Korányi, András

Repository of the Academy's Library

210KORÁNYI ANDRÁSA Konstanzba vezető út: Jan Hus halála és Zsigmond király magatartása*Poggio Bracciolini olasz humanista szemtanúként írt be-számolót a konstanzi zsinat 1415. július 6-án Jan Hus ügyében tartott utolsó bírósági tárgyalásáról. Így tudósít az elmarasztaló ítélet meghozatala utáni szóváltásról a jelen levő Jan Hus és Zsigmond király között: „Ekkor Husz férfiasan megkérdezte: »Felséges császár, hogyan egyezhet bele koronájának és német becsületszavának ilyen lealá-zásába? Önmaga semmisíti-e meg a menlevelét, amelyet saját pecsétjével és aláírásával erősített meg, s a fejére ve-szi-e ezt a bűnt és hitszegést? Nem az én életemről van szó, hanem az ön becsületes nevéről és valódi nagyságáról, melyet egész életére eltemetnek azzal, hogy félt szembe-szállni istentelen elítélőimmel!« »Valóban biztosítottam számodra, eretnek, az utazást, de csak ide, s ezt megkap-tad. A visszafelé vezető utat nem biztosítottam, sőt, ezt nem is kérték tőlem. Kérésed alaptalan. A zsinat szavazat-többséggel elítélt téged.« Így felelt Zsigmond.” (Sz. Jónás, 1999. 533. o.)A Jan Hus elítéléséhez és kivégzéséhez vezető út Zsig-mond király számára mind politikai, mind személyes vo-natkozásában legkritikusabb pontján elhangzott rövid párbeszéd jól érzékelteti azt a feszültséget, amely a reál-politikai és erkölcsi tényezők mérlegelése és összeütközé-se következtében szorult helyzetbe vezette a német-római és egyben magyar uralkodót. A Hus konstanzi elítéléséhez és megégetéséhez vezető út történelmi, politikai, társadal-mi és teológiai gyökerei oly messzire vezetnek vissza, hogy ezáltal messze túl is mutatnak Zsigmondnak a cseh teoló-gus–prédikátortól – az általa kiállított uralkodói menlevél ellenére – való végzetes elhatárolódásán.JAN HUS ÚTJA A KONSTANZI EGYETEMES ZSINATIGJan Hus (született 1370 körül) életútjának meghatározó irányt adott, hogy az I. (IV.) Károly cseh király és német-római császár (1346–78) által birodalma szellemi és poli-tikai központjává emelt Prágában, a Károly alapította (1348) egyetemen tanult, ahol a teológiai végzettség (bak-ka lau re us) mellett a művészeti fakultáson magisteri címet szerzett 1396-ban. Az egyetem teológiai karán tanított, 1402-ben így lett rektor, s ugyanebben az évben a prágai Betlehem kápolna prédikátora.Károly király uralkodása idején Prága és Csehország ál-talános európai felemelkedése erősen éreztette hatását mind a társadalmi, mind a cseh nemzeti öntudat átalakulásában, de egyházi-teológiai szempontból is tényezővé tette az or-szágot a nemzetközi vérkeringésben.Ez utóbbira hozhatjuk példának az angol Wyclif taní-tása körül kialakult vitát, s annak csehországi hatását. John Wyclif (ca. 1330–1384) oxfordi teológus és prédiká-tor erősen nemzeti színezetű kritikája kezdetben az egy-házi és rendi birtokok ellen, később a szerzetesrendek, az intézményesült egyház, s különösen a pápaság ellen,1 valamint a Szentírás által közvetített apostoli életideál és az igazi (és láthatatlan) egyházat valójában alkotó kivá-lasztottakról szóló spekuláció hangsúlyozása mellett erő-teljes filozófiai-teológiai realizmussal egészült ki (jelleg-zetes megnyilvánulása az oltári szentséggel összefüggés-ben a transsubstantiatio, s vele együtt a reálprezencia tagadása). Wyclif tanítását több esetben ítélték el egyhá-zi fórumok: először – még életében – a pápa 1379-ben, majd Angliában 1382-ben, végül éppen a konstanzi egye-temes zsinaton 1414–15-ben. Szellemi hatása igen korán elérte a prágai egyetemet, s ezáltal Csehországot, egyrészt az angol uralkodóházzal létrejött dinasztikus kapcsolatok folytán,2 másrészt az Oxfordban tanuló cseh egyetemi hallgatók közvetítésével. Ott felébresztett, illetve ra di ka-li zált olyan hasonló nézeteket, melyeket már a 14. század második felében is számosan képviseltek Prágában.3 Ez a vonal kétségtelenül hatott Husra is, bár erős különbsé-get láthatunk abban, hogy Hus Wyclifnél sokkal kevésbé volt fogékony a dogmatikai spekulációra, inkább az élet-vitellel és életszentséggel kapcsolatos kérdések foglalkoz-tatták: mint az egyházi személyek életvitelének tisztasá-ga, a pápaság üzérkedése a bűnbocsánattal a búcsúk áru sításában, a keresztény életvitel megvalósítása a Szentírás alapján. Ezeknek a kétségtelenül jogos reform-elvárásoknak és kritikáknak gyakori és alapvető egyházi elutasítása következtében olyan gyakorlati konzekvenci-ái lettek a pápaság, a klérus és általában az intézményes egyház tekintélyét illetően, amelyek óhatatlanul érintették az egyház tanítását is, elsősorban az ekkléziológia terü-letén (átvette az oxfordi professzor nézetét, hogy az egy- 1 Wyclif De ecclesia (1378) és De potestate papae (1379) című írásaiban. 2 II. Richárd angol király és Anna cseh királylány házasságkötése 1381-ben. 3 Matthias von Waldhausen (†1369) bűnbánati prédikátor, az apokalip-tikus, spirituális beállítottságú Jan Milic´  (†1374) és Mateˇj z Janova (†1393) biblikus reformprédikátor. * Elhangzott a budapesti Cseh Centrum Husz Jánosnak a prágai Betlehem kápolnában 1402-ben megkezdett prédikátori tevékenységének 600. évfor-dulója alkalmából rendezett konferenciáján 2002. március 13-án.211házat valójában az Isten által előre kiválasztott hívők alkotják).4 Habár Hus tanításában nem volt olyan radi-kális, mint Wyclif (élete végén ugyan kritizálta az egyház tanítását az oltári szentségről, de nem a transsubstantiatio elvetésével, hanem mindenekelőtt a két szín alatti áldozás bevezetéséért), ismételten a wyclifizmus vádja alá került: amikor 1412-ben először kiátkozta a pápa, majd később a konstanzi zsinaton lefolyt perében is. Említést érdemel, hogy Hus veszélyességét nem is a puszta tanítása jelen-tette, sokkal inkább annak nyilvános jellege a prágai egyetemen, illetve a Betlehem kápolna prédikátoraként. Más nézetei és reformjavaslatai, mint a nyilvános, népi nyelven tartott igehirdetés, a laikus elem hangsúlyozása, az elvilágiasodott egyházi életvitel kritikája stb., több évszázados reformhagyományban gyökerezett az egyház-ban, hiszen ez már a 12–13. században megindult sze-génységi mozgalmakra is jellemző volt.Az sem véletlen, hogy a cseh politikai és kulturális fel-lendülés komoly társadalmi feszültségeket okozott, ame-lyek gyakran kerültek felszínre éppen a Hus körüli viták keretében. Jó példa erre a prágai egyetemen tanuló „nem-zetek” szavazati jogának átalakítása annak érdekében, hogy a csehországi egyetem a német befolyástól megsza-badulva alapvetően cseh jelleget nyerjen. Ugyancsak sok előítéletnek volt forrása az erőteljes német befolyás a vá-rosi tanácsban és az egyházi vezetők körében. Az 1419-ig uralkodó Luxemburgi Vencel cseh király politikai alkal-matlansága folytán nem tudott úrrá lenni a cseh belső, valamint a csehekkel szemben kialakult külső problémá-kon. Nagy súllyal estek a latba Husszal szemben azok a félelmek is, melyek tanításának világi következményeitől tartottak, legfőképp az igaz kereszténység és az apostoli szegénység egyre radikálisabb összekapcsolásától, ami – túllépve az egyházkritika határán – a világi személyeket is érintette, rendi hovatartozástól függetlenül.Mindez világossá teszi, hogy a „Hus-ügy” nem egysze-rűen cseh egyházi probléma volt, melyet a cseh koroná-ra aspiráló Zsigmond magyar és német-római király po-litikai érdekből elrendezni igyekezett, hanem egyre éle-sebb, nemzet- közivé terebélyesedő veszély, amely éppúgy fenyegette az egyházi tekintélyt, s ezáltal a világi hatal-mi struktúrát is, mint magának a világi rendnek a sta-bilitását.Amikor Hus Zsigmond királynak a Konstanzba uta-záshoz 1414 októberében kiállított menlevelét közvetle-nül az egyetemes zsinat színhelyére érkezés előtt, az ügyében folytatott nyilvános meghallgatásra készülve kézhez vette, olyan gyorsan változó politikai játszmák helyszínére érkezett, mely játszmák utóbb döntően ha-tottak sorsa alakulására. 4 Hus a predestináció kérdésében mindvégig Szent Ágostonra hivatko-zott, bár abban eltért tőle, hogy nézete szerint az eleve elrendelés végered-ményben csak az utolsó ítéletkor lesz nyilvánvalóvá.ZSIGMOND KIRÁLY EURÓPAI POLITIKÁJÁNAK ALAPVONÁSAI ÉS A KONSTANZI ZSINATZsigmond, a 14–15. században Európa számos államában uralkodó Luxemburg-ház sarja 1368-ban született Prágá-ban, ahol apja, I. (IV.) Károly cseh király és német-római császár udvartartásának és birodalmának központját kiépí-tette. Nem véletlen, hogy neveltetése folytán mindkét, a cseh és a német ügyek iránti érdeklődése is ismételten előtűnt politikájában: bátyja, Vencel uralkodásra való alkalmatlan-sága következtében Zsigmond – brandenburgi választófeje-delemként – előbb (német-) római királyi címet szerzett 1411-ben, majd – Vencel halála és hosszas politikai manő-verezés után – cseh királlyá is koronázták 1420-ban.A konstanzi egyetemes zsinat (1414–18) összehívását mint a kontinens első számú uralkodója (német-római ural-kodó) tartotta politikai feladatának. Mint az egyházi gyűlés világi protektora meghatározó szerepe volt a zsinat lefolyá-sában és döntő felelőssége a kitűzött feladatok elvégzéséért. Melyek voltak ezek a feladatok?A zsinat hármas célkitűzése az 1378 óta fennálló nyu-gati egyházszakadás felszámolása, az egyház alapvető megreformálása, valamint az újabban feltűnt mozgalmak és tanítások (elsősorban Wyclif és Hus tanai) megvizsgálá-sa volt. Mindegyik kérdéskör összefüggésben állt a többivel, így egyikben sem volt esély a megnyugtató rendezésre a másik kettő nélkül. Mindenek előtt a botrányos egyházsza-kadást kellett feloldani, hiszen Zsigmond – és a kortárs egyházi és világi vezetők többsége – jól ismerte fel, hogy enélkül nem állítható meg az egyházi tekintély egyre sú-lyosabb elvesztése.5 Azt is világosan látták, hogy az Európa-szerte megjelent (reform) mozgalmak és tanítások nem utolsó sorban éppen ennek a botrányos egyházi helyzetnek, illetve a nyomában kialakult hatalmi vákuumnak és visz-szaéléseknek a következményei. Intő példaként állt Zsig-mond és a részvevők előtt az 1409-es pisai zsinat kudarca, ahol a szakadás felszámolása, azaz a római és avignoni két pápa helyett egy új, egyetemes pápa választása oda vezetett, hogy utána már három pápa osztotta meg az egyház egy-ségét. A kudarc megismétlődését, ami beláthatatlan követ-kezményekkel járt volna a válság felszámolására nézve, csak erős kézzel és politikai bátorsággal lehetett megelőzni, s erre Zsigmond el is szánta magát. Számára az is világos volt, hogy az egységes egyház egy pápa vezetésével elen-gedhetetlen feltétele számos egyéb európai probléma keze-lésének: például a törökök egyre veszélyesebb betörésének a Balkánon és Magyarországon, az egyre radikalizálódó nemzeti mozgalmak megjelenésének, s nem utolsó sorban német-római császárrá koronázása ügyében, amelyet csak Rómában lehetett elvégezni, s melynek csak egy egységes  5 Paradox módon ennek a jele volt a zsinati eszme térhódítása is a szétfor-gácsolódott pápai tekintéllyel szemben, ami magában a konstanzi zsinatban is megtestesült, hiszen a zsinati atyák mint az egyetemes egyház képviselői felhatalmazva érezték magukat az egyházszakadás következtében kialakult lehetetlen helyzet rendezésére.212egyház elismert pápája adhatta meg a kívánt nemzetközi politikai tekintélyét.Nem véletlen, hogy amikor 1414 karácsonyán Zsigmond megérkezett Konstanzba, a már november 5-én megnyílt zsinat színhelyére, s Hust – menlevele ellenére – fogságban találta, súlyos helyzetbe került. Először is a zsinat a másik két zsinati tárgykört félretéve rögtön a megvizsgálandó tanítások ügyébe fogott, holott ezeknek nem kis részben az éppen fennálló egyházi helyzet, illetve a reformok ál-talánosan elismert szükségessége volt az egyik legfonto-sabb kiváltó oka. Másrészt a jelenlevő XXIII. János „pisai” pápa teljes politikai súlyvesztése után a zsinati eszme vezérképviselőinek a kezébe csúszott át az irányítás (pl. a francia d’Ailly bíboros, Hus perének vezetője), akiknek a Hus által felvetett reformgondolatok, s különösen azok megvalósítási módja elfogadhatatlanok voltak.6 Így Zsig-mond hiába tette szóvá élesen, hogy Hust az általa kibo-csátott királyi menlevél ellenére érték sérelmek Konstanz-ban, s hiába fenyegetőzött Hus erőszakos kiszabadításá-val, szavai hatástalanok maradtak. Ezzel szemben ulti-mátumot intéztek hozzá a zsinat vezető személyiségei, hogy az egész zsinatot felszámolják, amennyiben Zsig-mond ilyen lépésre szánná el magát.JAN HUS ÉS ZSIGMOND KIRÁLY NYILVÁNOS SZAKÍTÁSAAz 1415 júniusában Hus ellen lefolytatott bírósági eljárás legfontosabb ülésein az így szorult helyzetbe került Zsig-mond király is részt vett. Hus a tárgyalásokon mindvégig késznek mutatkozott arra, hogy ha vádlói tanításában ki tudják mutatni – elsősorban a Szentírás alapján – a tévely-gést, vezeklés terhe mellett visszavonja az ilyen pontokat. Erre azonban egyik oldalon sem került sor, aminek elsőd-leges okát abban láthatjuk, hogy a Hus nézeteivel kapcso-latos problémákról két egészen különböző megközelítésben beszéltek a jelenlevők. Az egyik oldalon álltak azok – s ez jól követhető az ítélethozatalnál elmondott indoklásokból is –, akik Hus tanítását önmagában vetették össze az egy-ház helyzetével és tanításával, míg a vádló oldal az abból eredő ekkléziológiai és egyházpolitikai következményekkel érveltek. Ebből csupán az következhetett, hogy mind a vád-lók, mind Hus álláspontja egyre merevebbé és radikálisab-bá vált, ami egyre nyilvánvalóbbá és elkerülhetetlenebbé tette az ügy kimenetelét: Hus elítélését.Személyesen Zsigmond számára is egyre élesebb lett a kérdés: ragaszkodjon a Husnak adott úti menlevél szel-leméhez, veszélyeztetve ezzel a zsinat további működé- 6 A zsinati eszme képviselői nem kérdőjelezték meg az egyházi tekintélyt, csak azt hangsúlyozták, hogy az egyetemes zsinatot nagyobb jogok illetik meg az egyházi ügyek eldöntésében, mint a pápát – aminek az egyházsza-kadás idején különleges reálpolitikai jelentősége volt. Felfogásuktól azon-ban legalább olyan távol állt Hus egyházfogalma, mint a pápa tekintélyét hangsúlyozókétól.sét, illetve saját befolyásának gyengülését a zsinaton (hiszen ezzel fenyegették), vagy pedig hagyja sorsára Hust, abban reménykedve, hogy a bírák a szavazáskor nem ítélik halálra, illetve hogy Hus esetleg mégis hajlan-dó lesz tanítását visszavonni. Hus azonban hajthatat-lannak bizonyult.A bírák ítélethozataláról a következő beszámolót találjuk Bracciolininél: „30 szavazatot olyan értelemben adtak le, hogy semmiféle büntetést nem érdemel; 10 szavazat kívánt egyházi vezeklést, és 45 atya adta szavazatát Husz halálra ítélése mellett, ha nem tagadja meg mindazt, amit sok éven át (gyakori beszédeiben) mondott és nyíltan tanította azt egyháza tételei ellenére.” (Sz. Jónás 1999. 529. o.) Figye-lemre méltó, hogy a bírák személyes meggyőződése Hus ügyében még a magas egyházi hivatalokban állóknál is milyen változatos képet mutatott – számosan szavaztak elítélése és felmentése mellett is. Az azonban ismét Zsig-mond nehéz helyzetét mutatta, hogy a német választófeje-delmek közül az egyházi tisztséget viselők (Mainz, Köln) mind Hus ellen szavaztak, míg a többiek Hus büntetlensé-ge mellett (Pfalz, Szászország, Csehország).A viták végére Zsigmondnak kellett kitennie a pontot azzal, hogy aláírja a Hus kivégzéséről hozott határozatot. A döntés pillanatában politikai és morális érvek csaptak össze – nem elsősorban a Husnak adott menlevél jogi és formai, hanem szellemi és elvi érvényességéről. A Hust halálra adó ítélet utólagos indoklása, miszerint a királyt – uralkodói esküje szellemében – nem kötelezi eretneknek tett ígéret, már inkább a politika területére tartozik, s a Hus halála utáni vitákra mutat. A döntés pillanatának valóságos s egyben feloldhatatlan feszültségét azonban ismét Braccio lini beszámolója közvetíti nekünk: „Midőn [Zsigmond] meghallotta a végső eredményt, elsápadt és összerázkódott, mintha ő maga felett kellett volna ítéle-tet mondani: »…Továbbra is azt állítom, hogy Hus eret-nek, és jog szerint teljesen megérdemli, hogy megégetés által haljon meg, ha nem vonja vissza tételeit. Királyi eskümhöz híven nem szabadíthatom meg őt a büntetés-től...« Ezt mondván felemelkedett és el akart távozni. Homlokán hatalmas verej ték csöp pek ültek.” (Sz. Jónás 1999. 532. o.)FELHASZNÁLT IRODALOMDachsel, Joachim: Jan Hus. Berlin, 1964.Engel Pál: Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig. Budapest, 1990.Friedenthal, Richard: Ketzer und Rebell, Jan Hus und das Jahrhun-dert der Revolutionskriege. München, 1972.Hauschild, Wolf-Dieter: Lehrbuch der Kirchen- und Dogmenge-schichte I. Gütersloh, 1995.Jedin, Hubert: A zsinatok története. Ecclesia. Budapest, 1998.Palacký, František: A huszitizmus története. Európa Kiadó. Buda-pest, 1984.Sz. Jónás Ilona: Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Osiris. Budapest, 1999.

A Konstanzba vezető út: Ján Hus halála és Zsigmond király magatartása

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library