Bárth M., János

ELTE Digital Institutional Repository (EDIT)

Könyvszemle 301 HOFFMANN ISTVÁN, Mikrotoponímiai vizsgálatok 1. Tapolcafő helynevei  A Magyar Névarchívum Kiadványai 30. Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2013. 138 lap, 2 térkép Az „X település helynevei” típusú kiadványokról szóló ismertetők írása általában nem a recenzensek vágyálma. Bár köztudott, hogy a helynévtárak névcikkei több tudo-mányág számára tartalmazhatnak kincset érő adatokat, az efféle kiadványok jó része hiány-érzetet kelt az olvasóban: a nevek megőrzésének, közzétételének a tényénél, a szerkesz-tés gondosságának a megállapításánál többet nem lehet róluk elmondani, jelentőségük a különféle helynévelemző munkákban való felhasználásuk révén tárul föl. A nevek puszta fölsorolásától a települési helynévrendszerek tipológiai rendszerezéséig azonban számos megközelítésmódot takarhat egy ilyen cím, ráadásul azt HOFFMANN ISTVÁN itt bemuta-tott munkája számos vonásában újszerű tartalommal tölti meg.  A Tapolcafő helyneveit bemutató kötet jelentős előzményekkel bír a szerző gazdag névkutatói életművében. Személyes, családi kapcsolatait, alapos helyismeretét felhasz-nálva az 1970-es években gyűjtötte a névtár anyagát, és tanulságait tudományos diákköri dolgozatban, szakdolgozatban, doktori értekezésben és több tanulmányban is megfogal-mazta. Azt, hogy HOFFMANN ISTVÁN ebben a névvilágban, ebben a települési névrend-szerben mozog a legotthonosabban, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Tapolcafő helynevei ismerősen csenghetnek a magyar helynévkutatás szakemberei számára: a szerző nagy hatású elméleti munkáiban, konferencia-előadásaiban, cikkeiben citált névpéldái rendre Tapolcafőről valók. Az Előszó (7–10) tanúsága szerint ez a kötet egy sorozat első darabja, melynek foly-tatásaként Pápakovácsi és Kup névanyagát, illetve e három település névrendszertani le-írását tervezi publikálni a szerző. A kiadvány azonban módszertani újításai miatt önmagá-ban is fontos tanulságokkal szolgál, a jövőben követendő példa lehet sok hasonló névtani írás számára. A könyvet forgatva elsőként roppant adatgazdagsága tűnik föl az olvasónak: az 529 részletes névcikk és alaki változatokra utaló címszó a szinkrón névállapot teljességre tö-rekvő leírásának ékes bizonyítéka, az egyes objektumok leggyakrabban használt nevét követően felsorolt gazdag történeti adatsor (a 14., 15. századig is visszanyúlva!) pedig kiválóan ábrázolja a helynevek változási folyamatait, alátámasztja és magyarázza a rész-letes névleírásokat.  Az adatok összegyűjtésén túl a szerző deklaráltan az egyes nevekre, azok analitikus vizsgálatára helyezi a hangsúlyt a névrendszer szintetikus feldolgozása helyett. A név-cikkek denotátumonként rendezve sorakoznak a kötetben, így az egy helyre vonatkozó névváltozatok összefüggései könnyebben átláthatóak. A szerző szakít a helyfajta-megjelölések rövidítésekbe kényszerítésének a hagyományával, sokszor túlzóan takarékos módjával – amely minden bizonnyal sok esetben félre is vezeti a helyismeret nélküli olvasót –, és a helynevek által megjelölt objektumokat precíz, akkurátus leírással és részletes lokalizá-cióval mutatja be: „Bóta-kő – [...] Jellegzetes alakú domb Tapolcafő és Döbrönte határán. Könyvszemle 302A Gannai úttól D-re fekvő kiemelkedés É-i – a tapolcafői belterület széléről is látható – része 5-6 m magas, csaknem függőleges sziklafalban végződik. Csak ez, a domb É-i fele tartozik Tapolcafő határába.” (22–23.) Jelzi az egyes helyek gazdasági, mezőgazdasági szerepét a falu életében, történetében, majd rátér az általa névrekonstrukciósnak nevezett leírásra, a nevek nyelvi elemzésére. Ezek a hosszabb-rövidebb (olykor kisebb tanul-mánynak is beillő) névfejtések az etimológia megadásán vagy az etimológiai lehetőségek számbavételén túl elsősorban a névadási motivációt, a névkeletkezés tárgyi-szemléleti hát-terét kutatják. Hangsúlyosan jelennek meg azonban a névcikkekben más névtörténeti, név-használati kérdések is: a helynevek alaki változatainak szövegbe építési, használati jelleg-zetességei vagy a differenciálódott névalakok (Ódor, Kis-Ódor, Öreg-Ódor, Ódor-domb, Ódori-dűlő) összefüggései. Fontos szerepet kapnak a névcikkekben a differenciáló névelemek aktuális jelentésé-nek a kognitív magyarázatai; vagyis a nevek szerepe az élő névhasználatban, a helyi név-rendszer zárt univerzumában (l. a Közép-dűlő helyzetviszonyító névrészének a magyará-zatát: a Közép út melletti fekvésére utal). Ilyenformán az egyes nevekre koncentráló, szótári formájú munka valójában a nevek hálózatát feltérképező, átfogó leírássá válik, és kirajzolódnak belőle a település helynévadási szokásainak sajátos, egyedi vonásai – na-gyon sok esetben egy-egy földrajzi köznév speciális használata, jelentése; például a szeg esetében (Mezőszeg a.).  Bizonyos nevek magyarázata bőven túlmutat egy település helynévrendszerének szok-ványos leírásánál: a Kütyü, Mocsolya önálló nyelvjárás-történeti, szótörténeti, az Ódor, Tapolca külön hangtörténeti, névtörténeti tanulmány lehetne, és az analógiákon keresztül a teljes magyar helynévállománnyal kapcsolatban fontos tanulságokkal szolgál (termé-szetesen több példát is említhetnénk).  Nagy erénye a kötetnek a filológiai alapossága, terminológiai egységessége, amely HOFFMANN ISTVÁN névelemzési modelljén alapul, és az azt követő számos munka gya-korlatát folytatja. Ennek ellenére az olvasó úgy érezheti, hogy leírásaiban a szerző törek-szik az olvasmányosságra, érthetőségre. Szándéka szerint nem csupán helynévkutató nyelvészek, történészek, hanem a település múltja iránt érdeklődő szélesebb közönség számára is íródott a mű, ezért szerencsés, hogy nem érezhető szövegformálásán – a szó-táraknál, névtáraknál oly gyakori – panelekből való építkezés szokása. Egyes etimológiai, keletkezéstörténeti leírások kimondottan személyesek, élményszerűek, utalnak egykori saját gyűjtésekre, így a szerző valósággal lubickol a feltárt adatok és irodalmi előzmé-nyek tengerében.  Az efféle kötetekben szokásos településtörténeti összefoglalás nem külön fejezetként jelenik meg, hanem a szócikkekben (pl. Simaháza, Tapolcafő) található. A társadalmi szerkezet, a népességszám, a vallási és gazdasági élet változásainak az alapos leírása természetesen helynevekre és egyéb szócikkekre való utalások köré épül, így válik azok egységes, átfogó magyarázatává is. A kötethez mellékelt térképek is örömteli meglepetéssel szolgálnak: nem a vázlatos, számokkal telezsúfolt, nehezen értelmezhető helynévtérképek hagyományait folytatják, hanem a névadatokat betűvel kiírva találjuk meg rajtuk, egymáshoz való viszonyukat, hatókörüket is szemléletesen ábrázolva. Bízunk benne, hogy HOFFMANN ISTVÁN könyvét a tapolcafői helynevekről mihama-rabb követi a tervezett folytatás, és ez a „mélyfúrás” a magyar helynévgyűjtés és -kiadás Könyvszemle 303lelassult folyamatának is új lendületet ad, a jövőbeli kiadványokhoz pedig magasra he-lyezett mércéül szolgál. BÁRTH M. JÁNOS Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar PESTI JÁNOS, Hosszúhetény nyelvi kincseiről. Névtani és dialektológiai tanulmányok Hosszúhetényi Honismereti Füzetek 7. Nemes János Általános Művelődési Központ, Hosszúhetény, 2014. 164 lap PESTI JÁNOS tanulmánykötetét a sorozatszerkesztő PAPP JÁNOSnak a szerző munkás-ságát áttekintő ajánlása vezeti be (5–6). Az ezt követő szerzői bevezetőből (7–8) az is kiderül, hogy a kiadvány két jubileumhoz is kapcsolódik: 75 éve jelent meg a vidék nép-hagyományaival foglalkozó munka BERCZE NAGY JÁNOS szerkesztésében – így idősze-rűvé is vált ennek a témakörnek a modern szempontok szerinti vizsgálata –, illetve 2015-ben ünnepli Hosszúhetény fennállásának 1000. évfordulóját. A szerző a vizsgálódást a Hetény név etimológiájának felvázolásával kezdi (9–13). Először a négy Hetény nevű településről szól majd Hosszúhetény nevének lehetséges etimológiáját tárgyalja részletesebben. A következő, kötetbeli írás a Mons Ferrus (*Vas-hegy), Vasas, Zselic, Mecsek és Zengő helynevek keletkezési körülményeit vizsgálja (15–23), összefüggéseket keresve közöttük létrejöttük időrendje, motivációjuk és jelentésbeli kapcsolataik szerint. (Megjegyzem, a nem helybéli olvasók helyzetét megkönnyítené, ha nemcsak később, hanem már a ta-nulmány elején fény derülne arra, hogy e helynevek miképpen kapcsolódnak Hosszú-hetényhez.)  Hangutánzással, illetve hangfestéssel keletkezett neveket mutat be a következő fejezet: Zengő, Dobogó, Pengő-kő (25–29). A Zengő névnek nemcsak a keletkezését, hanem a beszélt nyelvi változatait (Zenge és Zönge) is ismerteti a szerző, sőt a címben nem sze-replő Csörge nevet is elemzi. Újabb írás tárgyalja Hosszúhetény és az Ormánság kapcsolatát a különböző népmoz-galmakkal (elvándorlásokkal, betelepedésekkel) (31–38). Az Ormánságban talált hetényi adatok alapján feltételezhető, hogy a két vidék népessége között szoros kapcsolat állt fenn. E kapcsolatot a szerző nyelvi azonosságokkal is bizonyítja, regionális tájszótárak alapján. A Hosszúhetény helyneveiről szóló gyűjtemények bemutatása is helyet kap egy össze-foglaló jellegű fejezetben (39–46). Ehhez kapcsolódik Hosszúhetény helyneveinek név-tani és helytörténeti elemzése (47–65). Először a belterületi, majd a külterületi nevek névtani sajátosságai kerülnek sorra. Az utóbbiakat 11 különböző, témakörök szerinti csoportban tárgyalja a szerző (természetföldrajz, állatvilág, növénynevek, mezőgazdasági művelés, az állattartás emléke, erdőgazdálkodás, ipartörténeti vonatkozások, személyek neve és történelmi eseményekre utalás, elnéptelenedett helységek névemlékei, a helyne-vek morfológiai sajátosságai, valamint Hosszúhetény német helynevei). 

Hoffmann István: Mikrotoponímiai vizsgálatok 1. Tapolcafő helynevei

https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/31416/N%c3%8937_301-303_Barth.pdf?sequence=1&isAllowed=y

Hoffmann István: Mikrotoponímiai vizsgálatok 1. Tapolcafő helynevei

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

ELTE Digital Institutional Repository (EDIT)