Szögi, László

Hungarian

ELTE Digital Institutional Repository (EDIT)

Egy történész, könyvtáros, levéltáros tisztelgése Klinghammer István 70. születésnapjánEgy magamfajta, a történettudományhoz értő szakember ritkán kerül szoros kapcsolatba a más tudományterületen, az egyetem más fakultásán dolgozó tudóssal. Az én esetemben az a szeren-cse ért, hogy szűkebb kutatási területem, az európai és magyar egyetemtörténet feltárása, forrásainak gyűjtése közben óhatatla-nul kapcsolatba kerültem az egyetem szinte minden szervezeti egységével, egyetemi és kari vezetőkkel, intézetigazgatókkal, tan-székvezetőkkel és számos oktatóval. Összehasonlítási alapom is lett az elmúlt évtizedekben, hiszen Magyarországon ott voltam szinte minden egyetemi levéltár megalapításánál, és szerencsém volt nagyon sok, híres európai egyetem könyvtárában és levéltárá-ban dolgozni, megismerkedni az ottani viszonyokkal, s megtudni hogyan viszonyulnak más egyetemek saját értékes vagy kevésbé értékes, de az egyetem identitása szempontjából nélkülözhetetlen gyűjteményeikhez. Ezen egyetemtörténeti kutatásaim kezdetén ért az a szeren-cse, hogy közelebbről megismerkedhettem Klinghammer István-nal, még az egykori Ludovika épületében, ahol akkoriban több TTK-s tanszék, és az Egyetemi Levéltár volt elhelyezve. A mai 204fiatal oktatók és persze a hallgatók már nehezen tudnák elképzel- ni, hogy milyen „romantikus” körülmények voltak az akkor már erőteljesen lepusztult, egykor szebb napokat is látott épületben, amely akkori nevén a Kun Béla téren volt található. A Ludovika egykori híres és gyönyörű dísztermében ócska bútorokat raktá- roztak, s bár szerettük volna múzeumi célokra megszerezni, ez so-hasem sikerült. Ennek ellenére a rendkívül primitív körülmények között is szorgalmasan gyűjtöttük az egyetem dokumentumait, mármint azokat, amelyek nem pusztultak el 1956-ban a Magyar Országos Levéltárban, amikor a szovjet hadsereg gyújtóbombák-kal kilőtte a Levéltár egyik raktári szintjét, ahová a magyar egye-temtörténet szerencsétlenségére három-négy évvel azelőtt szál-lították fel az egyetem addig évszázadokon át megmaradt iratait. Eleinte azt hittük minden értékes dokumentumunk elpusztult, de később kiderült, a magyar rendetlenség ezúttal hasznot hozott, mert a korábbi rendelkezést meglehetősen hanyagul hajtották vég-re, s szerencsére a karokon, a tanszékeken és más egységeknél igen sok fontos irat maradt meg. 1984-ben lettem, viszonylag fiatalon, a levéltár igazgatója. Elsőként a Ludovikán lévő tanszékeket láto-gattam végig, így jutottam el az akkori Térképtudományi Tan-székre is. Meg kell mondanom a Természettudományi Karon sok esetben nagyobb rendben találtam a történeti értékű iratokat, mint ott, ahol ez esetenként elvárható lett volna. Ráadásul sok szimpa-tikus fiatal oktatóval vagy egyetemi tanárral ismerkedtem meg, ami tágította ismereteimet Magyarország legrégebbi és legnagyobb egyeteméről.  Talán nem tiszteletlenség, ha itt azt is leírom, hol ismerkedtünk meg közelebbről Klinghammer Istvánnal. Jómagam gyerekkorom óta nagy Fradi-drukker voltam, és ha volt szabad időm, sokszor 205jártam ki az Üllői úti pályára. Megjegyzem, diákkoromban még magától értetődő volt, hogy kiváló értelmiségiek, teljes családok jártak futballmeccsre, s akkoriban óriási élmény volt ott lenni na-gyon nagy magyar sikerek színhelyén. Csak az érdekesség kedvé-ért, és a sajátos egyetemi légkört jellemezve jegyzem meg, hogy egyetemista koromban egyszer elkértem magamat a latin szemi-náriumról, amelyet Gerics József, egykori nagyszerű tanárom, majd későbbi kollégám tartott. Előző este ugyanis köd miatt fél-beszakadt a Fradi kupameccse, és másnap délelőtt ismételték meg a Népstadionban, amin én feltétlenül ott akartam lenni. Gerics tanár úr szívesen, de azzal a feltétellel engedett el, ha latin nyelvű riportot írok a mérkőzésről. A Fradi továbbjutott, én pedig nagy kínok között megírtam a riportot, de ma is azt hiszem, megérte. Nos, valamelyik Üllői úti mérkőzésen éppen nagy hangon szur-koltam, amikor mellettem egy, a Ludovikáról ismerős oktatót lát-tam, aki hasonlóan lelkesen nézte a játékot. Ő volt Klinghammer István, akivel később is többször találkoztam az Üllői úti lelátón. A rendszerváltás körüli években ő már a TTK dékánja volt, amikor megélénkült a volt Ludovika épülete iránt az érdeklődés. Előbb a honvédség hagyományőrzői kapták meg az épület volt kápolnáját, majd fokozatosan a Magyar Természettudományi Mú-zeum vette birtokába. Közben lassan épült a Természettudományi Kar új lágymányosi tömbje, s az egyes tanszékek fokozatosan köl-töztek el a Ludovikából. Az új tulajdonosok miatt a Levéltárnak kétszer is költöznie kellett az épületen belül, óriási mennyiségű értékes anyagával együtt, ami persze sohasem tesz jót a dokumen-tumoknak. Klinghammer Istvánnak nem lett volna kötelessége, de mégis nagyon sokat segített ezekben az években, hogy az Egye-temi Levéltár méltó körülmények között maradjon továbbra is.206 Nemcsak segítőkészségét tapasztaltam meg, hanem érdekes beszélgetéseket is folytattunk, hiszen Ő térképtörténettel is foglal-kozott, magam pedig történeti földrajzot is tanítottam a Bölcsész Karon, így sok közös témánk adódott. Ilyenkor tapasztalhattam meg széleskörű érdeklődését és kiemelkedő humán műveltségét. Ami ennél is fontosabb volt, hogy mindig képes volt bármely gya- korlati kérdést az egész egyetem szempontjából vizsgálni, s túle-melkedni szűkebb szakmai, kari vagy más részérdekeken. Ez ke-vesekre jellemző általában a felsőoktatásban, hiszen az egyes egy-ségek, karok és területek érdekei sokszor nem esnek egybe, sőt keményen ütköznek egymással. Ő egyértelműen integráló szemé-lyiség, s ráadásul olyan, aki a legkülönbözőbb társadalmi állású, különböző foglalkozású és eltérő érdeklődésű emberekkel hamar tud hangot találni, s közben az egyetem közös érdekeit képviselni. Nyilvánvaló, hogy ezek a tulajdonságok mintegy predesztinálták az egyetemvezetői pályára. 1995-től az Egyetemi Könyvtár főigazgatójaként könyvtári és levéltári ügyekben már nagyon gyakori kapcsolatba kerültem Klinghammer Istvánnal, előbb az egyetem rektorhelyettesével, majd rektorával. A rendszerváltás utáni nehéz gazdasági körül-mények között, majd az egyetemi integráció során, izgalmas idő-szakban vezette az egyetemet. Mint egyetemtörténész, több olyan eseményt láttam, vagy egyetemi tanácsi ülésen vettem részt, amely biztosan be fog kerülni az egyetem történetét később feldolgozó munkákba. Ezekben az években teljesen megváltoztak az egyetem működési feltételei. Egymás után születtek új és újabb felsőoktatá-si törvények, módosult a finanszírozási rendszer. Egy régi karunk megszűnt, új fakultások alakultak. Két volt önálló főiskola csatla-kozott az egyetemhez. Szinte mindenki új helyre költözött. Köz-207ben elért minket az informatikai forradalom, napjainkban az in-formációhoz jutás teljesen új eszközeit használjuk. A könyvtári munka, a könyvtárhasználat is teljesen átalakult, és most is ro-hamosan változik. A hazai és európai egyetemi versenyben egyre nehezebb talpon maradni, hiszen a mai ifjúság számára elvileg már az egész világ nyitott, a tehetségek már bárhová beiratkoz-hatnak, ha anyagi körülményeik ezt lehetővé teszik. 10–15 év alatt annyi minden történt, ami előtte évtizedek alatt sem. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek ilyen körülmények között kellett megőriznie első helyét a magyar egyetemek között, és megmérnie magát Európában. Hogy ebben a versenyben nem maradtunk le, s egyetemünk őrzi tekintélyét, abban kiemelkedő szerepe volt Klinghammer Istvánnak. Köszönet érte!Szögi László

Egy történész, könyvtáros, levéltáros tisztelgése Klinghammer István 70. születésnapján

https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/10831/65326/1/szogi.pdf

Egy történész, könyvtáros, levéltáros tisztelgése Klinghammer István 70. születésnapján

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

ELTE Digital Institutional Repository (EDIT)