Jelen kutatás tárgya a spanyol nyelven folytatott (fél)spontán beszéd artikulációs tempója. Egyfelől négy spanyol anyanyelvi dialektus (észak-spanyolországi, dél-spanyolországi, mexikói, argentínai-uruguayi) átlagos tempóértékét vizsgáljuk, másfelől pedig B2-es KER szintű magyar ajkú nyelvtanulók artikulációs tempóját hasonlítjuk össze a négy spanyol nyelvjárás átlagos artikulációs tempójával. Kutatásunk alapját a következő hipotézisek képezik: (i) (fél)spontán beszédkor az európai spanyol dialektusok átlagos artikulációs tempója magasabb, mint az amerikai dialektusoké; (ii) az általunk vizsgált B2-es KER szintű magyar nyelvtanulók artikulációs tempója alacsonyabb, mint az általunk vizsgált bármely spanyol nyelvjárás átlagos tempóértéke. Dolgozatunkban az elméleti háttér után a vizsgálatunkban résztvevő adatközlőket mutatjuk be, majd az elemzésünk során használt módszertant is részletezzük. Az artikulációs tempó megállapításához (fél)spontán beszédként meghatározható interjúkat elemeztünk: a hangfelvételeket szegmentáltuk és annotáltuk a Praat nevű fonetikai-akusztikai programban. Eredményeink az első hipotézisünket nem támasztották alá, ugyanis (i) leggyorsabbnak a mexikói, a leglassabbnak pedig az észak-spanyolországi nyelvjárás bizonyult; a második feltételezésünk azonban alátámasztást nyert, mivel (ii) az általunk vizsgált egyik B2-es KER szintű magyar anyanyelvű nyelvtanuló sem érte el bármely elemzett spanyol dialektus átlagos értékét
