A recenzált mű: Ripp Zoltán: Rendszerváltás Magyarországon 1987–1990. Napvilág Kiadó, Budapest, 2006. 587 p

Romsics, Ignác

Repository of the Academy's Library

302Rendszerváltás Magyarországon*A magyarországi rendszerváltásnak, bár még csak 16–17 évvel van mö-göttünk, jelentôs irodalma van. Az elsô fecske Csizmadia Ervin három-kötetes összeállítása volt a demokratikus ellenzék 1968 és 1988 közöttitevékenységérôl, amely 1995-ben jelent meg. Az interjúk és a dokumen-tumok mellett ennek elsô kötete monografikus igénnyel tárta fel az1989–90-es átalakulás egyik meghatározó politikai erejének, az SZDSZ-nek a kialakulását, és mutatta be jellegzetességeit. 1996-ban látott nap-világot Tôkés Rudolf, magyar származású amerikai politológus ugyan-csak nagy anyaggyûjtésen alapuló angol nyelvû munkája (The NegotiatedRevolution), amely széles történelmi alapvetésre támaszkodva már ma-gáról az 1989–90-es átalakulásról is részletesen szólt. A Kossuth Kiadógondozásában ez a munka 1998-ban magyarul is megjelent. Közbenmegindult a szisztematikus forrásfeltárás, konferenciákat rendeztek atémáról, és egyre-másra jelentek meg a különbözô résztanulmányok.E munkálatok közül kiemelkedik az 1989. június-szeptemberi kerekasz-tal-tárgyalások anyagainak közzététele 8 kötetben, 1999–2000-ben.E kötetek egyik szerkesztôje és szerzôje Ripp Zoltán volt, aki korábbanés azóta is számos más tanulmányában és cikkében foglalkozott a ma-gyar történelem eme legutóbbi nagy fordulatával. Jelenlegi kötete rész-ben összefoglalása, igen jelentôs mértékben pedig új anyaggyûjtésen ala-puló kiegészítése eddigi munkásságának.Az idôintervallum, amit munka átfog, 1987 nyarán kezdôdik és 1990nyarán fejezôdik be, az Antall-kormány megalakulásával. Az utóbbi he-szemle[ ]* Ripp Zoltán: Rendszerváltás Magyarországon 1987–1990. Napvilág Kiadó, Budapest, 2006. 587 p.303Múltunk, 2006/2. | 302–308.lyességéhez kétség sem fér, s a kezdôidôpont mellett is számos érvet le-het felhozni. Külpolitikai szempontból ilyen Gorbacsov reformpolitiká-jának egyértelmûvé válása, belpolitikai szempontból pedig Grósz Károlykinevezése miniszterelnökké. Fontosnak tekinthetô emellett a Társadal-mi Szerzôdés megjelenése, valamint a Magyar Demokrata Fórum szep-temberi megalakulásával kapcsolatos elôkészítô tárgyalások megindu-lása is. Úgyhogy Ripp Zoltán e döntésével is egyetértünk.E három éven belül a szerzô öt nagy idôrendi szakaszt különböztetettmeg. Az elsô szakaszhatár 1988 májusa, amikor az MSZMP reforme-rei és fiatalabb vezetôi Gorbacsov jóváhagyásával megbuktatták KádárJánost, és vele együtt számos idôs hívét is eltávolították a hatalomból.A következô fordulópont 1989 januárja, amikor 1956 váratlan és nyil-vános átértékelésével Pozsgay Imre katalizálta az események folyását,és ezzel ahhoz is nagymértékben hozzájárult, hogy több hónapos hezi-tálás után az MSZMP vezetése februárban legalizálta az akkor tényle-gesen már létezô többpártrendszert, és az addigi egypártrendszer helyettelfogadta azt a jövô politikai szerkezetének alapjául. Az ekkor kezdôdôharmadik szakasz, amelyet az állampárt és az ellenzék közötti hivatalostárgyalások megindulása jellemzett az átmenetrôl és a hatalom megosz-tásáról, 1989 júniusáig tartott. Nagy Imre újratemetésével, valamint anemzeti kerekasztal-tárgyalások megindulásával ekkor ismét új szakaszkezdôdött. Ez 1989. október 23-ig, a Harmadik Magyar Köztársaságkikiáltásáig, illetve a kerekasztal-tárgyalások során elfogadott alkotmá-nyos alapelvek törvényekké válásáig tartott. Az utolsó idôszak a négyigenes népszavazással indult, a választási kampánnyal, illetve a válasz-tásokkal folytatódott, és az új kormány megalakulásával zárult. Ezzel atagolással szemben sem támasztható kifogás: a politikai események ala-kulása szempontjából szerintünk is ezek voltak a belsô szakaszhatárok.Tematikai szempontból a kötet szinte kizárólag csak belpolitikai ese-ményekkel foglalkozik. A hatalmas terjedelemhez képest a külpolitikaiszempontokról és a gazdasági-társadalmi összetevôkrôl alig esik szó. Eza szerzô tudatos döntése volt, amellyel korántsem áll egyedül. A 20. szá-zaddal foglalkozó történészek körében a specializálódás napjainkra vi-lágszerte olyan méreteket öltött, hogy a szakemberek akár egy egész éle-tet is szentelhetnek néhány éves periódusok meghatározott dimenzióinaka kutatására. Mivel a társadalom alrendszereinek kétségkívül van némiönmozgásuk, ez a gyakorlat elfogadható. Ha a gazdaságról, a társada-lomról és a külpolitikáról lehet környezetükbôl kiszakítva írni, akkormiért ne lehetne a belpolitikáról is? Természetesen lehet, csak veszélyek-kel jár. Egy akkora és olyan helyzetben lévô ország esetében, mint Ma-304 szemlegyarország, a külpolitika a belpolitika alakulása szempontjából is meg-határozó jelentôségû. Ezt természetesen Ripp Zoltán is tudja, s az elôszó-ban hangsúlyozza is, hogy a kelet-európai rendszerváltások feltételrend-szerét a kétpólusú világrend felbomlása, s ezen belül a „Szovjetunióbanelindult változás” teremtette meg. Törekszik arra is, hogy egy-egy fon-tosabb magyarországi fejlemény külpolitikai hátterét megvilágítsa. Ma-gyarázatai mindazonáltal döntôen belpolitikai jellegûek, leírásában amagyarországi események a magyarországi vezetôk döntései, megfon-tolásai és bizonytalankodásai nyomán alakultak úgy, ahogy alakultak.Mindazok, akik a 20. századi magyar történelem egy-egy idôszakánakbelpolitikájával foglalkoztak, és külföldi levéltárakban is volt módjukkutatásokat folytatni, tanúsíthatják, hogy egy-egy nagyjelentôségû hazaidöntés vagy egy-egy magyar politikus megnyilatkozása és egyik-másikbefolyásos nagyhatalom elvárása között igen gyakran milyen szorosösszefüggések mutathatók ki. Ez nyilvánvalóan az 1989–90-es rendszer-váltás idején is így volt, csak ezek az összefüggések ma még számos eset-ben nem ismertek vagy nem evidensek. A szerzô ama állításának például,hogy a kelet-német turisták 1989. augusztus–szeptemberi kiengedésérôla „magyar vezetôk nem kérdezték meg Gorbacsovot” (396.), a magamrészérôl nem adok hitelt. Különbözô forrásokból én úgy tudom, hogy amagyar külügy „konzultált” a döntés elôtt Moszkvával. Az, hogy ez a„konzultálás” azután mennyiben volt egyszerû „tájékoztatás”, amintezt a magyar fél ma állítja, vagy a szovjetek „tesztelése”, esetleg infor-mális „engedélykérés”, majd akkor lesz eldönthetô, ha elôkerülnek azezzel kapcsolatos szovjet és magyar feljegyzések.A gazdasági-társadalmi háttér ugyancsak halovány, ám ez sokkal job-ban érthetô. A gazdasági válságról, az eladósodásról és a szociális nehéz-ségekrôl az elmúlt években több közgazdasági, szociológiai és politika-történeti elemzés készült. Ezek ismerete a szakemberekrôl feltételezhetô,és a nem szakember olvasók által is elérhetôk. Egyetlen egy esetben érez-tem úgy, hogy a társadalomtörténeti szempontok fokozottabb figyelem-bevétele kifejezetten politikatörténeti szempontból is hasznos lett vol-na. Ez a különbözô ellenzéki csoportok társadalmi-kulturális összetétele.Azon túl, hogy az ellenzéken belül is megjelent a népi–urbánus ellentét,amelynek ízléstelen megnyilvánulásaival 1990 tavaszán már az egysze-rû választópolgár is szembesült, semmit sem tudunk meg az egyes cso-portok személyi és kulturális hátterérôl. Pedig nagyon valószínû, hogyaz 1987 szeptemberében Lakiteleken megjelent közel 200 fô szociomet-riájának a feltérképezése legalább olyan fontos információkkal szolgál-na, mint elôadásaik és hozzászólásaik elemzése. Ugyanez feltételezhetô305Romsics Ignác | Ripp Zoltán: Rendszerváltás Magyarországon 1987–1990a Beszélô vagy a Demokrata szerkesztôirôl és szerzôirôl is. Kik voltak,honnan jöttek, hogyan toborzódtak? Indokolt és fontos lenne, ha a kuta-tás – beleértve a potenciális szakdolgozókat és doktori hallgatókat is –a jövôben ezeknek a kérdéseknek a feltárására is figyelmet és energiátfordítana.Eltekintve a külföldi levéltárak anyagától, amelyek egyébként legna-gyobbrészt ma még nem is kutathatók, a munka igen széleskörû forrás-feltáráson nyugszik. A rendelkezésre álló magyar nyelvû szakirodalom,forráskiadványok és emlékiratok áttekintése mellett a szerzô kiterjedtsajtó- és levéltári kutatásokat is végzett. A levéltári anyagok közül kü-lönösen az MSZMP vezetô testületei, elsôsorban a Politikai Bizottság,a Politikai Intézô Bizottság és az Elnökség jegyzôkönyveinek a tanulmá-nyozása bizonyult hasznosnak. Az ezekben rejlô információk feltárásaés felhasználása a munka nagy és úttörô érdeme. Kutatott a szerzô azÁllambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára anyagaiban is, és ezek-bôl is fontos, ám az olvasóval valószínûleg csak részben közölt adatok-hoz jutott. Ripp teljes határozottsággal állítja, hogy a belsô elhárítás-nak „Minden pártban akadtak beépített emberei, esetenként a pártokvezetôsségében is, akik nemcsak információkkal szolgáltak, hanem be-folyásolni is próbálták a politikájukat” (424). Máskor Tölgyessy Pétertidézi, aki szerint 1989 nyarán és ôszén a „BM titkosszolgálati úton pon-tos információkat szerzett” az Ellenzéki Kerekasztal belsô vitáiról, ésezekrôl tájékoztatta is az MSZMP vezetôit (366.). Ezek az általánosmegállapítások azonban egyetlen esetben sincsenek konkretizálva. Nemvilágos, hogy ennek tapintatosság, jogi elôvigyázatosság vagy adathiányaz oka. Pedig elég kézenfekvônek látszik, hogy például a Nemzeti Kerek-asztal számos augusztusi vitája, fejleménye és javaslata mögött a III/III.ügyosztály ügybuzgalmát sejtsük. Ez is egy példa arra, hogy egy politikusvagy politikusi csoport mozgása olykor nem teljesen belülrôl – értékei,eszméi és meggyôzôdései által – vezérelt. S persze a magyar mellett mástitkosszolgálatok is befolyásolni próbálták az eseményeket. Ezekre a tö-rekvésekre, ha egyáltalán, majd 40-50 év múlva derülhet fény.A széleskörû forrásfeltárásnak köszönhetôen a szerzô minden korábbi-nál részletesebb és hitelesebb képet fest a magyarországi többpártrendszerkialakulásának 1987–89-es folyamatáról, a modell- majd rendszerváltóprogramok genezisérôl, illetve azok azonosságairól és különbségeirôl,valamint az állampárton belüli ellentétekrôl és a különbözô frakciók, il-letve platformok kialakulásáról. Különösen alapos és jól követhetô aNemzeti Kerekasztal tárgyalásainak a bemutatása, ami – tekintettel atöbb szálon futó eseményekre és az elôforduló vargabetûkre – igazán306 szemlenem lehetett könnyû feladat. Ugyanez mondható el a négy igenes nép-szavazás hátterérôl, a választási kampány idôszakáról és magáról a vá-lasztásokról is. Mindezek alapján Ripp Zoltán mûve nagyon fontos hoz-zájárulásnak tekinthetô a magyarországi rendszerváltás történetéhez.A könyv olyan alapmû, amelyre nemcsak a következô évek kutatásaitámaszkodhatnak kiindulásként, hanem emellett az egyetemi és fôisko-lai oktatásban is jól hasznosítható lesz.A szerzô érezhetôen törekedett rá, hogy minden irányzathoz és sze-replôhöz empátiával közeledjen, és eltérô szempontjaikat egyaránt meg-fontolás tárgyává tegye. Mindez nem jelenti azonban azt, hogy teljesenneutrális tudott vagy akart volna lenni, és mindenkitôl egyforma távol-ságra állna. Minden sorából nyilvánvaló, hogy rokonszenve a rendszer-váltást akaróké és elôsegítôké, ezeken belül pedig elsôsorban a szabaddemokratáké. Az etalon számára általában a Beszélô-kör, még ponto-sabban Kis János. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a demokrati-kus ellenzék, illetve az SZDSZ politikáját minden esetben helyeselné. Az1989 ôszén kibontakozott éles és differenciálatlan antikommunista kam-pányt például maga is problematikusnak tartja, sôt kritikával is illeti.Viszont erre és minden másra is talál mentséget, illetve magyarázatot.Arra is, hogy 1988-ban miért oly késôn alakult meg az SZDSZ, és arrais, hogy 1994-ben miért lépett koalícióra az MSZMP utódpártjával. Úgyéreztük, hogy empatikus hajlama, illetve törekvése nem minden csoport,illetve szereplô esetében mûködött ugyanekkora erôvel.A munka erényei lehetôvé teszik, hogy az eddigieken túlmenôen mégegy hiányérzetemnek hangot adjak. Ez a különbözô ellenzéki irányzatokelnevezésével kapcsolatos terminológiai bizonytalanságra, illetve tisztá-zatlanságra vonatkozik. A szerzô néha a köznyelvben meggyökerezett,néha a III/III. ügyosztály által kitalált, olykor pedig a politikai szubkul-túrákban meghonosodott fogalmakat vegyesen és reflektálatlanul hasz-nálja. Ezért számos esetben nehéz, vagy egyenesen lehetetlen rájönni ar-ra, hogy egy-egy elnevezés vajon kikre is vonatkozik. Az 1985-ös monorikonferencián például a „demokratikus ellenzék, a népiek, az 56-osok ésa rendszerkritikus társadalomkutató-közgazdász értelmiségiek” vettekrészt (42.). Ismerve a jelenlévôk összetételét, ezt még pontosan érteni vé-lem. A nálam tájékozatlanabb olvasót azonban nem ártott volna e tárgy-ban néhány konkrét névvel is eligazítani. Azt viszont, hogy kiket kell ér-teni a „demokratikus ellenzék” két, radikalizmusuk szerint elkülönülô„szárnya” (43.) mögött, már én sem sejtem. Néhány sorral lejjebb esikszó a „nemzeti radikális irányzatról”, amelyet a szerzô a „népi-nemzetiirányzattal” azonosít. Ôk feltehetôen azonosak azokkal, akik Monoron307Romsics Ignác | Ripp Zoltán: Rendszerváltás Magyarországon 1987–1990mint „népiek” voltak jelen. Vagyis Csoórival, Csurkával, Csengeyvel éstársaikkal. Tovább olvasva a szöveget, de még ugyanezen az oldalon –Kádár János szóhasználatát átvéve – „három ellenséges csoportra” tör-ténik utalás: a „revizionisták utódaira” (56-osok?), a „nacionalistákra”(népiek, illetve nemzeti radikálisok?) és a „szocialista rendszer ellensé-geire” (a demokratikus ellenzék egésze, vagy csak egyik szárnya?). Ki-csit tovább lapozva, a 47. oldalon aztán arról olvashatunk, hogy az1987-es Társadalmi Szerzôdéssel „nem az egész demokratikus ellenzék”programja született meg, hanem csak a „Beszélô-köré”. Tudom, kikettakar a Beszélô-kör, de nem derül ki, hogy ôk a demokratikus ellenzékradikálisabb, vagy mérsékeltebb szárnyát jelentik-e. Feltehetôen az utób-bit. Az ellenzék eddigi heterogenitása azután az 52. oldalon a „Kádár-korszak két ellenzéki áramlatára” szûkül. Minden konkretizálás nélkülitt esik szó azokról a „részben más nézeteket hirdetô radikális ellenzé-ki csoportokról” is, akikkel a Beszélô-kör nem értett egyet. Ôk kik vol-tak? A következô oldalon egyszerre szerepel a már Monorról ismert né-gyes felosztás és az „ellenzék két szárnya” terminus technikus, amely a„népi–urbánus szembenállás konokul továbbélô hagyományát” tükrözte.Az 54. oldalon újabb áramlat jelenik meg: a „radikális reformereké”,akik a „népiekkel” együtt „bizton számíthattak” Pozsgay Imrére. Azt,hogy ebben a kontextusban kik a „radikális reformerek”, végképp nemtudom. Feltehetôen Lengyel László és Bihari Mihály, de elvileg az is le-het, hogy a „demokratikus ellenzék” azon „radikális szárnya”, amellyela „Beszélô-kör” nem értett egyet. Aztán elérkezünk 1987 szeptemberé-hez, amikor Lakiteleken Benda Kálmán és Lengyel László „a hárommérvadó áramlat képviselôinek” az összefogását sürgeti (63.). A követ-kezô oldalon a szerzô megállapítja, hogy a lakitelki program „a nemze-ti radikális, a baloldali harmadikutas és a reformszocialista nézetek”elegyébôl született. Ugyanarról a három áramlatról lenne szó, amelyrôlBenda és Lengyel beszéltek ugyanott és ugyanakkor? Valószínûleg nem.De akkor melyekrôl? A 71. oldalon kiderül, hogy kik sejthetôk a „ra-dikális ellenzék”, illetve a „demokratikus ellenzék radikális szárnya”mögött. A fogalmazás szerint a „Demokrata c. szamizdat folyóirat köre”(ôk egyébként kik?) és „az Inconnu Mûvészeti Csoport”. Az olvasóktöbbsége nem fogja tudni, hogy az utóbbi vezéralakja az elmúlt évekbena Fidesz értelmiségi holdudvarához került vagy sodródott Molnár Tamásvolt. A 93. oldalon újabb reflektálatlan fogalomhasználat következik.Ezúttal Kis Jánost szabadon idézve közli a szerzô, hogy a „demokratikusszocialisták, a liberálisok, a konzervatívok, a nemzeti radikálisok, a ke-reszténydemokraták” egyaránt beletartoznak a „demokratikus áram-308 szemlelatba”. Ha ez így van, és hajlunk arra, hogy igen, akkor problematikusaz ellenzék egyik irányzatát minden megszorító jelzô nélkül „demokrati-kus ellenzéknek” nevezni. Majd feltûnnek a színen a „bázisdemokraták”,a „szociálliberálisok”, a „szabadelvû konzervatívok” (copyright TGM),a „polgári liberálisok” és a 1989 ôszén a „radi-szadik” (526.). Egy szómint száz, nem ártott volna, ha a szerzô pontosabb és egyértelmû fogal-mi hálót használ, s az egyes megnevezéseket konkrét eszmékkel és sze-mélyekkel hozza összefüggésbe, ami a rendszerváltás történetérôl szólóalapmû közérthetôségét jelentôsen növelte volna. Romsics IgnácKommunisták Sztálin ellen*Pierre Broué-ról nem tudok teljesen elfogulatlanul írni. Hosszú idôn át, mégaz 1960-as évektôl voltunk levelezési viszonyban. Utolsó kötetét, ame-lyet most ismertetek, nem sokkal 2006. januári halála elôtt kaptam meg.Broué számos könyve közül magyarul egy sem jelent meg. Ha nemtévedek, kizárólag azt a társszerzôként írott tanulmányát fordították le,amely a Francia Népfront baloldali ellenzékérôl szólt és az is egy 1985-ben megjelent gyûjteményes munkában látott napvilágot. Pedig aGrenoble-i trockista professzor nevéhez fontos munkák fûzôdnek. ÍgyPárizsban ô jelentette meg Trockij írásainak többkötetes válogatását, ama is kiválóan használható A bolsevik párt történetét, majd nem sok-kal késôbb társszerzôként a teljesen új szemléletû munkáját az 1930-asévekbeli spanyol polgárháború történetérôl, amelyben legnagyobb fi-gyelmet természetesen a spanyol munkásmozgalomnak szentelt. Könyvetírt az 1918-as német forradalomról és a német spartakistákról, 1997-bena Kommunista Internacionálé történetérôl (amelyet e folyóirat hasáb-jain Székely Gáborral ismertettünk).Jelen munka az 1920-as évekkel indul: az SZKP-n belüli ellenzékmegszületése és az „alvó sejtek” történetével. A brutális felébredés ésrövid találkozások címû fejezetben Broué az 1925–26-os idôszakot tár-gyalja, vagyis a sztálini periódus igazi kezdetét. Ez az az idôszak, ami-kor a hajdani bolsevik pionírok ráébredtek, vagy ahogy Broué írja:„felébredtek” arra, hogy Sztálinnal lehetetlen és keserves korszakba lép-tek. A szerzô itt és külön alfejezetben tárgyalja a leningrádi tisztogatá-* Pierre Broué: Communistes contre Staline. Fayard, Párizs, 2003. 439 p.

Rendszerváltás Magyarországon (könyvismertető)

http://real.mtak.hu/139206/1/Romsicsi.pdf

Rendszerváltás Magyarországon (könyvismertető)

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library