Stemler, Miklós

Repository of the Academy's Library

(13) JAKOBSON, R.: Nyelvészet és poétika. In: Hang-jel-vers. Gondolat, Budapest, 1969. 211–257. old.(14) Legutolsó változatát lásd: Aspekty literárneho textu. Pedagogická fakulta v Nitre, Nitra, 1989.  44–45. old.(15) MIKO, F.: Pojem textu. Romboid 1987/9. sz. 69. old.(16) MIKO, F.: Estetika výrazu. SPN, Bratislava, 1969. 18. old.(17) i. m.(18) i. m. 44. old.(19) MIKO, F.: Aspekty literárneho textu. Pedagogická fakulta v Nitre, Nitra, 1989. 44. old.(20) MIKO, F.: Hodnoty a literárny proces. Tatran, Bratislava, 1982. 34. old.(21) Miko, F.: Brutalita výrazu v kontexte diela. In: PLESNÍK, Ľ. – SULÍK, I. (szerk.): O interpretácii umeleck-ého textu 16. Všpg v Nitre, Nitra, 1995. 11. old.  (22) ZAJAC, P.: i. m. 37. old.(23) ZEMAN L.: Tisztelgés egy életmű előtt (František Miko 80 éves). Irodalmi Szemle 2000/3–4. sz. 114. old.(24) PLESNÍK, Ľ.: Pragmatické aspekty Mikovej koncepcie textu. In: uő: Pragmatická estetika textu. Všpgv Nitre, Nitra, 1995. 95. old.(25) MIKO, F.: Od epiky k lyrike. Tatran, Bratislava, 1973. 31. old.(26) i. m. 26. old.(27) A szöveg és a stílus ilyen értelmű összefüggéséről részletesebben lásd SZABÓ Zoltán idézett tanulmányát.   (28) MIKO, F.: Literárne dielo ako text. In: O interpretácii umeleckého textu 11. Pedagogická fakulta v Nitre,Nitra, 1989. 95. old.(29) i. m.(30) MIKO, F.: Aspekty literárneho textu. Pedagogická fakulta v Nitre, Nitra, 1989. 74. old.(31) A koncepció részletesebb tárgyalását és gyakorlati alkalmazását lásd A végtelen novella poétikája címűtanulmányomban.MIKO, František: Az epikától a líráig. Az irodalmi mű stilisztikai vizsgálata. Fordította: ZEMAN László. Dunaszerdahely, Nap Kiadó, 2000. Benyovszky KrisztiánNarratológia és hermeneutikaA fiatal irodalmár első önálló kötete a FISZ Könyvek sorozatábanjelent meg, fenntartva az eddigi kiadványok hiánypótló szerepét: amagyar irodalomban és irodalomtudományban friss (bár még nemminden esetben kiforrott) szemlélet és hangvétel érvényesítését. BengiLászló kötete egyaránt hozzájárul a tudományos igényűirodalomszemlélet tapasztalatához és az értelmezési kérdésekoktatásban kamatoztatható gyakorlatához.Az ELTE doktoranduszának debütáló kötete impozáns vállalkozás; a minden bi-zonnyal a 20. századi magyar próza csúcsteljesítményei közé tartozó Kosztolányi-szövegek mellett a kortárs honi prózakánon reprezentatív alkotásainak elemzésé-re tesz kísérletet. A kötet ennek megfelelően két, nagyjából egyenlő terjedelmű részreoszlik, bár egy fontos különbséget már itt jeleznünk kell: a (többnyire) hosszabb léleg-zetvételű Kosztolányi-elemzések elsősorban viszonylagosan „kerek” értelmezést,értelem-egészt nyújtanak, szemben a második rész szövegeivel, melyeket mindenekelőttaz igényes, elméletileg kellően reflektált recenziók közé sorolhatunk.Az ,In memoriam Cornelii Esti’ című nyitótanulmány az egyik legkanonizáltabb éslegtöbbet értelmezett Kosztolányi-művet vizsgálja, az Esti Kornél-kötet „zárónovel-láját”. Ahogy Bengi is röviden kitér rá, a szöveg hatástörténetében uralkodó értelmezésiséma elsősorban az utazás és az életút közt fennálló metaforikus avagy allegorikus kap-csolat kimutatásában és elemzésében érdekelt, és maga Bengi is ezen az úton indul el,azonban szemben azokkal az értelmezésekkel, melyek nem fordítanak különösebb fi-116Kritikagyelmet a metaforikus szerkezet szövegbeli konstituálódására, az ,In memoriam CorneliiEsti’ elsősorban a metaforizálódás és narráció összefüggéseire és a metaforikus rendszerváltozásaira figyel az olvasás „előrehaladása” mentén. A háttérben az „intelligere, inter-pretare, applicare” Jauss által az irodalmi hermeneutikába emelt (1) hármassága műkö-dik, az olvasás horizontváltásait összekötve a metaforikus szerkezetben az olvasás folya-mata során bekövetkező változásokkal. (2) Az észlelő első olvasatban a szöveg a „szocializációs folyamatok metaforikus tere-ként” (3) strukturálódik, azonban az irónia révén, amely meggátolja a tragikus hangnemérvényesülését és amely Bengi szerint az elbeszélő szólam modalitását egységesíti, az új-raolvasás horizontjában ez az értelmezés már nem látszik teljesen adekvátnak. Az iróniaegyrészt az első olvasat által felállított narratíva váratlan „bukásában” (az élet csatáit fo-lyamatosan megnyerő ember története váratlanul a leszállás révén a halálba torkollik,visszamenőleg érvénytelenítve a küzdelmet dicsőítő szentenciákat), másrészt az elbeszé-lői diszkurzus hangsúlyosan közhelyszerű tanulságaiban manifesztálódik. (4) Az iróniaproblematikája nyelvfilozófiai kérdéseket vet fel; egyrészt a szöveg előbbiekben „felírt”struktúrájában megkülönböztethető egy szó szerinti és egy metaforikus szint, melyekmegkülönböztetésében az irónia játszik fontos szerepet. Másrészt ez a kettőség elképzel-hető magán a metaforikus szinten belül is, itt az első szint a szocializációs folyamatokmetaforikus tere lenne, melyet az irónia a fentiekben leírt módon diszkreditál, elválaszt-va ezt a szintet a lét értelmezésének releváns szintjétől. Bengi megkezdett gondolatmenetét a halott metafora Rorty-i fogalmán keresztül eme-li általánosabb filozófiai kontextusba. Rorty alapján a halott metafora olyan trópus, melya köznapi használatban rögzített értelmet nyer, így lényegében megszűnik metaforakéntfunkcionálni. A novella hangzatos szentenciáit és közhelyszerű formuláit valóban termé-kenyen lehet értelmezni ebből az irányból, és a szerző azon művelete sem tűnik erősza-koltnak, amellyel az eddigiekkel összhangban az irónia szövegbeli funkcióját a nyelvimegelőzöttség tapasztalatával kapcsolja össze. (5) A Kosztolányi-szöveg nyelvfilozófiai hozadékának elemzése után a megérkezés motí-vumának és az autentikus lét problematikájának tárgyalása következik. Bengi értelmezé-se nyomán olyan életút-narratíva rajzolódik ki, amelyik az autentikus létből (Esti céljaelőször a megérkezés, azaz Bengi értelmezésében metaforikus szinten a halál) a létfelej-tés állapotába vezet (hiszen Esti „elfelejti” célját, a megérkezés az előrehaladó szöveg-ben immár a szociális térben betöltött minél előnyösebb pozícióra utal), majd a leszállásaz elbeszélő én autentikus létének kezdeteként értelmezhető. Bár Bengi interpretációjaerősen Heideggerre hagyatkozik, önkényességről mégsem beszélhetünk, mert az értel-mezés végig a szöveg közelében mozog, termékeny szoros olvasatát nyújtva annak.A kötet nyitószövege nemcsak azért érdemel kitüntetett figyelmet, mert ez az,Elbeszélés kihívásá’-nak legszínvonalasabb tanulmánya, hanem azért is, mert markán-san magába sűríti az egész kötet legjellemzőbb vonásait.E jellegzetességek egyike a szövegek összességére kiterjeszthető: az írások hátterébenműködő erőteljes narratológiai elemzés, mely az esetek többségében alapul szolgál a fi-lozófiai, irodalomelméleti stb. kontextusokat mozgósító értelmezésekhez, melyekben je-lentős hangsúlyt kap a befogadás folyamatának vizsgálata. Egy önmagában álló narratívvizsgálat magában rejti az érdektelenné válás veszélyét, hiszen egy bizonyos ponton túlóhatatlanul megmutatkoznak eme közelítésmód jelentős korlátai, másrészt azonban az el-beszélő szövegek esetében (kissé erősen fogalmazva) a narratológiai alapozás elenged-hetetlen egy valóban adekvát olvasat létrehozásához. A kötet tanulmányai termékenyenhasznosítják a narratív vizsgálatok „eredményeit”, anélkül, hogy az elbeszélő-szerkezetvizsgálata öncélúvá válna. A másik fontos, a kötet írásait összekötő közös jegy a lábjegyzetelés termékeny mód-ja, az apparátus ugyanis sok esetben jelentősen kitágítja az interpretációk horizontját. AIskolakultúra 2001/8117Bengi László: Az elbeszélés kihívásafőszövegek kerek (néhány esetben talán túlságosan is kerek) értelmezései mellett a láb-jegyzetekben olyan más irányok jelennek meg, melyek jelentősen eltérnek az „alapértel-mezéstől” és szerkezetileg is alátámasztják a szerzőnek azt a többször tematizált előfel-tevését, amely szerint az irodalmi művek jelentésképzését nem lehet lezárni és a „jelen-tést” meghatározott számú olvasatra redukálni. Az Esti Kornél-értelmezés kivételnek tekinthető abból a szempontból, hogy a kötettöbbi Kosztolányi-dolgozata a szerzői kánon peremén található szövegeket preferálja,szemben a recepció által központi fontosságúnak ítélt írásokkal. A kötet harmadik tanul-mánya például Kosztolányi ,Egy asszony beszél’ című elbeszélés-ciklusával foglalkozik,mely inkább csak említésszerűen, mintsem komoly értelmezések szintjén van jelen aszakirodalomban, eltekintve néhány kivételtől, mint például a Bengi által is viszonylaghosszan tárgyalt Thomka Beáta-írásoktól. Így a szerző véleménye szerint az ezen szöve-gekkel (is) foglalkozó írások és monográfiák csupán néhány alapvető általános megálla-pítást tesznek, anélkül, hogy a szövegeket szorosabban megvizsgálnák és több fontoskérdést problematizálnának.Az egyik ilyen, ebben a tanulmányban kiemelt fontosságúként kezelt kérdés a ciklusegyes írásainak egymáshoz való viszonya, illetve differenciáltabban az elbeszélők iden-titása – lehetséges-e ezen szövegeket egy el-beszélőnek tulajdonítani – és a különbözőszövegek megalkotottságának (esetleges) el-térései. E kérdések megválaszolása fontos le-het mind a ciklus részeinek, mind a ciklusegészének értelmezésében. A tanulmány kétegymástól határozottan elkülönülő értelme-zési módszert alkalmaz: az egyes szövegeketönmagában tárgyaló interpretációk mellett aciklus egészét kiemelt kontextusként kezelőelemzést, mégpedig oly módon, hogy a kü-lönálló szövegek vizsgálata során nyert kér-désirányokat, előfeltevéseket reflektáltan al-kalmazza a ciklus további darabjaira. Ezekalapján elsősorban az irónia (mint Kosztolá-nyi esetében többnyire termékenyen alkal-mazható és a tanulmány szerzője által is va-lószínűleg kedvelt alakzat), az önirónia, illetve a viszonylagosság kérdése kerül elsősor-ban az interpretáció horizontjába. Az értelmezési kísérlet termékeny voltához nagybanhozzájárul a fentiekben már említett narratológiai szigor, mely talán ennek az írásnak azesetében bizonyul a leggyümölcsözőbbnek. Amellett, hogy a Kosztolányi-értelmezéseket látom a kötet előremutatóbb, jobban si-került részének, meg kell említenem az ,Önreflexív prózatechnika és többrétű jelentés-szerkezet’ című írást, amely véleményem szerint a tanulmánykötet legzavarbaejtőbb szö-vege. Az elméleti alapozás foghíjas mivolta, a megfogalmazás hiányosságai, a diszkurzívösszetettség hiánya és a többi tanulmányban oly jól funkcionáló lábjegyzet-apparátus tel-jes mellőzése arra enged következtetni, hogy a szerző egy korábbi írásáról van szó. Nemtudni, mi okból kapott helyet ebben a válogatásban, hiszen annak színvonalemelésérenem igazán alkalmas.A második fejezetben ugyancsak a nyitótanulmány a legfigyelemreméltóbb, melybenBodor Ádám ,Sinistra körzet’-ével foglalkozik a szerző. Az írás annyiban mindenképpentúlmutat a primer recenzió keretein, hogy a „regény” (addigi) recepcióját is reflexió tár-gyává teszi. Amiben a recepció jelentős része „elmarasztalhatónak” tetszik, az a Bodor-szöveg megalkotottságának nem maradéktalanul következetes tárgyalása; a szövegszerű-118KritikaEbben a tanulmányban ki-emelt fontosságúként kezelt kér-dés a ciklus egyes írásainak egy-máshoz való viszonya, illetvedifferenciáltabban az elbeszé-lők identitása – lehetséges-eezen szövegeket egy elbeszélő-nek tulajdonítani – és a külön-böző szövegek megalkotottságá-nak (esetleges) eltérései. E kér-dések megválaszolása fontos le-het mind a ciklus részeinek,mind a ciklus egészének értel-mezésében. Iskolakultúra 2001/8119ségre való reflektálást sok helyen antropológiai avagy politikai kérdések játékba hozásahelyettesíti. Bengi tehát egy ezen hiányosságot „pótoló” elemzésre tesz kísérletet, értel-mezésének horizontjában elsősorban az ismétlődés különböző poétikai megoldásaival ésfunkciójával. Az ismétlődésen egyrészt a motívumokat, illetve a motivikus szerkesztés-módot lehet érteni, azonban a jelenség ennél jóval kiterjedtebb és a szöveg értelemkép-zésében is jóval fontosabb helyet foglal el. A szöveg több szintjén funkcionáló ismétlő-dések a szubjektumok felcserélhetőségét, az elcsúszások pedig az identitás rögzíthetet-lenségét jelzik.A múlt elbeszélhetőségének kérdésével két írás is foglalkozik, Márton László és Dar-vasi László szövegei kapcsán. A „posztmodern történelmi regény”-t tekintve maga a kér-dés mindenképpen relevánsnak mondható, hisz az elemzett szövegekben olyan újszerűviszonyrendszer körvonalazódik múlt és jelen közt, amely alapvetően átalakíthatja törté-nelemszemléletünket. Maguk az elemzések betöltik (feltételezett) funkciójukat: a két re-gény igényes (és érvényesnek mondható) elemzései, értékelései. Mindezekhez az is hoz-zátartozik azonban, hogy létezik átfogóbb, ezeket a szövegeket (is) tárgyaló tanulmány,amelyik jóval kiterjedtebb kontextusba helyezi a posztmodern történelmi regény prob-lémáját. (6) A kötet keltette összbenyomás mindenképpen kedvező: az olvasó egyrészt elméletilegreflektált és elsősorban a Kosztolányi-elemzések esetében előremutató, másrészt a recep-cióval dialógusképes, sőt annak megújíthatóságát is megelőlegező írásokkal találkozikBengi László első kötetében.Jegyzet(1) v.ö.: JAUSS, Hans Robert: A költői szöveg az olvasás horizontváltásában. In: Recepcióelmélet – esztétikaitapasztalat – irodalmi hermeneutika. Osiris, Bp. 1997. 320. old.(2) Ahogy a szerző egy lábjegyzetében utal rá, a metafora az adott tanulmány kontextusában elsősorbanolvasási alakzatként értendő.(3) v.ö.: BENGI László: Az elbeszélés kihívása. Fisz, Bp., 2000. 8. old.(4) A magam részéről egy lépéssel tovább mennék Benginél: elképzelhető egy olyan ironikus szerkezet is,melyben a szöveg lényegében önmagát olvassa azzal, hogy eme közhelyes szentenciák révén reflektál a vil-lamosút mint életútalakzat (azaz lényegében az „út mint élet” allegorikus szerkezet) „elégtelen” mivoltára.  (5) v.ö .: BENGI, 16. old.(6) v.ö.: RÁCZ I. Péter: A történeti narratíva poétikai szerepe. Prae 2000/1–2. sz. 117–157. old.BENGI László: Az elbeszélés kihívása. FISZ, Bp, 2000. Stemler MiklósBengi László: Az elbeszélés kihívása

Narratológia és hermeneutika

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library