Móra, Ferenc

Hungarian

Móra Ferenc

University of Szeged

Literatur - IRODALOM - Litterature. Dr. Roska Márton: Az ősrégészet kézikönyve. I. A régebbi kőkor. Cluj-Kolozsvár. 1926. 8" 1—345 lap, 214 ábra. Szerző kiadása, Minerva-nyomda. Mikor vagy két évvel ezelőtt megkaptam az előfizetési felhívást erre a könyvre, elcsodálkoztam magamban és egy kicsit sajnáltam is a szerzőt, aki a maga kiadásában, előfizetések által biztosítva akarja ki-adni az ősrégészet magyar kézikönyvét. Erdélyi lélek kell hozzá, — gon-doltam magamban, — erős és hivő, amilyenektől mi ideát elszoktunk. Itt-hon való tapasztalatokon okulva nem is igen hittem, hogy meg fog jelenni a könyv s hogy mégjelent és átlapoztam, még jobban megerősödtem ab-ban a hitemben, hogy Erdély lelke kellett hozzá. Nálunk ez a könyv eb-ben a formában ma nem láthatott volna napvilágot. Legföljebb díszkön-tösbe öltözve, félbőrben, színes táblákkal, könyvespolcra és részletfize-tésre alkalmasan. Annyira már vagyunk, hogy így még az ősrégészetet is bebocsátjuk a házunkba, — elolvasni azért nem muszáj. Igaz, hogy Roska könyve nem is a nagyközönség számára készült, hanem szakembereknek és ezek közt igazán , szellemi közszükséglet számba megy", ahogy az előszó mondia. Tudok olvan vidéki régészt, aki még 1920-ban is Rómer Flóris Mürégészeti Kuluuzd-ra bízta magát, a mi valóban nagyon hasznos kalauz volt ötven évvel ezelőtt, de már rég nem egyéb kegyelettel tekintendő könyvészeti ritkaságnál. Az agancskapa is nagyon hasznos, sőt nélkülözhetetlen szerszám volt a maga ideiében, de azért már a bronzkorban se azzal művelték a földet. Nem a vidéki régé-szek az okai, hogy közülök azoknak, akik körülményeiknél foeva könyv-tárhoz nem juthattak, még akkor is őskori szerszámokkal kellett művel-niök a tudományt, mikor a magyar régészet már messze maga mögött hagyta kőkorát és bronzkorát. Nem akarok ezzel se holtakat, se élőket vádolni mert az úgy se tenne jóvá semmit s meg nem mentheti többé azt a sok elkallódott ős-régészeti értéket, amit a magyar föld évezredeken át megőrzött magában s ami veszendőbe ment a magyar régészet szervezetlensége és gazdátlan-sága s nem utolsó sorban amiatt, hogy a régészet vidéki ingyen napszá-mosait, akik nem éppen földbirtokosokból és bankigazgatókból kerülnek ki, nem igazította útba megbízható kalauz. Ha Roska Márton befejezi IRODALOM 227 megkezdett művét — s most már hiszek az előszóban jelzett további há-rom kötet megjelenésében is — e tekintetben jóvá van téve három-négy évtized mulasztása. S mire teljes lesz az ősrégészet tudományos kézi-könyve, — amely előtt a népszerűsítés feladatát már szerencsésen meg-oldotta a Hillebrand—Bella-féle mű s utána Lambrecht Kálmán dísz-műve az ősemberről — akkorra talán véget ér a mai helyzet is, amikor se szervezete, se ura, se gazdája a magyar régészetnek. Legföljebb az a vesze-delem érhet, hogy mire régészeti fölkészültségünk télies lesz, akkorára Csonka-Magyarország Alföldjén lehordják és széttúrják azokat a hal-mokat, amelyek még megmaradtak társaik közül az ősök csontjai és kincsei őrzőinek s amelyek szemünk láttára pusztulnak napról-napra. Négy kötetre tervezte a művét Roska Márton, megindítván a soro-zatot a jelen huszonkét íves kötettel, amely a régibb kőkort tárgyalja s egy kötetet szánván az újabb kőkornak, egyet a réz- és bronzkornak s az utolsót a két vaskornak. (Amihez én szeretnék hozzágondolni egy ötödik kötetet is, amely szintén hézagot pótolna és egészen gyakorlati célokat szolgálna: múzeumi kézikönyv gyanánt ismertetvén a inai ásatási metó-dusokat, a csontvázakkal való bánást, a leletek kezelését stb. Előbb-utóbb ezt a magyar régészeti könyvet is meg kell írni valakinek s erre is leg-alkalmasabbnak találnám Roskát, mint gyakorlati régészt is, sok minta-szerű ásatás vezetőjét.) Tudományunknak kétségtelenül legizgatóbb ága az emberi művelő-dés gyökereit kutató pa'laeolithikum s Roska már mostani nagv műve előtt is nagyon figyelemreméltó tanulmányokat publikált ebből a tárgy-körből, nemcsak nagy gyűitő szorgalmának, hanem tiszta iudiciumának is bizonyságát adván. A ..kézikönyv" természetéből következik, hogy ott az egyéniségnek jócskán háttérbe kell szorulni s a megállanított ismeretek közlőjének, kiválogatójának, rendszerezőjének kell előtérbe lépni. Ezt a munkát Roska az anyagát tökéletesen ismerő szakember biztosságával s itt-ott talán túlzott aprólékosságával is végezte, fölhasználván a külföldi szakirodalomnak még a háború utáni adatait is amihez az erdélvi magvar tudós sokféleképpen nehéz helyzetében hozzáférhetett. (Még a La N'it'irc 1923. máiusi számát is idézi az 1925-ben nyomdába adott könyv.) Rend-szere világos és könnyen áttekinthető, ami nagy érdem a palaeolithikum zűrzavaros anyag-komplexumában. A — jobbadán Q. Walther után — előrebocsátott és megfelelő arányban adott geológiai rész és az eolithi-kum kissé bőre eresztett tárgyalása után majd kétszáz oldalon keresztül ismerteti a régi kőkor emberének anyagi kulturáját, mindig szemmel tartva a magyar-földi vonatkozásokat, tiszta kivitelű illusztrációk kísére-tében. Mintegy száz oldal jut a pleisztocén ember szellemi kultúrájának és etimológiájának, kiterjeszkedve a temetkezésre, a gazdálkodás formáira, a nyelv, az írás, a zene, a vallás problémáira. A könyvnek ebben a leg-15* 228 IRODALOM általánosabb érdekű részében erős kritikával jár az ingoványos bürükön s ez a kritika indokolt is, mert az őstörténeti kérdésekben a fantázia nagy kísértő. Mikor a múlt nyáron a szegedi tanyákon kőkorszakbeli temetői ásattam s a zsugorított temetkezés miértjéről való találgatásokat mesél-tem el a föld gazdájának, az öreg paraszt nagyon figyelmesen hallgatott, de mindig mosolygott. A mosolygásnak aztán ezt a magyarázatát adta: — Az édös apám hosszú életű embör volt, mögérte mindön fogának a kihullását, de azért mind elvitte magával a sírba. Összegyűjtötte a fo-gait egy kis bőrzacskóban, aztán möghagyta, hogy ha möghal, azokat vele együtt temessék el. El is temettük vele a zacskót, odatöttük az ölébe. Már most azon mosolyogtam, hogy ha ezör esztendő múlva kiásik az apámat, miköt találnak ki arra való nézvést, hogy hogy kerültek a fogai az ölébe. Roska nem „talál ki" semmit. Az őstörténet hogyanjaira és miért-jeire legtöbbször csak „talán"-okkaI felel s igyekszik az elméleteket a mai természeti népek életéből való analógiákkal alátámasztani. A könyvhöz függelékül járul az Erdély régibb kő kora című fejezet, amely természetesen legönállóbb része a munkának. Hiszen itt majdnem kizárólag a maga ásatásairól számol be Roska. aki a csoklovinai barlang föltárásával megvetette alapját Erdély palaeolitbikumának, még 1912-ben s azóta több ásatásával, amelyek egyikén Breuil is résztvett, bebizonyí-totta. Iiogv Erdély barlangjaitól még sok várnivalójuk van az európai ős-kor kutatóinak. Roska Márton sokat tanult a szakirodalomból, sokat azoktól az európai múzeumoktól, amelyeket fölkeresett, de a szeretetét, a lelkiisme-retességet, a minden áldozatra kész, minden egyéni érdekét feláldozó idealizmust egykori mesterétől: Pást a Bélától tanulta. Az ő emlékének és nagy tanítványa, László Ferenc emlékének ajánlja ezt a könyvet, amely-nek határkő-jelentősége lesz a magyar régészetben. Es a könyv ismer-tetője referátuma végén egyszerre hajol meg a halott mester és az élő tanítvány előtt. Nemcsak az ősrégészet kézikönyvéért való tisztelgésül, hanem szívbeli hálául is. E sorok íróiát. mint magára hagyott kezdő vidéki régészt a maga nyomorúságán kívül Pósta Béla és Roska Márton taní-tották meg tizenöt évvel ezelőtt arra, hogy kell nem kárt tenni, hanem hasznára lenni a tudománynak. Móra Ferenc. 

Dr. Roska Márton: Az ősrégészet kézikönyve I. A régibb kőkor

http://acta.bibl.u-szeged.hu/78/1/dolgozatok_1927_226-228.pdf

Dr. Roska Márton: Az ősrégészet kézikönyve I. A régibb kőkor

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

University of Szeged