Bataille, Georges

Hungarian

Bataille Georges

University of Szeged

GEORGES BATAILLE A börtön magánya Az általános igény egykor hajlamosnak mutatkozott arra, hogy kiszolgálja egy túláradó személyiség erotikus vágyát. Méghozzá olyan mértékben, amely de Sade képzeletét is jóval felülmúlta. De Sade szuverén egyénisége nem merül ki abban, hogy túllépi a mérték határait. Nem is a mindannyiunk vágyait szem előtt tartó szexuális felszabadításról van szó, ami Sade álomalakjai szempontjából kívánatos volna. Ellenkezőleg: a szexualitás, amelyre ő gondol, ellentmond mások vágyának — csaknem mindenki másénak, aki nem partner, csupán a szexualitás áldozata lehetne. Sade hősei egyedülállóságát tűzi ki célul. A partner tagadása szerinte a rendszer alapja. Ha az erotika összhanghoz vezet, az az ő szemében ellentmond az erőszak és a halál ösztönének, vagyis önnön elvének. A szexuális egyesülés lényege szerint kompromisszum, köztes állapot élet és halál között: csak akkor nyilvánulhat meg az erotika igazsága, az erőszak, — amelynek beteljesülése az egyetlen, ami a szuverén ember képének megfelel — ha megtöri az egyesülést, amely korlátozza. Csak egy eb falánksága tudná azt a haragot csillapítani, almelynek semmi nem vethet gátat. ■ Az a megállapítás, hogy a szuverenitás a másik tagadására utal, Sade életére vonatkoztatva túlzásnak hat. A túlzás azonban éppenhogy szükségszerű volt a minden emberi gyengeségtől mentes szabad gondolkodás rendszerezéséhez. Az életben Sade igenis tekintettel volt felebarátaira, ám a beteljesülésnek a börtön magányában for-málódott képe csak úgy volt lehetséges, ha a másik emberrel nem számolt többé. A Bastille sivataggá, az irodalom szenvedélyének egyetlen mentsvárává lett, túlzássá, amelyben a lehetséges határai az őrült álmokkal szemben — melyeket valaha egy ember megálmodhatott — háttérbe szorultak. A bö rtönben kikristályosodott iroda-lomnak köszönhetően hű képet kapunk arról az emberről, akinek a másik többé már nem számított. A sade-i erkölcs — mondja Mau rice Blanchot — „az abszolút magány meghatá-rozottságán alapul. Sade kimondta ezt, és minden formában el is ismételte: egyedül a természet által születünk, semmiféle kapcsolat nem fűzi az egyik embert a másikhoz. Az egyetlen viselkedési szabály tehát az, hogy először mindig azt vegyem számításba, ami engem boldoggá tesz, és ne törődjek azzal, hogy vágyaim a másikat romlásba döntik. Mi a másik kínszenvedése az én gyönyörömhöz képest. Mit számít, ha a legcsekélyebb élvezetért is hajmeresztő gaztettek sorozatával kell fizetnem. Az élvezet számomra kellemes, bennem van, a bűn következménye azonb an engem már nem érint, kívül esik rajtam." Maurice Blanchot elemzése pontosan megfelel Sade alapgondolatának, amely kétségtelenül erőltetett. Figyelmen kívül hagyja a valódi ember tulajdonképpeni struktúráját, amelyet a másokhoz fűződő kapcsolat nélkül el sem tudunk képzelni, mely alól maga Sade sem volt kivétel. Alapvető érvénnyel bír, hogy az emberi füg- GONDOLAT-JEL  1993.  III.  25 Írás mint vérfertőzés getlenség mindig is csak korlát lehet szemben a kölcsönös egymástól való függéssel, amely nélkül az emberi élet lehetetlen volna. A sade-i gondolat azonb an mégsem őrültség. Jóllehet annak a valóságnak a tagadása, melyen az embe ri élet alapul, ám mindannyian átéljük a mértéktelenség pillanatait, melyek bár veszélybe sodorják életünket és ezt a valóságot, mégis elkerülhetetlen, hogy megtapasztaljuk őket. A mértéktelenség tapasztalata ad erőt ahhoz, hogy kockára tegyük létünk alapját. Ha lemondanánk ezekről a pi llanatokról, félreismernénk önmagunkat. Sade egész gondolkodása ennek a pillanatnak a következménye, melyet az értelem nem ismer. A mértéktelenség, lényegéből kifolyólag, az értelem határain túl helyezkedik: Az értelem a munkával, a fáradságos tevékenységgel áll összefüggésben, törvényeinek megnyilatkozásaként. De a kéj túlteszi magát a munkán, amiből azt látjuk, hogy a gyönyör gyakorlása káros. Ha összehasonlítjuk a hasznosság és az energiafelhasználás viszonyát, a kéj gyakorlása lényegesen mértéktelen — különösen, ha hasznosnak te-kintjük. Annál is inkább, mert a gyönyör általában nem számol a következményekkel, öncélú, a mértéktelenség igényét jeleníti meg. Ezen a ponton lép be Sade: ő nem fogalmazza meg ezeket az alapelveket, de állításában benne v annak; azaz, hogy a kéj nagyobb, ha bűnben fogan, és minél iszonyatosabb a bűn, annál nagyobb a gyö-nyör. Nyomon követhető, hogyan vezet a kéjben való mértéktelenség a másik ember tagadásához, amely — az egyes ember szemszögéből nézve — annak az elvnek a mér-téktelen tagadását jelzi, amelyen saját élete alapszik. Ezért tudhatta Sade magáénak a bizonyosságot, hogy meghatározó felfedezést tett a megismerés területén. Mivel a ban az ember számára a gyönyör legteljesebb felszabadítását, a legerősebb csillapítását hozza, semminek sem lehetett nagyobb szerepe, mint a tagadás szolidaritásának, amely szemben áll a bűnnel, és megakadá-lyozza élvezetét. Elképzelem, hogy ez a szörnyű igazság a börtön magányában meg-nyilatkozott Sade számára. Ettől kezdve mindent félretett — még saját magából is —, ami rendszerét érvényteleníthette volna. Talán nem szeretett, akár a többi ember? Talán sógornője megszöktetése nem játszott közre bebörtönzésében, mivel kiváltotta anyósa haragját, aki a végzetes elfogató par ancsot kieszközölte? Nem kellett-e aktívan résztvennie abban a politikában, amely a nép érdekét képviselte? Nem borzadt-e el akkor, amikor ablakából kitekintve (a börtönben, ahová a rémuralom módszereivel való szembefordulás juttatta) a guillotine-ra esett a pillantása? Talán nem hullatott „véres könnyeket" kéziratának elvesztése felett, amelyben embertársai jelentékte-lenségének igazságát akarta felfedni — a többi ember számára? Azt mondta magának, hogy az igazság talán a kölcsönös vonzódás ellenére sem mutatkozik meg teljes fényében, ha a másik emberre irányuló figyelmünk gátat vet a szenvedélynek. Ki akart tartani amellett, ami a börtön végtelen csendjében kínozta — már csupán egy elképzelt világ látomása kötötte az élethez. 26 La  Coste,  Vincennes,  és  a  Bastille  Lamarcktól Spencerig számtalan (ró, filozófus, közgazdász, természettudós, szociológus szembeszólít de Sade márkival, s kora elméit elrettentő gondolatai jórészt még ma is forradalmian újnak számítanak... Úgy tűnik, végre elérkezett az 6ra, hogy a könyvtárak alvilágának fojtó légkörében megérlelődött eszmék diadalmaskodjanak, és ez az ember, akit a tizenkilencedik század hallgatásra kárhoztatott, most meghódíthatja a huszadikat. GUIILAUME APOLLINAIRE 

A börtön magánya

http://acta.bibl.u-szeged.hu/11506/1/gondolatjel_1993_3_4_025-027.pdf

A börtön magánya

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

University of Szeged