Slíz, Mariann

ELTE Digital Institutional Repository (EDIT)

Könyvszemle 277(korpuszként, a lexikon bevezetőjében felsorolt szakmunkák pedig referenciaművek-ként), mind a szélesebb rétegeket érintő német nyelvoktatásban (kulturális szótárként).  MÜLLER MÁRTA  Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar GEORGE REDMONDS – TURI KING – DAVID HEY, Surnames, DNA,  and Family History [Családnév, DNS és családtörténet] Oxford University Press, Oxford, 2011. 242 lap 1. A három brit szerző monográfiája a családnév-történeti kutatásokban Magyaror-szágon eddig még alig ismert lehetőségre, a genetika alkalmazására hívja fel a figyelmet, a nehézségeket sem titkolva. A kötet, mint azt SIR ALEC JEFFREYS genetikus előszava (vii–viii) hangsúlyozza, még csak az első lépéseket mutatja be azon az úton, amely a ge-netika és a technika napjainkban is zajló forradalma hatására hamarosan bárki számára járhatóvá válhat. A szerzők, a családnévkutató GEORGE REDMONDS, a családtörténet-kutató DAVID HEY és a genetikus TURI KING előszavukban eddigi közös munkájuk leg-főbb tanulságaként azt emelik ki, hogy a családnevek történetének feltárásához ma már nélkülözhetetlen a multidiszciplináris szemlélet és eszköztár (ix–x). A kiadvány ennek jegyében igen részletesen, sőt névkutatói szemmel nézve néhol már túl részletezően mu-tatja be a szerzők által képviselt tudományok kapcsolódásának a névkutatásban kiaknáz-ható lehetőségeit. E részletesség ugyanakkor nem teljesen öncélú, hiszen az aprólékos magyarázatok szükségesek ahhoz, hogy e három terület képviselői kölcsönösen megis-merhessék az általuk nem művelt tudományoknak a témával kapcsolatos kérdéseit és módszereit. Emellett a genealógiában megnyíló új lehetőségeket fogadó széles körű ér-deklődést látva a szerzők igyekeznek a laikus közönségnek is hiteles tájékoztatást nyújtani. 2. A bevezetés (1–20) a későbbi vizsgálatok szempontjából lényeges névtörténeti kérdésekbe nyújt bepillantást: kitér a brit családnevek gyakoriságára és kialakulásuk fo-lyamatára, majd bemutatja a nagy-britanniai családnévföldrajzi és névetimológiai kutatá-sok történetét, forrásait, eredményeit és további lehetőségeit is. A brit névtörténeti vizsgálatok egyik alapvető forrása STEPHEN ARCHERnek az 1881-es országos cenzuson alapuló interaktív névatlasza (The British 19th Century Surname Atlas, CD-ROM, 2003). Eszerint 1881-ben a népesség 40%-a mindössze 500 családnéven osz-tozott, ugyanakkor 10% mintegy 30 ezer különféle ritka családnevet viselt. A 14. századi pestisjárvány előtt még nagyobb volt a névállomány változatossága, holott a lakosság száma a mainak csupán a tizede volt. A fekete halál azonban a népességnek csaknem a felét elpusztítva jelentős hatással volt a családnévkészletre is: számtalan név nyomtala-nul eltűnt, mások viselőikkel együtt messzire kerültek keletkezési helyüktől, amikor a túlélők elfoglalták a lakatlanná vált házakat. Ez a 14. századi törés komoly módszertani problémát jelent a névtörténeti kutatások számára, holott a brit családnévrendszer kiala-kulása akkorra már csaknem befejeződött: a 11. században, a normannok hatására a Könyvszemle 278legfelső rétegben megjelenő családnévelőzmények fokozatosan terjedtek a társadalom al-sóbb rétegeiben, így a 15. század elejére már a parasztság legnagyobb részében is általános volt a használatuk. Új családnevek ugyanakkor még a 15. századi forrásokban is felbuk-kannak: ezek gyakran régebbről ismert nevek újabb változatai, melyeknek a korábbi válto-zattal való összetartozására csak a genealógiai és genetikai kutatások deríthetnek fényt. A fenti tények figyelembe nem vétele tévútra vezetheti a névkutatót, amint azt a szerzők REANEY méltán elismert, általánosan használt családnévtára (A Dictionary of English Surnames, 1958) alapján részletesen bemutatják. Ennek legutóbbi, 3. kiadásában ugyanis a nevek 11%-ának nincs a jelenben folytatása, ugyanakkor számos ma is létező családnév kimaradt belőle. REANEY emellett egyes családneveket a szerzők szerint téve-sen eredeztetett, mivel a nevek földrajzi megoszlását és a családtörténetet tudatosan nem vette figyelembe etimológiái elkészítésekor. A leicesteri egyetemen 1965-ben indult English Surnames Series elnevezésű kutatási program szintén alátámasztotta, hogy névföldrajzi, genealógiai és genetikai vizsgálatok nélkül nem szerencsés a középkori családneveket összekapcsolni a maiakkal. A középkori angol helyesírás következetlensége miatt ugyanis mind a családnevek, mind a helynevek, amelyekhez esetleg az előbbiek köthetők, igen sokféle, egymástól jelentősen eltérő alakban bukkanhatnak fel a forrásokban. 3. A következő fejezetek a családnévelőzmények és a családnevek történetét, típusait, területi megoszlását, terjedését és visszaszorulását mutatják be, számos példán és térké-pen szemléltetve (21–147). Ebben a némileg terjengős, az összetartozó témákat néha több helyen tárgyaló részben olvashatunk például a walesi, skót, ír és angol családnevek tipológiai eltéréseiről és kialakulásuk időbeli különbségeiről, a családnevek történeti vál-tozékonyságáról, a nevek kihalásának vagy éppen a névváltozatok kialakulásának az okairól, a jegyzőknek egy adott névalak „standardizációjában” játszott szerepéről. Itt esik szó a családnevek kialakulásának okairól is (56–58), habár e kérdést talán érdemesebb volna a történeti bevezetőben, a kialakulási folyamat bemutatásával együtt tárgyalni. Módszertani kérdésekkel is bőségesen szembesülünk; ilyen például a változatok külön vagy együttes kezelésének a névföldrajzi vizsgálatokban tapasztalható előnye és hátránya. A megszámlálhatatlan példa közül csupán egyet kiemelve: a szerzők felhívják a figyel-met az etimológiák automatizálásának a veszélyére. A Higgson családnevet például ha-gyományosan a Richard keresztnév Hick ~ Higg változatából, apanévként vezetik le, az 1377–1381-es összeírásban azonban a Higgson mellett szereplő filius Hugonis a Hugó-ból való származására utal, legalábbis ebben az esetben. Az efféle tévedések a szerzők sze-rint többnyire elkerülhetőek lesznek, ha a történeti adatok mellett a családnevek területi megoszlását és a névviselők családfáját is megvizsgáljuk. 4. A hosszú névtani részt a genetikai alapozás követi (148–172). Ebben közérthető leírást kapunk a DNS felépítéséről, valamint az Y kromoszómának a családnévkutatás-ban hasznosítható tulajdonságáról, vagyis a génállomány örökítésében játszott szerepéről és a családnévhez hasonlóan férfiágon való öröklődéséről. Az Y kromoszóma vizsgála-tával össze lehet állítani az emberiség genetikai családfáját, melynek nagyobb ágai az azonos Y kromoszómát képviselő ún. haplocsoportok. Az ezeken belül elkülöníthető szűkebb csoportok a haplotípusok. Ezeket a fő- és alágakat az Y kromoszómában mutá-ció hatására bekövetkező változások hozzák létre. Minél régebben történt egy mutáció, annál többen tartozhatnak egy haplocsoportba, illetve -típusba. Ezért a családnevek Könyvszemle 279szempontjából a haplotípusra szűkítés elengedhetetlen, hiszen bár az azonos haplo-csoportba tartozó férfiaknak is közös ősük volt, ez a személy nagy valószínűséggel jóval a családnevek kialakulása előtt élt.  A fejezet részletesen bemutatja a genetikai teszt menetét a mintavételtől kezdve, majd a családnév és az Y kromoszóma kapcsolatát bebizonyító első vizsgálatokat, köz-tük a Thomas Jefferson állítólagos törvénytelen fiainak valódi származását felderíteni szándékozó 1972-es kutatást mutatja be röviden.  5. A hosszú, de szükséges alapozó fejezetek után következik a kötet legérdekesebb, a magyar névkutatók számára teljes egészében újdonságot jelentő része, a névkutatást a genetikával összekapcsoló, közelmúltban lezajlott kutatások részletes tárgyalása (173–193). TURI KING vizsgálata például kétségtelenül bizonyította a családnév és az Y kromoszóma közötti kapcsolat relevanciáját: míg a 300, páronként azonos családnévvel rendelkező, találomra kiválasztott, egymással rokoni kapcsolatban nem lévő férfi közül 16 pár azo-nos haplotípusba tartozott, addig másik 300, eltérő családnevű párokba állított férfi ese-tében nem találtak haplotípusbeli egyezést a párok tagjai között. Ezt követően azt vizs-gálták, hogy két, véletlenszerűen kiválasztott, azonos családnevű férfi mekkora eséllyel származik közös őstől. A kutatás két fontos tanulsággal járt. Egyrészt az azonos család-nevűek között százszor nagyobb eséllyel találni azonos haplotípusba tartozókat, másrészt a családnevek között jelentős különbségek vannak e szempontból. Minél ritkább ugyanis egy családnév, logikusan annál nagyobbra nő az esély (pl. a leggyakoribb Smith esetében mindössze 0,1%, míg a ritka Herrick esetében 53%). Egy másik vizsgálat is hasonló eredménnyel zárult: ha egy családnévnek 5000-nél kevesebb viselője van, közel 50% az esélye annak, hogy két, e nevet viselő férfi közös őstől származik. Ezek után természete-sen azt is tisztázni kellett, mekkora esélye van annak, hogy két, azonos családnevű férfi nem közös ős, hanem véletlen folytán tartozik azonos haplotípusba. Az eredmény szerint a ritkább haplotípusokban igen kicsi a véletlen egyezés esélye, a gyakori haplocsopor-tokon belül azonban lehetséges ilyen eset, ezért a továbbiakban finomítottak a módszer-tanon, hogy kizárják a véletlen egyezéseket. A cél ezek után az lett, hogy azokat a mutációkat mutassák ki, amelyek a családne-vek kialakulásának kezdete óta, azaz 700 éven belül történtek, hiszen csak ezek lehetnek relevánsak a központi téma szempontjából. Különböző családneveket véletlenszerűen válogatott minta alapján vizsgálva egy Network nevű programmal genetikai hálózatokat határoztak meg az azonos családnevet viselők haplotípusaiból. Ezeken a közös őstől származó férfiakat szimbolizáló pontok nyalábokat alkottak. Számos hálózat elemzése révén az derült ki, hogy minél ritkább egy családnév, annál több férfi tartozik egy nya-lábba, és ha több nyaláb van, akkor a ritkább neveknél jellemzően egy nagy nyaláb domi-nálja a hálót. A nyalábok korát is megbecsülő Network szerint ráadásul a vizsgált 74 nyaláb 64%-a valóban a 700 éves határon belüli, vagyis a családnév „alapítója” lehet a közös ős.  Az eredmények áttekintését a lehetséges hasznosítási területek bemutatása követi (194–214). Habár az efféle vizsgálatok még meglehetősen drágák, angol nyelvterületen már számos társaság kínál lehetőséget a genetikai genealógiára, vagyis a családfakutatásra genetikai tesztek, illetve már létező, családneveket és Y kromoszómákat összekapcsoló hatalmas adatbázisok segítségével. Sőt e fiatal diszciplína már társasággal (Society of Genetic Genealogy) és – egyelőre még nem lektorált, de akadémiai körökben egyre elfo-gadottabbá váló – online folyóirattal is rendelkezik (Journal of Genetic Genealogy).  Könyvszemle 280A genetikai genealógiának orvosi és kriminalisztikai hasznosítása is lehetséges. TURI KING egy vizsgálata például különböző nagy-britanniai vidékek genetikai állománya közti eltéréseket igyekszik feltárni gyógyászati célból. A nyomozók munkáját szintén megkönnyíthetik az efféle vizsgálatok eredményei: a tetthelyen talált ismeretlen DNS-ek családnévhez, ezáltal egyéb bizonyítékokkal kombinálva jó eséllyel személyhez kötése válik lehetővé olyan hatalmas adatbázisok révén, amelyek összekapcsolva tartalmaznak haplotípusokat és családneveket. Az említett vizsgálatoknak azonban nehézségei és hátrányai is vannak. Gondot je-lenthet például a házasságon kívüli kapcsolatból született fiúgyermek, az örökbefogadás, a mostohaapa családnevének felvétele vagy a névváltoztatás, hiszen ezek mind a család-név és a kiindulási haplotípus közti kapcsolat megszakadásához vezetnek. Ennek ellenére a fent említett társaságok kihasználják a családfa, illetve az ős etnikuma iránti közérdeklő-dést, azt azonban nem közlik ügyfeleikkel, hogy az efféle vizsgálatokban a fentiek mellett még legalább öt bizonytalansági tényezővel kell számolnunk: 1. Mivel az összes lehetsé-ges ősünk száma meghaladja annak a korszaknak a népességszámát, amikorra visszave-zethető a közös ős, bárki, akinek európai ősei vannak, esélyes arra, hogy viking, kelta stb. elődje legyen. 2. Az Y kromoszóma kizárólagos vizsgálatával az anyai ági leszárma-zás teljes homályban marad. 3–4. A haplotípusokat a földrajzi elhelyezkedésük alapján kötik etnikumhoz: egy adott területen gyakori haplotípust az adott időszakban ott élő né-pességről nevezik el. Ugyanaz a haplotípus azonban ettől még másutt is előfordulhat, rá-adásul a kulturális és etnikai csoportok vándorolnak és keverednek egymással, így nem feltétlenül lehet egy haplotípus alapján viking, kelta stb. származásra következtetni. 5. A mintavétel is lehet egyenetlen és korlátozott. A szerzők emellett a genetikai genealó-giai eredmények közlésének esetleges negatív pszichológiai hatásaira is figyelmeztetnek: ha például valakiről kiderül, hogy nem vér szerinti tagja a családjának, az komoly törést okozhat az egyén életében, identitásában. 6. Az összegzés a kötet legfőbb tanulságaiként a genetikának, a genealógiának és a helytörténetnek a családnév-etimológiai és népességtörténeti kutatásokban játszott sze-repét emeli ki. Az utóbbi kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a brit kutatók e szempont-ból a magyaroknál, illetve általában a közép-kelet-európaiaknál jobb helyzetben vannak: a Brit-szigetek népességének nagyobb része ugyanis a genetikai és névföldrajzi vizsgála-tok alapján az elmúlt évszázadok alatt is egy-egy régión belül maradt. Így a családnév és az Y kromoszóma alapján még ma is viszonylagos biztonsággal be lehet határolni azt a területet, ahol a nevet viselők többségének családja évszázadokon keresztül élt. A kötetet a korábban említett kétféle cél miatt a magyar gyakorlathoz képest kissé szokatlanul ható kettősség jellemzi: a szokásos hivatkozások hiánya, az olvasmányos stí-lus és a számos fekete-fehér és színes kép a tudományos ismeretterjesztést szolgálja, ugyanakkor a téma aprólékos és hiteles bemutatása, a módszertan részletes leírása, a számtalan, szakmai szempontból is komoly tanulságokkal szolgáló példa, valamint a gazdag irodalomjegyzék (218–224) és a részletes mutató (225–242) a névkutatók számára is messzemenően hasznosíthatóvá teszi a számos újdonsággal szolgáló monográfiát.  SLÍZ MARIANN Eötvös Loránd Tudományegyetem  Bölcsészettudományi Kar 

George Redmonds – Turi King – David Hey: Surnames, DNA, and Family History [Családnév, DNS és családtörténet]

https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/31414/N%c3%8937_277-280_Sliz.pdf?sequence=1&isAllowed=y

George Redmonds – Turi King – David Hey: Surnames, DNA, and Family History [Családnév, DNS és családtörténet]

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

ELTE Digital Institutional Repository (EDIT)