Jelen tanulmány egy metafora történetéhez kíván néhány adalékkal szolgálni. Az a metafora, melynek egynéhány metamorfózisát nyomon követjük, a hanyatló, romló emberi testet állítja párhuzamba az architektonikai romokkal. Ez az analógia tudtommal először reneszánsz anatómiai kézikönyvekben bukkan fel, s nem is az emberi testet, hanem pontosabban a halott, sőt felboncolt testet rokonítja a múlt romos építészeti maradványaival. Az alábbiakban felvázolt metaforatörténetben az eredet megjelölését követően példáinkat kizárólag a modern esztétikai gondolkodásból és a költészetből vesszük, a 20. század második feléből
