,• a betegnek azt a jogát, hogy csak orvosa előtt meztelenítse le testét stb., vagy ha holnaptól kezdve csak fele annyi beteget vizsgálunk és így hónapokig váratjuk a rászorulókat a sokszor sürgős, nélkülözhetetlen vizsgálat kivitelezésére? Bármelyik megoldást választjuk, mindegyik er-kölcstelen bizonyos vonatkozásban. Az ilyen, részben anyagiakra visszavezethető helyzetek magyarázatára nagyon gyorsan találunk felmentő érveket. Talán túl gyorsan és könnyen felmentve ilyen módon magunkat, s a helyzet előidézéséért felelős társainkat, orvosokat, szervezőket stb. Van azonban olyan fajtája a betegekkel szemben elkövetett erkölcstelen viszonyulásnak, amelyet semmilyen anyagi ok nem magyaráz. Egyszerűen a hivatali bürokrácia, a szemlélet el-avultsága idézi ezeket elő. Engedjenek meg erre is egy példát magyarázatul. Polgár nagyközség Hajdú-Bihar megye északi határánál helyezkedik el. Szakorvosi ellátásra az itt megbetegedetteket vagy Hajdúná-násra, vagy a félnapi járásra fekvő debreceni rendelőintézetbe kell az orvosnak beutalnia. .302 Ег felel meg jelenlegi szervezési gyakorlatunknak. A Tisza túlsó partján, Polgártél 3-4 km-re Leninvárosban jól felszerelt rendelőintézet kinál ellátási lehetőséget, de ezt nem lehet igénybe venni, mert más megyéhez tartozik. Nem cselekszik-e a beteg érdekei ellen, és nem veszít-e a beteg•bizalmából az az orvos, aki a szabályos úton, a lényegesen távolabb elhe-lyezkedő rendelőbe utalja be betegeit? Az orvosok kötelessége a beteg fájdalmát csökkenteni, illetve megszűntetni, s ehhez az orvostudomány mai állásának megfelelően számos hatékony eszköz áll rendelkezésre. Mégis, a mai napig is végzünk olyan vizsgálatokat, melyek kapcsán a betegnek előre tudottan erős fájdalmat okozunk. Ezek-elvileg kivédhetők volnának. Ilyen például az angiográfia, ahol megoldható volna a vizsgálat fájdalommentes elvégzése általános anaesthesia Utján, lumbalis analgesiával, vagy korszérű kontrasztanyag alkalmazásával. Egészségügyi ellátásunk jelenle-gi színvonalán nincs kapacitás a legtöbb intézetben az anaesthesia elvégzésére és nincs anyagi keret a hagyományos 10x-es értékébe kerülő nonionikus, izotóniás kontrasztanyagok beszerzésére, melyek nem okoznak fájdalmat , s gyakorlatilag nincs velük komplikáció-. Ifit tegyen a szakorvos ilyen helyzetben? Tagadja meg a kétségtelenül etikátlan körülmények kö-zött végzendő munkát, vétve ilyen úton is a beteg érdekei ellen, vagy tegye ki fájdalmaknak betegét tudva azt, hogy ez nem volna feltétlenül szükségszerű. A szocialista társadalom alapvető célkitűzése a minden állampolgár számára nyújtandó, napjaink tudományos'színvonalán legmagasabb szinten nyújtott egészségügyi ellátás. Ennek a célkitűzésnek a gyakorlati megvalósításában sokféle torzulást észleltünk. A legmagasabb szintfi ellátás relativitása mellett a meglévő kapacitások szfik voltáig számos tényezőnek köszönhető, hogy a beteg-orvos kapcsolat sokféleképpen károsodik. A kényszerhelyzetet meg-oldó orvos számára tehát csak azt az erkölcsi törvényt írhatjuk elő - és ezt kell, hogy ta-nítsuk medikusainknak is - hogy minden helyzetben keresniük kell a legerkölcsösebb megol-dást, amely legkevésbé csonkítja a beteg érdekeit, s amely a beteg és orvosa közti bizalom megőrzésével segíti a beteg gyógyulását. Nem kis feladat,bizonyos esetekben még az etikai érzékkel rendelkező, biztos erkölcsi alapokon álló orvos számára sem,a relatíve legetiku-sabb cselekvés meghatározása abban a környezetben, amelyben társadalmunk jelenlegi fejlődé-si stádiumában tevékenységünket kifejthetjük. FELHASZNÁLT IRODALOM Blasszauer Béla: Az orvosetika. Valóság, 1981. 4. szám Császl Lajos: Az orvostársadalom autonómiája. Társadálomkutatás, 1984. 1. szám Blasszauer Béla: A fájdalom és az eutanázia..Világosság, 1982. 1. szám. .303 

Az orvos-beteg viszony problémái gyakorlatunkban

http://acta.bibl.u-szeged.hu/18675/1/tars_tud_eu_1987_301-303.pdf

Az orvos-beteg viszony problémái gyakorlatunkban

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

University of Szeged