Széles körben elterjedt vélekedés a kertészetben és növényvédelemben, hogy a
növényeket délben, tűző napon nem szabad locsolni, mert a növényekre tapadt
vízcseppek megégethetik a leveleket azáltal, hogy a levél felszínére fókuszálják a
napfényt. Hasonló vélemény fordul elő a bőrgyógyászatban és kozmetikában is,
miszerint az emberi bőrön megtapadt vízcseppek veszélyt jelentenek napozás közben,
mert a bőrre fókuszálják a napfényt. Az erdészeti szakirodalomban is föl-fölbukkan az a
hit, hogy a vízcseppek által az elszáradt növényzetre fókuszált napfény erdőtüzet
okozhat. A növények felületén ülő vízcseppek fényfókuszálását részleteiben eddig még
nem vizsgálták.
Hogy pótoljam e hiányt, a napsütötte növényi levelekhez tapadt vízcseppek által
fókuszált napfény miatti esetleges levélégés mélyebb megértésének céljából négy
kísérletet végeztem. Először demonstráltam, hogy vízszintes juharleveleken (Acer
platanoides) elhelyezkedő, 1.5 törésmutatójú, 2 és 10 mm közti átmérőjű üveggolyók
napsütésben súlyos égési sérüléseket (barnulást) okoznak a levélszövetben. Utána
megmutattam, hogy páfrányfenyő (Ginkgo biloba) és korai juhar (Acer platanoides)
vízszintes sima, többé-kevésbé víztaszító levelein ülő napsütötte vízcseppek nem
képesek beégetni a levélszövetet. Ezáltal megcáfoltam azt a régi közhiedelmet,
miszerint eső vagy öntözés után mindig napégést szenvednek a növények a rájuk tapadt
vízcseppek napfényfókuszáló hatása miatt. Ugyanakkor azt is megmutattam, hogy
napsütésben a rucaöröm (Salvinia natans) erősen víztaszító viaszszőrei által tartott
vízcseppek megégethetik a levélszövetet. Vizsgálataim alapján azt a végkövetkeztetést
vontam le, hogy azon általános vélekedés, miszerint a növényekhez tapadt vízcseppek
apró nagyítólencsékként összegyűjtve a napfényt mindig megégetik a leveleket, nem
más, mint egy közkeletű tévhit
