Harangozó, Réka Anna

ELTE Digital Institutional Repository (EDIT)

274 Könyvszemle    A korpuszt vizsgáló rész másik nagy egységében az úgynevezett regionalizmusokat mutatja be a szerző (221–411). A nyelvterület peremvidéke négy régiójának három-három morfológiai, illetve család- és keresztnév-regionalizmusát emeli ki, különböző szempontok érvényesítésével a sokrétű elemzési lehetőségek tárházába engedve bepillantást. Az északi régióban (225–265) a Lipták, Liptai vizsgálatával a helynévi eredetű nevek terjedésének problémakörét járja körül a szerző. A Lehota ~ Lehotka családnév kapcsán a helynévi eredetű családneveken keresztül szemlélteti, hogy bár a családnevek jövevény-rétege is a lexikai kölcsönzések közé sorolható, átvételük a közszavakétól eltérően történik. Végezetül az északi szláv nyelvek jellegzetes melléknévképzőjének magyaros írásmódú változatával, a -szky ~ -szkij morfémával ellátott családneveknek szentel figyelmet. A keleti régióban (265–316) az egymással etimológiai kapcsolatban álló Árgyelán és Erdélyi családnév földrajzi megoszlásáról tudhatjuk meg, hogy keleten, Erdélytől nyugatra koncentráltabb, mint a nyelvterület egyéb részein. A Szilágyi lexikális típusa kapcsán a névadás motivációjának kérdésköre kerül az elemzés középpontjába. Az -ul, -uj ~ -uly végű nevekre irányuló morfológiai vizsgálat arra hívja fel a figyelmet, hogy bár ezeket a román nyelvhez szokás kötni, szláv átfedéssel is számolhatunk esetükben. A déli régióból (317–363) a Somogyi-val – egyebek mellett – egy hangtani jelenségre, a d ~ gy váltakozásra irányul a figyelem. A Gerencsér egyetlen labiális változata az ö-s alakok hiátusára irányította a szerző figyelmét, ezért a nevet összevetette a Veres ~ Vörös elterjedtségével. E régió kapcsán végül a Rad- előtagú szláv keresztnevekre tért ki a szerző. A nyugati régió jellemző családnevei közül (363–398) a Weber-t és a Rozmán-t emeli ki, az íráskép és a magyarba integrálódás összefüggéseinek a vizsgálatával. Ezt követi a -mann ~ -man utótagú névképzések problémaköre, ugyanis egyes családnevek eredeztetése több nyelvből is lehetséges. Ehhez kapcsolódva a Zeman ~ Szeman családnévről is ír a szerző (398–411), melyet a németből és a szlávból is átvehettünk. A z-s és sz-es adatok téri el-oszlását térképek is szemléltetik, ugyanis – a korábbi példáktól eltérően – ebben az esetben feltűnő a különbség a történeti és a jelenkori (2009-es) adatok névföldrajzi jellemzői között. A monográfia bepillantást nyújt az adatok térképre vetítésének elméleti-módszertani nehézségeibe, és a történeti korpuszok személyneveinek számos elemzési lehetőségére irányítja rá az olvasó figyelmét. Sokrétű problémafelvetése ugyanakkor nyilvánvalóvá teszi, hogy nemcsak a névkutatóknak, hanem a nyelvtörténészeknek, történészeknek, kontak-tológusoknak és egyéb tudományágak kutatóinak az érdeklődésére is számot tarthat. BAGYINSZKI SZILVIA Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A nyelvföldrajztól a névföldrajzig V. Interetnikus kapcsolatok Szerkesztő: VÖRÖS FERENC – MISAD KATALIN. Szenczi Molnár Albert Egyesület, Pozsony, 2015. 264 oldal Az alábbiakban bemutatott kötet A nyelvföldrajztól a névföldrajzig című konferencia-sorozat 5. rendezvényén, Pozsonyban elhangzott előadások írott változatát közli. A tíz  Könyvszemle 275 magyar nyelvű előadás összefoglalója szlovák és angol nyelven is, a két szlovák kutató által készített munka pedig szlovákul, angol nyelvű összefoglalóval olvasható.  A kötetnek az előszót (9–14) követő, szakmai részét VÖRÖS FERENC tanulmánya in-dítja (15–42). A szerző szlovák eredetű, származási helyre utaló családneveket vizsgál két szinkrón metszet: a jelenkori, 2009-es és az 1720-as évekbeli korpusz alapján. Az ered-ményeket térképen is bemutatja, a Liptai és a Lipták, valamint a Bánov és a Bánszky család-nevek névföldrajzával részletesen is foglalkozva. A változatok gyakoriságát táblázatok-ban szemlélteti, a magyar és szlovák etimonokat külön kezelve. A tanulmányban a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a családnévföldrajzi kutatások túlmutatnak a nyelvészet határain: hasznos összefüggések és tanulságok levonását teszik lehetővé a népesség-történettel, népességmozgással foglalkozók számára is. LANSTYÁK ISTVÁN (43–74) a tulajdonnevekkel és a tulajdonnév-használattal kapcso-latos problémákat mutat be a nyelvmenedzselés-elmélet keretében. A nyelvmenedzselést nyelvről való, metanyelvi tevékenységként értelmezi. Ez a tulajdonnevek vonatkozásá-ban névmenedzselésként használatos, mely magába foglalja a névkezelést is. Ez utóbbin a szerző olyan, nyelvalakító szándékú cselekvéseket ért, amelyek a névhasználatban fel-merülő problémákat kívánják orvosolni: új nevek létrehozása, névadás, névváltoztatás, névváltozás, névviselés. Ezeket áttekintve a szerző két kategóriát hoz létre, a szervezett és az egyszerű névalakítást. Az előbbi a névhasználat jogi szabályozása, az utóbbi pedig a laikus nyelvhasználó döntései által történő tulajdonnév-kezelés. Példaként szlovák–magyar kétnyelvű közösségek tulajdonnév-választási indokait, stratégiáit mutatja be. Zá-rásként a nyelvmenedzselés-elméletről mint a nevek tanulmányozására alkalmas elméleti-módszertani keretről olvashatunk.  A harmadik és negyedik tanulmány is szlovák szerző munkája. PAVOL ZIGO írásában is a szlovák–magyar kétnyelvűség kerül előtérbe, a helységnevek szempontjából (76–89). A vizsgált neveket három névadási tendencia alapján meghatározott csoportokba rendezi: a legjellemzőbbek az azonos hangzás motiválta településnevek (Remeniny > Remenye), ezt követi gyakoriságban a jelentésmotivált fordítás (Medovarce > Méznevelő), ritkán pedig a két helységnév között nincsen sem jelentésbeli, sem hangalaki hasonlóság (Polichno > Parlagos). A szerző álláspontja szerint a szlovák–magyar kétnyelvű helységnevek hasz-nálatának kérdésében a történelmi reflexió ellenére is elfogulatlannak kell lenniük a törvény-alkotóknak és a nyelvhasználóknak is, hogy maga a nyelv betölthesse funkcióját; jelen esetben: a helységnevek képesek legyenek racionálisan, előítéletektől mentesen kifejezni mindkét népesség identitását.  A következő tanulmány azt mutatja be, hogy a Békéscsabára irányuló szlovák migráció hogyan hatott a névhasználat változására (91–105). A szerző, IVETA VALENTOVA kutatá-sát a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézetével együttműködve végezte. Munkájában a szlovák kisebbség családneveit és ezek magyar megfelelőit mutatja be, megvizsgálva a két név közötti nyelvi kapcsolatot. A célja, hogy a családneveket kategorizálja a létrejöt-tük motivációi szempontjából, valamint leírja gyakoriságukat és térbeli megoszlásukat is. A kutatás távlati célja, hogy a hely- vagy személynevekből eredő családnevek térbeli megoszlását térképeken is ábrázolva bemutathassa a Békéscsabára irányuló szlovák mig-ráció útjait.  FÁBIÁN ZSUZSANNA a magyar eredetű családnevek és egyéb tulajdonnevek olaszban való előfordulását vizsgálja (106–128). A magyar–olasz családnévpárokat a tagok közötti viszony, valamint a magyar eredet bizonyíthatóságának a foka alapján osztályozza. 276 Könyvszemle    Megismerhetjük továbbá a ’magyar’ jelentésű olasz ungar és magiaro népnevek történe-tét is. Az előbbi népnévből keletkezett családnevek például az Ongarato, Ungaretti, Ungaro, Petrongari, melyek mai megoszlását térképek mutatják be, akárcsak a Bano, Banfi, Barzon, Cossutta lehetséges magyar eredetű családnevek olaszországi előfordulását. A márkanevek körében az Unicum és az Illycaffe mint lehetséges magyar eredetű elneve-zések merülnek fel. Az intézménynevek esetében az elnevezés motivációi nem tisztázottak, de az biztos, hogy közülük több is magyar kapcsolatra utal. Készülő doktori disszertációjának egy részletét mutatja be ILLÉS ATTILA (129–141). A dolgozat témájának és szerkezeti felépítésének az ismertetése után részletesebben fog-lalkozik a Csallóköz településein a 2014-es lakosság-nyilvántartás adataiban hibásan sze-replő személynevek megoszlásával, vagyis azzal, hogy településenként milyen arányban vétettek a magyar és a szlovák névalakok lejegyzésében. A tanulmány második fele a Dunaszerdahelyi járás és a Csilizköz tollhibás neveit vizsgálja hasonlóképpen. A kuta-tásból kiderül, hogy a kétnyelvű környezetben sokszor nem a precizitás hiánya okozza a jelenséget, hanem a kétnyelvűségből fakadó bizonytalanság, mely mindkét nyelv szem-pontjából felléphet.  Az interetnikus kapcsolatok bemutatásának következő állomása a Veszprém megyei Bar-nag község: SZILÁGYI-KÓSA ANIKÓ e település magyar–német közösségének 19–20. századi keresztnévadási szokásait és ennek változásait vizsgálja (142–160). Az egymás mellett élő magyar és német közösség nyelvileg és felekezetileg is elkülönül, így a névválasztást e tényezők együttesen befolyásolják. A kutatópont bemutatása után a szerző külön-külön megvizsgálja a német és magyar nemzetiségű lakosok keresztnévállományát a következő szempontok alapján: megterheltség, a névválasztás motivációja, kettős keresztnévadás, névgyakoriság, nevek eredete. A táblázatok és diagramok segítségével a két etnikum szokásai összehasonlíthatók, valamint közösségenként az időbeli változási tendenciák is nyomon követhetők.  BUZGÓ ANITA a 19. és 20. századi finn névállomány svéd eredetű családneveivel fog-lalkozik (161–171). Írását egy rövid történelmi áttekintéssel kezdi, melyből kiderül többek között, hogy a közel 700 éves svéd uralom hatása a mai napig kimutatható az 1917 óta önálló Finnország családnévállományában. A vizsgált névanyag bemutatásához a szerző HOFFMAN ISTVÁN helynevekre létrehozott lexikális-morfológiai elemzési modelljének N. FODOR JÁNOS-féle, családnevekre átdolgozott változatát vette alapul. Végezetül a svéd családnevek „elfinnesítésének” történetéről esik szó: a névváltoztatás a 20. századi Finnországban tömeges jelenség volt, melynek módszereit példákkal mutatja be a szerző. A román–magyar nyelvi kapcsolatokról ír BENŐ ATTILA, aki a két nyelv érintkezését a családnevek felől közelíti meg, a románban fellelhető magyar eredetű családnevekre helyezve a hangsúlyt (172–182). Az átvétel szempontjából három kategóriába sorolja a családneveket. A hangtani adaptációval átvett családnevekre hasonló szabályszerűségek érvényesek, mint a köznevek esetében: az átvevő nyelv a saját fonémakészletéből helyet-tesíti az átadó nyelv ismeretlen fonémáját. A magyar eredetű jövevényszóból létrejött családnevek esetében az adott közszavaknak a magyarban nincs tulajdonnévi használatuk. A harmadik csoportot a magyar eredetű családnevekből továbbképzéssel keletkezett alakváltozatok alkotják. Ezek kapcsán a szerző ismerteti a tipikus román családnév-képzőket, példákon keresztül mutatva be az átvételi-képzési folyamatot, a leggyakoribb, -u szuffixum használatára részletesen is kitérve.   Könyvszemle 277 MISAD KATALIN a szlovákiai magyar nők névhasználati lehetőségeit vizsgálja (183–203). Felhívja a figyelmet arra, hogy kisebbségi helyzetben a nyelv jobban ki van téve a több-ségi nyelv hatásainak: a névhasználatot előíró jogszabályok és a többségi nyelvet beszélő nők névviselési szokásai együttesen határozzák meg a magyar nők által használt, illetve használható formákat. A jogszabályok ismertetése után a szerző összehasonlítja a ma-gyarországi és a szlovákiai nők által viselhető házasságinév-típusokat. Ebből kiderül, hogy a magyar asszonyoknak több lehetőségük van kifejezni a férjhez való tartozást a névformában; a szlovák nők vagy a férjük családnevéhez kapcsolják saját utónevüket, vagy a szlovák -ová asszonynévképzőt használják. A kutatás második felében egy, a szlovákiai magyar nők körében végzett névhasználati felmérésről olvashatunk.  BAUKO JÁNOS a keresztnévadást a rendszerváltás utáni Szlovákiában befolyásoló té-nyezőkkel foglalkozik (204–227). A szlovákiai keresztnevek anyakönyvezését érintő, 1989 utáni törvények ismertetését követően három évet vizsgálva (1995, 2000, 2013) mutatja be az első 20 legnépszerűbb fiú- és lánynév listájának és népszerűségének válto-zását. Eredményeit korábbi, 1953-as és 1983-as adatokkal veti össze. Megállapítása szerint a 20. században használatos neveket egyre ritkábban kapják az újszülöttek: a 21. századi listára a fiúnevek közül csupán három, a lányneveknél viszont egy sem került fel. A leg-népszerűbb 20 keresztnév között a magyarok körében elenyésző a magyar nyelvű név-forma preferenciája; elmondható tehát, hogy a szlovák környezetbe való beolvadás a ke-resztnévadás tekintetében is jelentős. A kötet végén N. CSÁSZI ILDIKÓ tanulmánya olvasható (228–251). A szerző geoinfor-matikai eszközökkel végzett szinkrón helynévvizsgálatot Vas megyében. Az ELTE Geo-lingvisztikai Kutatócsoportjának és Műhelyének munkáját ismertetve részletesen kitér a VÉKÁS DOMOKOS és VARGHA FRUZSINA SÁRA által fejlesztett BihalBocs geolingvisztikai szoftver előnyeire a helynévkutatásban, majd az erre épülő BB_Borostyán segítségével készített térképlapokon a Vas megyei helynevek vizsgálati lehetőségeit mutatja be. A prog-ram az ilyen, többnyelvű névvizsgálatban is megkönnyíti a kutatók munkáját, hiszen nagy mennyiségű többnyelvű adat tárolására és ezek előhívására is képes vizuális formában is.  A kötetet összegezve elmondható, hogy a kutatók a nyelvföldrajz és a névföldrajz témakörein belül változatos és innovatív témákkal, az interetnikus nyelvi problémák kü-lönböző eseteinek elemzésével és bemutatásával gazdagították a magyar és egyben a nemzetközi névkutatás ismereteit.  HARANGOZÓ RÉKA ANNA Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A nyelvföldrajztól a névföldrajzig VI. Határtalan névföldrajz Szerkesztő: VÖRÖS FERENC. UMIZ – Imre Samu Nyelvi Intézet,  Unterwart/Alsóőr–Budapest, 2015. 322 lap Az alább ismertetendő kötet A nyelvföldrajztól a névföldrajzig című konferenciasorozat Határtalan névföldrajz alcímű, 6. rendezvényén elhangzott előadások írott változatát adja 

A nyelvföldrajztól a névföldrajzig V. Interetnikus kapcsolatok

https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/10831/33378/1/NE38_274-277_Harangozo.pdf

A nyelvföldrajztól a névföldrajzig V. Interetnikus kapcsolatok

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

ELTE Digital Institutional Repository (EDIT)