T. Somogyi, Magdolna

ELTE Digital Institutional Repository (EDIT)

Könyvszemle 304A Hosszúhetény személyneveiről szóló fejezet (67–80) a 10. századtól kezdi az átte-kintést. Szól az egy- és kételemű nevekről, majd a ragadványnevekre is kitér. A névadás indítékainak tárgyalása 31 kategóriában történik; többek közt ősökről, családnévből és keresztnévből, családnév szinonimájával, anyós családnevéről, férj keresztnevéről, fog-lalkozásról, munkafolyamatról, tulajdonságról, beszédmódról, szenvedélyről stb. Ezek át-láthatósága érdekében talán érdemesebb lett volna pontokba szedni a különböző típusokat. A kiadvány egy jelentősebb része a Baranya megyei néphagyományok című munka alapján hosszúhetényi folklórszövegeket mutat be (81–117), részletes adatolással, melyet e szövegek nyelvjárási sajátosságainak az elemzése követ (119–129). A vizsgálat az 1934–1936 közötti szövegekre terjed ki, áttekintve a hangtani, alaktani, szókincsbeli sa-játságokat és az állandósult szókapcsolatokat. A szövegek után a népdalok is sorra ke-rülnek a nyelvi, prozódiai, nyelvjárási sajátságaik szempontjából (131–150).  A kötet az eredmények összegzése után (151–153) egy német, illetve angol nyelvű összefoglalóval, valamint a könyvben szereplő idegen szavak és nyelvészeti kifejezések magyarázatával zárul. PESTI JÁNOS a nyelvi kincseket sokoldalúan bemutató munkát adott közre, melynek révén olyan kiadvány született Hosszúhetény főbb nyelvjárási sajátságairól és névanya-gáról, mely új, összetett megközelítésből világít rá a nyelvi, nyelvjárási értékekre. DEMJÉN IZABELLA Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar ERDÉLYI ERZSÉBET, Kincsvadászat Nagykőrösön.  Helyneveink nyomában OniPrint, Nagykőrös, 2014. 189 lap 1. „Ki ne örülne, ha kincsre lelne? […] Mesebeli kincs pedig nincs. Csak a mesében. Van helyette valóságos: százszámra hever az utcákon, erdőben, mezőn, szántóföldeken. Ezek a nagykőrösi helynevek. Ne legyünk restek lehajolni értük, leporolni őket, kifénye-síteni, visszaadni régi patinájukat, mert mi leszünk gazdagabbak általuk”– írja ERDÉLYI ERZSÉBET legújabb könyve Beköszöntőjében (7). Az egykori és a mai nagykőrösi hely-nevek legjobb ismerője ezúttal büszkén vállalt lokálpatrióta indíttatással vezeti végig az olvasót a szeretett város, Nagykőrös kül- és belterületén úgy, hogy a helynévtörténeti adatok, történelmi tények, helybéli legendák mind kincsekként tárulnak elénk. A szerző már régóta foglalkozik a helynévkutatás elméleti és gyakorlati kérdéseivel (az e tárgykörben megjelent írásainak felsorolásától nyugodtan eltekinthetünk, hiszen a most ismertetett kötet végén a bőséges szakirodalmi hivatkozás tételei között ezeket is megtaláljuk). E kérdések között mindig különös figyelmet kaptak a nagykőrösi kötődé-sűek. Ez az érdeklődés elvezetett a város történeti múltjának, nyelvi és földrajzi sajátos-ságainak az egyre mélyebb megismeréséhez, amelynek szerves részét alkotják a szerte-ágazó irodalomtörténeti és szépirodalmi vonatkozások is. Ebből a rendkívül gazdag anyagból építkezik a névtudomány eredményeit és az ismeretterjesztés legszerencsésebb Könyvszemle 305hagyományait ötvöző munka, amelyre példaként is érdemes odafigyelni nemcsak más települések névkincsének feldolgozása, hanem a névtani ismeretek népszerűsítése, okta-tása kapcsán is. 2. A fentiekből következik, hogy a könyvnek több rétege van, amelyek nagyjából megfelelnek az egyes fejezeteknek, illetőleg alfejezetnek. Elsőként a földrajzi helyzettel, a településszerkezettel, a település jellegének történeti változásaival foglalkozó kérdése-ket tekinthetjük át pontos, megbízható adatok, levéltári hivatkozások és érdekességként korabeli újságcikkrészletek alapján. Ezt a bevezető részt (9–16) a Nagykőrös névhez kapcsolódó fejtegetések, majd a nyelvjárási tudnivalók zárják. A továbbiakban a lokális helynevek sokféle szempontú tárgyalása két nagy egység köré szerveződik. Az első és terjedelmesebb fejezet a Belterületi neveink (17–101), a második, rövidebb pedig a Kül-területi neveink (102–150) címet viseli. A belterületi nevek tárgyalása a nagykőrösi utcanévadási szokások, illetőleg az ezek mögött meghúzódó történeti háttér alapos és tényszerű áttekintésével kezdődik. A török hódoltság idejéről származó adóösszeírások adnak számot a legkorábbi utcanevekről, az első hivatalos utcanévjegyzéket pedig – ahogy más településeken is – a Bach-korszak adminisztrációjának köszönhetően 1850-ben rögzítették. A város szerkezetének változá-sai miatt a 19–20. század fordulóján már gondot jelentett a házaknak az utcáktól függet-len számozása, hiszen sok olyan utca is volt, amely nem kapott nevet, egy-egy telket többfelé osztottak, így közigazgatásilag áttekinthetetlen helyzet állt elő. A városrende-zéssel, az utcák szabályozásával párhuzamosan a millenniumra készülő városvezetés tu-datosan alakította át a kor igényeinek megfelelően Nagykőrös utcanévrendszerét, amely így nemcsak természetes jellegéből veszített, hanem a korabeli utcanévdivat is megje-lent, helyet adva az ún. tiszteleti névadásnak. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy et-től az időszaktól kezdve országszerte megfigyelhető a sajátos helyi utcanevek nagyarányú kicserélése az adott településhez közvetlenül nem köthető, ám a széles hazában tisztelt, megbecsült személyiségek (Széchenyi, Deák, Kossuth stb.) neveivel. Ezzel a legtöbb vá-rost „név-uniformisba” öltöztették, illetőleg napjaink felé haladva – az aktuálpolitikának megfelelően – egyre inkább öltöztetik, ami azért káros, mert megszüntetik a helyi jelleg-zetességeket, az egyedi színeket, és szürkeséggel váltják fel a sokszínűséget (vö. 29). Az országos utcanévadási trendet ismerhetjük fel a további közterület-elnevezésekben, illetőleg átnevezésekben is. Ezt a nagyarányú beavatkozást dokumentálja egy 1928 már-ciusában felvett képviselő-testületi jegyzőkönyv: az itt rögzített határozat értelmében 156 utca kapott nevet, 100 esetében névváltoztatást hajtottak végre, 56 esetben pedig ad-dig névtelen közterületeket neveztek el a Trianon után fellángoló magyar hazafias szel-lem nevében. Ennek az időszaknak pozitív hozadéka az utcanévbokrok alkalmazása (pl. az aradi vértanúk, illetőleg a honfoglaló vezérek nevei), bár az is igaz, hogy például a hét vezér esetében egy már meglévő névbokrot (madárneveket) cseréltek le (31–32). Ettől kezdve folyamatosan követhető a politikum és a hagyomány párharca az utcanévadásban. ERDÉLYI ERZSÉBET számos nagykőrösi példát hoz ennek igazolására az 1930-as, 1940-es évek, az 1948 utáni ideológiai alapú, valamint a rendszerváltás következményeként be-következett át- és visszanevezésekről. Külön kiemeli a központi terek nem mindig alapos indokkal történt névváltoztatásait (35–37).  A belterületi utcanevek kérdéseit tárgyaló fejezet következő, Botlatók című alfejeze-tében (47–61) kimondottan olvasmányos stílusban megírt érdekes, esetenként meghökkentő Könyvszemle 306történeteket olvashatunk egyes utcanevek „viszontagságairól”, a közterületeken található emléktáblák feliratainak megbízhatóságáról, a városban elhelyezett ún. botlatókövekről, valamint a városképet egykor és ma meghatározó szobrok felállításának körülményeiről, további sorsáról.  Mindezt a Minilexikon (62–74) követi, amely – képpel illusztrálva – azon személyi-ségeket sorolja fel, akiknek a nevét, emlékét utcanévtábla őrzi, vagy őrizte valamikor Nagykőrösön. Ezután pedig a szerző útikönyvszerűen (75–101) végigkalauzolja az olva-sót a belső város főbb útvonalain. Az utcanevek történetére helyezi a hangsúlyt, de a fon-tos helynévtörténeti vonatkozásokkal sem marad adós. Mindezt az eddigiekhez hasonlóan gazdag képanyag egészíti ki. A külterület helyneveinek számbavétele előtt kapott helyet Nagykőrös természetföld-rajzi jellemzőinek rövid bemutatása (102). Ezután tudományos és népetimológiás név-magyarázatok következnek (102–103), majd egy különlegesnek tekinthető névsort olvas-hatunk az erdőben való tájékozódást segítő fáknak a lakosság körében jól ismert neveiről szóló alfejezetben (104–109). Megtudhatjuk, hogy az egykori fakeresztelők alkalmával (1933–1934-ben) a fákat elkeresztelő bizottság több tucat jeles, régi vagy óriási, esetleg valamely mondához kötődő erdei fának adott hivatalosan is nevet (pl. Kincses makkfa, Basa fája). A későbbiekben híres személyiségekről is neveztek el fákat, így őrizve emlékü-ket (pl. Jókai fa, Széchenyi fa, Apponyi Albert fa). Sajnos ma már csak néhány „neves” fa él; ennek kapcsán érdemes elgondolkoznunk a természeti értékek védelmének fontosságáról. Ezután térhetünk át a következő alfejezet címének megfelelően a nagykőrösi határrész-nevek vizsgálatára (109–135). Természetesen most sincs szó száraz névtudományi elmél-kedésről: a Nagykőröshöz csatolt egykori aprófalvak névetimológiái mellett előkerülnek a helytörténeti adatok, esetenként a mondák, legendák is. Ugyanebből a nézőpontból tárul-nak elénk az idetartozó „högyek” (halmok, dombok) és a különböző dűlőnevek is. A szerző röviden foglalkozik a beszélő nevek problematikájával is, mivel ez a nyilvánvalóan mo-tivált névtípus több határnév esetében is kikövetkezhető. A nehezen érthető vagy félre-értelmezhető névfejtések kapcsán ERDÉLYI ERZSÉBET tréfásan és találóan „félrebeszélő” nevekről ír. A fejezetbe kifejezetten irodalmi és oktatási részek is kerültek. A Nagykőrösi hely-nevek a szépirodalomban című alfejezet Aranynak és Tompának egy-egy nagykőrösi külterületi névhez (Tetétlen, illetve Földvár) kapcsolódó versét közli a határrésznevek kapcsán (130–132). Ezt követi az alfejezetzáró Térképek költészete című rész (133–135), amely elsősorban egy, a pótharasztjai pusztát ábrázoló 19. századi, többször kiegészített térkép fantáziamozgató dűlőneveit elemzi, érdekes kiegészítésül szolgálva a külterületi nevek történetéhez. A fejezet végén a névtan oktatásához kapcsolódó pedagógiai projektjavaslatok kap-tak helyet Helyneveink az oktatás szolgálatában címmel (139–150); valószínűleg azért itt, és nem külön fejezetben, mert a példaanyagban külterületi helynevek szerepelnek. Talán szerencsésebb lett volna az utóbb említett részeket külön fejezetbe szerkeszteni, a verseket esetleg az adott helynevek tárgyalásánál közölni. Bár ezzel a megoldással kap-csolatban is akadhatnak kifogások, de mellette szól, hogy a mondák beillesztésével könnyű egyetérteni. Egyébként a módszertani rész önmagában is dicséretes. 3. A Kincsvadászat Nagykőrösön hagyományos értelemben nem tekinthető névtani munkának: valójában jóval több annál, hiszen a 233 szövegközi képpel is gazdagított Könyvszemle 307hely- és kultúrtörténeti anyag közzététele révén nem csupán a város helynévkincsét, de kultúrtörténeti értékeit is megismerhetjük. Ha nem volna már alcíme a kötetnek, azt ja-vasolnám, legyen a következő: Minden, amit Nagykőrös helyneveivel kapcsolatban tudni lehet és érdemes. Az élvezetes és könnyed stílus ellenére alapvetően tudományos igé-nyességgel megírt munkát tartunk a kezünkben. Ennek bizonyságai a részletes és bősé-ges irodalom- és forrásjegyzék, valamint a függelékként közölt összefoglaló táblázatok, amelyekből a böngészésre hajlamos olvasók sok érdekes tanulságot levonhatnak Nagy-kőrös utcaneveinek történetével kapcsolatban. Így a könyvet haszonnal forgathatják nemcsak a helynévkutatók, hanem a névtant oktató magyartanárok is. T. SOMOGYI MAGDA Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar VÁRNAI JUDIT SZILVIA, A fehér barátok földjén Terra Ignis Kft., Budapest, 2014. 244 lap Az alábbiakban ismertetendő kötet Diósgyőrnek és környékének a helyneveit adja közre, a helytörténetre, a szóbeli hagyományokra és a hely földrajzára is kiterjedő figye-lemmel. A címadást a fehér barátok, azaz a pálos szerzetesek környéken való jelenléte indokolja: két kolostor és számos birtok volt a tulajdonukban, emléküket több helynév is őrzi. Az előszót követően a kötetben külön fejezet foglalkozik a környék múltjával, a diós-győri mondákkal és hagyományokkal, a környéknek a szépirodalomban való megjelené-sével, a korabeli leírásokban való előfordulásokkal. Szerepel benne továbbá egy közép-kori témájú túraútvonal, valamint a szerző közli a kötet alapjául szolgáló adattárat is. A kötet legvégén a forrásokat és a felhasznált irodalmat követően találunk egy színes térkép-mellékleteket tartalmazó részt is, különböző korokból származó térképekkel.  A környék múltjával foglalkozó fejezet a helyneveken keresztül mutatja be Diósgyőr történetét (9–31). Diósgyőr vidékének helyneveire nagy hatással van a Bükk hegység mészkő alkotta része, hiszen a karsztjelenségekben bővelkedő területen sok a barlang, lyuk, kőlyuk, kőfülke, pest, zsomboly, töbör ~ teber, víznyelő, visszafolyó, forrás, kút; pl. Kecske-lyuk, Büdös-pest. Feltehetőleg szláv eredetűek a Szinva és a Tapolca nevek, melyek a honfoglalás előttről származnak; későbbi átvételnek tekinthető például a Csanyik, a Garadna vagy a Galya. Diósgyőr nevét Anonymus említette először: a honfoglalásról szóló beszámolóban szerepelteti Győr várát. A szerző végigköveti a vár sorsát, megemlíti a tatárjárás emlékével összefüggő helyneveket (Tatár-árok, Tatárdomb), illetve szót ejt a várban tartózkodó uralkodókról is. A pálosok szerzetesrendje a tatárjárás után jött létre Magyarországon, kolostoraik száma idővel 100 fölé emelkedett. A fehér barátokhoz köt-hető a Csenik nevű lakott hely, mely ugyan nem lehetett hosszú életű, de 1315-ből szár-mazó leírása őrizte meg számunkra az első helyneveket a Diósgyőr körüli erdőkből. Diósgyőr 1439-től mezőváros volt, melyben a legfőbb gazdasági tevékenység a szőlő-termesztés volt; ennek nyomait őrzik a szőlőhegynevek (Lyukó, Bakos). Ezek mellett a 

Erdélyi Erzsébet: Kincsvadászat Nagykőrösön. Helyneveink nyomában

T, Somogyi Magda

https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/31417/N%c3%8937_304-307_TSomogyi.pdf?sequence=1&isAllowed=y

Erdélyi Erzsébet: Kincsvadászat Nagykőrösön. Helyneveink nyomában

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

ELTE Digital Institutional Repository (EDIT)

ELTE Digital Institutional Repository (EDIT)