Mirnics, Gyula

Hungarian

Mirnics Gyula

University of Szeged

Orfikus napi teendők MIRNICS GYULA Nem akarok éhenhalni — Ennél még az is jobb volt, amikor füvet árultál — mondja Maya. A szoba közepén felál-lított vasalódeszkán lapítja a ruhákat, melyeket tegnap mostak ki Enikettnél a kollégium-ban. Az ő bérletükben nincs mosógép: olyan luxus ez, ami nagyon megemelné a lakás árát. Nincs tévé sem, telefon sem. Nikolaus az ágyon ül, fehér, kilós csomagokat pakol egy nagy táskába. Akkor meg mindig azzal basztattál, hogy veszélyes játékot űzök, meg hogy milyen hü-lyéket engedek be a lakásba, akik egyszer fel fognak jelenteni — válaszolja Nikolaus. Amikor füvet árult, Maya állandóan három zárral biztosította a lakást, összerezzent, ha csöngettek és bevonult a szobájába, ha ügyfél jött. Attól félt, hogy valamelyik drogost elkapják és a rendőrség kiveri belőle a neppere nevét. Akkorjában sok pénzük volt és Nikolausnak meg volt tömve jóféle holland anyaggal a hátizsákja, Maya is sokat szívott és nagy baráti körük volt. Nikolaus nem tudta őt meggyözni afelől, hogy az összes vásárlója haver, egyik sem ko-moly drogos és nem lesz soha dolguk a rendőrséggel. Ez most tényleg egész más. Nikolaus fanyarul beismeri magának, hogy neki sem tetszik ez az új biznisz, de most csak ezzel tud pénzt keresni. Nem akarok éhenhalni, gondolja. Amikor a bombázások első napján lezárták a határokat, felemelte négyszeresére a gandzsa grammjának árát. Így is hamar elfogyott. Amikor háború van, az emberek csak szívnak. Nincs iskola, nincs munka, csak remegnek az ablakok a repülőgépek gyomorhangjára és tá-voli fingás hangján csapódnak be a lövedékek a kőolaj-finomítóba. Nem bírtam a szétszívott vigyorgásukat meg a semmitmondó beszélgetéseiket — mondja Maya és egy új cigarettát gyűr a szája sarkába. — Féltem a rendőrségtől. Tudod mi-ket csinálnak, ha kábítószer-kereskedésen kapnak valakit? Na, mit? — kérdezi gúnyosan Nikolaus. Befejezte a fehér csomagok pakolását, előveszi mobiltelefonját és rövid üzenetet küld az ügyfelének. Kell a drága mobiltelefon, mert külön-ben nem tudna üzletelni, de hívni nem akar róla, mert az sok pénzbe kerül. Tíz üzenetet tud küldeni egy hívás árán. Annyi elég is egy hónapra. Mit tudom én — mondja Maya. — Csak úgy retorikailag kérdeztem. De gondolom szét-vernék a pofádat. A Szerdzso mesélte, hogy őt bezárták egy kör alakú szobába, aminek a fa-lára négy csíkot festettek. Mondták neki, hogy mutassa meg a szoba sarkait. Mondja a Szerdzso, hogy nincsenek sarkok, mert ez egy kör alakú szoba. Megverték, aztán megint megkérdezték tőle. Rámutatott a csíkokra. Megint megverték, aztán lecsukták, mert alko-holista és delírium tremens-e van. Te csak vasaljál és ne rendőrözzél nekem — mondja dühösen Nikolaus. Mindjárt itt az ügyfél, ez a hülye csaj meg itt egy bugyiban vasal a szoba közepén. Nikolaus is meztelen: szeretkeztek, mikor hívott az ügyfél, hogy jönne az áruért. Nikolausnak nincs egyetlen szo-lid ingje, nadrágja és gatyája sem, ezért kell Mayanák vasalnia. Közben meg cigizik és ha-mutartószagú lesz az összes kimosott ruha. — Mindjárt itt az ügyfél. 17 Orfikus napi teendők  Hát pont ez a bajom, — mondja Maya — félek ezektöl az új üzleti partnereidtől. Ezeken látszik, hogy már egy csomó embe rt megöltek. Téged is kinyírnak, ha valami nem tetszik nekik. Ezért kell, hogy szép vasalt ingben fogadjam öket — válaszolja Nikolaus. A nadrág már kész van, felhúzza. A vállán tetoválás van: egy négy C betűt elválasztó kereszt. Meg a fűvel legalább csak azokon a seggfej drogosokon élősködtünk — folytatja Maya. — Most meg úgy érzem, hogy az egész világ az ellenségünk. Társadalmilag nullák vagyunk. Paraziták. Szívjuk az emberek vérét. Ez nagy mocsokság. Csöngetés hallatszik. Kerepelő, ijesztő elektromos hang. Olyan, mint a légiriadó sziré-náié. Nikolaus már azóta ragasztószalagot akar tekerni a csengőre, amióta ideköltöztek. Mégsem tette még meg. Egyre csak nő körülöttük a kerepelő, ijesztő elektromos hangok száma. A legundorítóbb a nukleáris töltettel felszerelt bomba süvítése. Belefagy az ember-be a szar. Amikor becsapódik, akár a város másik felén, felugranak a poharak az asztalon. Ahogy Ishu, Maya apja megállapította: az a különbség a bombázás és a földrengés között, hogy bombázáskor hirtelen, hangosan megremeg az ablak és nem leng ki a csillár, földren-gésnél pedig hosszan, idegesen remeg az ablak és le-föl himbálózik a csillár. Add az inget — mondja sürgetően Nikolaus. Maya egy utolsót simít a világoskék-fehér pepita vászoningen és felemeli. Nikolaus oda-lép érte. Azt akarom, hogy abbahagyd ezt — sziszegi mérgesen Maya. — Nem akarom, hogy foly-tasd ezt a szart! Húz-zál-be-a-szo-bá-ba — tagolja suttogva Nikolaus. Most nincs idő veszekedni. Itt az ügyfél. Kinyitja az ajtót. Három magas, szélesvállú férfi lép be. Szevasz, Nikolaus — mondja a középső, a fönök és kezet nyújt. Bozontos fekete sza-kálla van, copfba fogott fekete haja, drága fekete bőrkabátja. Pisztolyt visel a hóna alatt, de ezt nem muszáj mindenkinek tudnia. Szervusz, Tigris — mondja Nikolaus. Az istenit, gondolja magában, tényleg félek ezek-től. Ahogy nyájasan megszorítja a kezem... ugyanígy tekerné ki a nyakam is. — A kis feleséged? — vonja fel a szemöldökét Tigris. A szobában van — válaszol Nikolaus. — Vasal. Én is kivasalnám őt — mondja Tigris és röhögni kezd. A másik kettő, a testőrei is rö-högnek. Mikor passzolod át nekünk öt, Nikolaus? — kérdi ismét a kígyó nyájasságával a szakál-las. — A fiúk is meg én is kíváncsiak vagyunk arra, hol szokta kilógatni a kábelt reggelente. Gondoltuk, betömhetnénk azt a kis lukat. Röhögnek. Nikolaus is röhög — mi mást tehetne. Mindig poénkodnak Mayán. Amikor elő-ször jöttek hozzá áruért, Maya vécén volt. Megvan? — fordítja a szót üzletre Tigris. Persze — válaszol Nikolaus. — Három táska, összesen 150 kiló. Egy kilós csomagokban. Ahogy megbeszéltük. — Ahogy megbeszéltük — mondja Tigris. — Megnézhetném? 18 Orfikus napi teendők Nikolaus kinyitja az egyik táskát. Elővesz egy kilós csomagot. A Tigris kibontja. Cukor van benne. A Tigris elővesz egy kiskanalat a bőrkabátja zsebé-ből és megkóstolja. Hmmmmmm, finom — mondja. — Kibaszott jó ez a cukor, Nikolaus. Kösz, Tigris — mondja Nikolaus. — Magyarországról hozzák. Nagyon jó — mondja Tigris. — Jó trágyájuk van a magyaroknak. Szaros nép, igaz? Igaz — mondja Nikolaus. Te is magyar vagy, Nikolaus, nemde? — kérdi a Tigris. Hát, igen — vonja meg a vállát Nikolaus. Meg a feleséged is, nemde? Hát, igen. Ti is szarosok vagytok? — kérdezi a Tigris. Mi sűrűn mosdunk — mondja Nikolaus. Jól van — mondja a Tigris. — Nem szeretek szarosokkal üzletelni. Elővesz egy tömött pénztárcát és leszámol 500 márkát Nikolausnak. Ahogy megbeszél-ték. Persze a Tigris busás felárral tudja továbbadni a fővárosi kávéházaknak a cukrot, de oda nem mehet Nikolaus árulni. Ott már sze rvezetten folyik a csempészett cukor árusítása, nem tűrik a szabadúszókat. Jó üzlet a finom, fehér kristálycukor, amióta a háború miatt Vissza-tartja az állam a tartalékokat, csak kesernyés barna cukrot lehet beszerezni. A három fekete férfi megragad egy-egy ötven kilós táskát és megindulnak kifelé. Majd hívlak — mondja Tigris. — Pomoz' Bog! Pomoz' Bog! — int Nikolaus is és bezárja mögöttük az ajtót. Előjön Maya a szobából. Némán néz Nikolausra. Nikolaus lehajtja a fejét. Nem akarok éhenhalni — mondja. 19 

Nem akarok éhenhalni : [elbeszélés]

http://acta.bibl.u-szeged.hu/8514/1/fosszilia_2000_1_017-019.pdf

Nem akarok éhenhalni

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

University of Szeged